Előzmények
jiimbo | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.24 14:30:22 (16626) |
Nem tudom elfogadni ezt az álláspontot.
Jogállamban élünk, ha születik egy ilyen egy miniszteri rendelet, akkor az ellen a van helye jogorvoslatnak. Ha már 2004 ben ellent mer mondani a hatóságnak az egyesület, ma már nem itt tartunk. Kár ezzel fenyegetőzni.
Tisztázni kellene persze, hogy mit is akar az egyesület. Én sajnos úgy érzem, a lapító tagság sikeresnek ítéli ezt a helyzetet.
Szerintem a geocaching nem természetkárosító tevékenység. Azért van moderáció, hogy ne jelenhessenek meg olyan ládák, amik ártanak a környezetüknek.
Meg persze ott a józan ész. Ezt hiányolom a legjobban.
Nálam a Klastrom túra geoláda verte le a biztositékot. Aki még nem talalta meg, az higgye el nekem, tökéletes geoláda volt. Snake láda, bár már nem az Ő nevén fut.
Volt egy tökéletes rejtekhely amit minden kesser kiszúr 20 méterről, de át kell helyezni egy jellegtelen odúba csak mert az 10 méteren belül van. Azalatt az óra alatt amig kerestem,biztos több kár okoztam a felesleges kutatással mint ha egyszerűen odasétálok a sziklához amit a Jóisten direkt geoládának teremtett.
Egyébként is honnan tudja a NP vagy PP hogy merre vannak a ládák? Talán csak nem a Tuhu-t használják? Lehet inkább valami ilyen összedolgozásra lenne szükség a kesserekkel is. Ahelyett, hogy korlátoznak, nyerhetnének pár száz elég jól qualifikált, felszerelet ingyen dolgozó természetőrt, akik minden disznóságról értesítheték a NP döntéshozóit. Persze leht, hogy erre van a legkevésbé szükségük...
[ előzmény: (16615) Barbárka, 2010.08.24 11:50:49] |
|
Barbárka | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.24 11:50:49 (16615) |
Tudom, hogy hálás dolog ezen gúnyolódni, de sajnos nincs teljesen igazad.
Kicsit olyan ez, mint az adófizetés. Ha egy személy nem fizet adót, az nehezen mérhető, kis hiány, kis gond. Ha egy nagy cég egy dolgozója sem fizet adót, azt megérzi az államkassza is.
Ha néhanapján betéved egy turista egy amúgy érzékeny területre, az kis probléma, és nagyon nehezen elkerülhető (csomó őr kéne vagy kerítés, hogy megakadályozzák). A geocachinget nagyon sokan játszák. Lehet, hogy egy bizonyos, úttól távoli ládához csak 10 ember megy be egy évben, de lehet, hogy 150. Nem tudjuk megmondani. Ha azt a ládát közelebb teszik az úthoz, akkor egy intézkedéssel 10-150 zavarástól mentesítették a területet.
A szervezettségnek van sok előnye (pl. hogy ilyen sok láda van), de akadnak hátrányai is.
Az "NP-s ügy", ahogy nevezed, lehet hogy "egy vicc" neked, de egyáltalán nem röhögnél jól, ha mondjuk egy miniszteri rendelet betiltaná a geocachinget minden védett területen, ahogy más országokban teszik. Ha normális hangnemben tárgyal az ember a természetvédelmi szervezettel (vagy az erdészekkel), akkor nem kerül sor ilyen drasztikus lépésekre.
