A Gencsy-kastély vagy más néven zománcos Perczel-kastély (Bonyhád, Perczel Mór utca 50.)építtetője Perczel III. Béla (1862-1929). Jogi végzettségével két évtizedig járási főszolgabírói hivatalt vezetett. Házasságkötése révén (1896) felesége dúsgazdag hozománya arra csábította, hogy a főszolgabírói tisztségről leköszönve vállalkozóként folytassa életútját.
Öt évig Tabon nagybirtokosként gazdálkodott, majd 1908-ban visszaköltözött Bonyhádra, földet vásárolt és a következő évben dominó- és zománctáblagyárat alapított és kúriát építtetett.
Az 1920-as években fia, Perczel József Mihály az edénygyártással országos hírűvé tette az üzemet. A gyár államosítása (1948) után a kúria is köztulajdonná vált. Az épületet kezdetben alkalmi raktározásra használták, majd egy évtizeden át állami gondozott gyerekek József Attila Nevelőotthonaként hasznosították.
A nevelőotthon Nagymányokra telepítése után a Perczel-kúria a közművelődés fellegvára lett. 1968-ban három intézmény működött a falai között: a Járási Művelődési Központ, a Zeneiskola és a Járási Könyvtár. 1968-ban alakították ki a gyermekkönyvtári részleget, ahol rendszeresen diafilmek vetítésével, mesedélutánokkal és bábelőadásokkal szórakoztatták a kicsiket. A felnőttek számára elkezdődtek és rendszeressé váltak az író-olvasó találkozók. A felújított kastély épületében a Solymár Imre Városi Könyvtár működik. Az épületben négy állandó kiállítás tekinthető meg.
- Bokor Vilmos festményei
- Havasi János karnagy emlékszoba
- Solymár Imre helytörténész emlékszoba
- Videcz Ferenc költő, író, vadászíró emlékszobája és trófeái
Az egykori Perczel kastély parkja 2,1 hektár területen fekszik, melyen több mint 50 féle fa- és cserjefaj látható.
A növények telepítése az 1910-es években kezdődött.
Az eligazodást a Perczel utcai főbejáratnál található információs tábla, és a 25 db jellegzetes fánál elhelyezett tájékoztató táblácska segíti. Az arborétumot nem övezi kerítés így bármikor tehetsz egy kellemes sétát.
A volt Perczel-kúria 1780 körül épült copf stílusban, majd 1820 körül klasszicista stílusban építették át. Itt született 1811-ben Perczel Mór, az 1848-as szabadságharc tábornoka, majd itt töltötte életének utolsó évtizedeit. A kúria falán emléktábla őrzi emlékét.
Az épület felújítása, átalakítása 2021-ben fejeződött be, több civil szervezet és konferenciaterem kapott benne helyet, valamint egy Perczel Emlékszoba is kialakításra került, mely eredeti Perczel bútorokkal és használati tárgyakkal van berendezve.
Perczel Mór honvédtábornok szülőházában szerény fotó-dokumentációs kiállítás állít emléket Bonyhád nagy szülöttjének. A tárlat elsősorban a forradalmárt és a vezérlő tábornokot állítja középpontba.
Az összeállítás különlegessége a fiatal, az idős és az emigráció idejéből való Perczel Mór-ábrázolás illetve fotó, és egy eredeti ónémet dohányzóasztal a család bútorzatából.
Cím: 7150, Bonyhád, Perczel Mór utca 48.
Telefonszám: (74) 451-342
Nyitvatartás: Előzetes bejelentkezés alapján
A főként a mozgók begyűjtésére tervezett körön, pár eddig már kihagyott lehetőség után most sikerült beszedni a korábbi kettő után az újabb bonyhádi dobozt. Ez is tetszett, szeretem ezt a kisvárosi hangulatot - ez pedig egy olyan könyvtár a szép zöld park közepén, ahova szívesen beülnék olvasgatni. Több szerencsével a napórás mozgó is meglehetett volna, de betegre állítva már továbbállhatott - bár a helyzet nem tiszta a lapján, mert az utolsó bejegyző erről semmit nem említ.
