Megye/ország: Baranya
Elhelyezés időpontja: 1970.01.01 01:00
Megjelenés időpontja: 2021.06.19 14:11
Utolsó lényeges változás: 2021.06.19 14:11
Utolsó változás: 2022.06.30 17:55
Rejtés típusa: Multi geoláda (1H+2V)
Elrejtők: Ajtony & Zerind HUN
Ládagazda: Ajtony Nehézség / Terep: 2.0 / 3.0
Úthossz a kiindulóponttól: 3200 m
Megtalálások száma: 79 + 2 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 0.4 megtalálás hetente
Németlukafa
A 3 pontos multi az egykori község lakosainak és ipari hagyományainak emel emléket. Jelszóképzés: egybeírt jelszórészletek az alábbi sorrendben:
1.a. Üveg matrica a kerítés sarkánál N 46° 12,914' E 17° 54,739'
1.b. Tartalék jelszó: üveg matrica a gazdasági épület pincéjének szellőzőjén: N 46° 12,903' E 17° 54,752'
2. Üveg matrica a forrásház és lépcső rejtett zugában: N 46° 12,903' E 17° 54,440'
3.a. Valós láda az üveghomok-bánya partoldalának magasabb részén gyökerek alatti üregben (segítség a fényképek között) 46° 13,111' 17° 54,618' Méretek cm-ben 15*8*8.
3.b. Tartalék jelszó geohomokkövön, a rejtő üreg feletti kéttörzsű fácska tövénél. A ládába TravelBug nem helyezhető.
A Zselic eltűnt falvai
A zselici rengeteg mélyén egykorvolt falvak emlékét idézik a titokzatos nevek, amelyek mára már csak erdőket, dombokat jelölnek. A legtöbb ilyen falu helyét ma már elfoglalta az erdő, de néhány, a nem túl távoli múltban megszűnt település helyét még kijelölik házak, gazdasági épületek romja, vagy egy elhagyott temető kövei.
A honfoglalást követően a Zselic rengetegében száznál is több kis falu bújt meg erdőirtásokkal létrehozott szabad területeken.
Vidékünkön a falvak első nagy megszűnési hullámát a török kor kíméletlen pusztításai okozták. Amikor a török iga alól a vidék felszabadult, sok helyen új, gyakran idegenből jött telepesek beköltözésével a községek egy része új életre kelt.
De jött a 20. század második fele, amely a kevés lakosú, rosszul megközelíthető falucskák romlását hozta magával. A fiatalok a könnyebb élet reményében elköltöztek, az öregek többnyire követték őket, vagy a magukra maradtak idővel örökre eltávoztak közülünk.
A zselici gazdálkodás
A megélhetést évszázadokon keresztül alapvetően a Zselic végtelen erdőségei nyújtották. Az irtásokon szántóföldi termelés, a kiterjedt legelőkön szarvasmarha- és juhtartás, a tölgyerdőkben makkoltató disznótartás volt a megélhetés alapja, és az erdő mindig nagy szerepet játszott. A gyűjtögető erdei haszonvételi formák és kezdetleges háziipar - gomba, erdei gyümölcsök, cserzőgubacs és gyógynövények gyűjtése; seprűkötés, kosárfonás, konyhai faeszköz készítés és hasonlók - a legszegényebb emberek számára is nyújtottak kiegészítő jövedelemforrást. Akárhogy szépítjük, a csapdás és fegyveres vadorzás is könnyített a mindennapi gondokon. A fakitermelés nemcsak tüzelőt és építőanyagot szolgáltatott, hanem a 18-19. századfordulótól kezdve kisebb-nagyobb arányú ipar is települt rá, megsokszorozva a terület népességmegtartó képességét.
Németlukafa korábbi századai
Lukafát a középkor végén elszegényedett kisnemesi magyar családok lakták.
A török pusztítás után a szűkebb környéken részlegesen újjáéledő apró falvak között találjuk Lukafát, itt a török uralmat kisszámú lakosság vészelte át. A vidék ekkoriban a Koroknayaké, majd 1848-ig a Batthyány család birtoka volt.
