WAP:
3 állomásos multi
1. pont: Kálvária mellett baloldalon a pince kovácsoltvas kapudíszében lévő monogram.
2. pont: az utcáról is látható sírkövön legfelül található személy ennyi évig élt.
3. pont: A katolikus templom jobb oldalán második évszám.
Bóly
Bóly az egykori dél-baranyai sváb falvak egyik gyöngyszeme, a település 1997-ben kapta meg a városi rangot. Története, ahogy ezt a földből előkerült régészeti emlékek bizonyítják, a késői kőkorba nyúlik vissza. Ez azt jelenti, hogy Kr. e. több mint 3000 évvel e területen már pattintotta és csiszolta szerszámait az ember.
Bólyról 1093-ból, Szent László idejéből származik az első írásos emlék, mely Bolok néven, egyházi birtokként emlegeti a települést, bár a temetőben található Római Castrum korábbi idők emlékét idézi.
A török hódoltság alatt szinte teljesen elnéptelenedett. 1703-ban Bóly - a törökök kiverésében jelentős érdemeket szerzett - Batthyány Ádám gróf tulajdonába került.
A kialakuló uradalmi központot Mária Terézia uralkodása alatt német jobbágyok népesítették be, akiknek utódai ma is lakják e települést.
A XIX. század végén a falu és az uradalom - házasságkötés révén - a Mountenuovo hercegi család birtokába került és maradt 1945-ig.
A Batthyányak-Mountenuovok idején alakult ki a település mai arculata, ligetes, széles utcáival, közterületeivel. Ekkor lett térségi központtá, vált híressé kézműipara.
A II. világháború után a Németországba kitelepítettek helyére felvidéki és bihari magyarok érkeztek.
A falu birtokosai fokozatosan fejlesztették ki az elhagyott, elhanyagolt földeken a gazdaságukat. 1792-től pusztáikon nagyüzemi gazdálkodást vezettek be, s fejlesztették, korszerűsítették a szőlőművelést is. 1770-ben svájci tehenészetet létesítettek, a gazdaságban foglalkoztatott szakemberek irányításával.
A termékeny földeken jelenleg is gazdagon virágzó növénytermelés folyik. A mezőgazdasági nagyüzemeinek gabona- és vetőmag termelése európai-hírű. A települést övező lankákon dúsan terem a zamatos borszőlő, melyből a híres pincesorban készül a hegy leve.
Klasszicista Battyhány-Montenuovo kastély N 45° 58,108' E 18° 30,981' 143 m [GCboly+kastély]
A Batthyány-birtok mai kastélyának helyén a XVIII. században vadászkastély állt, amelyet 1805 és 1807 között klasszicista stílusban átépítettek.
Az építmény külsejében egyszerű, de belső berendezése annál nagyobb értéket képviselt a korábbi évszázadokban. A II. világháború végéig a leírások szerint gazdag, fényűző bútorokkal, fegyver- és trófeagyűjteménnyel volt berendezve a kastély. A bútorok I. Napóleon palotájából származtak, felesége, Mária-Lujza révén, aki Napóleon halála után férjhez ment Neipperg-Montenuovo Ádám Adalbert grófhoz. Házasságukból született 1821-ben Montenuovo Vilmos Albert, aki feleségül vette Batthyány Júliát. Így kerültek a bólyi kastélyba a Montenuovo családból Mária-Lujza Napóleontól kapott empire bútorai, amelyekből néhány darabot ma a szekszárdi múzeumban őriznek. A kastély berendezését a II. világháború végén az átvonuló katonaság részben elpusztította, a könyveket és a bútorokat elszállította.
A kastélyban jelenleg szociális gyermekotthon működik.
Csak a hozzá tartozó 11 hektáros Kastélypark látogatható, amely természetvédelmi terület.
A kastély előtti udvarra a portán engedélyt kérve lehet bejutni, fényképezni csak akkor szabad, ha az ott lakók nem tartózkodnak kint.
Battyhány-Montenuovo mauzóleum N 45° 58,401' E 18° 30,892' 138 m [GCboly+mauzóleum]
A mauzóleum építését Montenuovo Vilmos felesége, Batthyány Julianna grófnő rendelte el 1879-ben. A neoromán - neogót stílusú épület művészi kiképzésével a maga nemében országos viszonylatban is párját ritkítja.
A bejárati ajtó két oldalán négy-négy oszlop áll vörös és fehér márványból. Az oszlopok egy-egy reliefcsoportot tartanak. Az épület belsejében, a bejárattal szemben látható a vörös márványból készült oltár. Az előtérben egyetlen oszlop tartja a kórust, a karzatot, és a kupolát Az épület falaiban kialakított sírhelyekben nyugszanak a Montenuovo családhoz tartozók földi maradványai.
