KIVONAT:
Valódi ládát keress a kidőlt törzs keleti oldalán, középtájt, térdmagasságban. Pótjelszó az egykori tájékoztató táblán.
A ládába TravelBug
nem helyezhető.
A fa utolsó évei
Ez a láda 2003-as eredeti kihelyezésekor az akkor még kifogástalan állapotú, különleges szépségű ősbükk bemutatására készült - majd az évek alatt sajnos pusztulásának krónikásává is vált (ahogy ez a
gyenesdiási fa esetében is történt). A megtalálók bejegyzéseiből, fotóiból jól követhető, ahogy több száz éves története végén éppen ebben az időszakban száradt ki, majd anyagának fokozatos pusztulásával 2016. tavaszán ki is dőlt. (De legalább jól dokumentáltuk: egy ilyen történet követése - szóljon az bármiről - nagyon szép szerepe egy rejtésnek.)
A történetnek viszont a halál nem feltétlenül a vége, csak egy állomása. 2016. májusában, amikor a láda tematikus átalakításáról, esetleg felszámolásáról kellett döntenem, a helyszínen annyira megindítónak találtam a földre zuhant, romlásában is monumentális testet, a körülötte megváltozott környezetet, a fa emlékét, hogy a sok évnyi virtualitás után inkább még valódi ládával meg is erősítettem a rejtést - lényegében az eredeti helyen, a webanyag fejlesztése mellett. Továbbra is nyitott a tematikus bővítés lehetősége, de a fa történetét halálával is, önállóan is elég erősnek tartom egy ládához.
Erdőirtás
Éghajlatunkon a természetes zárótársulás az erdő: emberi bevatkozás híján az anyatermészet idővel mindent beerdősítene. A kultúrtájban viszont az erdők leginkább az egyéb célokra kevésbé használható hegyvidékeken maradnak meg - ezek nagy részét is szisztematikusan művelik. A Káli-medencét északról határoló fennsík megkapó szépségű zöld lankái is erdőirtás eredményei, melynek ezen a magasságon szokatlanul nagy kiterjedése a műholdképen is feltűnő.
Ezen erdőirtás egyetlen élő tanújául hagyta meg fánkat az utókornak a források szerint a terület egykori gazdája, a Halász-család. (Az egykori tájékoztató tábla az erdőirtás kapcsán a "múlt század második feléről" beszél (immár a kétezres években), de az erdőterület családi magántulajdonként való említése inkább a XIX. századot valószínűsíti.)
A 400 éves bükk és emléke
A vizsgálatok szerint fánk a XVII. század első feléből származhatott, így - fentiek szerint - jó kétszáz éves, impozáns példány lehetett már, mikor túlélőként egyedül maradt, hogy még közel két évszázaddal később, a kétezres évek elején is a tekintetet messziről vonzva álljon a mezőn - mintha hívná a fáradt vándort a Balatonhenye-Kapolcs földút mentén: gyere az árnyékomba, pihenj meg!
A
bükkerdőt jellemzően magasra nyúló, sima, egyenes törzsek oszlopcsarnokaként ismerjük, de a magányos példányok masszív oldalágakat, impozáns, szétterjedő lombkoronát növesztenek - mint ez is.
Utolsó,
hivatalosan feljegyzett körmérete 2009-ből 564 cm. A hatszázasok elit klubjába ugyan végül soha nem lépett be, de látványos, különleges szépségű, szabadon terjeszkedő lombkoronájával, ágszerkezetével, környezetével, az azt uraló impozáns helyzetével sokan az egyik legszebb hazai bükkfaként tartották számon. A mindezen tényezőket figyelembe vevő ún.
Nadler-pontozás szerint (
Pósfai György: Magyarország legnagyobb fái c. könyvének függeléke nyomán) a bükkök között ez volt az első helyezett.
Aki látta egészségben, nyári lombjában, az érezhette különlegességét, kisugárzását, a hely szellemét - hogy újra és újra el kell ide látogatni. Az első években a 2003. nyarán kihelyezett geoláda naplófüzete sok kedves bejegyzést őrzött meg véletlen megtalálóktól is: turistáktól éppúgy, mint az itt legeltető juhásztól.
Viszont már a doboz történetére is baljós árnyak vetültek: a geoládát többször cserélni kellett - méghozzá nem egyszerű elveszés, hanem láthatóan módszeres, visszatérő, rossz szándékú rongálás miatt. A láda sorsa ezek miatt két év után a virtualizálás lett.
