Röviden
A Cerberus csapat harmadik rejtése egy különleges természeti érdekességet mutat meg, a zsombói láperdőt. Aki idejön, az tehát ne aszfaltozott sétaútra számítson, hanem lápvidékre (=sűrű olykor szúrós aljnövényzet (pláne nyáron), kidőlt fák, néha sár)! Bár ma már ritka az annyira csapadékos idő, hogy a képeken látható mennyiségű víz várja a ládászt, de nyáron a dús aljnövényzeten túl szúnyogból (kullancsból) sincs hiány. A terület a Rózsa Sándor csárda előtti parkolóból gyalogosan közelíthető meg. A 16x11x5 cm-es láda a lápas terület szélén, egy bokor aljában, vékony törzscsonkban van elrejtve. Kérlek gondosan rejtsd vissza!
A ládába TravelBug HELYEZHETŐ.
Megközelítés Autóval:
Az M5 autópályáról a balástyai lehajtónál kell letérni, majd Forráskúton keresztül lehet Zsombóra jutni. További lehetőség az M43 Szeged-Észak kijárata. Szeged felől a kiskundorozsmai templom melletti körforgalomtól indul a Zsombó felé a kiskunmajsai (5405-ös) út. Zsombóra érve a közvetlenül az út mellett álló Rózsa Sándor csárda előtt kell megállni és lehet biztonságosan parkolni. Autóval ne menjetek tovább (az öreg fákról időnként leszakadó nagyobb ágak ugyanis csúnyán átalakíthatják szeretett járgányotok formavilágát)! N 46° 19,061' E 19° 59,247' [GCZSLE+Parkoló+Csárda] Autóbusszal:
A Rózsa Sándor csárdánál levő megállóban kell leszállni. Gyalog (kerékpárral):
Az Alföldi Kéktúra Csongrád megyei szakasza Zsombón is keresztülhalad. A falu közepén álló templomtól indul a kiskundorozsmai templomhoz vezető zöld sáv turistaút, ezen érhető el a Rózsa Sándor csárda. Az út a 2019-es felújítása óta elkerüli a láperdőt. A csárda mellett induló földúton kell elindulni a ládához (itt-ott egy-egy régi jel még felllelhető).
Fontos tudnivalók
Csapadékos időszakban a terület jelentős része víz alá kerül. Tartósan száraz időben viszont csak a lápi növényzet árulkodik arról, hogy nem közönséges erdőről van szó. A rejtek száraz lábbal elvileg bármikor megközelíthető, de ha van gumicsizmátok, akkor érdemes elhozni, mert sokkal nagyobb élmény ha a lápban is közlekedhettek. Nem kell félni, nem fog elnyelni, de azért legyetek óvatosak, mert ha gödörbe léptek könnyen befolyhat a víz csizmába is, a nedves, fellazult tőzeg esetleg kölcsönveheti a cipőtöket, ráadásul pedig könnyű megbotlani egy-egy víz alatti ágban. Aki tehát úgy érzi, hogy a ládakeresés élményét a dús, csalános, szúrós növényzet, a szúnyogok (és kullancsok) elrontják, az novembertől áprilisig keresse ezt a ládát!Ha pedig mégis a nyári keresés mellett dönt, akkor legalább zárt ruhában és szúnyogriasztóval felszerelve jöjjön, illetve ne méltatlankodjon, ha elszakad a ruhája, vagy ha lakmároznak egy jót belőle a szúnyogok! Szintén fontos, hogy 2019-ben több nagy vihar is sújtotta a területet, így az erdő fái közül sok kettétört vagy kidőlt. Ráadásul nem kevés az öreg korhadt fa és faág is, így szeles, viharos időben kerülendő a terület. Az önkormányzat sajnos eleddig (2020. március) nem oldotta meg a problémát, mindössze annyit tett, hogy a területen átvezető sokak által napi rendszerességgel használt földutak elejére kihelyezett egy-egy "belépni tilos és életveszélyes" táblát ...
Mi is az a láperdő?
Az őslápos a csárda mögött található. A hajdan nagykiterjedésű alföldi lápok helyén szántóföldek alakultak ki. Ezért számít ritkaságnak a Zsombó határában fennmaradt zsombéksásos lápterület a maga lápfüzes és pusztai tölgyes maradványaival. Az ősláp növényzete főleg gyékényből, sásfélékből és füvekből áll. A zsombéksás gyökérzete által kialakított halmok (zsombékok) 80-100 cm magasan emelkednek ki a vízzel borított semlyékből. Az ősláp ritkább növényfajai közül a lápi páfrányból ma már csak néhány szál lelhető fel. A kékperjés rét smaragdzöld színétől élesen ütnek el a buglyas szegfű halványlila virágai. A mély fekvésű lápsemlyéket nagyszerű keretbe foglalja a félkörbe rendeződött lápi bokorfüzes. Süppedékes talaján járva bokáig süllyedünk a szivacsos tőzegbe. A magasabb térszintű szakaszon a Duna-Tisza köze hajdani pusztai tölgyeseinek, a gyöngyvirágos tölgyligeteknek kis maradványaival találkozunk. Gyepszintjében tenyészik a sárga virágú gyömbérgyökér, salamon pecsétje, a gyöngyvirág, a borzas ibolya és a kék ibolya. A már kipusztult égeres erdőcsoport kései hírmondója a kutyabenge és a fákra felkúszó vadkomló. A jellemzően vízzel borított területeket az N 46° 18,991' E 19° 59,174' [GCZSLE+Elagazas] pontról letérő ösvényen érhetitek el az N 46° 18,953' E 19° 59,243' [GCZSLE+Mocsar] koordináta környékén.