Bejutni a Kiefer családdal előzetesen egyeztetve (20/980-7523, 69/368-691) lehet. (Az esetleges árról nincs információnk)
Kálvária-domb stációi N 45° 58,470' E 18° 31,011' 125 m [GCboly+kálvária-domb]
A "Marienberg" dűlőben egy dombra épült 1821-ben a Kálvária, majd 1845-ben a hozzá tartozó kápolna. Ez évtől kezdve a Húsvét hétfői szentmiséket mindig itt tartották. Mivel a kápolna távol volt a falutól, az oda vezető utat Emmausz út-nak nevezték el. A mise után borkóstolóra hívták egymást az emberek a környező pincékbe. Később már a család minden tagja kiment a présházakba, így alakult ki a máig élő hagyomány, a húsvéthétfői Emmausz-járás.
Késő barokk Nepomuki Szent János katolikus templom N 45° 58,055' E 18° 31,103' 132 m [GCboly+templom]
Batthyány Károly 1746-ban építtette a templomot. 1852-ben, mikor a templomot megújították, márvány főoltárt és négy mellékoltárt építettek. Az épület karzatán egy 1891-ben készült Angster-féle orgona található, tornyában három nagyharang és egy lélekharang kapott helyet.
Uradalmi Magtár, pinceszintjén a Borházzal N 45° 58,115' E 18° 31,095' 138 m [GCboly+magtár]
A Batthyány és Montenuovo család Uradalmi Magtára 1820 körül épült, az egyik legrégibb gazdasági épület Bólyban. Egykori sajtérlelő pincéjében ma a Mohács-Bóly Fehérborút Egyesület Borháza működik. Az igényesen kialakított, 100 főt befogadó boltíves helyiség alkalmas rendezvények, borkóstolók lebonyolítására.
Napjainkban az épületben Helytörténeti Múzeum, a Városi Könyvtár, Utazási Iroda is működik a Borház mellett.
A fordításért köszönet ArchangelG-nek!
Jó keresést mindenkinek!
megj. Kedvenc sütim is kötődik Bólyhoz, ugyanis ez a Bólyi túróslepény...
Karbantartás: 2018.02.21: A ládát párduc 50 átvette eredeti gazdáitól Sylverrattól és Boogietól. Köszönöm a sok évi gondozást
2018.03.26: A 2. pont jelszava, mivel az eredeti keresése időkorlátos lett, megváltozott
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Én nem ezeket a pontokat tettem volna be a multiba, de nem vagyunk egyformák. A temetői ponttal meggyűlt a bajunk,nem pontos a definicó, hogy mit kell leolvasni. Az utcáról több tucat sírkőre rá lehet látni a teljes utcafrontról, szóval pontosabb meghatározás kellene. A jelszó így csak segítséggel lett meg.
Megtaláltam!
A jelszó összerakása elsőre nem sikerült, úgy látszik nem jó sírt néztem, de a rejtő segítségével sikerült a regisztráció! Ezúton is köszönet a rejtésért és a segítségért!
Ez volt harmadik napunk utolsó ládája, amikor már gyorsan sötétedett. Gyorsan végigjártuk a pontokat és amennyire a kevés fény engedte több részét a falunak végigjártuk. Nagyon takaros, szépen tartott és tiszta a falu, nagyon tetszett. Sajnos a késői óra miatt nem tudtunk ellátogatni egy emléktáblához, amit nagyon szerettünk volna, majd legközelebb. Ripszám Henrik, a magyar tájékozódási futás atyja született itt és nemrég egy megemlékezés folyamán emléktáblát is állítottak neki. Járunk mi még errefelé, hiszen még sok láda vár engem a jövőben, hogy megtaláljam, akkor majd meglátogatjuk Ripszám Henrik tábláját is. Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.0.2]
Ezeknél a helyeknél szerintem sokkal reprezentatívabb helyeket is lehetett volna találni Bólyban. Az 1. pontnál eléggé magánterület jellege van a dolognak, bár igaz, bekerítve nincs a terület.
A 2. pont kissé jellegtelen szerintem, másrészről egy idegen ismeretlen személy sírját vizslatni nem túl szívderítő dolog.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget! [g:hu 1.6.4]
Két óra hosszat is elidőztem Bohl-on, nagyon tetszett ez az élhető kis sváb városka.
A jelszótöredékek könnyen megtalálhatóak, jól olvashatóak, a .com-os láda is rendben a helyén figyel, oda is belogoltam.