A Zselicben a 18. században létesített üveghuták közül az egyik Lukafa határának északi részére települt, számos szudétanémet betelepülőt, aztán erdőművelő és hamuégető cigányt vonzott. Így ez a kissé elkülönült falurész Németlukafa néven vált jelentősebb településsé. Az anyaközség, Lukafa N 46° 12,155' E 17° 54,160' 155 m [GCNEML+Lukafa] jelentőségét vesztve pár házas uradalmi pusztaként marad fenn vagy két évszázadon át a kisvasút lukafai szárnyának mai végállomása közelében.
Németlukafa üvegcsűrjei nagy valószínűséggel a Dunántúl leghosszabb ideig működő hutái voltak: első terméke 1799-ben készült, míg végérvényesen 1888-ban hunytak ki a lángok.
Egyik fő alapanyagát a helyi hamuzsír-főzés szolgáltatta, a másikat a valós láda rejtekhelyéül választott pannon homok- és homokkő bánya a 3. jelszórészlettel.
Ugyancsak a fa energiahordozóra kerámiagyártás is létesült Németlukafán 1841-ben. Itt, a Spitzer-féle üzemben főleg asztali készletek és pipafejek készültek, és itt tanulta ki a mesterséget Zsolnay Ignác. Ezt a manufaktúrát vásárolta meg a Zsolnay család, és 1854-ben Pécsre áttelepülve, az itt felhalmozódott szakmai tudással alapozták meg nagyhírű vállalatukat, amely még évtizedekig használta a németlukafai márkajelölést.
Az itteni üvegművesség fénykora a 19. század első harmada-fele volt, később időszakos leállások is következtek. Végül bármely újraindításnak gyökeresen elejét vette Bassler Ernst főerdész, aki kinevezésekor megdöbbent a rablógazdálkodás során lepusztított erdők állapotától, és az akkor éppen gazda nélküli hutát lebontatta.
Az üveghuta ideiglenes bezárása-újraindítása, majd a keménycserép-gyártás megindulása-felszámolása függvényében a lakosságszám erősen ingadozott. Virágkorában, 1830-ban 75 ortodox keresztény cigány és 192 katolikus (döntően német) lakos szerepel az egyházi jegyzőkönyvekben. A cigányok az alvéghez közeli Cigány-forrást használták víznyerő helyül. A 2001-ben felújított forrás vize sajnos ma már ismét elszökik. Az üveghuták formáját idéző forrásház a 2. jelszórészletet rejti.
Az üveggyártás megszűnése után az üvegművesek végkielégítésképpen 2-3 hold földet és házhelyet kaptak Terecseny-pusztán, ennek fejében évi 12 nap ingyenes munkát teljesítettek a Biedermann-birtokon egészen 1945-ig - így vált Terecseny német teleppé.
Németlukafa a 20. században
A 20. század elején a környék legnagyobb birtokosai, a Biedermannok Almamellék kiinduló állomással több kisvasúti vonalat építtettek. Az egyik vonal az Almás-patak völgyében északra vezetett Sasrét végállomásig, ennek rövid kiágazása vezet Lukafa-puszta egykori helyére. A sasréti vonalon még közlekednek a kisvonatok.
Németlukafa határában a domboldalakon a turistatérképek az 1960-as években még szőlőterületet mutattak, a fennsíkokon szántókat, a völgy hosszán legelőket. A területen egykor még nagymértékű szőlőtermesztés folyt a pécsi Littke-pezsgőgyár számára. A terület nem kimondottan borvidéknek nevezhető adottsága megfelelt a pezsgőkészítéshez nagy tömegben használt, finom savú, fajtajelleg nélküli vékony alapbort szolgáltató csomorika szőlőfajta számára. A szőlő feldolgozására és bortárolásra épült Németlukafán az a hatalmas gazdasági épület, amely századunkban szerep nélkül, napról-napra romló állapotban állt a domboldalban. A szőlő feldolgozása itt már a 20. század első éveiben is gépi úton történt, de a zselici hagyományok továbbélését jelentette, hogy a gépek üzemanyaga a fa száraz lepárlásával nyert fagáz volt. A korábban kifosztott, napjainkban felújítás alatt álló épületben a gépek túlnyomórészt megsemmisültek. Kerítésén találod az 1. jelszórészletet. A többszintes épület legalsó szintje egy hatalmas borospince, amely a szomszédos domb alá is kiterjed. Szellőzője az 1. tartalék jelszórészletet rejti.