Váralja felé továbbhaladva elhúztam a gyerekkorom lábasainak aljáról ismert város ma is működő híres gyára mellett, és minden bizonnyal ennek hatása alatt :-), de már csak este, Pécsen vettem egy innen származó piros retró füles tepsit - franc gondolta, hogy nem fér be a sütőmbe, csak átlós határesetben. :-|
Köszönjük a rejtést. GCWalk#33. után, már a hazaúton begyűjtve. Ha már a közeli mozgót (GCTime) felkerestük, ez a kis kitérő még belefért az időnkbe.
Ahogy a kastély és a parkja, Bonyhád is tetszett nekünk, pedig (a gyors ládakereséseken kívül) csak átautóztunk rajta, jövet-menet.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! A láda újra a helyén van. További jó keresést! Balatonról úton haza Szegedre. Olívia, Ulrik és Dóra mama [Geoládák v4.5.3]
Köszönöm a rejtést. Még sosem jártam Bonyhádon, meglepődtem, egy nagyon szép kisváros. Az arborétum érdekes és szép. Még sosem láttam ekkora magyar kőrist (kastélykert).
Egy kis geocaching belefért a bonyhádi Sófár tábor hetébe, ráadásul a helyszín közelében találkoztam két táborozóval (H. Ágival és S. Rékával), akiknek sikerült megmutatnom ezt a játékot. Nagyszerű a kúria és az arborétum is, szépen karban van tartva mindkettő. Köszönöm a rejtést!
Kétnapos Völgységi Könyvfesztivál van a parkban, rengeteg ember, sok sátor, színpad, eszem-iszom. A rejtés körül fákat vágtak ki, és lombos ágaik halomba vannak rakva a hullám alatt. Feltűnő lenne az ágakon átvergődni is, de még egy büfékocsi is áll pár méterre. Előtte a padokon fogyasztanak az emberek. Esélyem sincs megközelíteni a rejteket. Így maradt a nézelődés.
Most jártam először Bonyhádon, a többi ládát is begyűjtöttem.
Köszönöm a rejtést!
Kérlek, a képek alapján fogadd el a megtalálást!
Megtaláltuk flevyvel és Thomassal. A park szépen rendezett. A ládával minden rendben. A darázs hotel szerencsére még nem lakott.
Köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.10.16]
Az alsónánai geocaching fesztivál (GC46FV) másnapján hazafelé még tettünk egy nagyobbacska kunkort sirgalahad-del, hogy néhány szép helyen lévő ládát meglátogathassunk. Hajnali ötkor már úton is voltunk, hogy tartalmas legyen a napunk.
Elsőként Bonyhádra jöttünk a kastélyparkba. A korai időpont okán sehol nem volt még senki. Sajnos ezért be sem jutottunk azépületbe, de a parkban törül tudtunk kicsit nézni. A ládikát egy rövid ideig kellett keresni, de végül ott volt, ahol gondoltuk.
GC46FV verseny helyszínére igyekezve, még megálltunk itt egy kicsit nézelődni.
A rejtés alatt egy jó nagy kupac bélsár nehezíti a keresést, későn vettem észre, de sikerült mellé lépnem. Szerencsére csak a cipőmön lévő sárral találkozott, de a cipőtakarítást így sem úsztam meg. Ilyenek és a kutyások miatt van az autóban víz és kefe. A kastély és a kert tetszett, kösz a rejtést.
Az előző találatomnál megtanultam, hogy ha csak éppen dolgom akad valahol nézzek rá és tuti lesz ott egy láda. Ez így a harmadik találatom esetében itt is éppen így történt. Az eddigi ládák közül ennek a rejtése tetszett a legjobban! :)
Abban a hitben voltam, hogy ezt már korábban megtaláltam. Ez igaz is volt, csak elfelejtettem jelezni a megtalálást. Időközben változott a jelszó is, a csereláda pedig nagyjából oda került, ahol 22-ben találtam. A képek is 22-ben készültek.