Miután bejártam és körbefényképeztem a központot és környékét, a Fónaiban betoltam egy üveg Borsodit, miközben ápoltam a helyiekkel a sváb-magyar jó kapcsolatokat. Végül a VB eszmecsere és egyéb égető témák megbeszélése után átbuszoztam Pécsre ebédelni egy hekket két rántott csirkecombbal körítve az új Vásárcsarnokba...
Köszi a rejtést Feri, nagyon jól éreztem magam! ;)
Az őszi geocaching versenyre érkeztünk 2 napra Máriagyűdre. A rendezvény előtt és után igyekeztünk minél több helyi ládát megtalálni. Végül 24 darabot sikerült levadászni. Sok szép és érdekes dolgot láttunk, ismét élményekkel feltöltődve térhettünk haza.
24/24: A nap zárásaként még útba esett ez a pont.
GC43FV köré tervezett hétvégénk utolsó napján, már hazafelé, ide is eljutottunk. Pont jókor érkeztünk a mauzóleumhoz, sikerült belülről is megnézni. Kösz a rejtést.
A munkám folytán gyakran járok Bólyon, a második és harmadik pontot így már korábban leolvastam. Kicsit tartottam az első ponttól, mert ott eddig nem láttam semmiféle kovácsoltvas-kaput. Aha... csak nem olvastam elég figyelmesen a rejtő útmutatását...
Bóly - szerintem - nagyon hangulatos kisváros az út felett összehajló falombokkal, a kellemesen sétálható utcáival és a hangulatos parkokkal. Néhány évvel ezelőtt komolyan felmerült bennem, hogy ide kellene költözni, s bár az ötletet nem vetettem el teljesen, a realitása most nem látszik a történetnek.
A környék maga kellemes egy hely, takarosan rendbe van téve a település, nekem kellemes meglepetés volt. A rejtések a szokásos és már unalmasnak ható pince-sírkő-templom hármas, ezért ezt le is pontoztam. Azért természetesen jár a köszönet!
Tényleg szép kis kálvária van itt. A 2. ponttól tartottam, mert az utcáról elég sok sírkő látszik. A kerítés melletti sírkő a jelszóhordozó. A mauzóleum nagyon szép.
Köszönöm a rejtést.
Még gimnazista koromból ragadt meg (nem személyes élmény, hanem a nagyobbak elbeszélése alapján) a nevezetes bólyi építőtábor, ahova nyáron kukoricát címerezni járt az ifjúság. Viszont nem jutottam még el ide - immár lassan két évtizede baranyaiként sem. Most is csak már sötétben, a villányi családos kirándulás vissza-útján tett kitérővel. De amit láttam, nagyon tetszett: a rendezettség, a pincék, a temető, a mauzóleum - igazán hangulatos kisváros, ami még világosban is jó volna látni. Egy pizzával itt zártuk a napot.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.6.4]
Érdekes, a GC16H38, Calvary Hill of Bóly nevű .com-os láda, erre az oldalra mutat. Ráadásul a füzetben ennek a rejtésnek az első jelszó részlete is bele van írva. Fordítva viszont ez nem igaz. Ez az oldal nem mutat a .com-ra. Mellékesen az első pont is virtuális.
A tegnapi remekül megszervezett és jó hangulatú Mecseki GCWalk túra után jól esett egy kis városi séta. Bóly egy kedves kis város, sok szép látnivalóval, köszönet a rejtésért.
Nagyon tetszett ez a sváb kisváros, amit megmutattál! A közeli Szajkon szálltunk meg három napos geoládázásunk alkalmával, így itt kezdtünk.
A rejtésre adott alacsony pontszám oka, hogy a 2. pontként megadott jelszórészlet nem egyértelmű. Jobban körül kellene írni, mire gondolsz, mert az utcáról igen sok sírkő látszik és mi konkrétan harmadikra találtuk el, azt is csak azért, mert Mars3696 lefotózta véletlenül az igazit.
A városka egyébként tényleg nagyon bejött nekünk. Az idelátogatók figyelmét külön felhívjuk a harmadik pont közelében (az út túloldalán) lévő Kiskastély étteremre! :)
Valamit elbénáztunk... Szerintem rossz sírkövet néztünk, ami csak itthon derült ki.
Villány környékén még nem jártunk, de régóta készülünk. Ma itt kezdődött a remek napunk.
Véletlenül csöppentem ide, így megkerestem a pontokat. Az első pont nehézséget okozott, de hát pont ez a jó benne! :) Nézed, csak nem látod! :) Szép város, első látogatásom.