A falu szinte nyom nélkül tűnt el; az utolsó házat 1980-ban bontották el. Elvadult növényzet, azonosíthatatlan épületmaradványok és az elhagyott temető emlékeztet az egykori életerős településre N 46° 12,834' E 17° 54,418' 175 m [GCNEML+Temető].
A zselici fa vegyipari hasznosítása
Hosszú időn keresztül a fa volt az egyedüli komolyabb energiaforrás, de ezt nem érte meg messzire szállítani a rossz utakon. Ezért az energiaigényes ipar - üveggyártás, kerámiaégetés - az erdők közepébe települt.
Az egykori vegyipar legfontosabb alapanyaga a hamuzsír, vagyis a kálium-karbonát, akkori nevén szalajka volt, amelyet nagy mennyiségben használtak üveg- és szappangyártáshoz és vászonfehérítéshez. A lőpor összetevőjének, a kálisalétromnak az előállításához nélkülözhetetlen segédanyag volt, így a középkortól kezdve stratégiai jelentősége volt a szalajkának. Előállításához a fahamut használták. Ehhez rengeteg fát kellett eltüzelni, mivel fafajtól függően egy kg hamuzsír előállításához 500...1200 kg fa szükséges. Az eltüzelést általában az erdőn ásott gödrökben végezték. Törvény szerint csak kiszáradt fák, tuskók és hullott rőzse eltüzelésével nyert és a háztartásokban felvásárolt hamut használhattak volna. A hamut aztán a hamuházakba szállították, ahol a hamu vizes kivonatolásával és a híg lúg bepárlásával nyers, korommal szennyezett hamuzsírt állítottak elő. Ez további kiégetéssel még tisztításra szorult. Persze az erdei hulladék nem volt elegendő a nagyarányú gyártáshoz, az erdőirtás hihetetlen mértékű rablógazdálkodást jelentett, sok vidéken szinte eltűntek az erdők. Szerencsére a vegyipar fejlődése a 19. század második felére kiszorította ezt az előállítási módot.
A hamuzsír alapra néhány környékbeli településhez hasonlóan Németlukafán is üveghuta települt. Ilyen módon az erdőhasználat kíméletesebb módja valósult meg ezen a vidéken. Ugyanis a kitermelt fa háromszorosan is hasznosult: tüzével fűtötték a hutákat, a keletkező hamu az üveggyártáshoz szükséges hamuzsír alapanyagaként szerepelt, a huták füstjének egyébként veszendőbe menő forrósága pedig a kalamászgyártást szolgálta.
Ilyen módon a fában rejlő hőenergia és sokféle vegyianyag legalább részben nem pocsékolódott el, mint a nyíltszíni elégetés során.
A németlukafai üveg
Eleinte öblösüveget, később síküveget is gyártottak itt helyi alapanyagokra támaszkodva. A kiindulási anyagok közül mindennapi üvegek esetén a kvarchomok képviseli a legnagyobb súlyarányt. A kvarc (szilícium-dioxid) túl magas olvadási hőmérsékletét kálium- vagy nátrium-oxid csökkenti, esetünkben a helyben gyártott hamuzsír szolgáltatta a kálium-oxid tartalmat. Az ilyen kétösszetevős üveg vegyi és mechanikai hatásoknak kevéssé áll ellen, ezért szükséges kalcium-oxid hozzáadása is általában égetett mész formájában. A Zselicben ritkán előforduló mészkötésű pannon homokkövek és a kalcium-karbonát tartalmú kvarchomok egy füst alatt kalcium-oxid és kvarc alapanyagot jelentettek. Az itteni homok csekély vas-oxid tartalma alig okozott enyhe zöldes színeződést.
