WAP: 2015.07.07.
A láda egy műanyag konyhai doboz egy villanyoszlop tövében.
A ládába TravelBug helyezhető.
Az emlékmű Hódmezővásárhely külterületén, a mellette lévő motocross pályát körülvevő kerítésen belül van. Ha valaki szeretné testközelből megtekinteni, megteheti ha a pálya nyitva van, vagy (ha biztosra akar menni) egyeztethet időpontot ezen a telefonszámon: +36-30-205-9533. Az emlékmű belsejét egykor festmények díszítették, de vandalizmus áldozatai lettek, ezért lemeszelték őket. Az emlékműbe egyébként nem is lehet bemenni, ezért a kerítésen kívülről szemlélődést ajánlom.
Ezt az építményt még a helyiek is kevéssé ismerik, ezért szerettem volna felhívni rá a figyelmet ezzel a rejtéssel.
Megközelítés
Autóval: A 47-es útról itt célszerű lejönni: N 46° 23,902' E 20° 18,060' 81 m [GCHTC+autóval] Parkolni ugyanitt, rögtön a lekanyarodás után érdemes, mert az emlékműhöz vezető út magánút, ahova tilos behajtani.
A tatárjárás után IV. Béla kunokat telepített a néptelen Alföldre, akik sok alkalommal győzelemhez segítették őt és utódait. A keresztény magyarságba történő beolvadásuk azonban egy hosszabb, konfliktusokkal teli folyamat eredménye volt. IV. Béla unokája, a kun anyától született IV. László magyar főurak nyomására 1282-ben a Hód tavi csatában (Hódmezővásárhely) legyőzte a pogányként élő kunokat.
Az 1282 márciusában/májusában vívott hód-tavi csata IV. (Kun) László (1272-90) seregének és az Oldamur vezette, a Tiszántúlt pusztító, nomád és pogány életmódjuk védelmében föllázadó kunoknak a Csanád vármegyei Hód-tó melletti csatája. - Döntő magyar győzelemmel végződött, melyet segített a csata közben megeredt eső, mely használhatatlanná tette a kunok íjait. A csatával kapcsolatban a források Aba Amadé és Tamás fia Roland nevét említik. A magyar seregben székelyek is harcoltak. A csata után a kunok egy része elmenekült Magyarországról, más része meghódolt. A behódolni nem hajlandó kunok Erdély egyes részeit feldúlva a tatárokhoz menekültek és velük tértek vissza 1285 februárjában és márciusában. Ez a hadjárat második tatárjárásként vonult be a magyar köztudatba. A csata a mai Hódmezővásárhely közelében zajlott. _____________________________________________
A hód-tavi csatának eredetileg piros (kissé kifakult), kupolaszerű, jurtára emlékeztető épület állít emléket. _____________________________________________
2015.07.07.
Az első láda elveszett, ezért új helyen új láda várja az érdeklődőket.
2014.07.30.
A 2. rejtekhely is összeomlott, ezért a láda ismét új helyen várja a megtalálóit.
2012.12.30.
A törött ládát kicseréltem és a korábbi rejtekhely megrongálódása miatt az új láda új helyen várja a megtalálóit. Köszönet az ideiglenes rejtekhely kialakítójának. _____________________________________________ A képek forrása: Első két kép Harmadik kép Negyedik kép Ötödik kép
Köszönöm a rejtést, a ládával minden rendben, bár ennél azért szebb rejtekhelyeket is láttam már, be kell valljam :D igaz hogy erre csak az jár, aki a ládát keresi, de mégis nagyon szem előtt van. Az emlékmű szép, nagy kár hogy nem lehet bemenni. [Geoládák v4.5.10]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.10]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (558 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.