Már amikor terveztük, hogy jövünk le, láttam, hogy itt van ez a hosszabb ideje betegeskedő láda, ezért hoztam magammal cseredobozt. Bonyhádon már elég régen jártam és most is el tudtam volna itt több időt is tölteni. Elsőre a parktól eszakabbra lévő kastélyt gondoltam a láda apropójának, mondván az egy jelentősebb épület. Az arborétumot itt is tágabban kell értelmezni, mint alapesetben. Ez inkább tűnik egykori kastélyparknak, amibe igyekeztek különlegesebb fajokat is ültetni. Most még nem voltak sokan a környéken, de biztosan tudnak ennél jóval többen is mozgolódni a környékben. És ha már készültem, akkor pótoltam is a régi helyén.
Sajnos a ládát nem találtam meg, csak a helyénél a földön lévő láda tartalmat. Teljesen szétázott minden! Kérném a csatolt kép alapján a találatot elfogadni. Köszönöm a rejtést!
A láda sürgős cserére szorul, megrongálták, a tartalma a földön hevert, maga a láda és a logfüzet eltűnt. Kérem képek alapján a megtalálás elfogadását. Köszönöm.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Még régebbi találat, de a log eddig elmaradt. Sötétben álltam neki keresni, csaknem szétszedtem az épületet, mikoris lámpafénynél inkább szétnéztem és picit odébb meg is láttam a ládát :) [Geoládák v4.1.2]
Sajnos én már csak a láda darabjait találtam meg, valaki úgy döntött, hogy tönkreteszi. Pótláda nálam nem volt, mielőbb pótolni szükséges. Fotót csatoltam, a láda tartalma teljesen el van ázva, és a rettentő húgy- és sz@rszag miatt nem volt gusztusom összeszedni. Kérem a log elfogadását! Köszönöm [Geoládák v4.1.2]
Tettem egy sétát az arborétumban, de a jó időt muglik is kihasználták, a bejárat melletti padról pedig pont rálátni a rejtekre, meg a keresőkre. Mivel belátható időn belül nem láttam realitását a körülmények megváltozásának, nem piszkáltam a rejteket. Majd visszajövök érte máskor.
Megtaláltam.
Köszönöm a lehetőséget.Tetszett az arborétum bár már többször jártam erre a láda csak most került a látókörömbe. Nem volt nehéz megtalálni , de sajnos a láda eléggé ki volt fosztva. Került bele egy új logfüzet mert csak pár lapot találtam benne és némi ajándékot is tettem bele. a láda visszakerült a megtalálás helyére.
Kedves Játéktárs!
Jöttem, láttam megtaláltam!
Örömmel jelentem, hogy ma sikeresen megtaláltam a rejtésedet! A láda épségben volt, és minden jól működött. Köszönöm a rejtést!
Remélem, még sokan fogják élvezni ezt a rejtett kincset a jövőben.
Fotók és bővebb log később..., lehet..., talán... :)
Üdvözlettel, kovacsgabi [Geoládák v4.0.2]
Először egy másik ládát találtam jelszó nélkül a szomszédos oszlopon levő félig nyitott dobozban, amire rá volt írva, hogy geoláda. Szerencsére a ládagazdát vonalvégen találtam, így kiderült, hogy az egy com-os láda. Aztán hamar meglett a hu-s is.
Ez egy kicsit vicces volt! Tavaly ősszel már jártunk itt (akkor betévedtünk a szomszéd épület elkerített parkjába is), de a ládát nem leltük. Pedig sokáig kerestük mindenhol, de ezek szerint túl mélyen be volt tolva valahova, és annyira nem nyúltunk be. Mivel láttuk, hogy mások megtalálják, ezért nem jelentettünk be jelszó nélkülit, hanem gondoltuk, hogy majd később úgyis járunk még erre, és akkor újra próbálkozunk. Most a kelet-tolnai ládázós körutunkról hazafelé valóban megálltunk itt, és azonnal, könnyedén megtaláltuk. Hát az biztos, hogy múltkor nem pont így volt elrejtve!
