Elhelyezés időpontja: 2005.06.12 00:00
Megjelenés időpontja: 2005.06.14 18:20
Utolsó változás: 2012.11.20 04:26
Rejtés típusa: Multi geoláda (1H+2V)
Elrejtők: Porgesz Gábor és Eri
Ládagazda: PGSE Nehézség / Terep: 3.0 / 3.0
Megtalálások száma: 417 + 2 sikertelen + 9 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 0.4 megtalálás hetente
WAP
1. pont: A kapu léceinek számából az első SZÁMJEGY betűvel
2. pont: Az emlékmű bal oldalán a szöveg utolsó sorának második szava (5 betű)
3. pont: A harmadik jelszórészlet a ládában
Csaknem 3100 lakosú nagyközség Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén a településről elnevezett hegység egyik völgyében. Első írásos említése 1299-ből származik, de a település jóval régebbi, egyike az ország legősibb bányahelyeinek. A föld kincseit - réz-, ólom-, ezüst- és vastartalmú ásványokat - évezredek óta bányássza az itt élő ember. Neve az ószláv ruda, azaz érc, vasérc szóból származik. 1378-ban Nagy Lajos királyunk városi rangra emelte, melyet a török veszély és a csökkenő érckészletek hatására vesztett el. Jelentősége Trianon után nőtt meg azzal, hogy itt működött hazánk egyetlen vasércbányája egészen 1985-ig. Jelenleg gipszbányászat folyik a közelében.
Református templom
A 16. sz.-i török pusztítások nyomán romba dőlt nagyméretű gótikus, háromhajós csarnoktemplomból az 1660-as években alakították ki a mai, töredékes épületet. Értékes a 18. századi festett kazettás famennyezetét az 1970-es években végzett restaurálás mentette meg. Középkori részletei - 14. sz.-i kovácsoltvas kapuja, mérműves ablakai valamint Perényi István és Saurer Erhard domborműves síremléke révén hazánk legértékesebb egyházi emlékei közé sorolhatjuk.
Érc- és Ásványbányászati Múzeum
Rudabányán működik hazánk egyik legnagyobb bányászattörténeti gyűjteménye, melyet 1956-ban alapítottak.
Állandó kiállításai:
-A magyarországi érc- és ásványbányászat története a legrégibb időktől napjainkig.
-Magyarország ásványai - Földvár Aladár geológus emlékkiállítása (Több száz hazai és külföldi ásvány látható itt, hegységenként, illetve bányavidékenként csoportosítva, valamint őslénykiállítás: a világhírű Rudapithecus-leletek másolatai is itt láthatók).
-A múzeum kertjében 1969-ben épített 15 m hosszú táró a hazai érc- és ásványbányászatban 30 évvel ezelőtt alkalmazott művelési módokat mutatja be.
További információ:ITT
Nyitva tartás:
Hétfő kivételével minden nap 9-17 óráig.
A belépődíj 200Ft
A kertjében álló Kossuth-szobor 1906-ban készült, eredetileg a felvidéki Dobsinán volt, onnan került 1972-ben Rudabányára. A jelszóért nem kell a múzeumba bemenni, de ha már ott vagytok érdemes!
Rebeka nyaggatott, hogy menjünk középkori templomokat nézni. Körülnéztem, hogy van-e a közelben olyan célpont, ahol nem csak egy templom van, hanem más érdekesség is. Így jött a képbe Rudabánya - már sok képet láttama tóról, és mindig is vágytam megnézni... aztán ráakadtam erre a multiládára, és akkor már Robi is lelkes volt.
A templomba nem sikerült bemenni, sajnos nem jelentkeztünk be előre.
A múzeum éppen felújítás alatt van, így az ásványtárat nem láttuk, de a múzeum így igy is érdekes volt. A faluban a látogatóközpont zárva volt.
A tó tényleg olyan szép, mint a képeken.
A ládát nehezen találtuk meg, a füzet el van ázva egy kicsit.
A Rudaparki látványtár pedig egyszerűen zseniális volt.
Mindenütt nagyon kedvesek voltak a helybeliek.
A jelszó megfejtéséhez kellettegy kis segítséget kérnem, köszönöm... a rejtést is.
Megvan!
A múzeumnál kezdtünk, az ásványtár átalakítás miatt zárva, de a múzeum így is érdekes volt, érdemes bemenni. Felautóztunk utána a templomhoz, ahol már volt egy kisebb csoport, éppen akkor hívták fel a hölgyet, aki kinyitja a templomot, de azt mondta, hogy most főz, csak később tud jönni. Kapóra jött volna, mert szívesen bementünk volna, de így csak kívülről megnéztük és haladtunk tovább a tóhoz ami tényleg egy igazi gyöngyszem. Nagyon tetszett az egész multi, mindhárom pont nagyon klassz volt.
Köszönet.
Baráti társasággal túráztunk Rudabányáról-Szendrőre.
Természetesen Cipollinoval megkerestük az utunkba eső multi pontjait is.
A bányató csodálatos!
Köszi, hogy megmutattad.
Még sosem jártam itt, pedig fantasztikus a tó panoráma. Csak a láda miatt jöttem el, de annyira tetszett, hogy "muszáj volt" körbe járni a tavat! Gyönyörű napos idő sokakat ide csábított. Köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.3.0]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
Rejtő segítségével. Láda a helyén, könnyen megtalálható. A fotópont felől visszafordulva nem kell dzsungelharc! [Geoládák v4.2.6]
A múzeumban sok évvel ezelőtt jártunk még gyerekekkel, a tó számomra teljesen új volt és nagyon tetszett. A ládához 10 méterig jutottam, tovább nem bírtam, köszönöm a rejtő segítségét
Az OKT közeli szakaszának bejárása után eljöttem kipróbálni a híres rudabányai pizzát. Amíg készült a vacsorám összeszedtem a helyi multi pontjait is.
A bányató különösen tetszett. Itt éppen esküvői fotózást tartottak.
Bár csodálatos környezetben fekszik a pizzéria is, de itt mégsem a helyben fogyasztást választottam...
Köszönöm az invitálást!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A doboz egy kicsit beázott, áttörölgettük, sajnos nem volt nálunk cseredoboz, ha valaki arra jár esetleg kicserélhetné a "ládikát" ! [Geoládák v3.12.10]
A templom sajnos nekünk sem volt nyitva, majd máskor megnézzük.
A bányászati múzeumban már jártunk, ezt kihagytuk most.
A tó lenyűgöző. Jó hogy vannak a kilátópontok . Jó pár éve jártunk erre, akkor csak az egyik végét néztük meg, most a másik végére is elmentünk -- csoda szép. Sajnos hétfő lévén a látogatóközpont zárva volt. Ide még biztos eljövünk a barátainkkal.
A láda lehetne szebb helyen.
köszi: Cilu&Gyurkoo
A második pontnál kezdtük, majd a látványos bányát elég alaposan bejártuk. A végére maradt a nagyon érdekes templom, ami legnagyobb sajnálatunkra zárva volt.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Szalonnai futóverseny után kerestük meg a multit. Sajnos a templom kapuja zárva volt, pedig nagyon megnéztem volna közelebbről. A bányászati múzeumba már nem volt időnk bemenni, de ide még egyszer visszatérek mert érdekes lehet.A bányát belépő ellenében lehet látogatni (300 Ft) de a bevételből tisztán tartják és a kasszánál hűtött üdítőt, kávét, ásványokat lehet kapni. A bánya lejárata előtt egy nagy parkoló van kialakítva. A rejtésért 4 pontot írtam be, mert sajnos a környék WC-nek használt területén van. De az összes többi szép és érdekes. Érdemes ellátogatni a tó túlsó felén található régeszeti bemutatóhelyre is. Köszönjük! [Geoládák v3.12.10]
Egyértelműen a bányató pont viszi a pálmát ebben a multiban. A legszebb bányató amit eddig láttam. Az ajánlott parkolóból sétáltunk a tóhoz és a kilátópontnál kisebb tömeg fogadott. És ahol tömeg van, ott szemét is. Itt is minden bokorban, kő alatt/mögött eldobált ez-az lapul. Soha nem fogunk megváltozni? A doboz jó helyre került, nem láttak rá. A másik két pontnak csak a környezetét néztük meg, mert minden zárva van.
Lehangoló látvány a sok elhagyatott régi/kibelezett bányász ház, illetve a romos, lepusztultakban lakók látványa.
Megtaláltam!
Kicsit nehézkesen ment a doboz megtalálása. Az elmult évben már jártam erre, de a tó megkeresésére nem jutott időm. Hát most meglett!
Nagy csodálkozással tapasztaltam, hogy a parkolóban előttem már vagy harminc autó állott. Kicsit félve indultam a láda irányába a sok ember miatt. De semmi gond, eléggé jól el van rejtve.
Köszönöm a rejtő munkáját!
TFTC!
5 napos BAZ-megyei kirándulgatás Miskolctapolcai bázissal.