Munkaügyek kapcsán tértem vissza első munkahelyem helyszínére (5 évig itt laktam). Dolgom végeztével nosztalgiáztam egy kicsit. Pechemre, szerda volt, a Mauzóleumot most csak kívülről szemlélhettem. A többi helyszín útba esett... Ha lehet, kérem, fogadjad el a találatot. Küldök képeket!
Orfűi nyaralásra menet kanyarodtunk be Bólyra megkeresni a multi pontjait. Az első pontnál a szomszéd pince ajtajának a festését vizsgálta két szaki. Azért sikerült feltűnés nélkül leolvasni a jelszót. Sajnos elég későre járt már az idő. A mauzóleum már bezárt, ezért csak kívülről tudtam körbejárni. A szemben lévő házban éppen a bor szűrésére használt szerkezetet mosta a gazda. Be is invitált megmutatni a borospincéjét. Vettem is néhány palack bort. A belvárosra már elég kevés időnk jutott, de járunk még erre.
Főleg a mauzóleum volt érdekes. Kár, hogy egyik ponton sincs hagyományos láda, és hogy nincs bejelentve a nemzetközi oldalon. Mindenesetre jót sétáltunk. Köszönjük a lehetőséget!
A pontok könnyen meglettek. Kissé félrevezető a webes szöveg, mert a mauzóleumos ponthoz a temetőnek kell nyitva lennie, nem szükséges bemenni a mauzóleum "kertjébe".
Ettől függetlenül helyes kis multi. A lepény most kimaradt...
Bicajjal Bóly és Mohács között. Szépséges főteret varázsoltak gondos kezek Bólyba, örültem, hogy a ládakeresés miatt idevetődtem. Szerintem nem mondhatjuk, hogy túlságosan igényesek a virtuális rejtések, így ez egy igen könnyed multi lett. Még az sem képes megzavarni az embert, hogy merről nézi a jobb vagy a bal oldalt! :)
(A 2. ponthoz nem szükséges a mauzóleumnak nyitva lennie. A temetőbe folyamatosan legalább három kapun át lehet bemenni!)
Harkányi téli pihenésünk és első 2016 évi ládázásunk során 16 baranyai rejtést látogattunk meg.
Az időjárás miatt, most ahol lehetett az autós megközelítéseket lehetővé tevő rejtéseket részesítettük előnybe.
Köszönjük a lehetőséget és a pontot.
Remek kis multi.:-)
Nem értem azokat akik zárva találván a Mauzóleumot jelszó nélkülit kérnek, hisz a pár méterre lévő temető bejáraton be lehet sétálni és a megszámolandó résztől kb 10 méterre meg lehet állni. Közelebb nem is lenne értelme megállni, hisz akkor már kitekeredne az ember nyaka a számolásban. Amúgy a temetőben is érdekes dolgot láttunk, rengeteg síron a felirat nem a sír felőli oldalon van, hanem a sír hátsó oldalán. Szóval a mauzóleum zárt kapuja ellenére is simán megoldható a dolog, mellesleg meg kint van a tel szám akit felhívva kinyitja és megtekinthető. Nekem ez a pont tetszett a legjobban, persze az első ponton a kálvária is szép a pincékkel az oldalában és a 3. ponton lévő templom is érdekes. Mi még egy jót sétáltunk a városkában pár érdekességet fel is fedeztünk, szóval megéri egyet sétálni is, nem csak a 3 pontot drive in-re venni.
Harkányi kirándulást követően útban hazafelé kerestük fel a multi pontjait. Az első és a harmadik pont könnyen meglett, a másodikhoz sajnos nem fértünk hozzá, a mauzóleum zárva volt. Köszönöm a rejtő szíves segítségét.
Nagyon szép, rendezett település, érdekes építményekkel. A mauzóleum sajnos zárva volt, kérnék egy elfogadást a képek alapján (a másik két pont fotója megvan).
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg] Villányból indultam a multiért a nem túl öreg, de már repedezett biciklis úton. Kocsival többször átmentem már Bólyon, mindig tetszett a mauzóleum, most legalább közelről is megnézhettem. Kihasználva a jó időt úgy döntöttem, hogy Sátorhelyen át Mohácsig megyek. Megnéztem a Dunát és visszavonatoztam.
Nagyon szép kisváros, sétáltunk egy jót, egy különösen szép pincét belülről is megcsodálhattunk a házigazda jóvoltából, a park végében pedig még vendéglátó egységet is leltünk, persze megnéztük közelebbről is :) Köszönjük!
katica + pimi + tobias
Villányi hétvégére menet kerestük fel ezt a multit. Bólyban épp motoros fesztivál volt az 1. és 2. pont közötti réten.
Köszönjük, szép helyekre vitt a rejtés.
