GCELET láda az én ötletem. Az indokaimat a moderátoroknak elmondtam, de ha ez mást is érdekel, akkor most leírom.
Én rendszeres véradó vagyok már 33 éve. Évente kb. 8 szor megyek. Először a katonaságnál adtam vért, mert kaptunk 2 nap szabadságot, és egy sört. Aztán nagyon sokáig teljes véradásra jártam. Így vért adni évente férfiként csak 4 szer lehet. (nőknek 3 szor). Aztán szóltak, hogy van másfajta véradás is. Ezt ferezisnek hívják. Itt csak a vér egy részére (vérplazma) van szükség. Így vért adni akár 2 hetente lehetne. Ellentétben a teljes véradással 1,5-3,5 óráig tart. Viszont csak akkor mehetsz, ha hívnak. Pont holnap reggel 7 h-ra kell mennem egy 3,5 h-ás véradásra. Ennyi a kötöttségem.
Mi vezérelt a láda ötletnél? 1.5 év, több, mint 500 láda, valamint 2 örökbefogadott láda után, szerettem volna egy saját ládát. Sok ötletem van, de valami olyasmibe gondolkodtam ami valamiért különleges. Fél évvel ezelőtt kezdtem neki. Sok emberrel egyeztettem, és beszereztem a vérellátó központ engedélyét.
Több moderátor azt mondta a geocaching szellemébe nem beilleszthető ez a láda. Vitatkozni nem szeretnék, mert ki vagyok én ehhez? Talán pár gondolat. Rögtön az elején szeretném megjegyezni ez egy játék, amit persze komolyan kell venni, de azért talán nem vérre megy, vagy mégis? Bocs a szó játékért.
A ládám valamire felhívja a figyelmet. Mindenki keresheti. A saját lakhelyéhez is közel "kereshető". Nem muszáj Gps-t használnod, de azt hiszem sok olyan láda van, amihez szintén nem szükséges. Nem minden hol van láda. Itt ez is van.
Ami azért nem elhanyagolható, hogy ez a második láda ahol valamit adni is kell, nem csak kapunk. Szerintem egy ekkora közösségben nagy erő lakozik. Hallottatok már az irányított véradásról? Sok műtét marad el amiatt, hogy nincs elég vér. Ilyenkor szó szerint vért kell gyűjteni. Bárki, bárhol adhat vért, és az sem számít, hogy milyen vércsoportja van. Csak az a feladat, hogy megmondja kinek adja. Mi lenne, ha valamelyik játékos társunk fordulna a közösséghez, hogy segítsünk neki? Én biztos segítenék. Ti nem?
Nem tudom hogy ezzel véradókat tudok e toborozni, vagy csak az megy el aki egyébként is véradó. Majd meglátjuk.
A láda oldalt folyamatosan fejlesztem. Strombusnak köszönöm a meglátásait. Kérlek, nézzétek el nekem, ha nem tökéletes a láda oldal, de ez az első ládám. A helyesírási hibákért elnézést kérek, igyekszem javítani. Minden segítséget szívesen veszek.
Mindenkinek jó keresést kívánok. Üdv: Zoli Mizo 6869
[ előzmény: (34728) anettx, 2019.05.23 12:38:30] |