A németlukafai keménycserép
A magas hőfokon égetett keménycserép vagy kőedény mintegy közbülső helyet foglal el a durva vörös cserép és a porcelán között: majdnem tömör szövetű, át nem tetsző, törési felülete sárgás árnyalatú fehér. A világos szín annak köszönhető, hogy fő nyersanyaga, a helyi patakvölgyekben kitermelt mésztartalmú agyag közel fehérre égethető.
Minden esetben ráégetett ón- vagy ólommázzal vonták be. A Zsolnay-múzeum udvarán álló nagy kék vázákat is németlukafai gyártmányként tartják számon.
A kalamászgyártásról
Az erdei haszonvételnek még egy érdekes ágazata élt a környéken: a kalamászgyártás. Vidékünkön - viszonylag kisebb mértékben, mint a vashámorok környékén - faszenet is gyártottak az erdei boksákban, de nagyobb hírre tett szert a kalamászgyártás. A kalamászt kocsikenőcsként használták, vásárokon árusították (legtöbbször szemes terményekre cserélték, mivel ezeknek az erdős vidékeken szűkében voltak), míg ki nem szorította a fémszappanok és ásványolajok keverékéből álló csapágyzsír. Eleink már századokkal korábban a korszerű csapágyzsírral rokon kalamászt használták, amikor Skandináviában még a fekete meztelencsiga tetemét alkalmazták tengelykenőként. A kalamász alapanyagának gyártási folyamata rokon a faszéngyártással, amelynél a boksákban összezsúfolt faanyag kis részét kevés levegővel engedik égni: csak annyira, hogy a keletkező hő elegendő legyen a többi faanyag illékony anyagainak eltávozásához. Így a boksában egy kevés hamu és az elszenesedett rész maradt vissza. A kalamászgyártás során hasonló folyamatban a fő termék nem a faszén volt, és abban is eltért, hogy a faszéngyártással ellentétben, ahol az alapanyag keményfa, itt a gyantás fenyőfélékből indultak ki. Ennek során a másra hasznavehetetlen fenyőtuskókat és -gyökereket használták. A föld alatti vermekben kevés levegővel pislákoló tűz melegétől elpárolgó anyagok, meg a szenesedő faanyagból képződő, elgőzölgő vegyi bomlástermékek az alagútként kivezető füstjárat falára a könnyen párolgó részek (terpentin) kivételével lecsapódtak. A kivált anyag vízben nem oldódó része, vagyis a nyúlós, ragacsos fakátrány sokféle anyag, nagyrészt fenyőgyanta és kátrányolaj keveréke, és ez a kalamász alapanyaga. A kezdetleges égetéses módszer mellett terjedt a száraz lepárlás ipari formája is. Az üveghutákhoz hozzáépített lepárló kamrákban a hutából távozó forró füstgáz hulladék hője elegendő volt ehhez a falepárlási folyamathoz. A magas fűtőértékű lepárolt fa az üveghutában hatékonyabb hőforrást jelentett a nyers fához képest. A kalamászfőzés során lúgos anyaggal (égetett mész és hamuzsír) a gyantasavakat részlegesen elszappanosították, így a szappanok, a megmaradt gyanták és kátrányolajok zsírszerű állagú, vízálló kenőcsöt képeztek (a szakmai titoknak számító hasznos vagy éppen hamisító adalékokkal. Az elsőre példa a faggyú és az abból főzött szappan, a másodikra a tömegnövelő agyagpor).
A nagyipar térhódításával ezek a haszonvételi formák kihaltak, a lakosság megélhetését már csak az erdőművelés, állattartás és a szántóföldi gazdálkodás tette lehetővé.
