Elhelyezés időpontja: 2010.05.01 00:00
Megjelenés időpontja: 2010.05.03 18:42
Utolsó lényeges változás: 2021.10.23 17:28
Rejtés típusa: Hagyományos geoláda
Elrejtők: Fürgelábak
Ládagazda: Fürgelábak Nehézség / Terep: 1.5 / 1.0
Úthossz a kiindulóponttól: 300 m
Megtalálások száma: 196 + 1 sikertelen + 2 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 0.3 megtalálás hetente
WAP: A ládát a földsánc tetején, egy jellegzetes fa (mintha ki akarna dőlni, de mégsem) gyökerei között lehet megtalálni.
Megközelítés: Salgótarjánból Somlyóbánya irányába kell haladni, majd Somlyóbányára beérve, mindjárt az első utca balra (Völgyhíd utca), majd ennek folytatásaként a Hanga utca elhagyásával, földúton közelíthető meg. Ki mennyire kíméli az autóját, el lehet menni a Hanga utca végéig is és ott parkolni, de előtte is bárhol meg lehet állni és gyalog folytatni az utat. Itt már a régi vasúti nyomvonalon járunk. A földút rövid idő után balra kanyarodik és egyenesen is folytatódik, de balra kell menni, majd a vadászles mellett jobbra letérni, ezen haladva jutunk el a nemrégiben megkezdett feltárásig. A 2. feltárás mellett ( íves hídrész) található a rejtekadó fa.
A viadukt helyenként harminc méter magasan, s hét ívével kétszáz méter hosszan szelt át egy völgyet a nógrádi szénmedencében. Kétszer akkora volt, mint a veszprémi.
Megdöbbentően precíz munkát végeztek 1911-12-ben a somlyóbányai viadukt építői, akik közt külföldi mesterek is lehettek. A kőszénbányák építésekor ugyanis több olasz mester is dolgozott Salgótarjánban és környékén. A Grünwald Gyula és Mitis István által tervezett, s a Nicholson Gépgyár által megépített hídra botrányok árnyéka nem vetült. Ma már ez is meghökkentő, miként az is, hogy ezt a hidat "élve eltemették". A Teréz-tárót ugyanis - ahová vezetett - 50 millió mázsa szén kitermelése után, 1929-ben bezárták. Ezt követően meddőhányóval töltötték fel a Teréz-táró felé vezető völgyet, így az ötvenes évekre gyakorlatilag eltűnt a híd is. Amit a föld nem takart el, arra az egyre vastagabb avarréteg terített takarót. Előbb csak a völgy lett egyre kisebb, majd a fák birtokba vették a híd közvetlen környékét is. Ma már csak egy nyiladék látszik: igaz, gyanúsan egyenes itt az erdei út.
A helytörténetírók azonban most joggal remélhetik, hogy nem csupán olvasmányt készítettek, de feladatot is adtak a munkájukkal. Például azt, hogy a somlyói viadukt egy darabját kiássák, és legalább turistalátványosságként a nagyközönség elé tárják az arra illetékesek.
Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Kht. Nógrád megyei igazgatója hídmérnök munkatársaival kezdett hozzá a somlyóbányai völgyhíd vizsgálatához. Mint mondja, a pályaszerkezet a kutatás első eredményei szerint meglepően jó állapotban van, miként az általuk feltárt vasbeton tartószerkezet is. Irdatlan mennyiségű földet kellene azonban elhordani, hogy látványosságot produkáljanak. Viszont minden bizonynyal megérné a fáradságot, ha legalább egy ívet bemutatnának, járhatóvá tennék a pályatestet, és kerékpárútként hoznák rendbe a Zagyva-rakodó felé vezető bányavasúti nyomvonalat, amely a híd után a hegy gyomrában, egy ugyancsak meglévő, feltárható alagúton keresztül vezet.