A láda
A 16x11x5 cm-es láda a lápas rész szélén az erdőben vár. Olyan helyen van, ami szinte biztosan elérhető száraz lábbal. Egy bokor aljában, vékony törzscsonkban, talajszinten keresd fakérgekkel álcázva. Kérünk, hogy gondosan rejtsd vissza a ládikát, hogy az egyáltalán ne látszódjon ki, akkor is, ha Te magad nem így találtad meg. Ládáinkat nem zacskózzuk. Ha mégis így találtad, légy szíves távolítsd el a zacskót!
Rózsa Sándor csárda
A településről elsőként hírt adó 1742-ből származó írott forrás a "forrosomboi" csárdát említi, de úgy tudják, hogy pincéjének réti mészkő boltozata még a török időkből való. A hagyomány szerint Rózsa Sándor, a híres betyár gyakran múlatta itt az időt. Mellette 1956-ig állt az a termetes mocsári tölgy amelyikhez "a Sándor" a lovát kötötte. A csárda jelenleg is üzemel, így akár ládakeresés előtt, akár azután betérhettek (nem főznek rosszul).
Zsombó
A település nevét a Rózsa Sándor csárda mögötti terület elnevezéséből eredeztetik. A tulajdonos neve után a vizenyős, zsombéksással benőtt területet "Forro Somboja" néven emlegették. Területén már a bronzkorból találtak emberi településre utaló nyomokat. A legutóbbi ásatásokra 2004 októberében került sor, amikor késő bronzkori, népvándorlás-, és honfoglalás kori leletek is napvilágra kerültek. Beszédesek a terület helynevei. A Bába dűlő határrész például az egykor nagy számban itt élő kunok területeit jelölő ember nagyságú szobrokra utal. A középkorban a terület a Dorosma nemzetségé volt. A török kiűzése után a király a Német Lovagrendnek adta el a jászkun területeket. Orczy István a lovagrend jószágigazgatója 1719-ben a Jászságból telepített családokat az addigra elnéptelenedett puszták keleti szegletébe, a mai Kiskundorozsma területére. A lakosság a kialakult települést övező fekete földeken gabonát termesztett. A településtől nyugatra, így Zsombó mai területén is rideg állattartást folytattak. 1923-ban tanyaközpontként tartották nyilván, miután az első világháború hadi rokkantjai, illetve a háborúban elesettek családjai számára alakítottak itt ki 26 telket. 1949-ben az anyatelepülés, Kiskundorozsma határából szervezték önálló községgé Zsombót.
A csárdától az erdő felé fordulva nagyon szép a környezet. A rét és túlsó szélén a tanya gyönyörű a tavaszi vadvirágokkal. Kár, hogy a láda bent van a sűrűben, ezzel most nehezen küzdöttünk. Ösvény szerintem sincs, legfeljebb vadcsapások. A természetnek kímélőbb, nekünk barátságosabb élmény lenne, ha közelebb kerülne az emberjárta részekhez. A rejtés rendben, köszönöm.
A láda a helyén van, kereshető. A hétvégén feltöltöttem, kapott friss logfüzetet, meg pár apróságot. A továbbiakban minden jelszó nélküli log el lesz utasítva.
Munkából hazafelé terveztem megkeresni a ládát, annak ellenére, hogy olvastam Molli logját miszerint nem találta meg, Gondoltam én majd hátha, de nem...
A koordináta környékén friss keresés nyomai látszottak, mint ahogy kiderült OsiOsi kereste előttem szintén sikertelenül.
A feltett képek alapján ha elfogadod a találatot, azt megköszönöm.
Sajnos nem találtuk. Pedig eléggé szétnéztünk. Egy - a leírásnak és a logoknak - megfelelő helyett találtunk. Lásd a képeken.
Nem ez (volt) a rejtek?
De, ha nincs igazunk, akkor is köszi, ha elfogadod.
Sajnos a hosszú ideig tartó keresgélés nem hozott sikert, nem találtuk meg. A keresésnek nem kedvezett az sem, hogy egyre borultabb volt az idő és esteledett. A képek alapján megköszönném a találat elfogadását.
Kedves Ládagazda és Kesserek!
Sajnos a megadott dátumkor sikertelenül kerestük. Úgy gondoltuk "ügyetlenek" voltunk, de ahogy látom más se találta. E-mailen küldök fényképet, ahol feltételezett "csonkot" üresen találtuk. Kérem a megtalálást "elfogadni". Köszönettel, Gusztáv
Kiegészítés: A ládagazdával egyeztettem: a megtalálást nem tudta elfogadni. Szakmai és a helyszíni tapasztalatom: koordináták valószínűleg elég pontatlanok (mivel erdőben van). A fotók alapján sem "kaptam nyugodt szíves megtalálást és jóindulatot", más se számítson rá.
Mi hátulról, a mező felől jöttünk, kutyákkal. Így nem volt egyszerű. Láp nincs ilyenkor, száraz lábbal járható. Néhol turistajelzés nyomai vannak a fákon, de utak már nincsenek! ☝🏻
Éppen próbáltam behatárolni a láda helyét, miközben a készülék 30-40m-es körben ide-oda dobált, amikor SMate98 egy ismerősével visszatért és segített abban, hogy közelebb kerüljek a ládához, majd megtaláljam. :)
Közben jól elbeszélgettünk a geocaching-ről is.
Szép kis erdő! Sok érdekes gombát is lehetett látni. :)
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (486 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.