A bányászfaluk nem igazán nyűgöznek le, de a bányánál a kilátás tetszett, a fizetős parkolás kevésbé.
A másik két pont még előző nap lett meg.
[Geoládák v3.6.0]
Egy hetes geotúránk első felében az Aggteleki Nemzeti Park és a Cserehát szebbnél szebb helyeit kerestük fel, a második felében pedig a Zempléni-hegység még ismeretlen tájait és hegycsúcsait fedeztük fel.
Mind a három látnivaló tetszett, különösen a bányató. Sok bányatónál jártam már a ládázások során, de ez volt az egyik legszebb. Köszönet a rejtésért.
A tóhoz a parkolás ugyan 600 HUF, ám ha 10 óra előtt vagy 19 óra után érkeztek, még a behajtani tilos táblát is leveszi a néni. A kijelölt parkolót elhagyva a tó másik oldalán szabad a bejárás.
Köszönjük a rejtest! :)
Estefelé érkeztünk, így a templom és a bányászati múzeum zárva voltak. A tó és környezete fantasztikus, de érdemes tudni, hogy fürödni tilos.
Megnéztük viszont a Látványtárat, ami a 200 Ft-os belépőt nagyon megéri, és 19 óráig nyitva van. Egy 2015-ben átadott modern épülettel óvták meg az ásatások helyét, amelyben egy nagyon látványos kisfilmet vetítenek különleges technikával félóránként. Az épület tetejéről szép a kilátás a tóra, és a kertben igényes információs táblákat állítottak ki.
http://www.rudapithecus.hu/latvanytar
Itt a megközelítésről ez a meghökkentő de helytálló információ olvasható:
A körforgalomból kilépve egyenesen haladunk, amíg nem találkozunk a "Rudapithecus Látványtár -->" felirattal, valamint egy behajtani tilos táblával. Ezen az úton haladunk tovább!
A láda közvetlen környezetében sok a szúnyog, érdemes gyorsan logolni.
Köszönjük a rejtést!
Köszönöm a lehetőséget. Korábban már jártunk itt, most csak a ládát gyűjtöttük be. Pozitív változásként tapasztaltuk, hogy a tó környezete sokkal tisztább lett. A parkolásért 600 Ft-ot kértek, de legalább a személyzet rendben tartja a környéket.
Nagyot csalódtunk Rudabányában és a bezárt látnivalókban (szombat délelőtt semmi nem volt nyitva, a bányászati- és ásványmúzeum bejáratától kutyák kergettek ki, a református templom kerítésén sehol egy telefonszám, pedig szívesen bementünk volna, a Rudapithecus látogatóközpont csak hétköznap van nyitva 8-16 óráig). Egyebekben az egész település szlömös (ez sajnos nem a rejtő hibája), a tó környéke teli van szeméttel és egyes szubhumán létformák anyagcseretermékével terhelt. A ládában találtunk egy alsónadrágot, az eredetét nem firtattuk, inkább kidobtuk belőle... Kérjük a jövendő megtalálók száára a látnivalók elérhetőségének és a belépő díjaknak stb. frissítését!
Húsvéti ládakiöntés keretében meglelve Szabinával. Kösszi a rejtést! --- A tó és környéke nagyon szép, jó lenne, ha végre átadnák az új látogatóközpontot is...
Kicsit furcsállottam a megadott parkoló helyét, de aztán rájöttem, hogy nyilván nem gyalogos turistáknak szánták ezt a multit. Én a sportcsarnok előtt parkoltam, néhány lépésre a második ponttól, innen indultam a multi gyalogos bejárására.
A városon látszik, hogy manapság már nem szárnyal a vasérc bányászat, az egykori bányászlakások eléggé leromlott állapotban vannak.
A városból kiérve végig az egykori bánya területén haladtam így képet alkothattam az egykori bányászat méreteiről.
A bányató csodálatos, most a teljes felülete be volt fagyva.
A ládát egy új egyesületi dobozra cseréltem, a régi doboz törött volt, a logbook penészes, de azért sikerült annyira restaurálni, hogy a jelszó még kiolvasható legyen belöle.
A láda kőszarkofágban található, visszarejtésnél vigyázzatok, ne kerüljön kő a dobozra.
Utamat a Gcsorb láda felé folytattam gyalogosan. A teljes kör mintegy 10 kilométer lett.
Köszönjük, hogy megmutattad ezt a szép helyet! Sajnos a doboz törött, a logbook teljesen el van ázva :( Nem volt nálunk másik szett, hogy cserélhettük volna.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget.
BigMick, Iza
Láda beázott, jelszó olvasható, logbookba nem tudtunk írni. [g:hu 1.6.0f]
A város nem fogott meg, de a bányató az nagyon szép.
Köszönjük a rejtést!
Hosszúnak tűnt a múlti összeszedése a perzselő melegben! A bánya mellett érdemesebb az épülő látogatóközpont felé venni az irányt autóval. Féltávon van egy parkoló, amitől csak kb 200 métert kell sétálni.
Köszi. A tó gyönyörű.
A református templomnál semmilyen helyszíni információ a belépés lehetőségéről (csengő sincs :( ). Pedig az is gyönyörű.
Az ásatási látványtár (nem a rudabányai látogatóközpont, hanem ahol Gabit megtalálták) nyitását két évvel ezelőttre hirdették, azóta sem sikerült... most éppen erősáramú kábelt fektetnek arra. Az épület szürreális, a zárt hangárral. Semmilyen tájékoztató a nyitás időpontjáról. Onnan a zöld kereszten és zöld rom jelzésen Csorba kő várhoz mentünk, a zöld kereszt alig járható.
A GCTO mozgó után fordított sorrendben kerestük fel a multi pontjait. A Rudapithecus Látványtárnál elég sokat nézelődtünk, mi akkor álltunk meg az autóval, amikor Párduc50 már visszafelé jött a ládától, így megvolt a 3. találkozás is. :-) Innen is üdvözlöm!
Ezért is szeretem ezt a játékot, van két kesser, az egyik Pécsről, másik Kecskemétről és Rudabánya közelében találkoznak, van rögtön közös téma és akár barátság is szövődhet!
A bányató fentről nagyon szép látvány. A múzeumba most nem mentünk be, a templom kapuja pedig zárva volt, ezt megnéztem volna közelebbről.
Úgy éreztem, ez az újabb kis kitérő még időben belefér a Vitézlőmbe - jó döntés volt! A tó káprázatos, bár csak felülről tudtam megnézni (hasonlít a tarcali bányatóhoz - gctbto). A másik két pont szerencsére útba esett. Köszönöm a rejtést!
Sajnos nem találtam meg a ládát, pedig sokáig kerestem. Nagyon szép környék, érdemes kisétálni a tóhoz, és pár órát eltölteni ott. Képeket küldtem rejtőnek, de ide is rakok fel párat. Remélem hamar meggyógyul a láda. :)
Megnéztük a múzeumot, sok energiát nem feccőltek belénk, kb kinyitották az ajtókat, azt "menj és nézz" elv volt, pedig rajtunk kívül más nem igen járt arra.
Aztán később rájöttünk, hogy ez még remeknek mondható, ugyanis a tó melletti Rudapithecus lelőhely kiállítása a tábla szerint október 31-ig látogatható, nyitvatartási időben voltunk ott, és olyan kihalt és bezárt volt minden ahogy kell... amit meg tudtunk tekinteni, az a tábla volt, ami hirdette, h több, mint 300millió Ft-t kaptak a látogató központ felépítésére. Arra már nem maradt a keretből, h a publikált nyitvatartási időben valóban látogatható legyen :(
VISZONT a tó meseszép! Több oldalról is megszemléltük, és ez minden egyéb bánatunkat feledtette!
Véleményem szerint Magyarország egyik legszebb helye ez a tó, egyszerűen mesés volt a látvány! A ládát GPS hiányában most nem kerestük/találtuk meg, így a képek alapján kérném az elfogadást! A Múzeumot is meglátogattuk, de ott nem fotóztunk, mert 1000,- HUF lett volna az engedély!
Megnéztük a tavat és Rudabányát, a jelszót már időnk sem volt keresni.
Kevés már ez a geoláda ehhez a helyhez.
Épült látogatócentrum és kilátók, elképesztően szép bánya- és ásatási területen. Érdemes lesz ketté szedni ezt a ládát: város bemutatás és tó (lelet) bemutatás. Mi nem tudtunk bejutni a lelethez, még elvileg építési terület, de talán már közelít a megnyitás: mindig a szeptemberi községnapon avatnak fel új beruházásokat.
Akiben kérdést vet fel, hogy miért ilyenek az épületek, az induljon, keresse fel és olvassa el az infotáblákat.
Impozáns és lenyűgöző, ami itt épül, lesz olyan tündöklő terület mint Ipolytarnóc!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Ez a séta valóban nagy élmény volt. Ugyan az első ponton a templom zárva volt, de a bányászati múzeum is nagyon tetszett, szép, gondos, igényes kiállítás. De a legszebb valóban a tó és környéke volt. Ha lementek a tóhoz próbáljátok ki a visszhangot, nagy élmény.
