2022.11.06 Meggyógyultam, kereshettek.
Első próbálkozásom, nagy öröm számomra, hogy összejött.
Megint új hely, kerüld meg a várat kívülről, kövesd a lépcsőket, az elágazásnál ne a várfal felé fordulj. 15/10/6 cm konyhai dobozt keress.
Megközelítés
A E60 úton, Segesvártól 50km-re, Brassó felé haladva a bal oldalon már távolról látható Kőhalom vára. A város központjában kellemes kis park található, ahol nyugodtan leparkolhatjuk autónkat, majd a parkot megkerülve a Cetate táblát követve eljutunk a városi temetőhöz N 46° 2,279' E 25° 12,899' 506 m [GCKHLM+temeto], onnan kikövezett sétány vezet a vár északi kapujához. Akinek nincs kedve sétálni, a Cetate táblát követve fel tud autózni a vár bejáratához, ahol tágas parkoló fogadja a látogatókat. Belépő 10 Ron, érdemes szánni rá legalább egy félórát.
Korábbi állapotok:
2014 06 08 A doboz ismét kereshető, ezúttal nem a falban, hanem egy kivágott fa gyökerei közt. Hosszúnadrág, túracipő ajánlott, rajtam rövid volt és szandál, de túléltem. :)
2012.06.11 Mivel a várat épp renoválják és a dobozt nem találtam a helyén, de még a helyét sem (vélhetően befalazták), míg tart a felújítás a rejtést átállítottam virtuálisra. A jelszó az északi vaspántos kapu táblácskájának negyedik és ötödik szava.
2007.09.07 A láda (25x25x8cm konyhai tárolóedény) a vár északi kapujától (képen látható) balra, kb. 70 méterre, a várfal alsó részének egyik repedésében, kövek mögött található. Itt kb 10 méter a távolság a várat körbefutó ösvény és várfal között.
Kőhalom
A települést II. Géza által behívott német telepesek alapították, eredeti neve Kozd volt. Ez a tatárjáráskor elpusztult. A települést a tatár pusztítás után újjáépítették, ekkor azonban már Kőhalom néven. Ekkor épült vára is mely, 1324-ben szerepel új nevén oklevélben először Kuholm alakban, amikor Tamás erdélyi vajda ostromolta a lázadó szászok várát. 1421-ben a törökök dúlták fel, a 16. században megerősítették, majd a város birtoka lett. 1661-ben Ali pasa elfoglalta, 1691-ben felszabadult, majd a császáriak helyreállították. 1704-ben a kurucok ellenállás nélkül foglalták el. Elveszítette jelentőségét, azóta pusztul. 1849. július 30-án a település mellett zajlott az 1848-49-es szabadságharc egyik ütközete, Dobay József csapatai vereséget szenvedtek Dyck cári tábornok seregétől. A településnek 1910-ben 2941 lakosából 1230 német, 975 román és 425 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Nagy-Küküllő vármegye Kőhalmi járásának székhelye volt. 2002-ben a hozzá tartozó településekkel 5.759 lakosából 4.063 román, 1.245 magyar, 338 cigány, 113 pedig egyéb nemzetiségűnek valotta magát.
Kőhalom vára
Kosd - patak partján Nagyküküllő vármegyében fekszik Kőhalom község, előbb város, a régi Kőhalomszék főhelye. Székelyek voltak az első lakói de aztán elszászosodott: német neve Reps (a magyar név latin fordításából; Rupes, eltorzítva), csak a XVII. században bukkan fel. A falu már a tatárjárás után megvolt s ekkor merülhetett fel a szüksége, hogy a község nyugati szélén emelkedő, kb. 120 m magas bazaltcsúcsra várat építsenek, amely védelmezője s egyúttal féken-tartója legyen a környék népének.
A vár az egész középkoron át királyi tulajdon s a benne parancsoló várnagyok hatalmas urai a népnek. S a szászok nehezen tűrték a földesúri hatalmat.
