WAP:
Ereszcsatornán, 1 m magasan.

A ládába TravelBug
nem helyezhető.
Pusztaszabolcs Szent Imre temploma már messziről szemet szúrhat annak, aki az M6-os autópályán közlekedik. A távvezetékek között ez a kéttornyú templom talán a legfeltűnőbb. A pályáról letérve csupán egy rövid kitérőt jelent a kíváncsiak számára. Parkolni a templom közelében tudtok. Maga a templom viszonylag fiatal - még 80 éves sincs, viszont büszkélkedhet az ország egyik legrégebbi és legnagyobb barokk orgonájával. A templom vitéz Irsy László tervei alapján épült 1936-1938 között, a Zichy Lívia Klára adonyi grófnő által adományozott területen. Bár a templom már állt, de a felszentelésére csak 1942 november 5.-én került sor, amit Shvoy Lajos megyéspüspök végzett.
A templom nevezetessége az
orgona. Különleges darab, mivel 1941 októberében újsághirdetésre vették meg az esztergomi ferences zárdatemplomból 3000 pengőért. Csak a 90-es évek elején derült ki, hogy egy XVII.-XVIII. század fordulója körül épített, szinte teljes egészében eredeti mechanikával rendelkező orgonáról van szó. Építése mindenképpen 1739 elöttre tehető, mivel ekkor már az esztergomi ferences templomban állt.
A templomnak nincs állandó miserendje. Bejutáshoz segítséget az Adonyi u. 46 szám alatti plébánián kaphattok. Érdemes előzetesen egyeztetni a (25) 273 051 vagy a (30) 335-64-17 telefonszámon.
Az elmúlt években tartottak
hangversenyeket is. Az idei év sorozatára még gyűjtik az anyagi fedezetet.
További
képek az orgonáról.
Ládatörténet
2017.4.5 Becko pótolta az elveszett dobozt. Köszönjük. [Admin(Fazék)]
'
2017.12.11. Stmester segítségével úgy helyen, új láda.
2023.09.15. Új helyen, új láda.