Ez a tó egyszerűen csodálatos. Körbe jártuk, megnéztük minden oldalról. Aggteleken szálltunk meg és lekéstük a 18 órás buszt. Utána már csak 23 kor ment. Gyalog indultunk el, hogy ne kelljen annyit egy helyben várnunk. Zubogynál már nem bírtuk tovább és lepihentünk, egy kis idő elteltével rá kellett jönnünk, hogy ott nem is fog megállni a busz. Hulla fáradtan gyalogolhattunk vissza egy falunyit. Köszönjük a rejtést, ezt a tavat mindenkinek látnia kellene...
Megtaláltuk a ládát! A múzeumba is bementünk, nagyon látványos volt. A református templomnál a tiszteletes úr beinvitált minket, és érdekes előadást tartott. A tónál gyönyörű a táj! Köszönjük a rejtést:) [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Megtaláltunk 2 részletet a jelszóból, de sajnos az utolsót ( a ládát) nem sikerült. Sajnos mire a tóhoz értünk, már nem-igen volt időnk megkeresni és még a tavat is megcsodálni. :(
Még májusban jártam arra, de a második pont jelszavával meggyült a bajom ( Kis területen több szobor is van, ráadásul az egyikre még valamelyest illik is a leírás:) ) Gábortól kértem mélben segítséget, amit utólag is köszönök!
2015.10.31-én arra járva aztán meglett a megfelelő szobor:)
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Újabb csodás helyet járhattam be buszos megközelítéssel a láda invitálásának engedve. A pálmát persze a részben fagyott, zöldes színben játszó mély tó vitte el, valószerűtlenül szabdalt környezetével. A ládát sem volt nehéz feladat előkeríteni. Lehetőségeihez képest a városka is próbálja szebbik arcát megtalálni, de a térségben tapasztalt mély szegénység miatt ez nehéz feladat lehet. Szomorú mementó a korábban élénk forgalmat lebonyolító üres vasúti rakodó és állomási vágányhálózat is.
A napsütés hamar tovaszállt, de a tó még így is nagyon szép volt és magával ragadó. A múzeum nagy sajnálatunkra be volt zárva, de mivel annyira meseszépnek tartjuk a tavat, hogy máskor is - legfőképpen nyáron - szeretnénk ide visszatérni, majd akkor pótoljuk a híres Rudapithecus-lelet megtekintését. Köszönjük a rejtést.
Megjegyzés: A láda "multiságával" nem igazán értek egyet. A tó látványa annyira csodálatos, mely (kultúrára is éhes ládászok számára) kiegészítve a múzeum felkeresésével éppen elég pozitív töltést ad, mely élményeket éppen hogy lerombolja, minthogy fokozná a helyi templom kerítés-leceinek számlálása vagy éppen egy emlékmű feliratán történő betűkeresés. Érdemesnek találnám ezeket kihagyni.
Megtaláltam. Köszönöm a rejtést. Nagyon örülök, hogy ide eljuthattam, már régóta kíváncsi voltam Rudabányára. A munkahelyemről szervezték a kirándulást. Sajnálatos, hogy kevés a munkalehetőség a városban és nem működik a bánya. Kár, hogy nem sütött a nap, mert biztosan szebb képek készültek volna a tónál. Kicsit keresgéltem a ládát, de aztán meglett.
Megtaláltuk az aggteleki láda után.
A kerítéslécet nem igazán értettem, de sebaj. A tó kárpótolt mindenért. Bár az oda vezető úton majdnem feladtuk. Ati féltette a kocsit :). És végre láthattam a Rudapithecust... már ami megmaradt belőle... igaz, hogy csak másolat, de az is valami... :)
Köszönjük a rejtést!
Aggteleki hétvégéről hazafelé kerestük. Sajnos a múzeum már zárva volt és idő hiányában a bányatárókat sem tudtuk megnézni, de majd járunk még erre és bepótoljuk egy csobbanással együtt. A nejlonzacskós ládák továbbra sem tudnak lenyűgözni, de biztos van akinek ez jön be. :)
Köszi.
Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk a múzeumban érdeklődtünk a tó felől , véletlenül a polgármestert szólítottuk meg. Nagyon szívélyesen segített beinvitált a múzeumba is, ami nagyon tetszett. Attól szebb csak a bányató volt, igazi kincs. Meglepett a láda szépségével. Köszönjük a rejtést!
Hazafelé menet megálltunk Rudabányán. Múzeum és a bányagödör valamint a tó megnézése közben felkerestük a multi három pontját is. Logoláskor egy kis segítséget kértem a rejtőtől utólag is köszönet érte. Bányató és környezete mesés szépségű. Köszönet a rejtésért.
A láda egy koszos nejlonzacskóba volt beletuszkolva egy igazán ötlettelen rejtés keretében. A doboz tartalma beázott, így nem tudtam még egy betűt sem a logfüzetbe írni - ezért ez a rossz értékelés.
Az ilyen rejtések sajnos sok ládázó kedvét elveszik, főleg ha kezdők még, így kérem a rejtőt, hogy gondolja át a doboz elhelyezését és gyógyítsa meg mielőbb a multi végládáját.
3 napos születésnapi keresgélés Borsodban, Abaújban, és Zemplénben.
Én 34 pontot találtam meg, engem csak 6 kullancs.
Egy mozgó is utamba akadt, újra rejtettem a 2 adoptált csereháti ládát, és átléptem az 1000. megtalálást.
A bányató igazi gyöngyszem, a templom is kiemelkedő, sajnos az ásvány kiállításra nem jutottam be.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
Nem könnyű rejtés. Jobbról és balról is kerültük a tavat. Sokat jöttünk-mentünk de nem adtuk fel.
A Múzeumba a nap folyamán kétszer próbáltunk bejutni de nem sikerült, mert nem volt ott senki.
A templomba is csengettünk ott is sikertelen eredménnyel.
Bár egész nap szakadt az eső, kaptunk egy órát, amíg még nap is sütött, hogy a helyet megnézhessük. Rudabánya tényleg elég szomorú látvány, a rengeteg céltalanul kóborló új-honfoglalóval, és a leélt házaikkal. A bánya és a tó viszont csodálatos, a GC nélkül sosem jutottunk volna el ide. Köszönet érte a rejtőnek!
M & M
Nagyon elfogult vagyok ezzel a hellyel, itt éltem 11 évs koromig, 40 év óta most jártam itt másodjára.
Sok régi, kedves ismerőssel találkoztunk, úgyhogy ez sokkal több volt számunkra, mint egy sima találat.
Amikor még itt laktunk, akkor még működött a bánya, a környékére se mehettünk.
A törőnek ma már hűlt helye van, a dúsító még megvan ugyan, de már nem üzemel.
A kedves ismerőseink megszerezték számunkra a belépési engedélyt, sőt, még gyorsított múzeumi tárlatvezetést is kaptunk, ezúton is köszönjük.
A bányában a C-trafóig felmentünk kocsival. A kedves ismerősünk (P. Laci bácsi) kalauzolt és egyben sok érdekes történetet is mesélt: ő volt a buszsofőr, aki a beöltözött bányászokat a fürdőből vitte a munkahelyre, be a bányába; a láda közelében mutatta, hol volt a buszforduló.
A bánya csodálatos! A vörös kőzet és a kékes-zöld víztükör páratlan látvány. Többen a vízben lubickoltak, de azért a néhol 60 m mély bányató nem tekintehtő ideális fürdőhelynek.
A multi megkezdése előtt egy jót sütiztünk a cukrászdában. A pontok gyorsan meglettek. Legjobban a végláda tetszett. Később a túratérképet nézegetve láttuk, hogy itt (Rudabányán) anno ősembert találtak.
kerékpáros kupa
keretében kerestük fel. Templomba még tárlatvezetést is kaptunk. Maga láda nagyon elvan ázva, loggolni alig lehet. Valamit kellene tenni vele.
Rudabányától csupán 20km-re lakok, gyerekkoromban sokat voltam errefelé, de ma mégis jól esett ott barangolni.
A láda sajnos szétázott, és ki is fosztották, de az általam vélt, közelben talált tárgyakból visszatettem, amit oda gondoltam. A láda sajnos megázott, de egyszerűen megtalálható helyen van.
Aki nyáron tervezi, hogy ide látogasson, javaslom, hozzon kis szalonnát, mi egymást, mert a közelben tűzrakó helyeket lehet találni.
Sajnos a környék értékéből levon, hogy mások nem tisztelik a természetet, de mindenképp kellemes kis pihenő volt megkeresni.
Köszönöm a rejtést, és remélem, a következő láda a többi kis tavat és fontosabb helyeket is bemutatja majd!
A templom nagyon szép!
A kohászati múzeumba érdemes bemenni fel van újítva, nagyon érdekes
A múzeumos bácsi tudja miről van szó, meg is kérdezte hogy geoládát keresünk-e. Elmagyarázta hogy merre van a tó és még engedélyt is adott az útra amin meglehet közelíteni mert azt mondta, hogy az egy magánút.