Ha még nem is tudja megmutatni az egykor Közép-Európa legnagyobb völgyhídjának valódi szépségét Pócsa Sándor, a somlyóbányai "élve eltemetett" viaduktnak, legalább az 1:45-ös, méretarányos makettjével szemléltetheti azt. A lokálpatrióta vállalkozó két hónap alatt készítette el Salgótarján egyik legjelentősebb ipartörténeti emlékének mását, melyet a Bányamúzeum GCAKNA udvarán lehet megtekinteni, s most a bemutatóval támogatókat szervez a 203 méter hosszú völgyhíd feltárásához.
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Ez is megvan, bár nem volt egyszerű. Érdekes a tábla ami ki van téve az út elején (lásd a képek között), de minden további méter felesleges. Ráadásul a waze és a google is fentről akart hozni, ott meg olyan (térképen nem, de valóságban igen) járhatatlan zsákutcák vannak, amik egy terepjárót is megizzasztanak. Időben kapcsoltam, mielőtt túl késő lett volna, így egy kis szenvedés után magam navigáltam a megfelelő útra, ahol persze nincs rendes parkoló. A séta nem gond, de a ládát már csalánoson keresztül lehet elérni csak. Ha a tisztás legelején tértek be az erdőbe, úgy sokkal járhatóbb a hely, mintha már a tisztáson próbálkoznátok meg ezzel. A ládáról inkább nem mondok semmit.
Fel kéne újítani és máshova rejteni.
E-kerékpáros ládázás.A helyszínen meg ne mondtam volna, hogy ez a hely miért érdekes. Az élményt inkább a dzsungelharc jelentette. A "ki akarna dőlni, de mégse" meghatározás tökéletes; a merülő akku és a gyenge jel miatt kb. 30 méteres pontossággal is egyértelmű volt. Köszönöm a rejtést! És még egy indok arra, hogy érdemes bemenni a bányamúzeumba.
Ebből tényleg nem sok látszik, főleg tavaszi vegetációban, mégis érdekes a történet. A ládát nem volt könnyű sem megközelíteni, se megtalálni, de a fiúkkal végül sikerrel jártunk. Köszönjük a lehetőséget!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Kár hogy a helyszín csak a történetében érdekes, a helyszínen semmi érdekesség nem látható. Most kb egy vadászat céljára használt síkabb terep, ahol beetetés zajlik. [Geoládák v4.1.2]
Nem a jelzett ösvényen, hanem a rétről a ládával egy vonalban a legrövidebben érdemes támadni a csalánozók miatt. Tetszett. Köszönöm , hogy megmutattad.
[Geoládák v3.12.10]
Ez az a tipikus helyszín, aminek a története, múltja érdekes, de jelenleg a környék nem sok mindent mutat meg. Leginkább annak örültem, hogy még téli álmát alussza a növényzet és csak egy-két akáctüskével lettem gazdagabb a ládakeresés alatt.
Sajnos már csak a helyszínen láttam meg, hogy nincs meg, azért nem találtam meg, cserébe átverekedtem magam eszméletlen dzsindzsán és csalántengeren odafele is meg vissza is. Brutál aljnövényzet van az egész környéken, ahonnan közelítettem. Írtam email-t a rejtőnek, de még nem válaszolt, hát írok jelszó nélkülit. A képek alapján kérem az elfogadást! Köszönöm! [Geoládák v3.11.1]
Sajnos a láda nincs a helyén. A jellegzetes fa egyértelmű, de jelenleg nem rejt ládikót.
A helynek inkább a története érdekes, mint maga a hely. Sok minden nem látszik a helyszínen. Az sem nagyon, merre haladt a viadukt.
Sokat keresgéltük a környéken a ládát, habár a jellegzetes fa meglehetősen egyértelmű. Azért még a közeli fáknál is kutakodtunk, de sajnos hasztalan.
Elég sokáig kerestük, mert a koordináta nem pontos és nincs túl sok támpont megadva a rejtekhez.
A ládához NEM kell lemenni a völgybe. A rejtekadó fa a sánc tetejének a peremén van, pár lépésre a feltárt viadukt-résztől (amit nyáron valószínűleg totál belep a szeder)
+van! -már nem látszik belőle semmi, sajnos..