Szép helyeken jártunk, a kálvária mellett a pincefalut is megnéztük, sajnos autóvezetés mellett az ivás bűnnek számít, így az élmény némi hiányosságot szenvedett. Köszönjük, hogy megismertetted velünk ezt a kellemes települést.
Feleségem és ikertestvére születésnapjára egy közös harkányi hétvégét kaptak ajándékba. Ha már elutaztak, megkértem őket keressenek fel pár geoládát. Ezt sikeresen megtalálták.
Több problémámk is felvetődött ezzel a ládával kapcsoltban.
Milyen park? hol?
Miért nincs ott virtuális pont?
Miért nincs feltüntetve a leírásban, hogy bezárják a temetőt és nem lehet szabadon megközelíteni a Mauzóleum hátulját?
Egy háromnapos hosszú hétvégére érkeztünk a mohácsi Busójárásra. A szállásunk itt Bólyban volt. Ezzel természetesen az is "együtt járt", hogy megkerestük az itteni virtuális geoládát. Rendezett település, öröm volt ide eljönni.
Mohács felé pihenésképpen egy kis séta. A kálváriával szemben egy rendezvényre készültek. Sajnos a fényképezőgép otthon maradt. Útba fog még esni máskor is, bár eddig is csak elmentünk mellette.
A mauzóleumhoz zárás előtt 10 perccel érkeztünk, de hölgy minden sietség nélkül elmondott minden lényeges információt. Nagy kár lett volna, ha mindezt nem láthatjuk, Megszámoltuk a virágokat, majd a kálvária mellett némi nézelődés után megtaláltam a monogramot is.
Már hosszú ideje szerettem volna megkeresni ezt a ládát, de sose sikerült egészséges, dobozos valójában kifognom, így most rászántam magam és megkerestem így, - ha már úgyis erre jártam a GCUsert becserkészendő.
Mindig szerettem Bólyt, most is rendezettnek, tisztának, virágzónak láttam. Nagyon megérdemel egy ládát.
A délelőtti fényben különösen szép volt a kálvária. Mindig megdöbbent a Montenuovo mauzóleum hivalkodó nagysága. Nagyon szép, érdekes épület. A templomtól nem voltam elragadtatva, ugyanolyan mint sok más barokk katolikus templom.
A mauzóleumnál nagy segítségünkre volt a fényképezőgép viszonylag nagy zoom-ja, ugyanis nem volt nyitva és csak kerítésen kívülről sikerült megnézni. Köszönjük a rejtést!
Dzsinszkával és Bajuszcicával közösen jártunk erre, mivel a Busójárásra igyekeztünk. Tetszett a mauzóleum, bár csak kívülről láttam, szinte uralja a környéket. Köszönöm a "rejtést"!
Busójárásra menet kerestük meg a "ládát". A mauzóleumba nem tudtunk bemenni, így a temető felől jártuk körbe, majd a "kiskapun" jöttünk ki. Köszönjük a rejtést :D
Mohácsi Busójáráson járva a környéken ládát keresve ez is meglett. Bóly -on volt a szállásunk a May-pincészetben , mindenkinek ajánlom.
Köszönöm a rejtést!
Sajnálatos módon valaki megtalálta a ládát és tönkretette, elégette a logbook-ot és megolvasztotta a ládát.
Újrarejtésig fényképes jelszó nélküli logokat kérünk!
Köszönjük.Végigjártuk a pontokat, tetszettek. A láda megkeresése elég nehéz.Segítségképp, nem teljesen a fenyők felé./Mi ott találtuk ahova visszarejtettük./
Az első 3 pont könnyen meglett, de a láda sajnos nem. Gyanús, hogy eltűnt, de lehet, hogy csak nem voltunk elég körültekintőek. Fénykép sajnos nem készült, de a rejtőnek leírtam az első 3 jelszórészletet, és a rejtekhely pontos leírását. Ez által kérném elfogadni a találást. Köszönöm szépen!
Csábítóak voltak a képek, de azért nem gondoltam volna, hogy Bóly ilyen jó hely. A láda helye varázslatos! Itt az eső egy picit alábbhagyott, de azért annyira nem, ráadásul már sietnünk kellett haza, így csak gyorsan begyűjtöttük a pontokat, de ide is vissza kell jönni.
Megvan az, csak jó helyen kell keresni! Az igazság az, hogy nekünk is csak második nekifutásra sikerült, ebéd előtt még "nem volt ott", csak az "álhely(ek)et" találtuk, pedig fél méterre... [g:hu 1.1.8] [wapon beküldött szöveg]
A szajki autós vendéglőben elfogyasztott kellemes ebéd után, a leírás szerinti sorrendben jártuk végig a rendre egyértelmű rejtéseket. A végláda helyét üresen találtuk, és egy korábbi log alapján nem is kételkedtünk abban, hogy a láda sajnos eltűnt.