Ma útban hazafelé beugrottunk ezért a ládáért is. Jó volt elolvasni a korábbi logokat, így nem zavart meg a sok rovarhotel. Érdekes, hogy én, aki nem vagyok egy zseni amikor a rejtek keresgélése jön, ezúttal azonnal a jó helyre találtam. A park csodaszép, fényképezés közben összebarátkoztam egy aranyos idős hölggyel, aki az egyik padon üldögélt. Köszi a rejtést! :)
Köszönjük a rejtést, a ládával minden rendben. Papucsoshangyával kerestük egy darabig, a rovarhotelek nagyon gyanúsak voltak, de nem az volt a megoldás. Végül a dolgok mögé láttunk ;D [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltuk! 🙂
Utban Orfő felé vadásztuk le ezt a ládát. A sok bogárhotel megviccelt, no nem ezekben van a ládikó. Kellemes kis park.
Köszönjük a lehetőséget! [Geoládák v3.12.10]
Húsvéti geoládázás első találata. A kora reggeli órában még kihalt volt a környék. Kicsit bizonytalankodtam a darázsgarázsokkal, de aztán csak meglett az igazi rejtek is.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.6.4]
A dobozból a cukrot kidobtuk. A ládaszabályzat és a józan ész szerint élelmiszer nem jó csereajándéknak.
A busz indulásig bőven belefért az időmbe.
A rejtés biztosan jobb egy villanyoszloposnál, de ez egy moderátor szerint ügyes rejtés,amit én nem tapasztaltam.
A GPS hajszál pontosan oda vezetett a 180 cm magasan elhelyezett takaros kis rejtekhez... azaz közelről megnézve rovarmenhelyhez, amiből kiderült, hogy több is van. Ezek egyike sem bizonyult ládarejteknek, nem voltak nyithatók - legalábbis fűrész nélkül [LOL]. További hosszan tartó kutakodás (pl. eresz alatt) sem hozott eredményt . Sajnos az eddig összeszedett nem csekély ládász-rutinunk ezúttal csődöt mondott.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget! [g:hu 1.6.4]
Könnyű, gyors találat, a láda rendben a helyén!
Köszi a rejtést, jó volt újra Bonyhádon csavarogni... :)
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Mai geoládázásunk 2. ládája.
Furcsa volt, hogy a park szinte teljesen kihalt, talán 2 emberrel találkoztunk. Pedig elég klassz kis játszótér is van, és most kánikula sem volt.
Bonyhádról Lengyelre igyekeztünk ládát pótolni, amikor eszembe jutott, hogy hoppá, nekem még itt van ez a megtalálatlan rejtés. Hangulatos a kis kastély a parkban. Jó a rejtek. A logbookba, azt hiszem, elfelejtettem beírni. Elnézést kérek érte.
Kedves kis park, szép kastély. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet a bonyhádi edénygyár alapítójára! A méhek miatt majdnem feladtam.
Köszönöm a rejtést!
Megtaláltam! Gabival közös találat. Idei nyáron az első túrázós ládakeresős napunk volt a mai, így a Mecsek felé menet megkerestük még az újabb ládákat is, amik útba estek. Kellemes, szép környék, jó kezdés volt a napunkhoz.
Erre szólított a kötelesség, hát megtaláltuk. A képekkel ellentétben a parkban nyoma sincs hónak!
Köszönjük a lehetőséget: Solymár Imre tisztelői
Párduc 50 és A két Sanyi :-)
Minnával, Gyurival, Remetével bejárjuk Tolnát, Baranyát. Ez volt a nap negyedik találata. Szép a park és a könyvtár is. Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A reggeli időpontnak hála senki sem volt a parkban, így nem kellett aggódni, hogy valaki észreveszi, hogy keressük a ládát. GPS nélkül kis kereséssel 1 perc alatt lett meg.