Az Árpádok kihaltával az erdélyi szász vendégek (hospites) a jelentkező trónkövetelők közül a bajor Ottó mellé állottak. Károly Róberttel szemben még akkor is ellenszenvvel viseltettek, amikor vetélytársai már eltűntek. 1324-ben nyílt lázadásban törtek ki. A felkelést Tamás erdélyi vajda hamarosan leverte; a zendülők vezére, Henning szász ispán, az ütközetben elesett. Egy kis csapat Kőhalomba vette be magát, de ez is gyorsan behódolt. Ez volt az egyetlen eset, hogy a vár háborús szerepet játszott. De nem is lett volna alkalmas komoly ostrom kiállására.
Kőhalom eredetileg csak a mostani belső várból állott. A hegy tetején falkerítette kis téren állott a várnagy és a csekély számú őrség lakásául szolgált néhány épület. Nincs nyoma öregtoronynak, vagy akár csak egy szerényebb, őrtoronynak. E kicsiny fellegvárhoz járult a középkor végén egy a csúcsot bekerítő körfal két toronnyal és egy a lejtő legkevésbé meredek pontját védő, sarkantyú módjára kiugró bástyával.
Adatok híján nem lehet megállapítani, mikor és mi módon jutott a vár a város hatalmába. Valószínű, hogy a fejedelmek nem tartották érdemesnek a stratégiai jelentőséggel nem bíró váracska fenntartását, ezért. a XVI. század vége felé átengedték a városnak. Sajátságos, hogy amikor a vár minden hadászati értékét elveszti, akkor kezd terjedelemben növekedni. A kőhalmi polgárok egyrészt hiúságból, másrészt, mivel a vár falai kisebb portyázó bandák ellen mégis csak oltalmat nyújtottak, nemcsak fenntartották hanem száz éven át egyre bővítették. Két tágas várudvart csatoltak hozzá s ezek megteltek apró házacskákkal. Különösen 1620 körül, Weyrauch Dávid királybírósága alatt. folyt nagy építő tevékenység. Ekkor emelték a nyugati külső várfalat., készítették az alsó várban a kutat s kijavították a meglevő épületeket. Kevéssel utóbb állították fel a "Szalonnás-tornyot" s a "Szolgák tornyát" ; 1643-ban készült a középső kapu, 1718-ban a (tévesen) templomnak nevezett épület.
A vár belsejében minden polgárnak lehetett s a legtöbbnek volt is saját költségén épített, elsősorban raktárul, kamrául szolgáló házikója. A nagyobb épületek közösek; a Szalonnás-toronyban még most is lóg telente két-háromszáz oldal szalonna, a falubeliek készletéből.
A vár jelentéktelenségét az mutatja legjobban, hogy a kőhalmiak 1613-ban szerezték meg az első ágyút váruk számára, amely aztán mindvégig az egyetlen maradt. 1735-ben vettek ugyan mellé egy mozsarat díszlövések céljára, de aztán az ágyú csövét be is olvasztották harangnak. Egyéb lövőszerszám bővebben akadt; 1792-ben 53 különféle puskát írtak össze. Az őrség rendszerint négy szál darabontból állott.
Így érthető, hogy az Erdélyben dúló gyakori háborúkban a kőhalmi vár semmiféle szerepet nem játszott. Csak egyszer, amikor Lipót császár bekebelezte Erdélyt, támadt egy német generálisnak, bizonyos Schmidt Györgynek az az ötlete, hogy katonai erősséget csinál belőle. Rengeteg közmunkát fordított rá, hordatta a fát, a sánckosarakhoz való karókat és vesszőt. Ebben az időben épült a Szalonnás-torony mellett a katonai raktár, a vár legterjedelmesebb épülete. Időnként több-kevesebb katonát. szállásoltak el a várban s így alkalmuk nyílt a lojális kőhalmiaknak megtanulni, mit tesz a császárt szolgálni. A jegyzőkönyvek szerint 1691-től 1699-ig többek között 136.546 forintot, 73 tallért, 14 aranyat, 8029 mázsa húst, 79 vágómarhát, 10.864 kenyeret, 22.689 köböl árpát, 51.833 köböl zabot és 508 hordó bort szolgáltattak ki a német katonaságnak, nem is szólva arról, hogy sok éven át minden katona részére hét öl vásznat kellett a kőhalmi menyecskéknek szőni. És a sok áldozat semmi haszonnal sem járt. Mert amikor aztán a kurucok jöttek, a jól táplált császári helyőrség meg sem kísérelte a vár védelmét, hanem igyekezett elvonulni baj nélkül. 1704-től 1708-ig ültek Rákóczi Ferenc fejedelem vitézei a helyőrség nyakán; de a magyarok kellemesebbnek találták lent a helyiségben szállásolni s a várat meghagyták a város kezelésében.