Anno pár nemzeti parknál nagyon kivágta a biztosítékot a geocaching és a legtöbb helyen tiltás volt az első reakció. Ehhez képest most kb. a védett területre kerülő ládák 5-10%-ával van gond (áthelyezendő vagy megszüntetendő).[ előzmény: (16609) Mikulás, 2010.08.24 11:31:59] |
|
Mikulás | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.24 11:31:59 (16609) |
A gc által okozott károk teljesen marginálisak, szóra sem lennének érdemesek (egy-két fok. védett területen történt rejtést kivéve, amik már rég megszűntetésre kerültek). Ilyen alapon mindenki káros, aki kiteszi a lábát egy erdőbe. Pl. szerintem Tüdő "iszonyú károkat okoz", gondoljatok bele, ahogy liheg a bringáján, mekkora CO2 kibocsátása lehet? :) Be kéne tiltani. Amúgy is tilos erdőben bringázni (a kijelölt bringatutakon kívül)! Ez az egész NP-s ügy egy vicc, ti pedig hajtjátok a mókuskereket, de az csak forog és forog, előrejutás nincs...[ előzmény: (16607) Barbárka, 2010.08.24 11:11:20] |
|
Barbárka | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.24 11:11:20 (16607) |
A geoláda éppúgy odavezeti az embereket egy helyre, mint egy jelzett turistaút. Turistautat se lehet csak úgy, a vakvilágba kijelölni a terület kezelőjének jóváhagyása nélkül.[ előzmény: (16588) Mikulás, 2010.08.23 21:47:04] |
|
Mikulás | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.23 21:47:04 (16588) |
Ha valaki azt gondolja, hogy a gc szervezett, akkor csak egy kérdést tennék fel neki: mondja meg az időpontját a szervezésnek/eseménynek. Ha nem tudja megmondani mikorra van szervezve, akkor tehet egy szivességet...[ előzmény: (16587) macikupac, 2010.08.23 21:34:34] |
|
macikupac | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.23 21:34:34 (16587) |
Ti, mint a Pilis-Visegrádi-hegységben tevékenyen rendező egyesület kaptatok(?) körlevelet, miszerint a PP ezután pénzt fog kérni, ha az általa gondozott területen bárki szervezett formában túrát akar "csinálni". Ezek után hülyék lennének minket a "nem szervezett" skatulyába begyömöszölni.[ előzmény: (16586) Pilis50, 2010.08.23 20:35:04] |
|
Pilis50 | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.23 20:35:04 (16586) |
Biztosan igaz ez a 'szervezett természetjárás' szöveg: ha nézem (egyik - másik) megszünt láda oldalát, a megtalálások száma hetenként= 0.1 és 1.2 találat között váltakozik. Ez tényleg 'komoly' károsítás?
De a "közelitő munkagép" nem teszi annyira tönkre a jelzett (tehát a turisták részére kijelölt) utakat. Ezek az utak a turistáké.[ előzmény: (16581) Barbárka, 2010.08.23 15:19:12] |
|
Barbárka | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.23 15:19:12 (16581) |
Mivel szervezett természetjárásnak tekintenek minket (jogosan), ezért nem az az elbírálás vonatkozik ránk, ami egy egyéni bakancsos turistára, hanem ami kb. egy túraversenyre/teljesítménytúrára.[ előzmény: (16573) jiimbo, 2010.08.22 20:19:31] |
|
jiimbo | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.22 20:19:31 (16573) |
Az nagy előrelépés!
Már csak azt kellene elérni, hogy azok a szabályok vonatkozzanak ránk is, mint a többi rendes bakancsosra és már készen is vagyunk.
[ előzmény: (16572) Juju, 2010.08.22 19:17:51] |
|
Juju | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.22 19:17:51 (16572) |
Azt már korábban leírtam, hogy felügyelőség álláspontja szerint nem a technikai sportokhoz sorolnak minket, hanem a szervezett természetjárókhoz közeli dolognak tartják a gc-t.[ előzmény: (16569) Ruttkay, 2010.08.22 18:27:57] |
|
Ruttkay | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.22 18:27:57 (16569) |
Tudomásul kéne vennünk végre, hogy az erdő úgyanúgy a miénk mint a vadaké és vadgazdálkodóké, fáké és az erdészeké!
Ha két ember hetente lelép az útról, hogy elsétáljon egy műanyag dobozhoz, úgyan kérdem milyen helyrehozhatatlan kárt tesz a természetben?
Ha az ősgyepekre, sasfészekre hivatkoztok legyenek ezek a rejtések korlátozva (esetleg időszakosan)!
Ez azonban töredéke az NP-s rejtéseknek, ahol az utaktól távoli rejtéseket oly ritkán keresik fel a kesserek, hogy jelenlétük semmivel sem terhelőbb, mint mondjuk a gombászoké, természetbúvároké.
Inkább utóbbihoz tartozónak érzem magam, mint a technikai sportágakhoz (MTB, motocross, quad, siklóernyő stb.), mégis úgy érzem a tárgyalások menetéből, hogy ezekhez a tevékenységekhez igazítják a hatóságok a jogosítványunkat.