...abból sem amit anno kiástak belőle próbaképpen, mára azt is gaz temeti... :(
Rejtek rendben! [Geoládák v3.5.3]
Telefont indultunk venni Salgótarjánba, mert amit kinéztünk anyósnak, csak ott lehetett kapni, és ráadásul akciósan. Aztán kiderült, hogy hibás a telefon, azért nem vette még meg senki. De ha már ott jártunk, ezt a ládát felkerestük.
Köszönjük a rejtő munkáját!
Nekem kissé máshova mutatott a koordináta, le a völgybe. Le is mentem, aztán vissza fel, átnézve a fák gyökereit. A lényeg: a rejtek fent van, pár lépésnyire a viadukttól.
A ládát nem találtuk meg, de a viaduktot igen. Úgy tűnik már kezelik a területet. A völgyhíd több része is jól láthatóan kiáll a felszínből. Az egykori sínpálya teljesen bozótmentesített! Fotók alapján kérem elfogadni a megtalálást!
Majd egy félórai keresgélés után már feladtuk, amikor még egyszer elolvastuk a leírásban szereplő megközelítést. Ajánljuk mindenkinek az alapos áttanulmányozást. Köszönjük!
Az 1-esnek megadott terepből inkább jó 2-es lett köszönhetően a sok csalánnak és szúrós növénynek, ami miatt a megközelítés inkább csak alulról az igencsak meredek domboldalon jött össze.
És könnyen lehet, hogy azt a 4 kullancsot is itt gyűjtöttem be, amit este találtam magamban.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Tamás A láda valóban inkább a Zergi által (2017.04.30-i bejegyzés) megadott koordináta közelében van. [Geoládák v2.2.4]
Bolyongtunk, kerestük, de a megadott koordinátán nem találtuk, csak szúnyogokat és csalánt, ezért kérjük a megtalálás elfogadását, a fényképek alapján.
TFTC!
Kétnapos kirándulás Salgótarján környékén rengeteg sok, szép, klassz helyen.
Zergi koordinátája és leírása alapján könnyű megtalálni, ámbár a növényzet így is durva volt.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget.
BigMick, Iza [g:hu 1.5.3za] [wapon beküldött szöveg]
A láda keresése közben roppant vérszomjas csalánba sikerült belekeverednünk, még másnap is érezni lehetett a csípését.
Fogtam! [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Nem kell a ládához lemászni, mert közvetlenül a peremnél van!!! Én ezt mértem: N 48 fok 05,609', E 019 fok 49,673', 367 m.
Sajnos nem gondolom a dicső múlt dacára sem ládaérdemesnek ezt a helyet.
A logokat olvasva (helytelenül) a GPS jól levezetett a kis mocsár mögé a völgybe. a képeken látható fáknál mutatott 2-3m távolságot.
Nem találtam semmit, a rejtőt nem értem el telefonon.
Még most is kenegetem a dzsindzsa sebeimet... nagyon durva a növényzet, nem beszélve a völgyben tanyázó pár millió szúnyogról.
Látni is szerettem volna valamit a viaduktból, de sehonnan semmi.
Mit is mondjak... ma, ez, így kellemetlen volt.
A Hanga utca végén parkoltam, majd irány a ládika. A koordináták makacsul a meredek völgy alsó részére mutattak, így le kellett ereszkednem, bár ez nem volt könnyű feladat. Ráadásul teljesen feleslegesen, mert a dobozka nem ott van. Nekem 21 métert mutatott még a készülék. Fent, a meredek oldal tetejéhez közel keressétek. A láda fészkét és a dobozt is beszőtte valamiféle állatka, igyekeztem megtisztogatni. A történet egyébként érdekes, csak az a 40 perc keresgélés ne lett volna... Köszönöm a lehetőséget!