A tó tényleg nagyon szép. Viszont a láda teljesen el van ázva, tettem bele egy papírlapot átmeneti log-book gyanánt de már esedékes lenne egy csere.
Köszi a rejtést!
Nagyon jó rejtés, sosem hallottam még előtte erről a tóról. Nagy kár, hogy nem tudtunk úszni egyet, de majd máskor. Ja és megpróbáltam logolni, de úgy el van ázva a füzetke, hogy nem sikerült, jó lenne már egy új, esetleg egy vízhatlanabb doboz.
Végig jártuk!Olyan szerencsénk volt,hogy léc számolgatás közben érkezett haza a lelkész házaspár.Megnézhettük belülről a templomot.Élmény volt.A tónál sokkal nehezebbre számítottam a térkép alapján.A város elég nyomasztó a sok reménytelenül lepusztult ipari létesítménnyel.Igénytelenséggel párosuló apátia uralkodik.A rejtés ettől függetlenül tetszett.
Lepusztult kis bányászváros, érdekes emlékmű és egy fantasztikus tó!
Köszi szépen, hogy megmutattad!
Sajnos már késő volt, így fürödni nem maradt időnk. De egyszer lehet, hogy eljövünk még ide egy fürdésre.
A logbook szétázva, a jelszó kiolvasható, de bejegyezni nem lehet. Próbáltam szárítgatni, egy nagyobb karbatartásra szorul a láda
Köszönet a rejtésért, a bányató tényleg nagyon szép.
Már többször jártam erre, de az utolsó pont teljesen váratlan volt számomra. Nem tudtam, hogy itt ilyen van. Vegyes érzelmeket váltott kis bennem: egyrészt a hegy és viz találkozása mindig lenyűgöző, de mégis cak egy bányáról van szó...
Nos nem volt valami felemelő látvány megnézni ezt a várost. Tipikus példája, hogy milyen egy K-Mo-on elszegényedett bányászváros. A végláda körül nagy volt a nyüzsgés, a jó idő miatt sokan mentek strandolni.
Nagyon érdekes kis kirándulás volt. Az az igazság, hogy a szomszéd faluból indultunk útnak, Ormosbányáról, és kerékpárral látogattuk meg a pontokat. A táj nagyon szép, a bányató csodálatos. Az egyes ponttal viszont akadt némi gondunk, ugyanis nemtudtuk, hogy melyik kerítésen kellene megszámolni a leceket, ezért csak következtettünk. Az igazat megvallva ez volt az első láda amit megtaláltunk, de sza*rá van ázva minden tiszta víz, de azért megpróbáltunk óvatosan logolni, és egy kicsit látható a tinta a papíron. A rejtés tetszett. Köszönjük a rejtést.
Kicsit érdekesen indult a dolog, mert megláttunk egy tavat, gps kikapcs, majd árkon bokron át oda... Később kiderült hogy ez nem az a tó, a másik úgy 800m-el odébb van. De legalább kétszer fürödtünk, megérte! :))
Szóval több tó is van a környéken, érdemes mindegyiket megnézni. Bár a másik kisebb, viszont ott nem volt senki, az adottságai fürdés szempontjából viszont ugyanolyanok.
Ja, fürdés: a part kavicsos, pontosabban murvás, papucs nélkül fájdalmas.
Szóval aki fürdeni is szeretne annak ajánlom, hogy mindenképpen vigyen papucsot, illetve valamit, amire le tud ülni/feküdni száradás céljából. Törölköző nem az igazi, baromi élesek a kövek, talán valami gyékény...
Mondom ezt úgy, hogy mi is túléltük valahogy 2db kistörölközővel, papucs nélkül, de azért picit kényelmetlen volt, nem is maradtunk így sokáig.
A templomot ne hagyja ki senki, nagyon gyönyörű és érdekes, vétek úgy elhagyni a falut hogy nem láttad! Mi esete hét körül estünk csak oda, de még így is beengedtek és kaptunk egy kis történelmi áttekintést :)
A tavakhoz egy kis kiegészítés: helybéliektől hallottuk hogy a helyi közegek előszeretettel vadásznak az ott parkoló autókra, szóval óvatosan... :(
A legjobb ha be sem mentek a magánútra hanem valahol kint rakjátok le az autót, bár az elég szép séta. Mondjuk sajnos a fürdőzés is illegális, de persze ennek ellenére jó sokan voltak ott. Sátrak, grillparti, sok gumimatrac, stb... :) Amúgy biztos vagyok benne hogy a közeg is oda jár civilben... :)
Aggtelekre tartva útbaesett ez a multi is. Korábban már jártunk itt, akkor még nem a gc miatt. Előző látogatásunkkor még éppen nem áztunk meg, most viszont sikerült szó szerint bőrig ázni. Elnézést kérek érte, ha esetleg mi vonzanánk ide az esőfelhőket! :-D
Egyszer még szeretnék napos időben megmártózni a bányatóban :-)
Köszönöm a rejtést. Sajnos már sötét volt, mire ide értünk, ezért a tavat csak éjszakai fényében sejthettük, de a környék nagyon szép.. És hát a története sem rossz.
Köszi a rejtést
Munkatársaim beavatása a ládázás rejtelmeibe, ideális helyszínen. A tó nagyon szép, még ha "óriás vakondokok, rókák és Rékák" is lakják a környékét. A vizes logbookot szárítgattuk kicsit. Köszönjük a rejtést!
HEURÉKA!
A bánya területén a tó csodaszép, szép a színe, tiszta a vize. A környezet tükröződése lenyűgöző. Nagyon tetszett, ezért megérte idejönni. Köszönjük a rejtést.
Különleges helye ez Hazánknak. Többek közt érdekes ősi bányászkodási múltja, ősemberlelete, illetve ember ritkán hagy hátra munkálkodása miatt különlegesen szép illetve érdekes látványosságot, magát a banyaudvart. Márpedig a bányaudvar a tóval a szemnek is szép látvány. És ráadásnak ott van a település, melynek fekvése és emlékei (templom, emlékművek) különlegesek. Egy baj van csak Rudabányával: ugyan úgy, mint más volt bányász települések, szomorú jövő vár rájuk. Egyelőre a sok bányász nyugdíjas még "fenntartja" a települést, de utánuk......a vízözön.
A tó és környéke az egyik leggyönyörűbb hely amit láttunk, gyerkőcünk szerint szebb mint Kéta (Kréta)...
Maga a láda könnyen meglett, de a megadott parkolóhelyen vhogy nem mertük otthagyni a kocsit, ezért először felülről közelítettünk (egy robbanásveszélyes hely felől), de innen csak a gyönyörű kilátás tárult elénk, a ládához nem tudtunk lejutni, ezért mentünk tovább és Felsőtelekes után egy elvileg lezárt úton hátulról jutottunk oda a tóhoz, így könnyű volt, csak 100 métert kellett sétálni...
Köszönjük a rejtést: Eszti baba, Kati, Ili és Danó
A Gömör-Tornai-karsztvidékre tervezett hétvégi túránk előtt a szomszédos hegy- és dombvidéken is áthaladtunk és a látványosságok közül többet is felkerestünk. Itt nem jártam még korábban.
3 napot töltöttünk Cicáék rakacai hétvégiházában. Persze nem csak lógattuk a lábunkat, és sütkéreztünk a gyönyörű szeptember végi napsütésben, hanem megkerestünk néhány geoládát is. A kimaradtakért reményünk szerint még idén visszatérünk.
A nap utolsó doboza. A két virtuális pontot leautóztuk, majd megkerestük a bányatónál levő parkolót. Innen sétáltunk a ládáig. A tó elképesztően gyönyörű. A nap fénypontja. Mivel tartottunk attól, hogy ránk sötétedik, nem maradtunk sokáig. Azon viszont csodáltoztam, hogy Vucsi miért kereste a dobozt annyi ideig, kimondottan feltűnő. Murus és Cica
Élvezetes multiláda, a templom szép, a múzeum minden részét érdemes végigjárni, és a legnagyobb látványosság, a tó a végére maradt, amit fentről és lentről is érdemes megcsodálni.
Köszönjük a rejtést!
A múzeumban már többször jártunk, de nem tudtuk, hogy egy ilyen csoda van a környéken. A tó lenyűgöző, azt hiszem még jónéhányszor eljövünk ide. A GC nélkül ez az élmény is kimaradt volna, de a rejtőket is csak a köszönet illeti. EveAndPeep-ékkel együtt kesseltük, maradandó élmény ez a hely.
Köszönjük a rejtést!
GCVADN után a felázott erdők miatt nem a Damasa-szakadék, hanem Rudabánya felé indultam. Végre egybefüggő kerékpáros szakasz jött, bár néhol csapnivaló útburkolattal. Tetszett az első ponton a templom, és a 3.-on a tó, meg a feltárt kőzetrétegek. A ládához oda, majd onnan vissza különböző utakon jöttem, hogy minél jobban lássam ezt az érdekes geológiai területet. Fürödni nem volt idő, hogy beleférjen a napba a tervezett kerékpározás, bár nagyon jól esett volna.