A 70-es években még erre vezetett a Z- jelzés Nagytótváros és Sasrét között. Már első ládarejtéseink idején adta volna magát a helyszín, de addigra zárt vadgazdálkodási területté változott, ahova csak nagy ritkán, akkor is külön írásbeli engedéllyel lehetett belépni. A ládatelepítésről több alkalommal egyeztettem Sajgó Ferenc erdészeti igazgatóval és Pappné Németh Tünde erdei iskola vezetővel, akiknek ez úton is köszönöm a támogatást. A rejtésre most nyílt lehetőség, mivel a zárt jelleget a Mecsekerdő megszüntette. Ez úton is köszönöm Eperjessy Ernőnek, hogy hozzájárult németlukafai gyártmányokról készült fotóinak felhasználásához.
Felhasznált irodalom és képek: [1] A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 01: p. 235-250 Kaposvár, 2013. [2] A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 03 p. 221-226: Kaposvár, 2014. [3] Eperjessy Ernő: Puszták népe a Zselicben. p. 513. Mikszáth Kiadó, 2006. [4]Veres László: ÜVEGMŰVESSÉGÜNK A XVI-XIX. SZÁZADBAN
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
A Sasrét pihenőtől még tovább autóztunk a jól járható, kissé kátyus úton. Itt parkoltunk: N46 12.548 E17 54.320 154m. Innen egy körturával kerestük meg a GCNEML és a GCsep pontokat. A GCNEML-1-l kezdtünk. A GCsep megkeresésével folytattuk a turát.
Innen egy kissé nehezen követhető ösvényen mentünk a GCNEML még hiányzó pontjaihoz.
A láda helye kicsit megtréfált, jártam alatta, felette, végül könnyen meglett, kicsit kilógott az üregből. A belső doboz is nyirkos volt, de nem elázva. Szárazra töröltem és igyekeztem jobban elrejteni a ládát. A forrás pont könnyen meglett, jól kiépített, de mégis elhanyagoltságot éreztem.
Üdv Mr Zerge.
Kicsit kalandosra sikerült a pontok felkeresése. A GCsep felől először a 3. pontot kerestük meg, aztán az 1-est, végül a forráshoz csörtettünk. A láda félig kilógott a rejtekből, szerintem ez már nem az eredeti rejtés.
A 3 nap alatt 7 Ajtony ládát kerestünk meg, amiből ez volt az első. Ismerjük és szeretjük rejtéseit, nagyon jó helyekre kalauzol el és a rejtések is korrektek.
Megtaláltuk, köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.10.16]
Az első és második pont jelszó részletét könnyen megtaláltuk. A dobozt kicsit keresgélni kellett, azután egyszer csak megláttuk, mert félig kilógott a rejtekéből. Nem igazán sikerült jobban elrejtenünk.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Csodálatos erdős rész nagyon kellemes séta a három ponttal. A 2. pontnál köszönöm a rejtő segítségét. Nagyon jól kombinálható egy kisvasutas utazással csak hagyjátok rá elég időt. :-) [Geoládák v4.0.3]
Kalandos multi, főleg kerékpárral. GCDDK2 megmozgatása után kanyarodtam erre.
Szeretem az ilyen világvégi, elhagyott helyeket.
Sajnos a gálosfai ládához már nem volt időm elmenni.
A magtárnál kezdem. Könnyű találat. Az épületet renoválták, talán most kapott valami hasznos funkciót is, de zárva volt.
A forráshoz megkíséreltem iránymenetben gyalogosan átvágni de kerítés állta utamat.
Vissza a bringára és körbetekertem. A sózónál hagytam a gépet és átvergődtem a szépen kiépített Cigány-forráshoz. Persze vizet nem adott most.Itt a csörtetésemmel felzavartam néhány pihenő vaddisznót.
A végládához egyszerű volt eltekerni, de azért itt is gyalogoltam kb. 100 métert.
Igyekeztem a dobozt álcázni, mert én fedetlenül találtam.
Szerencsére még van néhány Ajtony láda amit meg tudok keresni....