Salgótarján körüli ládázásunk ötödik ládája. Már nagyon régen készültem ide, de sajnos csalódást okozott. A környezet nem túl szép, de az még esetleg egy ilyen ipari monumentumnál elfogadható. Maga a láda környezete elég dzsuvás és a meredek oldal nehezen megmászható. Kár, hogy a feltárt viadukt részt vissza kellett temetni az engedélyek hiánya miatt, így egy piszkos, szúrós hegymászás lett belőle! :-(
Régebbi megtalálások fotóit nézegetve, a rejtés környékén mi sehol sem láttuk a talpunk alatt a viadukt nyomait.
A helyszínen sem és most sem értem a " földsánc túlsó oldalán" megjelölést, mert nem tudom mihez képest. Némi keresgélés és bozótharc után meglett a láda. Köszönöm a rejtést és a lehetőséget.
A ládát az MGKE ládacsere programjának keretében pótoltam.
Az új koordináta: N 48° 05.617 E 19° 49.677
A ládát egy jellegzetes fa gyökerei között keresd.
Mátraszentimrei nyaralás 4. nap 1. találat.
Mikor otthon a nyaralás alatt felkeresendő ládákat nézegettem, észrevettem, hogy jó ideje gondok vannak ezzel a rejtéssel. E-mail-ben tisztáztam a körülményeket a rejtővel és a gyógyítás - újrarejtés - mellett maradtunk. Volt nálam "ládacsere programos" doboz, így csak pár csereajándékot kellett betennem, és készen állt az új láda.
A földúton jól megközelíthető a koo, csupán ~200 m-t kellett gyalogolnom a korai időpont ellenére szaunaszerű időjárásban. A koo-hoz érve kicsit körülnéztem a hajdani viadukt romjainál, majd gyorsan alkalmas rejteket kerestem. Így a beteg láda gyógyítása megtörtént.
Köszi a rejtést! [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg, később kiegészítve]
Nem találtam meg. Tulajdonképpen a hely közelébe sem engedtek, mert egy őr-féle ember mondta, hogy itt építkezés zajlik, és belépni tilos. Kerülővel, árkon-bokron keresztül el mentünk a láda - valószínűleg - egykori helyéhez, de nem találtunk semmit.
Az ajánlott útvonalon közelítettük meg a láda hűlt helyét. Érdekes a viadukt története, meglepődtünk, hogy egy ekkora építmény ilyen (viszonylag) rövid idő alatt el tud tűnni. Kár. A Múzeumban láttuk a makettet, ami már nem az udvaron áll, hanem bent az egyik teremben. A fénykép alapján kérjük a megtalálás elfogadását.
Egy kis kirándulást tettünk a környéken.
A régi fotókat nézve hihetetlen, hogy mi volt itt nem is olyan régen.
Mi sem találtunk ládát a feltárás közelében, kerestük egy ideig, de feladtuk.
Sajnos nem találtuk a jelszót vagy valakinek megtetszett és magával vitte!!! Legalább 40db kiszáradt üreges fatönköt megnéztünk!!! A mellékelt képek alapján kérem jóváhagyni a találatot!!! Köszönöm!!!
A Pécskő felől előbb turistaúton, majd a kertek közötti útról toronyiránti megközelítéssel. Bár csak 100-200 m-t kellett megtenni, a szúrós bozóton körülményes volt az átvágás.
Kár, hogy a helyszínen nincs mit keresni. Egy táblácska biztosan odaférne valahová.
Alternatív megközelítés a kék-piros jelzésen a város felől:
Itt jobbra: N 48° 5,716' E 19° 49,385' 371 m
Itt szintén jobbra az ösvényen: N 48° 5,696' E 19° 49,496' 387 m
Somlyóbánya felől tettünk egy körtúrát, felmásztunk a Pécskőre majd onnan jobbra kerülve próbáltuk az eltemetett viadukt maradékát felfedezni, majd vissza Somlyóbányára mentünk.
Nagy ötlet ez a fényképezéses megtalálás!