Kijöttem a bányából, leereszkedtem Kazincbarcikára, majd indultam tovább a mai utolsó láda, GCZMAT felé.
Nagyon szép a tó, tisztára mint egy tenger öble. Csak azt hiányoltuk, hogy sehol nem találtunk utalást a Rudapithecusra, megnéztük volna honnan került elő.
A ládagyüjtés mindíg abban segít, hogy kiválasszuk az uticélunkat. Már korábban jártunk itt, de a múzeum zárva volt, így aztán akkor csak a túra maradt, és a ládáról is lekéstünk. Régen terveztük a visszatérést. Ez ma meg is történt.
A múzeummal kezdtük. Az ott dolgozók rendkívül kedvesek, aranyosak. Ha úgy akarsz múzeumba menni, hogy érezd miattad vannak, akkor ide feltétlen menj be.
Nekünk hobbi ásványosoknak külön csodát jelentett az ásvány kiállítás.
Egyébként mi igazság szerint az egésznapos ládákat szeretjük, ezért nagyon is ötletes a 3 részes jelszó, így nemigen fordulhat elő az a keresővel, hogy este felkiált ja ez is megvolt.
Mi is hálásak vagyunk a a rejtőnek, hisz neki köszönhetjük ennek a csodálatos helynek a felfedezését. De nem csak a táj szépségéért látogattunk el ide immár harmadszor, hanem motivált minket a láda megtalálása. Sajnos az első két alkalommal nem jött össze, de nem adtuk fel. Ebből adódóan nekünk ez a láda volt eddig a legnehezebb, mert olyan még nem volt, hogy csak harmadjára legyünk sikeresek ( egy láda volt, amit két alkalommal kellett meglátogatni, hogy meglegyen ). Mivel az előző nap 100 %-ra teljesítettünk, optimisták voltunk. És láss csodát: most hamar megleltük. Csúcs! HURRÁ!
Az idei első ásványgyűjtő túrán hová is vezethetett volna máshova, mint Rudabányára. És ha már így adódott, rögvest fel is kutattuk eme kis multit.
Most jártunk először Rudabányán, így nagy várakozással tekintettünk az útra. Volt is meglepetés. Gyönyörű környék, csodálatos táj.
Először a múzeumnál kezdtünk. Megkerestük a 2. pontot, majd irány a várva várt kiállítás. Mondanom se kell, fantasztikus volt. Bár lehet hogy csak én éreztem így, aki tudja mit jelentenek ezek az "emlékek", mit jelent a klopacska, a fokos, a szakestek, stb...
Minden elismerésem a kiállítás szervezőinek-vezetőinek, kitűnő gyűjtőmunkát végeztek.
Mindemellett ott van még az ásványkiállítás is, ami óriási részletességgel mutatja be a kis hazánkban előforduló ásványfajtákat.
Mindezek után utunkat a bányatavak irányába vettük. Míg a csoport az ásványgyűjtéssel volt elfoglalva, addig öcsémmel neki indultunk felkeresni a ládát. Egy jó kis séta után sikeresen meg is találtuk. Gyorsan belogoltunk, ajándékot cseréltünk - bár épp akkor senki sem tartózkodott a környéken rajtunk kívül -, majd megnéztük közelebbről is a tavat.
Szavakkal elég nehéz leírni a látványt. Röviden: gyönyörű! Sajnos még a képek sem adják vissza azt a látványt, amit a saját szemével érzékel az ember. Miután jók kibámészkodtunk magunkat, visszatértünk a csoporthoz.
Hazafelé jövet álltunk meg az 1. pontnál. Sajnos a kapu zárva volt, így közelebbről nem tekinthettük meg eme csodás templomot, de így is szép volt.
Rendkívül sok autózás után, jósvafői barlangászós hétvégére igyekeztem. Ekkor még nem sejtettem, hogy egy esti telefon munkába fog hívni, ezért a hétvégém egészen máshogy fog alakulni, és hogy sajnos ugrik a barlangászás :O(
Ez a ládika éppen utamba esett.
Rég ládáztam, így kár lett volna kihagyni.
A hely a múltra és az elmúlásra emlékeztet. "Beleláttam" az elmúlt idő pörgő iparát, a KISZ-klubba igyekvő fiatalok hadát, a működő üzemek füstszagát, a gépek zaját. Most csak csend és őgyelgő emberek fogadtak. Nekem az első két pont nem igazán mutatott semmit (biztos én hibáztam el, talán túl sok hasonlót láttam már).
A ládika környéke nagyon tetszett! A kihalt, de egykoron pezsgő iparral dolgozó bányaterület, az alant található tavacska, és a ládához vezető út(nekem kissé szúrósra és átvágósra sikeredett a megközelítés).
Ez éppen így volt jó!
Ajándékot nem cseréltem.
Jósvafői nyaralásunk 6. megtalált ládája!
A református templom gyönyörű, ottjártunkkor épp Istentisztelet előtt voltunk , a Lelkész kedvesen beinvitált és kis idegenvezetést tartott a templomban. Nagyszerű élmény volt, mindenkinek ajánljuk, hogy ne hagyja ki!
A tó gyönyörű, meleg is volt, sajnáljuk, hogy nem vittünk fürdőruhát!
Köszi a rejtést!
Nagyon tetszett! Itt még nem esett az eső, csak akkor kezdett rá, amikor Szádvár alatt kiszálltunk a kocsiból... Köszönjük a rejtést! Holnap megyünk fürdeni=)
Nagyon élveztük. És milyen érdekes: a bányató voltaképp egy jókora tájseb - mégis tetszett. A doboz kicsit beázott; szárítgattuk, takarítgattuk, új csomagolást is kapott...
Már elég későre járt, amikor nekiindultunk, de mivel más egyéb dolgunk nem volt mára, és vacsorához korán volt, hát nosza.
A két virtuális pont már sajnos zárva volt, így csak kívülről nézhettük (most) meg, a bánya viszont feledtetett mindent. A lemenő nap fényében csodás színekben pompázott a táj és a tó. Ilyen "valószínűtlenül kéket" természetben még nem láttam! Nagy kár, hogy csak a digit fényképgép volt nálam, itt a jó öreg Zenit, a Praktika objektívek, és a Kodak film sokkal többet visszaadott volna!
Már hat óra után indultunk a láda nyomába, ezért a múzeumot és a templomot már zárva találtuk. Legalább lesz mit megnézni, ha legközelebb jövünk. Már alkonyodott, mire a tóhoz és a ládához értünk. A lemenő nap sugaraiban is igen szépek voltak a táj színei.
A félbehagyott bányaterület is számtalan érdekességet nyújt az ide látogatóknak: sziklák, tisztások, üregek, tavak és a természetben megtalálható színek érdekes kavalkádja... Már többször jártunk itt, de a ládát csak most vettük célba.
A rejtés: nem értem, miért egy kb. 10 négyzetméteres tisztás közepére épített kőhalomnak kell lennie a rejtekhelynek!? Csak az nem találja meg, aki nem akarja (sok fagyüjtő is járja a környéket). Túlságosan messziről virít mesterséges mivolta. A rejtőt kérem, hogy amennyiben lehetősége van rá, nézze át a láda tartalmát, mert számtalan fölösleges kacattal van tele, és a logbook is teljesen el van ázva, pedig nagy eső nem is volt mostanában.
Meglepetés volt rudabányai barátainknak,hogy ilyesmi van a környezetükben.Itt is megköszönjük a Bányászati Múzeum igazgatójának,Hadobás Sándornak a múzeumi előadást.
Nagyon szép a bányató, így befagyva pláne. Sikerült a szüleimet is rábeszélni, hogy kisérjenek el erre a 2 km-es sétára. Szerettük volna utána megnézni a bányamúzeumot, de sajnos zárva volt. :(
Majd nyáron jövünk még.
Eszméletlenszép volt az a bányatavas micsoda.
Soha ehhez foghatót nem láttunk még!
Ja és ajánlom mindenkienk a körfolgalomnál lévő emlékmű melletti bányamúzeumot is. Sok érdekességet láttunk mi is.
Köszönjük a rejtést
Lacko(freeriderz)
Megtaláltam, havas kesselés volt. Egy párszor már jártam a tónál, de télen még nem. Bármelyik évszakban jövök mindig szuper ez a hely. Ez a hely megérdemli a ládát. Tetszett a rejtést, nyugodtan lehet loggolni. Köszi a rejtést! Valti
Sajnos a nagy hidegben a fényképező nem működött. Ezért képeket nem tudok mellékelni. A tó ilyen téli körülmények között talán még szebb mint nyáron. :) A lád meg volt fagyva, egy zacskóval segítettünk raja :) A közelben lakik a láda örzője (Rókajuk). A közeli barlangból pára-füst gomolygott kifelé. Érdekes mindenkép!
