Alapvetően ez nem kérdés, megint elbeszélés van egymás mellett. Az erdőtörvény jogalkotói a jel esetében pl. turistajelre gondoltak. Ládák esetében elsősorban amihez engedély kell, az a területen való tartózkodás, közlekedés. Egyrészt védett terület esetén a természetvédelem hatásköre ez, másrészt az erdészeté aki tulajdonosa a területnek (vagyongazda). Általános vélemény mindkét fél részéről, hogy a jelzett turistautak látogatása általánosan engedély nélkül lehetséges, így az ezen vonalak mentén elhelyezkedő ládák esetében nem lesz gond.
A nem itt elhelyezkedő ládák esetében mindkét jogszabály engedélykötelesnek tekinti az ott tartózkodást (áthaladás), függetlenül attól, hogy te ládát keresel, túrázol, kutatást végzel, szemetet szedsz, vagy mit csinálsz. Jelzem, hogy az őrszolgálat tagjai a jövőben ezt fokozottan ellenőrzik, és bírságolnak is.
De sokadszorra nem kívánom ezt elmondani ismételten, akit érdekel, lentebb írtam módját az eszmecserének.
Megelőzendő 1256325-odszorra azt is leírom, hogy mindkét féllel eddigi egyeztetéseink alapján úgy néz ki, hogy ők is így értelmezik, vagyis ezen vonalas objektumokon elhelyezkedő virtuálisok nem lesznek engedélykötelesek. Rövidesen minden - nem csak ez - papíron is megjelenik. Ugyanis ez csak egy apró pontja, sora bekezdése lesz a dolognak. Erre külön eljárást nem indítunk, majd a többi közt benne lesz, így is van munka elég.[ előzmény: (14951) Walker, 2010.01.21 12:27:56] |