Itt volt a tájfutó EOB és a rajtba menet kerestem a ládát vagy egy negyed óráig( természetesen nem olvastam, hogy nincs is láda) és a versenyre meg nem szoktam fényképezőgépet vinni!
( magánvéleményem az, hogy betegre kell állítani a ládát és mihamarabb pótolni!!)
A Nógrád nagydíj tájfutóverseny futamai között (délelőtt normáltáv és mikrosprint Hollókőn, este alkonyati pontbegyűjtő Szécsényben).
Nem sok látszik ebből már sajnos. A képek érdekesebbek, mint a valóság.
Kérem a képek alapján az elfogadást.
Parkolás a Viadukt utca alkalmas végén, majd rövid sétával a viaduktig. Élénk fantázia kell az elképzeléséhez, kár egy ilyen szép műszaki alkotásért. A próbaásások helyét felfedeztem, egyébként nem sok a látnivaló.
Az utóbbi idők legszemetesebb helyszíne. Persze nem a rejtő, hanem a környékbeliek bűne, de ijesztő.
Viadukt darabok szerte-szét hevernek, még elhagyott kertekben is, de a lehangoló szemét mindenhol többségben volt. Szomorú és dühítő ami itt van.
GCTT05-ről hazafelé felkerestük.
Nem csak a helyi lakósok,hanem régebben NAGYÜZEMBEN hordták ide a törmeléket,meg miegymást ami betemette ezt a viaduktot.
Felfoghatatlan hogy az "ember" mire képes, alkotásban és eltüntetésben egyaránt!
Köszönet a rejtőnek az invitálásért.
Nézegetem a képeslapokat, hihetetlen, hogy ennyire semmi nem maradt a viaduktból. A másik érthetetlen dolog, hogy ezen a a teljesen eldugott helyen ki az, aki eltünteti a ládát, vagy megrongálja? Hát ez van. Kérem a képeim alapján a találat jóváhagyását! Köszönöm!
Reggel Zagyvapálfalva vasúti megállóhelyről indultam a jelzésen fel a Somlya tetejére, annan a majd a jelzésen. Én nem a tuhun bejelölt ösvényen mentem a ládához, hanem vállalva a bozótharcot a Pécs-kő alatti nyeregből a vikkendházak felé majd az utolsó 150m-en akáccal és csipkével harcolva légvonalban támadtam a ládát. Kár, hogy nincs meg a viadukt, én is csak a próba ásatásokat találtam meg. A kisvasúti töltés azért látszik. A ládát én sem találtam meg, kérném a rejtőt, hogy fogadja el a találatom. Köszönöm a rejtést!
Sajnos a viadukthoz és a ládához sem volt szerencsénk.
Az előbbit éreztük a lábunk alatt, de nagyon nehéz volt elképzelni a maga valójában. Még az a szerencse, hogy az innen távoztunk után felkeresett Bányászati Múzeumban láttunk róla egy képet.
A dobozból csak egy darabkát és a fekete zacskót leltük meg a teljesen felforgatott környezetben. Ezt a rossz hírt a helyszínről az elszontyolódott rejtővel is megosztottuk, aki ennek fejében kisegített a jelszóval, amit ezúttal is köszönünk.
A tuhu-szerinti legközelebbi útról jöttünk; a tüskés bokrokon keresztül. Végül kiértünk egy útra, ami elvezetett a láda helyéhez. Bementünk a katlanba körülnézni, felmásztunk a szélére, majd kettéválva próbáltuk megtalálni a viadukt nyomait. A képek mutatják, mennyire sikerült ez. Kérnénk a rejtőt, fogadja el a megtalálást.
Mivel errefelé túráztunk, nem akartuk kihagyni ezt az ipari emléket. Sokat bóklásztunk a környéken (teli szeder karmolással), de sehogyan sem tudtuk meg hogyan is ment a régi viadukt. Sajnos a leírás nem adott koordinátákat a betemetett viadukt "pontos" helyzetéről. Jó lenne, ha a keresgélő ember el tudná helyezni a láthatatlan viaduktot a terepen. Néhány képet feltettünk a bejárt környékről. Kérjük ez alapján a megtalálás elfogadását.