Amikor errefelé ládáztunk, kicsúsztunk az időből. Ma ezzel a multival kezdtünk. Az első pont valami nagyon szép. A másodikat is hamar megtaláltuk, aztán továbbmenve a tábla előtt megálltunk, és besétáltunk a meglepetéshez. Mert az a tó olyan volt, mint egy hirtelen kibomló ajándékcsomag. A láda hamar meglett. Az indák ugyan maradásra akartak bírni, de várt a következő multi. Szép volt, köszönjük! / A jelszó igen-igen tetszik!/
Autobuszos munkahelyi kirándulás keretében a többiek (a GÖRDÖGÖK már voltunk itt vagy kétszer) csodálkozására tekintettük meg a volt bányaterületet, a múzeum nem volt nyitva és helyette. Nem bánta meg senki.
Első két pont simán ment. Aztán a ládát a kavicsbányában kerestük, mert oda mutatott a műszer. kb. 1 köbméter kavics átmozgatása után jobbnak láttuk odébbálni, majd kisidő múlva gps nélkül megtaláltuk. :) Nagyon szép a tó, és a táj ilyen gyönyörű őszi napsütéses időben.
Anita, Gábor, Zsófi, Sanyi
Drive-in (40m).
Miután végeztünk a munkánkkal Varbócon, most Tornakápolna felé vettük az irányt mert érdekelt a másik zsákfalu. Találkoztun a polgármesterrel is, meg egy magányos rókával. Nagyon szépek most ott a színek főleg +50m magasból. Utána jöttünk át ide. Nagyon tetszett ez a kis bányató. A másik két pont könnyen meglett. Szép teteje van a templomnak. Kéne egy jobb kép róla, mert nem közelíti meg a valóságot.
Gyönyörű, kora őszi időben öröm volt eljönni az emberré válás híres lelőhelyére. Igaz, hogy keresgélés közben Rudapithecus és Anapithecus csontokat nem találtam, ám nem vagyok mohó, "megelégedtem" a ládával is.
A geocaching szabályzat ezen sorát pedig figyelmébe ajánlanám annak a "kedves" megtalálónak, aki ajándék gyanánt cigarettát helyezett el a dobozban (sajnos nem először látok ilyet): "...Azt se felejtsd el, hogy a geoládát bárki - akár kisgyerek is - megtalálhatja, ezért ne rejts belé cigarettát...!!!"
A nap kellemes meglepetése volt ez a láda. A doboznál kezdtünk kora reggel. Az ajánlott parkolónál hagytuk az autót és bandukoltunk a kissé ködös tájon. Gyüjtögettük a szines köveket, és akkor előbukkat a tó. Régen volt már ilyen mellbevágó élmény a nem várt csodásan misztikus, elvarázsolt táj. Lehetne egy kicsit a láda rejtésén javítani, ilyen sziklás tájon biztos akadna jobb rejtek is.
A másik két pont nem volt már annyira meglepő, a múzeumba még visszajövünk.
Üdv Mr Zerge.
Nagyon jó a multi, mindhárom pontja tetszett. Nem rohantunk, nem volt mára több láda betervezve, mindent végig tudtunk nézni. Rá kell szánni az időt, így érdemes végigmenni a pontokon.
A templomnál a csengetésünkre sietve jött a kapuhoz a pap bácsi, és nagyon kedvesen, lelkesen mutatta be az épületet. Hatalmas orchidea csokor állt a templom közepén, mint megtudtuk, szombaton esküvő volt, ami nagyon ritka esemény itt. Megnéztük a kazettás mennyezetet, a restaurált freskót, a koporsófedelek márvány domborműveit. Utána felmentünk az orgonához, azt is részletesen bemutatta nekünk a bácsi, még az orgonasípot is kivette a helyéről, kezünkbe adta, hogy nézzük meg. Végül felmentünk a haranglábba, láttuk a harangokat is.
A bányamúzeum és az ásványkiállítás is szuper volt. A múzeum részben kiállított bányászati eszközök, szobrok, emléktárgyak mellett látható a bányaigazgató faragott irodabútora is. Az udvaron bányavonat, a föld alatti részen bányaművelési technikák és egy kovácsműhely látható. A kiállított ásványok hihetetlenül szépek, óriási élmény lehet ilyet találni valahol. A Rudapithecus-leleteket is megnéztük, bár nem kapnak túl nagy hangsúlyt a kiállításon.
A tóhoz menet könnyen megtaláltuk az ajánlott parkolóhoz vezető földutat, nem kellett a magánútra menni. Ezt a megközelítési módot majd rá fogom rajzolni a turistautak.hu térképre. Érdekes volt a holdbéli táj, séta közben találtunk egy beszakadt bányajáratot is. A tó vize szép kék volt, többen is fürödtek. A láda könnyen meglett, senki nem zavart a logolásban. Kicsit még autóztunk Rudabányán, aztán indultunk haza. Remek kirándulás volt, köszönet az ötletért!
Valamikor gyerekkoromban jártam itt. Nem valószínű, hogy újra eljöttem volna, ha nincs itt láda. Kár lett vona pedig kihagyni. Mindenképpen érdemes megnézni a múzeumot is, a láda környezete pedig csodálatos. A jelszóval némi gondjaim voltak, de hála a rejtőnek ez is megoldódott. Köszi az élményt!
Üdv: Isu
Ha van időtök mindenképpen menjetek be a templomba körülnézni. Gyönyörű a kazettás menyezet és a lelkész bácsi rengetek információval szolgált a templom történetével kapcsolatban. A tó valami fantasztikus...
A tóhoz mentünk először, Szuhogy felől az abból az irányból meglepően jó állapotú volt üzemi úton. A tó nagyon tetszett, a helyi lakosok is így gondolták és a láda közvetlen közelében piknikeztek. Szerencsére nem nagyon foglalkoztak velünk.
A saját hibámnak köszönhetően először a múzeumnál lévő összes emléktáblát lefotóztam, mivel egyik sem tűnt az igazinak, aztán koordináta pontosítás után meglett az is. A templom igazi meglepetés volt számomra.
A ládát könnyen megtaláltuk! Ahogy a közelébe értünk, Timi azonnal kiszúrta. A többi pont nem volt probléma. A múzeumban ebédszünet volt, kihagytuk. A jelszó részletei megvannak, mégsem fogadta el a gép. A rejtő segítségével azonban megoldódott a gondunk.
Érdekesség: http://www.webcentrum.com/muzeum/ ami még beleférhet a leírásba.
Mivel a környéket jól ismerem és különben is erre volt dolgunk a kedvesemmel, ez a láda kapta azt a megtiszteltető kitüntetést, hogy az álltalunk felkereset első láda legyen.
Köszönet a rejtőnek!
A településen erősen látszik, hogy már nem működik a bánya. Azért a Rudapythecus-ról, mint cro-magnoni előkesserről lehetett volna írni egy-két mondatot. Rudit (koponya és arccsont maradványait) a vasércbányában ásták ki. Ő már használt pattintott eszközöket, sőt csiszolással is foglalkozott, bár még "csak" a prehominídákhoz tartozott tudatosan használta a tüzet és stabilan két lábon járt. Innen indult a vértesszöllősi, a heidelbergi és a naendertháli rokonokhoz.
A novemberi tavaszt kihasználva indultam kutyámmal ládászni. A láda kicsit nehezen lett meg, ugyanis megmásztuk a dzsindzsás hegyet és onnan ereszkedve közelítettük meg. A hely szép, megérdemelte a ládát.
Évente jövünk rokonlátogatásra a faluba, úgyhogy próbáltunk mindent precízen dokumentálni. :)
A három pont közül (igaz a nagy rohanásban nem tudtunk benézni a templomba és a múzeumba se) a tó tetszett a legjobban. Igaz mi amúgy is a természeti részét szeretjük a kesselésnek. A feljebb lévő temetőtől gyalogoltunk árkon-bokron át a tóhoz, közben meg-megszakadt a GPS jel a felhők miatt, szóval eléggé izgalmas volt.
Nagyon élveztük, méltó "kisjubileumi" rejtés, köszönjük!
Régi adósságunk volt ez a láda, most végre megkerestük.
Elsőnek a bányászati múzeumnál levő pontot kerestük fel, és egyben a múzeumot is megnéztük. A ládaoldal sajnos már kifejezetten elavult ilyen szempontból, ugyanis jelenleg a belépődíj 400 Ft, a nyitvatartás pedig minden napra vonatkozik, de csak 16 óráig...
Az ásványkiállításon nem is Rudi koponyája volt az érdekes, hanem az, hogy mennyi ásvánnyal találkoztunk már a kiállítottak közül - és mennyi volt ezek közül az, amelyiket éppen az ott megjelölt településnél találtunk. :)
A múzeum gondnokával beszélgettünk néhány mondatot, és mondta, hogy a bányatóhoz elvileg nem szabad felmenni, mivel magánterület lett az út (erre vonatkozóan semmilyen jelzést nem láttunk később, így érthetetlen kissé), de hétvégén úgysem őrzik, menjünk nyugodtan.