1849-ben csak a vár alatt dörögtek az ágyúk, amikor 700 honvéd és 20 Vilmos-huszár napokon át tartotta fenn az oroszok 5000 főnyi seregét. A kőhalmi erősség ennek a termophiléi hőstettnek csak szerep nélküli szemlélője volt.
Varjú Elemér "Magyar várak"című, 1932-ben megjelent könyve alapján
Ládatörténet
2018.08.28. A doboz (PET előforma) új helyen, a fal melletti csutak törzsében, cserép alatt található
2021.08.07 Ládakarbantartás
2022.10.23 A régóta beteg ládát az eredeti rejtője nem javította, így szabályainknak megfelelően egy új, a javítást és gondozást vállaló ládagazdának adtam át. [Admin(Fazék)]
2022.11.06 A ládát adoptáltam, újra rejtettük a régi helyétől úgy 5-6 méterre, talajszinten a várfal hasadékába kövekkel álcázva. 15/10/4 cm konyhai doboz. A jelszó a régi, nem változtattuk meg.
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
-
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Itt élt a dédapám testvére, akit személyesen ugyan nem ismertem, de mégis rokon, így hát örömmel látogattam e kedves városba. A Sub Cetate nevű bisztróban ebédeltünk egy jót, majd megnéztük a várat. Az udvarban épp esküvői fotózás zajlott. A vár előtti bódékban kapható volt ez-az, a vár romjai érdekesek voltak, a kilátás pazar, viszont hiába vannak termek, sehol semmi sincs benn kiállítva.
Táborból hazafelé próbáltuk megkeresni a ládát, de nem találtuk (úgy sejtem, eltűnt). Amennyiben jónak látod, az e-mailben elküldött képek alapján fogadd el a megtalálást. Köszönjük szépen!
Mint ládadoki a geoládát utolsó logjai vizsgálata alapján és a rejtő inaktivitása miatt betegre állítottam.
Ha van rá lehetőséged, kérlek javítsd!
További tudnivalók a beteg ládákról: https://geocaching.hu/documents.geo?id=ladadoki
Email-t küldtem a rejtőnek.
Öszintén megmondom nem tudom hogy mi az a csutak.Kerestem a cserepet is de nem találtam meg.Hatalmas a gaz a láda környékén.
Maga a vár és a kiállitás nagyon tetszett.
Kérném a képek alapján az elfogadást.
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.7.14]
Gyönyörű a vár, kár, hogy más zászló lengedez rajta. Sajnos a ládát nem talaltam meg. Később töltök fel fényképeket, kérem az elfogadást. [Geoládák v3.11.3]
Piac napon.
sajnos nem találtuk meg, de lehet a mi hibánk a nagy gazban nem volt túl sok kedvem keresni :/ próbálkoztam a régi jelszóval, de nem működött. kérlek fogadd el képek alapján. Egyébként nagyon sokan voltak a várban, a parkoló már délben megtelt. A vár amúgy nagyon szép :)
Megvan!
Szászfehéregyházára indultunk, de mivel Szászbuda felől le volt zárva az út, így leautóztunk előbb Kőhalomra, és megnéztük a várat. Nemrég renoválták, nagyon impozáns a vár. A belépő 10 ron, de belül minden egyes helyiség tök üres, illetve a legeslegfelsőben van 1 asztal és 3 szék. A kilátás legalább szép volt.
A ládát a régi helyén egy petlig formájában újra rejtettük, ahogy most látom utánunk van aki megtalálja, van aki nem, sajnálom, talán érdemesebb lenne kicsit könnyebben elérhető helyre átrakni.
Köszi a rejtést!
Brassó környéki ládázás alkalmával.
A vár minden zegét-zugát alaposan bejártuk, tetszett. A ládakeresést a végére hagytuk, azonban nem találtuk. Kérjük a találat elfogadását.
Ildi és Laci
Erdélyi motorostúrán. Sajnos mi sem találtuk meg a ládát. Kérjük a Rejtőt, amennyiben lehetséges, a csatolt képek és track alapján szíveskedjen elfogadni a találatot.
Megkerültem falon kívül a várat. Két gps készülék 1-2 m-es körzetben adta a helyszínt. Mintegy 15 m-es körzetben megvizsgáltam minden fatönköt. 25 percig kutattam meredek lejtőn, 30 fokos melegben. Eddig tartott a türelmem, lehet, hogy én vagyok az ügyetlen.
A bozótról nem készítettem fényképet, csak a végén a várkapuról. Bemenni és bent sétálni már nem volt energiám.
Fényképes "bizonyíték" alapján kérem a találat elfogadását!
Osztálykirándulás keretében lelkes csapattal a meredek oldalon keresgéltünk, de nem találtuk. Elképzelhető, hogy ott van, mert telefonnal kerestük, és nem a legpontosabb, Kivágott fa pedig van bőven.
Tegnap nagyjából mindenünk elázott a ládakeresés során, így ma nem vállaltam a vizes bozótban a kalandokat, mely a logok alapján nem is bíztatott eredménnyel. A várat sikeresen bejártuk, szép élmény volt. Kérem a képek alapján jelszó nélküli találatnak elfogadni.
A rejtővel konzultáltam, szerettem volna a ládát áthelyezni, de hirtelen zápor zúdult a nyakamba. A hosszú lépcsőnél balra 50-60 méterre kóvályogtam.Fák közül kijöttem mert vizes lett mindenem. Ezek után nem rejtettem új ládát irány haza. Képek alapján kérem elfogadni. Köszi szépen a lehetőséget.
Egy fantasztikus út állomása közben kerestük fel a várat, melyben sajna semmi turisztikai objektum nincs; remélem még...azért egy jót túrázhattam fenn; sőt még a többiek engedték hogy a ládát is felkeressem. Ez eltartott egy darabig, de szandiban én biza nem mentem le a dzsumbujba...
Légyszi fogadd el találatként ha megoldható...
A vár nagyon nagy. Nem számítottam rá. Szépen helyreállították. Viszont nagyon furcsa, hogy minden terme üres. Egyetlen egyben vannak a helyi általános iskolások képei kiállítva. Meglepően sok tehetséges gyerek jár a kőhalmi iskolába!
A jelszót tartalmazó ládát én sem találtam meg. A képek alapján kérem a találat elfogadását.
Sajnos nem találtam meg,.....nehezen adom fel kb 45 perc, 7 tuskó, az oldalon a képen látható tuskó alatt biztos hogy nincs!
A dzsumbuly hatalmas. csalán szeder ragadós gubacsok,....
Szeretném a fotóim alapján a jelszónélküli megtalálás elfogadását.
Köszönöm!
Sepsiszentgyörgyre menet megálltunk a várnál.
Más sokszor elmentem itt, most nem hagytam ki a ládázást :)
A gps jól levitt a dzsindzsásba, de aztán megtaláltam :)
MP
Szép hely és csodás a kilátás a belső várból a Fogarasi-havasokra.
A láda egyébként könnyen meglett, az ösvény végén. (Bár nekem még 20 méterrel távolabb jelezte a helyét.) Köszönjük!
Nagyon szep hely. Igy, a felujitas utan meg szebb. A doboz eleg konnyen meglett. Sajnos a jelszot nem fogadja el a rendszer. Koszonjuk. Klari, Enci, Attila es Lehel
Kirándulócsoporttal és a helyi unitárius lelkésszel jártunk itt, de idő híjján és az előző logok alapján nem indultam neki a láda keresésének.
Kérjük borsfoto-val a találat elfogadását a rejtőtől!
Igazán impozáns egy vár, mostanra szépen fel is újították.
Jó lenne a leírást is frissíteni: van már tágas parkoló a főkapu előtt, szednek belépő díjat is (10 lej).
A láda sajnos nem lett meg, kerülhetne barátságosabb helyre is.
A jelszót egy korábbi megtalálótól kértem el.
Ilyen impozáns vár és mégiscsak inkább a békét mint a harcokat szolgálta!? Érdekes.
A láda megtalálását elbénáztam, de ebben szerintem ebben csak kis mértékben vagyok én a hibás. Egy aktuális információkat tartalmazó leírással a kütyümben valószínűleg nem jártam volna így.
A rejtő instrukciója szerint a temetőnél parkolva, onnan felkutyagolva értünk Péter60-nal a várhoz - míg csoportunk más tagjai először szidalmaztak a parkolóhely választásért, majd motorjaikra visszapattanva a műúton megkerülték a várat és a tágas, közvetlen a vár előtti parkolóban álltak meg. Mi meg "élveztük" gyalog a hegymenetet a motoros ruhában a 28 C fokban.
Ezután továbbra is szót fogadtam a rejtőnek: "Érdemes az ösvényen megkerülni a várat, mielőtt nekifogunk felkutatni a ládát." - azt gondolva, hogy ez fontos információ, így jutok könyebben a ládához. Jelentem, a vár körül jelenleg nincs ösvény! Van viszont csalán, bozót, meredély, sziklamászás. De hát 4-esnek van jelölve a terepnehézség, gondoltam abba ez belefér. A ládától egyre csak távolodtam, a terep egyre durvult, az időm egyre fogyott. Egyre idegesebb lettem. Végre sikerült célirányba fordulnom. Ekkor, elővettem a kütyüt, hogy a sok elpocsékolt időt a tényleges keresésnél behozzam és elolvassam a segítséget. A doboz hollétére három egymástól teljesen eltérő leírás utal. Ezek közül valahogy a harmadik ötlött a szemembe (a fene gondolta, hogy van még másik kettő is), így aszerint kerestem a dobozt kétségbe esve "a várfal alsó részének egyik repedésében". A várfalon repedés nem volt, és a koordináták nem is oda mutattak, hanem távolabb, most már, itthon olvasva tudom "egy kivágott fa gyökerei közé", de azt hittem, csak a magas fal űz tréfát a masinával. Azért eljutottam oda is, ahol 0-át jelzett a műszer. A legalább 60 cm-es gazt le is tapostam annyira, hogy láttam három tuskót egymás közelében - de ládát nem láttam. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt ott, csak én mindenképp valami faldarabot, azon rést kerestem, így lehet, nem állt rá a szemem a buja növényzetben. Nem láttam ott olyan részt, ahol egy 25x25x8cm-es doboz megbújhatna. Vagy már a méretre vonatkozó információ is idejemúlt?
Ezután a tortúra után végre bejutottam a várba, ami nagyon tetszett. Számos helyreállított, ám üres helyiséget láttunk, gondolom, ezek hamarosan kiállítótermek lesznek. Szalonna egyikben sem lógott - vagy oda nem jutottunk be.
A várnézés után gyorsan szedtem a lábam, hogy mégegyszer nekifogjak a ládakeresésnek - most már a rövid és könnyű irányból, de sajnos most sem jártam sikerrel. Sajnos most nem mentem a tuskókhoz vissza, hanem elsősorban a várfal alatti sziklák réseit vizsgáltam át. :-(
Úgy érzem, erőfeszítéseimért megérdemlem a pontot. Ha a rejtő nem így véli, kérésére törlöm a "megtaláltam" logomat. A logoláshoz a jelszót egy kedves kessertárstól kaptam meg.
Kedves Botond, kérlek, sürgősen frissítsd a ládaoldalt mind a várral mind a rejtéssel kapcsolatban! A ládára vonatkozó aktuális adatok szerepeljenek csak a "wap" részben! Mi szükség a volt virtuális rejtésre utaló részt vastagbetűvel szedve ott tartani? Mire jó a már nem létező rést a falon bemutatni a képek között? Miért 4-es a terepnehézség besorolása?
Nagyon csalódott voltam, hogy nem sikerült ezt a ládát megtalálni egy ilyen szép helyen és ennyi felesleges erőfeszítés árán sem. :-(
"A geoláda nincs bejelentve a geocaching.com-on."
De a geocaching.com-on van egy doboz, GC15RGH - Rupea Castle, owner = dbotond! Persze, a koordinatak es a leiras nem azonos azal ami itt van...
UI
En a .com koordinatak es leiras szerint kerestem, csak itthon lattam hogy a ket oldal kulonbozik.
Az 5m kulombseg a koordinatak kozott nem sok, nem az a zavaro.
A .com-os leirasban ez szerepelt:
"The cache is leftward ftrom the east entrance of castle, the bottom of the wall.
Additional Hints: Behind the tree"
Ezek ki voltak javitva, de a foto a rejtek hellyel "The cache" meg most is a regi rejtest mutatja!
Remelem nem haragudtal meg!
A láda újrarejtve, és újramérve, ahogy a képen is látszik. Emlékeim szerint itt is be volt jelentve a com-os rejtés, de ezek szerint mégsem, mátol a két link összekötve. Legközelebb arra járok, viszem magammal a Garmin-t és a Magellan-t is, ezek adatait átlagolva pontosítom a koordinátát. De nem mindig kell 100%-ban a kütyükre hagyatkozni, ott a leírás és a ráérzés. A com.on is módosítottam a koordinátát, köszönöm az észrevételt. :)
Tipikus szerencsétlen rejtés. Kb. 15 méterrel el van mérve a koordináta, nyaktörő terepre visz a gps az eredeti koordináta szerint. A terület (ott is) gondozatlan gazos balesetveszélyes.
Erdélyi geotúra 22. találata.
Gyors megállásnak terveztük, de a leírás vs valóság nem stimmelt. Kellett némi idő, míg kipróbáltuk a jelszót, majd a csapat 2 irányból támadott körbe. Jobbra ne induljon senki, az a rosszabb. :)
A várat csak kívülről láttuk, de úgy tűnik, a renoválás befejeződött, jöhetne egy valódi láda.
Köszi
A 2014. évi Erdélyi Geotúra csapatával kerestük meg. 28/17. találat.
A vár remek helyen épült, már messziről látható a településhez közeledve. Közelebb érve pedig hatalmas méretei és szép állapota is nyilvánvalóvá válnak.
Idáig tetszett. Ami már nem annyira, az a leírás félreértelmezhetősége. A ládaoldal szerint a virtuális jelszó az É-i kapunál található, viszont a koo még mindig az egykori láda rejtekhez mutat. Miért? Az É-i kapu az iránytű szerint a főbejárat nagy kapuja, a virtuális jelszót rejtő kapu viszont a K-i oldalon van. Miért?
Ezek az infók már csak akkor derültek ki számomra, mikor atipapával és pliptaival a várfal mellett kívülről is megpróbáltuk becserkészni az eredetei koo.-t. Kalandos kis csörtetés volt dzsindzsán és sziklákon át, remélem a csapat nem haragudott meg ránk az időtervben történt csúszás miatt.
Ez a pont jócskán megtréfált minket. A koordináta a láda helyére mutat (célszerű lenne szerintem megváltoztatni a virtuális pont koordinátájára). Az északi kapu alatt mi az északi oldal kapuját értettük, de a rendszer nem fogadta el az így igen furcsa jelszót. Majd kiderült, hogy az északi kapu valójában a keleti oldal északi részén található, úgy már gyorsan meglett.
Mindeközben három kessertársunk nekivágott a lehetetlennek, árkon-bokron keresztül közelítve a láda eredeti helyszínét, értelemszerűen nem sok sikerrel. Nem várt módon ez lett a legkalandosabb pont az egész geotúrán.
Erdélyi Negoj túra alkalmával Zoé, Mikulás, Lelcache, Scele és Sirgalahad társaságában. [wapon beküldött szöveg]
Bemenni sajnos nem tudtunk, mert itt is a renoválás folyt nagy erőkkel. Kívülről nagyon ígéretesnek tűnt, visszajönnék pár év múlva, hogy megnézzem, hogy mi lett belőle.
Mi a temető felől ballagtunk fel, az éppen félig kész lépcsősoron. A tetején rájöttünk, hogy körbe aszfalton is fel lehetett volna menni. Szerintem a vaskaput is elvitték renoválni, csak egy deszkázott ormótlanság maradt a helyén. Természetesen mi sem jutottunk be, így visszaballagtunk a lépcsősor aljáig, ahol rágyújtottunk egy babkonzervre. Még várt ma a fenekünkre 500km, kellett a hajtóerő...
Távolról tényleg nagyon impozáns...
Közelről most nem szabad megnézni, de még a közelébe menni sem, várja meg mindenki amíg a felújítás (azaz, az e célra lehívott eu pénz szemérmetlen ellopása) befejeződik.
Szerintem valami gubanc van a virtuális rejtéssel, mert mi a temetőnél parkoltunk, onnét mentünk fel a várba egyenesen a keleti kiskapuhoz ott nem emlékszem táblára, fotóm meg nincs róla. Mentünk tovább a szerintem északi kapuhoz csináltam is fotót, de éreztem, hogy nem stimmel a dolog. Aztán körbejártunk ahol lehetett, de nem találtunk újabb kaput.
Most a képeket nézve a szerintem é-kapu az a főbejárat, a kép szerinti meg a szerintem keleti :) És ma még meg sem húztam a Salvatoros flaskát!
Mar messzirol igen impozans latvany, ha egyszer veget er a felujitas, akkor mindenkeppen erdemes lesz ujra eljonni ide.
Megvartam, mig veget er a felhoszakadas, csak utana indultam neki a var fobejarata elotti parkolobol a ladanak.
A harmadik "Rejtekhely vadászat Erdélyben" találkozó alkalmával találtam meg, elég könyen és hammar, ezt a geodobozt. Az eső és az álványok (Most van felújitás alatt a külső várfal.) közti bujkálás miatt el is feledkeztem a jelszóról. Egy, aránylag nagyon jó állapotban megmaradt középkori vár mely területén sétálva az ember egy néhány évszázadot lép vissza az időben. Aki arra jár annak igazán érdemes időt szakitania a meglátogatására. Nem fog csalódni. A kilátások a vár különmöző pontjairól feledhetetlen élményeket nyújtanak.
Jó ládakeresést kivánok mindenkinek!
A vár tényleg impozáns. Jelenleg felújítás folyik a várban és környékén európai pénzekből (aminek java része a falon kívül költődik el a jelek szerint.) Viszont az egész építési terület, így nem engedtek bennünket a közelébe, pedig próbáltuk
Családi erdélyi út egyik pontja volt a vár. A felmenetelnél kicsit elkalandoztunk, úgyhogy egy motoros bácsi vezetett el minket. Éppen építkezés folyt, úgyhogy bemenni nem tudtunk. Apukámmal és IC-strollal kerestük meg. Kösz a rejtést! GPS nélküli találat.
Útban Sepsiszentgyörgy felé megálltunk felkeresni ezt a ládikát. Sajnos a vár felújítás miatt nincs nyitva, de az őr beengedett minket szétnézni. Az eső folyamatosan esett, de így is remek kilátás nyílt fentről. Köszönjük
Hetvegi ladazas a csaladdal. Sajnos mar Keresztur korul lattuk a rosz idot, Szaszkezdem meg mar nagy viharba futottunk. Kohalomban meg nem zuhogott, ezert gyorsan az autouton mentunk a varig. A var es kornyeke egy epitkezesi telepre hasonlit es ez igy lesz legkevesebb 2013-ig (Ekkora igertek az atadast). Egy gyors futas a var korul es vissza az autoig. Miutan beertunk az addig jarhato uton omlott befele a viz.