Sajnos a ládának csak a romjait találtam meg. Egész biztosan tudatos rongálás. Szerencsére a logbook néhány oldalát megtaláltam meg a ládatetőt és így sikerült a találat. A rejtőnek szóltam, szegény el is szomorodott mert már nem az első ilyen esemény. Akárki akármit is mond továbbra is fenntartom azt, hogy halál vagy életfogytig kényszermunka a szemetelőknek és a rongálóknak! Rossz kedvem lett...
Egész napos nógrádi túránk utolsó állomásaként, már besötétedett mire ideértünk. Fejlámpával is csak nehezen találtuk meg a sok fatönk egyikében a ládát. A viaduktnak sajnos még a nyomát sem leltük, de az átívelendő szurdok a félhomályban is elég látványos volt. Képeket sajnos nem tudtam csinálni.
Köszönöm a rejtést!
Ez egy tipikusan olyan hely, ahol a látnivaló - gyakorlatilag - nem látszik. Csak tudjuk, hogy ott van a lábaink alatt és elég kevés rá az esély, hogy egyszer ismét felszínre kerüljön. Pedig biztosan nagy látványosság lehetne belőle. Bár nyár van és a növényzet burjánzik, azért sikerült úgy megközelíteni a helyszínt, hogy nem csípett össze a csalán és karmolt szét a szeder. Így csak jöttünk, kerestünk, találtunk és már mentünk is tovább. Jonkót hoztam magammal.
Megleltük,mai utolsóként!
Próbálgattuk magyarázni a gyermekeinknek,hogyan is képzeljék a tájat egy híddal de nemigazán ment :)
Kárpótlásként övék lett a találat:)
Köszönet !
Megtalaltam [wapon beküldött szöveg]
Kuriózum ez a betemetett viadukt, de a környék szörnyű. Szemét, derékmagasságban kifűrészelt fák (mert a kisebbségi fa tolvaj lusta lehajolni). Most is öten tevékenykedtek ott, volt aki vasat ásott ki a viaduktból, volt aki fát lopott.
Egy rejteknek alkalmas helyen egy széttépett reklámzacskó fogadott. Már ismételt lopásra gyanakodtam, de néhány m-el odébb meglett a sértetlen rejtek is.
Ez volt a 150. láda.
Én imádom az ilyen helyeket! Csak az szomorít el, hogy élőben nem láthattam soha eme hidat; pedig a képeslapok alapján lenyűgöző lehetett!
Megérdemelne az önkormányzattól vmiféle emléket...
Strapás hétvégén egy pár órát tudtunk szentelni a láda-keresésnek.
Ez a viadukt már régóta izgatott, most sort is kerítettünk rá. A Szilvfa utca felső végén sikerült parkolni, onnan ereszkedtünk le a Hanga utcáig, majd kissé elbizonytalanodva haladtunk tovább a földúton, majd balra be, végülis elértük a helyszínt: a három ásatás helyén a felszínre bukkanó vasbeton elemek igazolták, hogy jó helyen járunk.
A felkészülés során a kezünkbe akadt a Nógrádi hadak c., 2007-es kiadású szakkönyv, melynek a borítóján is ez a hajdani építészeti remekmű látható.
A kis csapatunk egy nagyapával egészült ki.
A logolással meggyűlt a bajunk, csak segítséggel sikerült a megtalálást bejelentenünk (köszönet norko-nak!).
Ma a Medvesbe mentünk túrázni. A 40 kilométerbe belefért egy csomó látnivaló, meg láda is. A legjobban nekem a Boszorkánykő, Meddőhányók, Salgó vár tetszett. Szép időben, jó melegben jó kis túra volt. Sajna nem olvastuk itt el a megközelítést, így csak többszöri nekifutásra sikerült az odavezető utat megtalálni. Nehéz elképzelni, hogy mekkora híd lehet a domb alatt, kár, hogy nem maradt meg.