A tóhoz érve sajnos kiderült, hogy mások valószínűleg semmiféle magánterületről nem tudnak, mert 3-4 autó is állt ott a placcon, ráadásul egy népesebb család kb. 10-15 méterre a rejtektől telepedett le... :( Igyekeztünk ásványgyűjtést színlelni, így talán nem tűnt fel nekik, hogy nem csak a kövek közt keresgéltünk, hanem a fáknál is. Szerencsére a rejtekhez már nem látnak oda, de így is kissé zűrös ez így.
A tó nagyon szép (már ha egy ekkora tájsebet lehet szépnek nevezni), kissé hasonlít a tarcali bányatóhoz.
Visszafelé még gyűjtögettünk pár vasas ércdarabot a meddőhányóból, majd újra a faluba mentünk, hogy az utolsó pontot is megkeressük (ami valójában az első :D). Nem volt nehéz dolgunk szerencsére.
Összességében: érdekes helyszín, picit aggályos rejtéssel. Szerencsére mi a korábbi megtalálók logjaiban emlegetett problémákkal nem találkoztunk (bár a rejtektől nem messze a kábelégetők hátrahagyott maradékait láttuk), rosszarcú embereket sem láttunk, ráadásul még az időnk is remek volt.
A templom és a múzeum is zárva volt. A bánya nagyon érdekes. Helyiek több helyen is keresgéltek ásványokat. Amikor visszaértünk a kocsihoz többen odajöttek és különböző köveket akartak 2000 Ft-ért ránktukmákli, pont ugyan olyanokat amiket szanaszét láttunk a bányában.
Megvan! A láda környéke gyönyörű. Akkor járam itt utoljára amikor a bánya még aktív volt. Akkoriban egy holdbéli tájhoz hasonlított, most egy zöld sziget, leszámítva a "falakat".
Július 24. és augusztus 17. között 6 év után újból folytatódnak az ásatások kanadai diákok részvételével. A csoportot dr. Kordos László paleontológus professzor, David Begun professzor (a torontoi egyetem tanára) és Hernyák Gábor "a veterán majomvadász" irányítják. Egy ilyen csoportos feltárás során találták meg az Anapithecus hernyaki koponyáját is 1999-ben. "Az alig negyed futballpályányi területnek a közel harminc éve végzett ásatások még csak alig egyharmadát tárták fel. Mi lehet még ott?"
Nincs még egy ilyen gazdagságú lelőhely a világon Kordos professzor állítása szerint és sajnos mi ezzel az idegenforgalmi lehetőséggel és jelentőséggel a 21. századi Magyarországon nem tudunk élni. Ha vki látná, hogy ez hogyan néz ki... hát az a minimum, hogy elsírná magát... Ha vki erre jár, szívesen megadom a koordinátákat, sőt, ha itthon vagyok (általában hétvégén mindig, de nagyon gyakran hétközben is) ki is kísérem, hogy vigye és adja tovább a szomorú látottakat, hátha egyszer illetékesekhez is eljut. Mi sok mindent megpróbáltunk, sajnos egyelőre sikertelenül. :((
A múzeum teljes átalakítás alatt van, az elkészülés várható időpontja 2006. szeptember. A múzeum neve is megváltozott, már nem Érc- és Ásványbányászati Múzeum, hanem Megyei Bányászattörténeti Múzeum. Az ősszel újra megnyitásra kerülő kiállítás már nemcsak a vasérc-, hanem a szénbányászat történetét is be fogja mutatni.
Az átalakítás ideje alatt csak az ásványtár látogatható!
Szádelői-völgyből megfáradtan tartottunk hazafelé, Lacival kiegyészülve :o) a Mussó fedélzetén... és ez a ládika úgy útba esett, hogy kikerülni is nagy macera lett volna:o))). Aztán a településen leírt két kör még a kaszni védelméből is (élet) veszélyesen fekete volt:o))... de még segítőkészségre is leltünk, s egy barnára sült, frissen bekötözött bácsi jól útba is navigált minket... Szóval odtaláltunk, aztán pedig csak áááámoltunk a csudakék víz és a vöröslő kövek láttán.
A ládika gyorsan meglelődött... konklúzió: megérte a veszély!
Köszi, Imik és Laci
Templom zárva (húsvét vasárnap!) - hiába csengettünk, csak egy eszeveszett kutya tépte a kerítést.
Múzeum zárva - atomtámadás utáni kihaltság
Közben olyan utcákon bolyongtunk (szerencsére autóval), hogy az életkedvünk is elment. A ládához nem mentünk ki, nem mertem volna sehol otthagyni az autót.
Nekünk ez a hely nagyon tetszett és a láda nélkül fogalmunk sem volt hogy ennyire szép lehet egy bánya tó. Találkoztunk "amatőr sötétbőrű bányásszal", aki készségesen megmutatta mit talált.
Visszafelé megterítettünk a természet lágy ölén, és húsvét lévén sonka, tojás, kalács, szóval nagyon jól éreztük magunkat.
A kiállítást is megtaláltuk és az épület mögött a bányászat érdekes eszközeivel, tárna részletekkel ismerkedhettünk.
Köszönet a rejtőnek.
A jelszóval nekünk is gondjaink voltak, de kaptunk segítséget.
Andrea, János, Adrienn, Viki
Azt hiszem nem véletlen, hogy télen senki sem kereste ezt a ládát. A hóból még most is volt bőven, (meg a sárból is) de szerencsére a láda környéke már száraz volt. A tó még befagyva, de a hely így is nagyon tetszett.
Átlagos falucska és nagyon érdekes sétaút a bányatóig. Több helyen amatőr geológusok / kincsvadászok kopácsolták a köveket. Napsütés, nyugalom, semmi atrocitás, érdemes volt lesétálni a zöld tóig.
A Bükkfennsík Kupa tájfutóverseny második napja után.
Nagyon szép helyek. Rudabányán még csak egyszer voltam, amikor átbicikliztem rajta.
A tó és a kráter nagyon impozáns.
A templomhoz már sötétben értünk, ki volt világítva és ki volt nyitva.
A múzeum viszont már zárva volt.
VP Mila Piroska
Aggtelekről jöttünk és a 2. pontnál kezdtük a bejárást. Folytatás a templomnál, ahol egy nagyon mérges kutyus őrzi a templomot. A ládához menet úgy éreztem magam, mint Afrikában. Itt is legalább annyi barna bőrű őslakos él. A javasolt parkoló környékén aktív fakitermelés folyt, a kisebbség csapatokba verődve írtotta az erdőt, feltehetőleg tűzifának. Nem is mertük ott hagyni az autót, így le kellett mondanunk az utolsó néhány száz méterről. Kérem az elrejtőt, fogadja el a megtalálást:-)
Az előző logokban többen is említitek, hogy Rudabánya lehangoló, nem túl szép település. Tizenéve jártam itt utoljára, akkoriban dőlt meg igazán ott minden, és nekem is ez volt a benyomásom. Most vasárnap délelőtt, szép idő volt, az emberek mentek a templomba, nyugalom, rendezettség, semmi rosszat, vagy csúnyát nem tapasztaltam. Még körforgalom is van! :-)
A bányászmúzeumnál kezdtünk, aztán némi kanyargás után a református templom következett. A múzeum nem egy nagy durranás kívülről (be nem mentünk), a templom viszont egy jól sikerült épület, tetszett. Ettől viszont még mindkettő egy POI. (a jelszóval is gondom volt a templomnál)
A láda, illetve a felhagyott bánya viszont tuti! Kicsit tartottam a megközelítéstől, olvasva CCS-ék kalandját, de a helyszín (és a gondolom időközben módosított leírás) egyértelmű, nem kell ott behajtani, ahol tilos, attól balra fel el lehet jutni az ajánlott parkolóhoz. Így is tettem, és kiszállva rögtön egyik ámulatból a másikba estünk Kyrá-val. Nagyon érdekes a hely! És meglehetősen közkedvelt, közismert is, ahogy az egyik fényképemen is látható, egy csapat iskolás mászkált ott.
Útközben találkoztunk a pásztorral és eléggé vegyes nyájával, az egyik bányaoldalban valaki kopácsolt, követ gyűjtött, vagy még itt maradt a bánya fénykorából, és nem szóltak neki, hogy menjen haza, ki tudja? Fura volt. :-)
Szerencsére az iskolások nem jöttek el a tavakig, így nyugodtan ügyködhettünk a ládánál, és bámultuk a látványt. Merthogy szép az egész, attól függetlenül hogy itt egy óriási tájsebről van szó gyakorlatilag. Annyira ronda, hogy az már szép:-)
Nagyon jó választás volt, hogy ide jöttünk, igazán jól kezdődött a napunk. Köszönöm az elrejtőknek!