Köszönjük a rejtést! [g:hu 1.6.4]
Egy gyors kis drive-in találat a bringás kör után és a Vén-Duna vízitúra előtt. Nagyon tetszett a helyszín: az épület is és a kert is. A rejtés adta magát. Köszi szépen!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.7.16]
Szép kis park, könnyed séta. A két medvét ábrázoló faragott szobor nagyon aranyos. A rejtés nyilvánvaló, ennek ellenére kerestük egy darabig. Ez persze nem baj, így biztosan nem veszi senki sem észre csak úgy véletlenül. Köszönjük !
Megtaláltam. Már lejjebb olvastam, hogy nem jó a koordináta! Igen , tényleg nem jó! Én odaírnám a ládához, hogy ne a "végén" keresd!
Köszönöm a lehetőséget.
[g:hu+ 2.8.7 dev]
90 kilométeres tekergés kerékpárral a Mecsek alján.
Az arborétum melletti parkolóban hagytam az autót, majd egy bemelegítésnek sem nevezhető tekerés után érkeztem a rejtekhelyhez. Ügyes a rejtekhely, remélem a szomszédok nem fogják egy idő után megunni a matatást.
Bárcsak mindegyik műemlék épületet és környezetét ilyen szépen rendbehoznák mint ezt a kastélyt.
Kicsit keresgélni kellett, a koordináta nem a legpontosabb, de a magasság alapján egyértelművé vált a rejtek. Köszi a hely bemutatást! [Geoládák v3.12.7]
GC20GD levadászása után útban hazafelé. A koordináta nekünk jó 20 méterrel mellé mutatott, így izgalmas volt kiokoskodni, hogy feltűnés nélkül megtaláljuk a ládát.
Nagyon hangulatos és rendezett a park. Nyáron biztosan látványosabb az arborétum 25 jellegzetes fája, amikor teljes lombkoronában pompáznak, de érdemes volt most is sétálni a fák alatt. A kúria és Perczel Mór szülőháza is szépen fel van újítva. A hely megérdemelt egy ládát, aminek a rejtése is nagyon szuper. Köszönet a rejtésért.
DDP kis szakasza teljesítése után erre kanyarodtunk.
Szép a kúria, a park viszont ilyenkor még nem sokat mutat.
A láda renben a helyén van. Köszi a rejtést.
mmclxxvi.
Örömmel jártam ismét e parkban! Régen a kastély épületében lévő intézményben töltöttem népművelői és könyvtárosi gyakorlatomat. Jó volt látni a felújított kúriát is. Kis tapogatás után a láda is meglett. Köszönet a Rejtőnek
Köszönet a rejtésért. Aki szeretne elmerülni a két Perczel helyszínben, annak ajánlom a 2019-ben megjelent A bonyhádi Perczel kastély parkjának botanikai és történeti érdekességei című, illetve az idén bemutatott Perczel Mór szülőházának és parkjának botanikai és történeti nevezetességei Bonyhádon című kiadványokat.
Öröm, hogy Tolna megyében újabb láda jelent meg, különösen, hogy "ilyen közel" hozzánk. Sajnos a bosszúságomat az okozta, hogy éppen nem voltunk otthon, így nem tudtunk ringbe szállni a P1-ért. A kúriát nagyon szépen felújították, a park pedig rendezett. A macik valóban nincsenek jó bőrben. Szerencsére a top 10-be bejutottunk, hiszen amint megérkeztünk Bonyhádra, rárepültünk. Köszi a rejtést, valóban kellett egy magasabb személy. :)
log később. Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.5]
Olyan rég voltam már geózni, hogy szinte nem is emlékszem rá, ezért igen megörültem, hogy általam is megközelíthető helyre került láda.