Mindebből már sejthető volt, hogy rossz szándékú vandálok is járnak erre, akiknek a figyelmét szintén magára vonta a fa. A villámcsapásnál ugyanis valószínűbbnek látszik, hogy 2008-ban a törzs belsejében az égési nyomokat oktalan emberi pusztítás okozta. Minden jel szerint ez vezetett két év alatt a fa kiszáradásához: a bejegyzések és a fotók tanúsága szerint 2009-ben a korona nagy része már elszáradt, és 2010-ben hajtott gyengén utoljára. 2011-ben már halott volt, de a korhadó anyag még önmaga emlékműveként dacolt az elemekkel. Az évek alatt aztán leszakadtak a roppant oldalágak, míg végül 2016. tavaszán az addigra már szinte teljesen lagallyazódott törzs is kidőlt. (Utólagos engedelmükkel a játékostársak fotóiból is válogattam a kronologikus áttekintéshez.)
Így tűnt el vele végül az a régi-régi erdő is, melyből annak idején megmaradt. Akármi vezetett is ide, bármennyi is lehetett volna még szerencsésebb esetben hátra, a történet a végével együtt kerek, megindító és tanulságos annyira, hogy ha magát az élő fát már nem tudjuk, akkor helyette ezt a történetet mutassuk meg a ládával. Benne a fa szívszorongató hiányával, az emlékére telepített utóddal, és a kultúrtájhoz szokott szem számára egyre csúnyácskább, elbokrosodó mezővel - az élet sajnos és szerencsére nem mindig a mi esztétikai szempontjaink szerint folytatódik. Az egykor legeltetett szépséges rét eltűnése olyan kísértetiesen esik egybe a fa pusztulásával, hogy nehéz nem összefüggést látni: talán épp az ő szelleme és árnyéka kellett ahhoz, hogy a juhász és a nyáj is szívesen időzzön itt, így pusztulása közvetlenül is akár hektárnyi területekre lehetett azonnali hatással.
Megközelítés
Két kiemelt megközelítési mód ajánlható: egyik Balatonhenye, a másik Kapolcs felől. A cél a kettejüket összekötő, kb. 5 km hosszúságú, sárga turistaút kb. felénél van: Balatonhenyétől akár kerékpárral is jól járható, és könnyen követhető, Kapolcsról terepileg kicsit nehezebb, és rosszabbul jelzett az út. Viszont elsősorban nem is ez dönt, hanem az érkezési irány, és a további tervezett úticélok (esetleg geoládák), mivel a két említett falu közúti távolsága a dombvidéket kerülve közel 35 km.
a)
Balatonhenye felől
A Káli-medence északi peremének eldugottabb, csendesebb, ám szintén igéző szépségű zsákfalucskája Balatonhenye. A turisztikailag felkapottabb középső részekről ide már ritkábban vetődik turista, pedig érdemes. Köveskálról indul ide az egyetlen aszfaltos közút.
A falu északi végén kellemes pihenőhelyet és parkolási lehetőséget is találunk. Innen indul tovább észak felé Kapolcsra a S turistajelzés, mely célunkhoz vezet - gyalog vagy kerékpárral. (Az autó képességeitől és vérmérséklettől függően megfelelő időjárási körülmények mellett innen nem lehetetlen az autóval való továbbhaladás sem részben vagy egészben a célig, de felelősen azért nem merném ajánlani.) Az út a történetben is említett erdőirtáson, nyílt terepen vezet, enyhe, kerékpárral is teljesíthető emelkedéssel, eleinte kővel szórt, később földúton - kb. 2.5 km.
Aki vonzódik az öreg fákhoz, Balatonhenye közelében egy másik
komoly bükköt is talál.
b)
Kapolcs felől
A hagyományos nyári fesztiváljáról jól ismert Kapolcs a Tapolca-Veszprém közúton jól megközelíthető. Innen a S vagy a S+ jelzéseken lehet a célhoz jutni - erdei sétával. Előbbi (kb. 2.5 km) rögtön az elején a Királykőig (
GCMUVL) le is küzdi a szint túlnyomó részét, utóbbi (kb. 2 km) hosszabban, de egyenletesebben emelkedik.
Rejtés
A nagyjából dél felé kidőlt törzs keleti oldalán, középtájt, térdmagasságban (a törzs anyagában) hagyományos, normál méretű doboz található.
Az eddigi virtuális jelszó pótjelszóként működik tovább a pár méterrel dél-keletre ültetett utód mellett, az ide áthelyezett, egykori információs tábla alsó élén (
N 46° 56,157' E 17° 36,615' [GC400B+pótjelszó]).
Ládatörténet
Az eredetileg 2003. nyarán kihelyezett doboz 2004. ill. 2005. nyarán is sajnálatosan, módszeres pusztítás nyomán megsemmisült.
2005-től virtualizálva működött.
2016. májusában a fa pusztulása után újra valódi láda került a fa maradványaihoz, és a webanyag is megújult.