A rejtőknek elküldött első három jelszórészlet alapján bízunk a megtalálás jóváhagyásában.
Az első 3 pont rendben, a végládát nem találtuk, csak egy üres odút a fában. Kérjük a megtalálás elfogadását! Mail ment a rejtőknek a többi jelszórészlettel.
Remélem csak amiatt nem találtam meg a végládát, mert nem voltam eléggé szemfüles.
A mauzóleum előtti temetőbejárat zárva volt, de a kerítés még nem készült el teljesen.
Sosem hallottunk erről a településről, de amikor beértünk a faluba s megláttuk a turinform táblát, kicsit elmosolyodtunk, némileg túlzásnak gondoltuk, vagyis inkább nem értettük. De aztán ez teljesen megváltozott.
Teljesen lenyűgözött minket a mauzóleum és a kastély épülete is.
Az első 3 pontot amennyire csak lehetett drive-in re vettük, mert a gyerkőcök elfáradtak és elaludtak a kocsiban. Sajnos a mauzóleumba nem tudtunk bemenni, de nagyon pazar volt (amennyire egy ilyen helyre lehet ezt a szót használni). A kálvária szépen felújított, igazán impozáns látványt nyújt. A katolikus templom nem kifejezetten a külseje, vagy a belső tere miatt lesz emlékezetes számunkra, sokkal inkább az előterében olvasható információk miatt. Megható és mindenképpen elgondolkodtató, hogy a nem éppen luxus körülmények között élő emberek, mennyire önzetlenek, ha segíteni kell másokon. Volt aki egy talicskát ajánlott fel az iszap károsultak számára. Jó volt látni, hogy mennyire összetartóak itt az emberek. A leginkább maradandó élmény mégis inkább a kastély marad. Első reakció az volt, hogy ej, de jó ezeknek az embereknek mindig ilyen szép helyen lakhatnak (Tiszadobon az állami gondozottak, itt a fogyatékkal élők). Nagyon szép hely, gyönyörű az épület, nemkülönben a parkja. Sétálgatva a láda felé, a jó idő miatt sok bentlakó volt az udvaron. Nagyon érdekes érzések kavarogtak bennem, ezeket az embereket látván. Őszintén szólva némelyikük kifejezetten rémisztő. Mindenesetre azt gondolom, hálát kell adnunk Istennek, hogy sem mi, sem a gyermekeink nem betegek, ép elméjűek.
Köszönjük, hogy ide invitáltatok minket, nagyon élménydús kess volt!
Pécsről jövet, 3-4-2-1 sorrendben kerestem fel a multi pontjait. A ládát sokáig kerestem, de nem leltem rá, se a valószínűsíthető helyén se a közeli fák tövében. Talán eltűnt? A város szép, a parkon kívül a többi helyen most voltam először, eddig csak elsuhantam mellettük. Köszönöm a rejtést.
A virtuális pontokat könnyen megtaláltuk, de a láda rejtése kifogott rajtunk. Ezúton is köszönjük a rejtők segítségét. Szerencsére a mauzóleumba is be tudtunk menni és még egy csomó érdekességet is megtudhattunk. Köszönjük a rejtőknek, hogy ide is elkalauzoltak minket! (Csokonyavisontai nyaralás 2/29)
Palkonyára,a Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvényre menet ládázgattunk egy jót a környéken. A nap 6/3 (4). ládája. No,ez tipikusan az a hely,ahova ,,tán sosem jöttem volna,ha nincs a geocaching"! Pedig milyen kedves,hangulatos városka! Igazán örülök,hogy megismerhettünk belőle egy keveset. Köszi a rejtést!
Hangulatos kis városka, tetszett a séta még a vizes idő ellenére is! Sajnos magát a ládát kétszeri nekifutással sem sikerült megtalálni, köszönjük a Rejtő segítségét!
Tamás, Eszter és Zsófi
Ez is csodás hely. Tetszett minden pontja. Sajnos magát a ládát nem sikerült megtalálni. Egyrészt a nedves aljnövényzet, másrészt a sötétedés okozott. Kérem a rejtő segítségét a hiányzó jelszórészlethez. A fotó mutatja a láda környékét, amit én nem találtam.
Nagyon sok szép emlékünk kötődött Bólyhoz, meg egyébként is szeretjük ezt a várost, így az egészet gyalog jártuk be, sőt a végén még kicsit elsétáltunk másfele is. A park nagyon tetszett, itt korábban még nem voltam, a rejtés meg nehéz, de tökéletes és az újrarejtés óta mi vagyunk az elsők:D
Sajnos az elmúlt időszakban többször lába kélt a ládának, így azt átalakítottuk 4 pontos multivá, bemutatva a város többi pontját is. A hagyományos láda átkerült a kastélyparkba, egy remélhetőleg kevésbé látogatott helyre. Aki ráér, sétáljon egy nagyot a parkban, van játszótér, mellette sokéves tölgyfával is.
Napsütés, vasárnapi ládázós körút - csak jó lehet, és jó is lett. Hásságy és Máriakéménd után Bóly volt a következő állomás. A kálváriához érve gyorsan meglett a láda helye, a láda azonban sehol. Ebben a pillanatban ott termett a rejtő, Bogee, aki velünk együtt konstatálta, hogy a ládának nyoma veszett, de ott helyben el is fogadta a jelszó nélküli megtalálásunkat! :)
Ezzel a láda le is lett tudva (akkor még nem multi volt), de a ládaoldal alapján akadt még látnivaló a városkában, ezeket sem szerettük volna kihagyni. Legnagyobb szerencsénkre pont ezen a hétvégén zajlott az Örökség Fesztivál, aminek keretén belül ingyen lehetett látogatni olyan műemlékeket is, melyek amúgy nem fogadnak látogatókat, vagy csak előzetes bejelentkezéssel lehet őket megtekinteni.
A Battyhány-Montenuovo mauzóleumba sem könnyű amúgy bejutni, de a fesztiválra való tekintettel pont akkor nyitott, amikor mi arra jártunk. Ez az épület volt a nap fénypontja: szépen felújították a mauzóleumot, a személyzet nagyon kedves és udvarias volt, maga a látvány pedig zseniális - ennek a helynek egyedi, varázslatos hangulata van. Gyakorlatilag az egész épületet korlátok nélkül bejárhattuk, még a "padlásra" és a harangtoronyba is feljutottunk. A hangulatot a délutáni napfény tette igazán kellemesebbé. Nagyon jó döntés volt felkeresni a mauzóleumot.
Uzsonnánkat az város egyik kicsi kápolnájának tövében fogyasztottuk el, ahol egy unatkozó sváb bácsi avatott be minket családjának történetébe (Mária Teréziától napjainkig), valamint vázolta a múlt és a jelen politikai rendszereinek összes hibáját, és részletes útbaigazítást adott a következő állomásunk, Magyarbóly felé (nem próbáltuk neki elmagyarázni, hogy GPS-szel közlekedünk...), ahová végül már nem mentünk el.
Sajnos nem lett meg a láda... Megtaláltuk az asszonyokat, a Csix is 2 métert mutatott, megvolt a láda potenciális helye is, csak épp láda nem volt benne. Odébb viszont találtunk egy régi ládatetőt, meg egy fekete zacsit. RAJ-ék logjából feltételezem, hogy a régi maradványok visszakerültek a rejtekhelyre, szóval onnan ki csak úgy kerülhettek, ha valaki kidobta őket... "Lőtávolban" átnéztük a kis erdőcskét is mellette, hátha találunk eldobált darabokat, de nem volt semmi... Szerintem valaki elvitte az új ládát, a régi tetőt meg kidobta. Új hely kellene neki, mert tényleg szem előtt van a rejtek. A képek alapján kérjük a találat elfogadását! Köszönjük!
Meglett!
Először azt hittem, hogy valaki tönkretette a ládát, mert találtam egy ládatetőt és egy-két ajándékot, de aztán ráleltem az új ládára. A régi maradványait is oda tettem.
Ládakarbantartás!
A ládát és tartalmát darabokban szedtük össze a rejtek körül.
Új láda, új ajándékok, utolsó esély a rejteknek.
Reméljük, csak egy kis állat túrta ki mindig, mert a helyiek állítólag tudnak a ládáról és eddig nem volt vele baj.
KÉRÜNK MINDEN MEGTALÁLÓT, HOGY RENDESEN REJTSE VISSZA A LÁDÁT ÉS A TAKARÓ KÖVEKET! KÖSZÖNJÜK!
Az elrejtés, és az ötlet nagyon jó, viszont enyje-benyje annak, aki előttem járt ott!! A láda nagyon könnyen észrevehető volt, nem takarta szinte semmi és a logbook sem volt benne, hanem mellette. Remélem nem a KántoRock alatt rongálta meg valaki.
Pécs felé menet csodáltuk meg ezt a rendezett kis települést. A láda könnyen meglett. TB-t tovább vittük, aki keresi Szekszárdon megtalálja!
