A láda id, rövidnév a geocaching.hu tulajdonában lévő adatbázisban alkalmazott azonosító, ami nem képezi a játékos tulajdonát, azt határozatlan időre használatba kapta. Amennyiben az így használatba vett azonosítókat és a hozzátartozó oldalt, valamint rejtést nem üzemelteti az oldal szabályainak és funkciójának (mondhatni szellemiségének) megfelelően, úgy az egyesület a használati jogot megvonhatja.
Két módon lehet a játékos ládagazda. Már meglévő láda adoptálásával illetve önálló rejtéssel. Az első geoláda telepítésekor már rendelkezni kell legalább 125 (változott, 2023. júniusig: 75) megtalált ládával, amelyben lehet hagyományos vagy olyan multi, amely legalább egy hagyományos ládát is tartalmaz. Elsőre mindenképpen hagyományos ládát (vagy hagyományos ládát is tartalmazó multit) kell rejteni. Az adoptáláshoz szükséges találatszám nem emelkedett, adoptálni továbbra is lehet a 75 megtalálás elérése után.
A geocaching.hu alapszabálya szerint a ládának egy valamilyen szempontból érdekes, nevezetes helyen kell lennie. A moderáció dönt a hely elfogadásáról.
A geocaching.hu oldalra a következő szélességi és hosszúsági körök által közrefogott területen belülre rejtett geoládákat lehet bejelenteni: E09°31' - E29°44' - N51°04' - N41°50'
Magyarországon kívüli rejtés esetén az üdvözlőszöveget az adott ország hivatalos nyelvén is a ládába kell helyezni.
Tilos a geoládát elásni, illetve olyan módon elrejteni, amely eleve kizárja a célirányos keresés sikerét. Egy játékos által rejtett hagyományos és virtuális ládák arányának legalább 1:1-nek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy először legalább egy hagyományost, vagy olyan multit kell telepíteni, amelyik legalább egy hagyományos pontot tartalmaz, ahhoz, hogy egy virtuálist, vagy egy - kizárólagosan virtuálisakból összeállított multit - elfogadjon a weboldal, illetve a moderátori team.
Olyan felhasználónak, akinek beteg ládája van, új rejtése csak akkor jelenhet meg, miután rendbe tette azt. Ettől csak különösen méltányos helyzetben lehet eltérni, amelyet a ládaleírás rejtett mezejében kell jelezni.
A rejtekhely kiválasztásakor szem előtt kell tartani a következő szempontokat:
A lehető legnagyobb pontossággal kell bemérni a telepített geoláda koordinátáit.
A geoláda kötelező tartozéka a naplófüzet (logbook), toll(ak) vagy ceruza (és hegyező) és tájékoztató szöveg. (Kivétel, ha a láda mérete nem engedi, de akkor ezt a ládaoldalon jelezni kell.) A füzet első oldalára jól olvashatóan be kell írni a láda jelszavát! A megtalálás bejelentése (logolás) ugyanis csak jelszóval lehetséges. A jelszó minimum 4, legfeljebb 30 karakterből állhat. Virtuális pontoknál is fontos, hogy a jelszórészlet megtalálása keresésélményt nyújtson, azaz saját jelszóhordozó (pl. laminált lap, gravírtáblácska, ...) kihelyezését várjuk el. (A régebbi rejtéseknél itt-ott még találkozhattok táblaleolvasós, megszámolós vagy filctollal felírt megoldásokkal, de újaknál ez már nem elfogadott.)
A ládába ajándék is tehető, de az ajándék(ok) kiválasztásánál szem előtt kell tartani, hogy
Ha a geoládát magánterületen szeretné valaki elhelyezni, akkor írásbeli engedélyt kell kérni a terület intézményi tulajdonosától, amelyben leírja, hogy a keresők milyen feltételekkel léphetnek be, és ezt jelezni kell a ládaoldalon. Ha magánszemély a tulajdonos, akkor elég a szóbeli engedély, de ennek a részleteit is írjátok be a ládaleírásba.
Geoláda elsősorban olyan helyre rejthető, amely a nap 24 órájában szabadon hozzáférhető a játékosok számára. Ha a bejutás bármilyen okból térben, időben korlátozott vagy anyagi (belépő vásárlása) feltételekhez kötött, akkor ezt a láda leírásában feltűnően közölni kell a bejutás feltételeinek felsorolásával (pl. nyitvatartási idő, belépődíj). Ilyen esetben a moderáció során a moderátorok pótjelszó kihelyezését tehetik kötelezővé.
Természetvédelmi területen történő rejtésre különleges szabályok vonatkoznak, melyeket a 4. számú melléklet tartalmaz.
A láda rejtéséhez el kell készíteni a hozzá tartozó leírást (ládaoldalt) is, amelyhez a weboldalon található oldalszerkesztő használható (részletek és ajánlások, ötletek a weboldal Leírások menüpontjában található).
A ládaoldal minimumfeltételei: