A ládába TravelBug helyezhető. Megközelítés
Az ajánlott parkoló N 47° 13,440' E 17° 33,190' 230 m [GCOdon+parkoló] Döbrönte és az üdülőtelep közötti pihenőnél található. Innen indul a Z- jelzés, melyen nagyjából két kilométert kell sétálnunk a célig. A gázló általában bővízű, ezért egy kicsit a falu felé kell sétálni a gyalogos hídig.
Tömegközlekedésre három buszjárat ad lehetőséget. A Pápáról induló 7926, 7927 és 7928 számú járatokról a Döbrentei autóbusz váróteremnél érdemes leszállni.
A forrás első írásos említése a XIV. század végére tehető, amikor birtokhatárként említik. A forrás kellemes, hideg vizet ad, mely csak nagyobb szárazság idején apad el.
A Kaposváron, 1834-ben született Vajda Pál 18 éves korában lett a ciszterci rend tagja, ahol az Ödön szerzetesi nevet kapta. 24 éves korában szentelték pappá, és 1891-ben került a zirci apátság élére, melyet közel két évtizeden át vezetett.
1911-ben bekövetkezett halála után róla kapta nevét, és a medencével kiegészített foglalatát.
A forrás melletti rönkház 2022-ben lett felújítva. Elődjében Fekete István is megfordult, akit megihletett az itt töltött idő. Emlékek című vadásznovellájából az információs táblán olvashatunk egy rövid idézetet. A táblán és a házban is megtaláljuk a régi építmény fényképét. A ház kulcsa a BAB Egyesülettől kérhető el. Az épület csak nappali időszakban használható!
Az üdülőtelepen való végigsétálást kihagytuk, inkább a sorompó előtt (N47 13.170 E17 33.844) félreállva parkoltunk. Itt max. 2 autó fér el, de most Geopel csak egyedül pihent meg.
A sárga - zöld+ elágazása a mezőn nincs jelölve, figyelni kell. Mi nem tettük, így kis vargabetűvel kanyarodtunk vissza a jelzésre. A Bitva patak főága elég bővizű, nem lehetne átkelni rajta - még szerencse, hogy ott van a rönkhíd. A forráshoz elérve egyből a ládához indultunk és jól tettük, mert a kezdeti csendet és nyugalmat később folyamatosan egymást váltó turisták zavarták meg. Volt egy kis bizonytalankodás a gps vételben, ezért először rossz helyen kerestük, de aztán csak meglett a fa odva és benne a fekete henger. Logolás után Dóri néhány szem földiepret talált egy fa tövében, azzal és a magunkkal hozott elemózsiával letelepedtünk az egyik asztalhoz és megebédeltünk. Tetszett ez a pihenőhely a forrással, a padokkal-asztalokkal és a kis faházzal! Színes lepkéket nézegettünk, idilli volt a csend, illetve dehogy is volt csend: ordibáltak az énekesmadarak, csobogott a patak vize - élveztük a természetet... amíg meg nem érkeztek a turisták. Ebédünket befejezve még körbejártuk a takaros kis rönkházat, azután visszafelé vettük az irányt. Döbröntén megálltunk és újra felmásztunk a várba, végül hazaindultunk.
NZs & Dóri
Nagyszülős hétvégén, egy pápai fürdőzés után útbaejtettük. A faluban épp rendezvény volt, így az adott ponton nem tudtunk parkolni a tömeg miatt, így továbbmentünk egészen a sorompóig. Onnan az S jelzésen.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Ha megtaláltam és tetszett, vagy nem tetszett - vagy teljesen közömbös hogy mit érzek, akkor is csak ennyit írok logként: Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.3]
Megvan az csak mélyen.
A felsőörsi GeoKarácsonyfától (GCXM24) hazafelé még beterveztük ezt a rejtést is. Kicsit későn érkeztünk az ajánlott parkolóba, de még naplemente előtt elértünk a forráshoz, viszont az autóhoz már sötétben értünk vissza. Kellemes séta volt a hideg időben, meglepően sok kirándulóval és futóval találkozunk. Sajnos a házba nem tudtunk bemenni (legközelebb korábban és kulccsal jövünk :), csak az ablakon nézelődtünk. Tetszett a hely, kösz a rejtést.