Ugyan számtalanszor voltam Bonyhádon, de ide nem jöttem el eddig. Csinos az egykori kúria és Perczel Mór szülőháza is. Ugyanez a macicsaládról már kevésbé mondható.
Ritkán jelenik meg új láda Tolna megyében, az új rejtő is kevés, remélem kitart a lelkesedés :)!
Bonyhád nekem hazai pálya, hangulatos a kis park a kúriával. Klassz lett a ládaoldal - jó lenne majd nyári fotókat is feltölteni - és ötletes a rejtés is. Gratulálok!
Szomorú látni, hogy az első 3 megtaláló a sablonszövegen kívül egy árva saját mondatot sem tud kipréselni magából. Sajnos az a trend manapság...
Megtaláltam,köszönöm a lehetőséget. :) [Kesser 2.6.3]
Reagálva Péter60 hozzászólására.
Igen, én sem szeretem amikor sablonszöveg van kiírva. Szeretem a hosszabb gazdagabb logókat olvasni. Sok mindent meglehet tudni belőle. Vannak kedvenceim ilyen pont Péter60 és Strombus rejtései, hozászolásai. Egyszerű oka van, hogy nem írtam többet. Most értem haza, a programban csak a sablon szöveg van.
Már tegnap szemezgettem ezzel a ládával. Itt lakok tőle 5 km-re. Csak ma sikerült elmennem érte, de legalább unokahúgomat is sikerült "beszervezni". (Debisétál a Nick név).
Nagyon szeretem Bonyhádot, Különösen a Perczel kertet, és környékét. Régebben a mellette lévő iskola szakiskola volt. (most zeneiskola) Itt futottuk a 200 méteres köröket, halványan még látszódik a kör. :-) Bonyhádon még érdemes megnézni a gimnáziumot, Perczel Mór sírját geoládával (PM:H), a központot. Este érdemes felmenni a dombra, (Bátaszék irányába) és lenézni a városra. Nem hiába nevezik a Völgység fővárosának.
A rejtés remek, jól felépített ládaoldal. Külön köszönet, és gratuláció Kromo553-nak az első ládájához. Sok ilyet még.
19:25-kor pillantottam rá a telefonomra mely jelezte egy új Tolna megyei láda rejtését ráadásul Bonyhádon mely tőlünk alig 25 km-re fekszik. Mint ilyen jelzéskor minden alkalommal most is rögtön nyitottam a log mappát. ... pörög a karika pörög a karika, nem hoz logot. Hűha nézzük meg még egyszer gondoltam biztos hibás valami, mert már eltelt 3 óra és Péter60 még nem logolta ezt a piros elsőt(őt megelőzni nagyon nehéz már-már lehetetlen!). Másodszor sem találtam rögzített logot, izgatottságom egyre kúszott felfelé. Kislányom már pizsamában, feleségem és másik kislányom Pesten meccsen. Rövid tanakodás után 5 perc elteltével már az autóban ültünk Rebussal (aki gyorsan visszaöltözve még nálam is izgatottabb állapotban volt) és a log mappát folyamatosan figyelve robogtunk Bonyhád irányába. Megérkezve a rejtő által javasolt parkolóba, csak egy üres autót találtunk és a parkban kutyát sétáltató párt láttunk. No, talán mi vagyunk az elsők, nem láttunk pásztázó fénycsóvákat a fák között. A hasítóan hideg és erős szél sem vette kedvünket kiszállni az autó melegéből és kincskeresésre indulni. Rövid kutatás után már a kezünkben is volt az Első-Első!! Nagy köszönet a rejtőnek, hogy bemutatta ezt a szép parkot amely mellet eddig 10 éven keresztül minden reggel és este autóval csak elhaladtam.
Kívánok neki kitartást és nyitott szemeket további rejtett kincsek bemutatására.
Örülök, hogy ezzel a találattal meglett az Első piros 1.-es!
U.i. a találat logolásának időpontjának különlegességét csak haza érve vettem észre: 2022.02.02. 20:00 :-)