HA HAGYJUK![ előzmény: (16568) Pilis50, 2010.08.22 17:53:26] |
|
Pilis50 | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.22 17:53:26 (16568) |
Köszönöm a választ. A további kérdéseim:
a) ki a felügyelőség? (talán: A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium)?
b) a vagyonkezelő (akié a föld)….. nem a Magyar Állam a tulajdonos?? a PP csak annak a kezelője (használója, ….)?
c) más területen is a 10 méteres ’álomhatár’ körül topog a tárgyalás?
d) úgy működik: NP, PP, stb. --> legyen 10 méter = és mi (a MGKE) meg ugrik (igenis visszük 10 méterre)??
e) még mindig nem tudom: mely ládák lesznek megszüntetve / áthelyezve a közeljövőben, mondjuk 2010.09.30 ig, (esetleg 2010 december 31 ig)??
Ha lehet, kérdeznék (majd) még ..
[ előzmény: (16565) Juju, 2010.08.21 12:12:55] |
|
Juju | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.21 12:12:55 (16565) |
3 szálon futnak a cselekmények:
1. A hivatalos engedélyt a felügyelőség adja ki. Ezt megteszi a NP szakvéleménye és a saját jogalkalmazása szerint. Ha bekerül egy kérelem a felügyelőséghez, ő kikéri a NP szakvéleményét, és a jogszabályok és a szakvélemény szerint dönt. A felügyelőséggel úgy állapodtunk meg, hogy amennyiben az engedélykérelemhez csatoljuk a NP hivatalos szakvéleményét, úgy az engedélyezési eljárás hamar meglesz, és mindkettőnknek egyszerűbb.
2. A NP szakvéleménye: ez nekünk annyiban jobb, hogy mi kérjük ki, hogy tudunk egyezkedni, és ha kész, akkor mehetünk vele tovább. Így lett kész nemrég a Budai TK szakvélelménye, és nem sok láda kellett emiatt megszűnjön, vagy áthelyezésre kerüljön.
3. A vagyonkezelő (akié a föld), jelen esetben az erdészet, konkrétan a Pilisi Parkerdő. A felügyelőség által kiadott engedélyek záradéka az, hogy az csak akkor érvényes, ha ahhoz a vagyonkezelő engedélyét megszerezzük. Jelen esetben a Pilisi Parkerdő már jóval korábban megkereste az egyesületet azzal, hogy ezt a jogát érvényesíteni kívánja, azaz amely ládákra tőlük nem kérünk engedélyt, azt hatósági úton eltávolíttatja. Nos ők erőltetik a turistautak közelségét, mivel az erdészet területe igen gazdagon feltárt jelzett utakkal, így a vadállománynak eleve kevesebb hely marad búvóhelynek.
Tehát ez a három dolog kell, felügyelőség, NP, erdészet. Ebből a felügyelőség a másik két szakvéleményt / engedélyt nem módosítja, ha az nem jogellenes.
Jelenleg a Budai TK szakvéleménye kész, az erdészet engedélyének írásos formájára több, mint fél éve várunk, annak ellenére, hogy akkor ők sürgettek minket annyira. Velük még csak az ismertetett együttműködési megállapodás született. (véleményem szerint az átszervezések miatt ott most kisebb gondjuk is nagyobb ennél)
A most következő ütemterv:
-Pilisi tájegység ládáiról egyeztetni a NP-al, és a szakvéleményt megalkotni.
-Budai TK szakvéleményével felügyelőségi engedélyt kérni (ehhez kéne az erdészet, de nem várunk már rájuk, legfeljebb utólag csatoljuk)
-Börzsönyi tájegység ládáiról egyeztetni a NP-al, és a szakvéleményt megalkotni.
-Gerecsei TK ládáiról egyeztetni a NP-al, és a szakvéleményt megalkotni.
-Csévharaszti borókás TT, Dabasi Turjános TT, Dunaalmási-kőfejtők TT, Gödöllői, Ócsai, Tápió, Vértes ládáiról egyeztetni a NP-al, és a szakvéleményt megalkotni.
Ezek egy jó része elő van készítve már.
Fentiekből jómagam a NP-os dologról tudok majd tájékoztatni, azt intézem. Ha van kérdés még, nyugodtan jöhet.[ előzmény: (16539) Pilis50, 2010.08.20 20:41:11] |
|
Pilis50 | hozzászólásai | válasz erre | 2010.08.20 20:41:11 (16539) |
Juju:
Aztmondták, Te tudod a választ (nyaralásod utánra):
Szeretnék érdeklődni: mit lehet tudni a NP - MGKE közötti egyezkedésről?
Mely ládák lesznek (mondjuk 2010.09.30 -ig terjedő időszakban?) a közeljövőben áthelyezve / eltávolítva / privatizálva??
Csak, ha a kesserkre is tartozik a válasz. . . . :-( |
|
|
|