A vár területe építési munkálatok miatt le volt zárva, amely csak akkor derült ki amikor a felázott kaptatón feljutottunk. Így is megérte, mert szép volt a kilátás és próbára tehettük egyensúlyozó képességünket. Kérjük a rejtőt méltányolja ezt.
Húsvéti szünet után vissza Budapestre ejtettük útba a várat. Nagyon tetszett nekünk, bár bemenni nem tudtunk, mert zárva volt. Jobbról körbekerültük, miközben megkerestük a geoládát is. Nagyon szép időnk volt, igazi tavaszias. Egyetlen gondunk a nagy sár volt, tiszta sár lett a cipőnk, és a nadrágunk is, de megérte. A vár mellől nagyon szép a kilátás a környékre.
Idézet a logbookból:
"Tavasz van, nyílnak körben az ibolyák és csiripelnek a madarak." :)
A logbook szerint mi voltunk az idei 1. megtalálók!
Fent a várnál meglepetésként ért a belépő díj, de a bácsi megsajnált minket (talán, mert percekbe tellett németül kinyögnöm, hogy a pénzünk a kocsiban van, az meg a főút mellett, talán csak mert látta, hogy elszomorodtunk, amiért nem tudunk bemenni), így aztán mégis megnézhettük a várat.
A vár az pazar, tényleg. Viszont szerintem nem érdemes kinézni: így a múltban sétálunk, úgy meg hirtelen csak egy rom lesz az egész a település fölött.
A fő utcán hagytuk az autót és többé kevésbé a leírásban említett úton mentünk fel a várhoz. A leírás nem írta (vagy csak én nem láttam), hogy van belépő így sikeresen pénz nélkül mentünk fel. A kapuban a bácsi kért azt hiszem 2ron-t fejenként amit nem tudtunk neki kifizetni, de szerencsére volt olyan kedves és beengedett minket ennek ellenére. A vár gyönyörűen megmaradt. A képességeihez mérten. Élvezet volt bebarangolni!
Elég érdekes ez a vár, bár sajnos belülről még a fű sincs lekaszálva pedig van belépő, még ha nem is sok. Mindenesetre a legtetejére felmászva igen szép panoráma tárul a szemünk elé.
Megtaláltuk. Nagyon szép a kilátás. A főútról is jól látszik a vár, ezért nagyon érdemes lenne felújítani. Egy kicsit későn érkeztünk, ami azt jelenti záróra után, de szerencsére meglátták, hogy jövünk és visszajött valaki, hogy kinyissa nekünk. Köszi a rejtést.
Kriszti, Mónika, Péter, Károly
Brassó felé közlekedve az útról nézve monumentális a vár, visszafelé pedig naplementével keretezve csodálhattam meg. Sajnos a nyitvatartás esetleges, nem tudtunk bejutni a várba. Mi kelet felől gyalogoltunk felfelé, kocsival is járható földúton.
A vaspántos kapu mellett egy letaposott kerítésen kellett átlépnünk a keresés során. Magánterületre tévedtünk talán?
A ladahoz valo eljutasnal szoges drotkeritesen kellett maszkalnunk, nem tudom, ha ez rejteskor is ott volt.
Tetszett a var, koszonjuk!
Mesi, Mate, Pali, Helga09, Enci, Judit es Potyka
Nem az ajanlott utvonalat kovettuk, hanem a "cetate/auto" feliratu nyillal jelzett utat, amely kivezetett egesz a varig. Szemelyautoval is mondhatni konnyeden megkozelitheto volt. E tabla csupan par szaz meterre van, az E60-as utrol valo leteres utan, Segesvar iranyabol.
Eloszor a varat neztuk meg. Szerencsenkre meg be is mehettunk.
A beugro: 2RON (kb. 150 ft)/ fo, 1RON/tanulo, egyetemista. A nyitvatartasi program a mellekelt fenykepen lathato. :) Mindenkeppen megeri bemenni!
A lada konnyen meglett, lassan kitaposott osveny vezet fel hozza.
Egyik legszebb rejtes volt eddigi ladazasom soran.
Koszonom!