Rudabányáról Kelemérre és Gömörszőlősre mentünk, kékládázni.
Lakodalmas hétvégi kesselés Baradla környékén, 15/14
Barlangi lagziba voltunk hivatalosak, és ezt kihasználtuk egy kis ládázásra. Szombaton, az első napon, szinte végig esett, ami nemcsak akkor volt kellemetlen, hanem megalapozta a vasárnapot is.
Eleinte nem tetszett, mert szomorú, lehangoló helynek találtam Rudabányát. A templom már felkeltette fiogyelmemet, a tó pedig nagyszerű! Sokáig álltam felette. Jó a rejtés, véletlen belebotlás nem valószínű, de egyből meglesz.
Pupuval közösen egy esküvőre voltunk hivatalosak Aggtelekre. Mit tesz ilyenkor egy kesser? Rákészül az esti bulira illetve másnap kipiheni a fáradalmakat, természetesen kiadós kesseléssel...! 15/14.
Nagyon jól megkonstruált ládika ez. Kénytelen vagy végigmenni a falun és megnézni a lehangoló emlékeket is, de amiket megmutat, azok szép illetve érdekes helyek. A végén a tó pedig gyönyörű, a rejtés is nagyon jó!
A tóhoz nem a behajtani tilos-táblán át visz az út!
A Rudapithecusról bővebb leírást az ajánlott linknél találtok!
Mikulásnak szívből gratulálunk!
A rejtők
Verseny után jöttünk ide. A múzeum zárva volt, így nem tudtuk megnézni.
De nem is baj, mert így több időt tudtunk eltölteni a tónál, ami nagyon tetszett. A víz színe gyönyörű volt.
Na, ez most nem jön össze. Sajnos nem olvastam el a rendes leírást, így a második ponton nem igazán tudom, hogy mit kellett volna leolvasnom.
Amúgy Rudabánya mint falu, nyomorúságos, és egyáltalán nem tetszett. A múzeumra nem volt időnk, az épített, jobban mondva érc bányászat során rombolt környezet a ládánál szintén nem volt egy felemelő látvány.
Viszont legalább összefutottunk Andi és Parkerrel, akik segítettek a ládától való visszajutásban. (Mi nem mentünk be a behajtani tilos táblánál, ők meg sem látták talán :-) ) Valamint utána, Scelével, Golfmannal, és teljes családjukkal.
doGmAI, Vonós Péter, Fedóra
Köszönet a rejtőnek, aki felvilágosított a tévedéseimről, és hozzá segített a jelszóhoz.
A láda pontokat mi fordított sorrendben kerestük fel, így elősször a ládához mentünk. A behajtani tilos táblánál már láttunk egy autót, így sejtettük, hogy már más is keresi a ládát. Az odavezető úton összefutottunk Dogmáékkal. A ládát együtt kerestük meg. Ők már tudták a a jelszó kétharmadát, nekünk még hátra volt ez a része. Javasolnánk a rejtőnek,hogy fogadja el a megtalálásukat, mert számunkra sem volt teljesen egyértelmű a jelszónak az a bizonyos része. Mivel a kérdésed oldal nem volt egyértelmű, a múzeum felöl nincsen felirat. Csak a múzeumhoz közeli oldalon. A webes megjelenés ezért alacsony.
A tó nagyon szép, lenyűgözött minket az összhatás. Hamar szívünkbe zártuk ezt a kis tavacskát. Ha legközelebb is erre járunk, biztosan megnézzünk mégegyszer! A múzeumot nem tekintettük meg, mivel még útba szerettünk volna ejteni pár ládát.
A VIII. Geocaching Fesztiválra menet, sprok társaságában jutottunk el ide. Sajnos eddigi hagyományokkal ellentétben csak délután tudtunk elindulni a verseny helyszínére, így ide is elég későn érkeztünk. A múzeumba már be sem jutottunk, de szerencsére ezt már mi korábban meglátogattuk. A templom is tetszett, bár itt is meg kellett elégednünk a kerítésen kívülről való kukucskálással. A multi utolsó pontja volt leginkább kedvemre való. Ide már olyan későn érkeztünk, hogy fényképeket is éppen, hogy csak sikerült készítenünk. A kései időpont miatt a sokak által szenzációsként lefestett gyalogutat is ki kellett hagynunk. Egyenesen a bányáig mentünk kocsival. A bánya, de legfőképp a bányató viszont fantasztikus látvány.
A láda értékei ellenére hatalmas csalódást is okozott, ugyanis egy szó sem esik a leírásban az országszerte híres előember leletről, a Rudapithecus hungaricusról, és sajnos az ásatás helyére sem vezet el a multi, pedig a megjelenésekor azt gondoltam, hogy leginkább erről fog szólni. Egy korábbi kirándulásunk alkalmával már keresgéltük az ásatást, de sajnos a helyiek mit sem tudtak róla, így nem találtuk meg. Reméltem, hogy a láda majd elvezet minket oda, de sajna nem. Emiatt kénytelen voltam a rejtésre és a webes megjelenésre is szerényebb pontszámot adni.
Fú! Gyönyörű! A környezetet legszívesebben 6-osra értékeltem volna... A jelszót egy kicsit elszámoltam, de a rejtő segítségével megoldódott ez a probléma is. :-)
A logok alapján követtük Mikulásékat és JSPANYIK-ot... :-)
Szuhony felől érkezvén a harmadik pontnál kezdtem. Először én is majdnem elcsábultam a behajtani tilos tábla felé, de némi tanakodás után megtaláltam az ajánlott parkolóhoz vezető földutat. Tovább is lehet autózni, de nem érdemes, mert fantasztikus a táj! Nem győztem fényképezni! A GPS-t figyelmen kívül hagyva lementem a tópartra, így igen csak meg kellett küzdenem az omlós domboldallal, amíg újra felküzdöttem magam a ládika szintjére.
A második pontnál egy kicsit elbizonytalanodtam, mert nekem mást jelent "az emlékmű bal oldalán" való megfogalmazás. Végül is kizárásos alapon ráhibáztam, hogy mire gondolt az elrejtő.
A templom nagyon tetszett, sajnáltam, hogy nem lehetett belül is megnézni.
Annak ellenére, hogy nem kedvelem a városi és a lakott területen kívüli pontokból összerakott multiládákat, ez itt, így, tetszett! Köszönöm!
A 800. geoladam! Jo valasztas volt.
Rudabanyarol egyetlen dolog jut eszembe, az pedig az eloember. Ugyan a multi ezt nem mutatja be, azert tetszett. A banyaszati muzeumot most kihagytuk, a tema kevesbe kot le. Az elso pont viszont nagyon tetszett, mi viszont kevesbe tetszettunk az objektumot orzo kutyusnak...
A palmat termeszetesen a lada kornyeke viszi. Csodalatos banyato, erdekes felszini jelensegekkel, vizmosasokkal. Megeri kicsit korulnezni.
Lyukóbánya felől (ha már bányához megyek:), kerékpárral, szép időben (szivat ez az augusztus:( ). "Mumus" nélküli megtalálás ;) A környék kicsit hasonlít a Büxentlászlóhoz közeli Mexikó-völgyre, csak ott nincs ilyen szép tó! Tényleg fantasztikus színekben pompázik. Sajnos nem volt időm körbetekerni, se fürdeni benne, pedig irigyeltem a 2 helybéli srácot. A szokásos defekt se maradt el, kezdem mexokni, h minden 2. ládánál utolér. Melyik láda szelleme kísér(t) vajon? :)
Hm. Ilyen szépet! No persze, én is a tóra értem. A templomba nem volt időnk bemenni, és az uatót se szívesen hagytuk volna ott. A múzeum, a kései érkezés miatt már zárva volt, pedig, lehet oda bementem volna. A falu, szörnyű, de ez nem a rejtő, és nem az ott lakók hibája (mintha nem is tudom, egy szürrealista film, elhagyott helyszínén játszódna), viszont a tó! A Tó gyönyörű volt! Ilyen szép lehet a tenger is. Még sose láttam ilyen kék vizet! A mikor süt a nap, még szebb lehet! Nagyon tetszett! GYÖNYÖRŰ!!!!
Becserkelve! [wapon beküldött szöveg]
Miskolc melletti munka után Zsófi és Emerzee társaságában.
Útban ládáink ellenőrzésére, felkerestük e nevezetes helyet.
A település nem igazán különbözik a többi szomorú, borsodi helységtől.
Bár vannak bíztató részei, mint például a multi első két pontja.
A harmadik viszont fantasztikus. A tó színe,kékes, mint egy moréna-tóé.
Felette, a vízbe lógó hegyoldalak vöröses-sárgás árnyalatúak. Az egész tetején, mint takaró, a zöld erdőség.
Csodálatosak együtt a színek. Lenyűgözött minket az egész katlan.
Először a koordináták nagyon elvittek, telefonos segítséget kértem. A jó koordinátákkal simán és pontosan ment minden. Köszönjük a jó rejtést és a segítséget!
bsanyi és Barnabás