Bár többször is kerestük ezt a viaduktot, hol a rejtőkkel, hol nélkülük nem találtuk. Most a láda segítségével végre megtaláltuk! Jó volna többet látni belőle!
A GCHUTO és ZF (Zagyva-forrás) után autóztam erre. Hát igen, látnivaló nem sok maradt. A sztori és a régi képek viszont érdekesek. Kár, hogy mi már nem láthajuk ezt a nagyszerű műremeket!
Ez elég durva volt számunkra. Nem az ajánlott megközelítési útvonalat választottuk, mert a GPS azt javasolta, hogy parkoljunk le egy -nevére nem emlékszem már - salgótarjáni utca végén és innen kb. 3km. Mivel volt bőven időnk, ezt a sétálosat választottuk. Kb. 150 méterre megközelítettük a ládát, a völgy túloldalán lehettünk, ahol elég meredeken, dzsindzsában kellett volna lefelé mennünk. Kerestünk egy csapást, ezen leértünk, de elveszett az út, ezért feladtuk. Nagyokat bosszankodva, hogy már milyen közel vagyunk, követtük az ajánlott útvonalat. Így már könnyen meglett a láda, bár sok volt a csalán. A láda szétázott és a rejtés helyétől szabadon kb. 5-6 méterre találtuk meg.
Nem kell ide a gondnok
Tolvajok nem közelednek
Használják a vakondok
Hídon most ők közlekednek
Találtam egy viszonylag egyszerű megközelítést: GCPEKO után eljutottam ide: N48 05,794 E19 49,886; ennek az utcának a végére leereszkedve egy nem túl dzsungelharcos erdei sétával könnyedén oda lehet jutni.
Megtaláltuk! Helybéli ismerősünktől rengeteg történetet hallottunk a helyről és a keresésben is velünk tartott. Nagyon szép lehetett régen a híd, erről tanúskodnak a képek! Köszönjük az invitálást!
Tetszett!
Szunyoggal és a csalánnal meg kellett harcolnom, de azért ez egy remek helyszín. Az ut tökéletesen járható, kellemes séta, ilyen a természet!
Kerékpáros találat 158 km 1550 m szint
A megközelítés a nagy esőzések elmultával már sokkal barátságosabb mint ahogy az előző megtalálók leírták. A viadukthoz vezető ösvény jól járható, behajló ágak pedig minden erdei úton akadtak.
A természet alaposan visszavette ami az övé, a kutatóárkokon kívül semmi nyoma nem látszik a viaduktnak. Gondolom abba irányba vezethetett ahonnan jöttem ha az út eredetileg vasuti töltés volt.
Rövidke kihagyás után, ma reggel, egyedül vágtam neki...
LAFEE túra keretében megtalálva! (Lustamód Autóval, Futás az Eső Előtt...)
Somlyóbánya "metropolisza" elején letámasztottam a szekeremet, és innen gyalog sétáltam be a célig.
Nos valóban csalános, szúnyogos a hely, és nem is látni semmit az objektumból. Mindez úgy gondolom nem baj, hisz éppen erről szól ez a rejtés! Amit látni (átérezni) kell, az a lábunk alatt, örökre eltemetve található...
Magamban, ott valahol belül, láttam a híd építését, életét, fénykorát, majd hanyatlását, és eltemetését. (tanulságos volt)
Szép kis tavacska kerekedett felette, köszönhetően a manapság mindennapos esőzéseknek, és a hídból megmaradt gát duzzasztó hatásának.
Alig tudtam szabadulni a furi érzéseimtől! Többször sétáltam ide - oda a viadukton, közben persze lesétáltam az aljához is.
A rejtés remek, kerestem vagy 2 percet.
Ajándékot nem volt időm kivenni, betettem egy radírt :o)
Köszi a kalandot!
Nekem nagyon bejött a hely!
ui: Ne csak a szemeddel nézz! Láss a szíveddel is! Ugye kedves Zsiráf ?