Köszönjük. hogy a rejtéssel felkeltetted az érdeklődésünket a helyszín iránt.😁 [Geoládák v4.5.3]
Magyarpolányból indultunk a sárgán, majd jelöletlen keréknyomban, aztán vadcsapáson, majd egyszemélyes ösvényen, amíg végül bele nem futottunk az első kerítésbe. Éppen kimondtuk, hogy "na már megint kerítés", amikor a drót alól valami kibújt és a kis hengeres teste egyre jobban körvonalazódott. Egy borz. Ragyogó napsütésben fényes nappal.... Nyúltam a fényképezőgépért, amit alvó módból keltettem gyorsan életre, és a borz, mintha tudta volna, hogy kell még néhány másodperc, megállt, és ránk nézett. Már nem is volt akkora probléma a kerítés. :-)
A rönkházhoz hamar oda értünk. A rejtekhely egyértelmű, én is oda tenném. Persze kell egy kis bátorság a doboz megszerzéséhez. Visszafelé a zöldön mentünk, hogy kör legyen. Klassz változatos helyeken jártunk, jót sétáltunk. Útközben megtaláltuk a Bitva Kör a Bakony alján túramozgalom QR kódját.
A Bitva Kör négy különböző útvonalon mutatja be a Bakony alja ritkán járt, kevésbé ismert látnivalóit.
Távok: 10, 25, 40, 60 km. Ösvénytaposó
A GCFA még tervben volt, de elvitték az orrunk elől. Helyette Veszprém óvárosában sétáltunk.
Sajnos én sem találtam meg a ládát, pedig a rejtek egyértelmű.
Egy kis segítség: a javasolt parkolóból az északi oldalon lévő hídon keljetek át és úgy kezdjétek a túrát. Pillanatnyilag a többi helyen száraz lábbal nincs lehetőség átkelni...
Szép erdők, de ez a köves-sáros dózer-makadám nem volt túl kellemes. A parkolónál nem tudtam átmenni a gázlón, olyan sok víz jött, de kicsit feljebb, a házaknál találtam egy gyaloghidat.
Másnapra havazást jósoltak (be is jött), és bár a havas táj is szép lehet, mégis inkább ezen a ragyogó napsütéses délutánon sétáltam egyet a rönkházig. Remek célpont, köszönet!
A tegnapi túra és szülinapi köszöntés után ma a Pénzes-réten kedztünk, onnan érkeztünk az Ödön-forráshoz. A ház kulcsát is kölcsön kaptuk, így be tudtunk oda is pillantani.
Kellemes pihenőhelyre került az új doboz.
Köszi
Hát ezzel jól megleptetek! 🤗
Amikor reggel elindultunk, a falutól délebbre lévő véletlenúl megjelent com-os ládához, azt gondoltam, hogy elfogyott a barátaim puskapora. Miután ott végeztünk, mondták, hogy átjövünk ide. Én meg már régóta kíváncsi voltam a helyre. Vagy 15 éve volt már ide egy elbukott ládaterv is. Gyuri barátomnál van a faház kulcsa, amit ideadott nekünk, hogy odabent is szétnézhessünk. Kellemes a környezet: vannak pihenők, működő bővizű forrás, ismertetőtábla. Egyszer csak előkerült egy láda és a többiek mondták, hogy "boldog szülinapot". Nem igazán értettem a dolgot. Azt gondoltam, hogy akkor majd rejtünk közösen egy ládát, de felvilágosítottak, hogy nem ez a helyzet. Erre utalt a jelszó is. 😄 És mindennek a tetejébe még a mackócsapat létszáma is bővült (stílusosan) Ödönnel. Elképesztőek vagytok, köszönöm nektek ezt a szuper hétvégét!