Nem tetszett. Gondolom részben az én hibám, mert nem készültem fel előre, a hogyan közelítsük meg című leckéből, így elég durvára sikerült. Sőt a kifelé vezető utat sem találtam meg, valahol útközben letévedtem.
Viszont a sok sár, szunyog, csalán, málnabokor, különféle méretű akácok ott vannak, a sok gaztól nem tudom minek kéne látszani, én csak dzsungelt láttam.
Nem láttunk semmit - s ugyebár itt pont ez a poén. Jenőkém harcedzett szemével viszont elég jól belelátta a nagy semmibe a lényeget - egészen felvillanyozta a sztori. Ha esetleg egyszer kiássák, máris van egy jelentkező a munkára.
90 km kerékpár edzés 500 m emelkedéssel a Salgótarján - Somlyóbánya - Kazár - Rákóczibánya - Kisterenye - Pásztó - Jobbágyi - Apc - Hatvan útvonalon 2 új ládával. A 2 láda cifra volt, de a Kisterenye - Hatvan szakaszt élveztem.
A salgótarjáni vasútállomástól minden bemelegítés nélkül estem neki a Somlyóbányára vezető szerpentinnek. Nem esett jól :-(. A faluban a megadott földutas utca borzalmasan sáros volt, az utolsó 500 m-en cipelni kellett a bicót. Ráadásul az éjszakai friss esőtől a fű is vizes volt, a ládáig átázott a kerékpáros cipőm. A láda vontatottan került elő, a hídból sem tudtam sokat kivenni a mindent beborító gaz miatt. Tovább törtem a gazt az ösvény mentén, de onnan sem látszott több. Az összes információ a 3 gödör a vasbeton alkatrészekkel.
Logoltam, visszaballagtam a sárban a faluig, majd kezdtem a mai 2. edzésszakaszt Kisterenye, GCBA felé.
Szemerkélő esőben, sárban egy villámkeresés Tuka19 társaságában. Nem volt sok időnk, viszont arra épp elég volt, hogy elképzeljem a kiásott hidat, a kitakarított -most bővizű- tavat és környékét, rendezett gyalog- és biciklisúttal... Tovább már nem is merek álmodni!
Egy cikk:
http://www.nol.hu/archivum/archiv-468162
Asszem alternatív útvonalat választottam. A ládához közelebbi makadám úton merőlegesig mentem, majd be a sisnyásba. Asszem a korábbi viadukt egyik oldalán ereszkedtem le (berobbantott alagút), ahol ráleltem az "ösvényre" és 4 terepmotorosra. Összeségében a fotók alapján többet vártam.
Pár éve egy hídmérnöki konferencia kapcsán került a nagyobb nyilvánosság elé az elfelejtett völgyhíd. Akkoriban arról is lehetett olvasni, hogy esetleg részben feltárják, de azóta nem nagyon hallani róla.
Néhány héttel ezelőtt aztán újra ráakadtam az egyik cikkre és kedvem támadt megkeresni a hidat. Közvetlenül az aszfaltút mellett tettem le a kocsit, ott egy helyi bácsitól érdeklődtem merre kéne menni. Ő látott el némi információval. Szerencsém volt, szinte azonnal odakeveredtem. A fák akkor még nem zöldelltek, így viszonylag jól lehetett azonosítani a híd nyomvonalát. A feltárások pedig bizonyossá tették a dolgot. Az igazság az, hogy túl sokat nem lehet látni a hídból, de ha az ember a helyszínen megáll a feltételezett egyik hídfőnél és átnéz a másik irányába, akkor azért érzékelhető, hogy elég komoly építmény volt.
Mivel a hely már ismert volt, így a ládához ma gyorsan eljutottam. Sajnos erősen sötétedett, így fényképezni már nem is tudtam. A feltöltött képek a korábbi alkalommal készültek. (Még látszanak a hó maradványai is.)
Egy kis érdekesség annak, akit mélyebben érdekel a szerkezet: Somlyói völgyhíd