Köszönjük!
Update: 2009.05.26
Köszönjük Jevica és Gyuszi segítségét, akik kicserélték a szétesett logbookot.
Sajnos egyéb okok miatt most nem tudunk lemenni karbantartani, de amint lehetőségünk lesz, azonnal megtesszük. Kérjük addig vigyázzatok rá, ne vesszen el belőle semmi.
Iskolai program kertében, versenyre utazás közben tettünk rövid kitérőt. Szép hely, bátor és ötletes rejtés. A logobook sajnos teljesen szét van hullva, a jelszó szerencsére sértetlen. Megnéztük a mauzóleumot is. Köszönet a rejtőnek.
Ötletes rejtés, szép környezet.
Ekkorra már mindenki punnyadt volt ... egyedül "kellett" megkeresnem :)
A logbook sajnos hamarosan meg fogja adni magát :(
Ünnepi "Bátaszék-Villány-Siklós" ládázás 8/4. Már igen sokszor utaztunk át a településen, láttuk is a kálváriát, de soha nem álltunk meg. Most ez is megtörtént, hála a geoládának. Nagyon tetszett a rejtés!
Meglett! Nagyon tetszett a város! Nagyon jó barátom esküvője révén keveredtem a városba, és ha már itt voltam nem hagyhattam ki a ládát sem. A város nagyon hangulatos, ide biztos visszatérek még egyszer!!!
Kicsi domb, klassz rejtés, gyors találat.
Levadászva az "asszony elutazott hétvégére" c. 65 ládás szabadidőprogramom keretében. Két és fél nap alatt őrült módon bejártam Tolnát-Baranyát. Megismerkedtem nagyon sok szép hellyel, várakkal, forrásokkal, hegyekkel, temlomokkal, tanösvényekkel, ártéri erdőkkel, városokkal, stb... Nagyon nagyon köszönöm minden rejtőnek, aki hozzájuttatott eme élményekhez.
Ha a szpmszédos ház kertjében vannak, akkor esély sincs a ládázásra. Szerencsére mi senkit nem láttunk, így a nézelődést, és a logolást is nyugodtan megtehettük. [gps nélkül]
Családi kirándulás Orfüre, közben ládabegyüjtés Maki & Mesi segítségével 12/1. Szép kálváriadomb, egy lélek se járt arra rajtunk kívül:). A láda gyorsan meglett és egy rövid nézelődést követően már indultunk is tovább.
Nagyon szellemes rejtés, és lévén szerda este, egy árva lélek sem járt arra rajtunk kívül. Sajnos az ajánlott pontokat most nem volt időnk megnézni, de biztosan visszajövünk...
Köszönjük a rejtést!
Jó 3 éve jártam előszőr Bólyban, akkor a szemközti mezőn valamiféle rockfesztivál volt. Meglepve láttam, ha akkor jobban körbenézek, milyen kálváriát láttam volna szemközt. A rejtés nagyon merész, nem csoda, ha sűrűn találkozik emberrel a ládakereső. Nekem szerencsém volt, péntek délután a kutya se járt erre.
Nagypénteken érkeztem, így éppen a szenvedéstörténetet olvasták fel. Végighallgattam én is, csak utána vettem ki a rejtekből a ládát, amikor biztosan senki sem láthatta.
Amikor a temetőn át mentem vissza a központ felé, egy néni kérdezte, hogy megtaláltam-e, amit kerestem. Kiderült, hogy tudnak róla...
Húsvéti szünet Pécsett és környékén. Péntek-szombat egyedül, vasárnaptól Milával és Piroskával. Péntek: Gemenc - Szekszárdi-dombság - Villány + éjszakai kirándulás.
Nagyon szeretjük a rejtvényes ládákat, ezért ez is nagyon tetszett. Azt hiszem, hogy ennél szebb kálváriát sem láttunk még. A hely erősen mugliveszélyes, amikor épp "dolgoztunk", egy a főút mellett sétáló idős bácsi erősen szemmel tartott bennünket.
Köszönjük a rejtést!
Remélem, nem a saját 500 Ft-osomat találtam meg a felvezető lépcsősoron (ugyanis kétszer is elhaladtam ott, és másodszorra vettem észre a bankjegyet...)! Amúgy hangulatos kis hely.
Hazafelé Mohácsról tettünk egy rövidke kitérőt Bóly felé. Aranyos kis kálvária és kápolna van itt. A városba azonban nem mentünk be, csak a mauzóleumot néztük meg a szomszéd dombon.
Negyon szép, felújított mini kálvária. Mindenképpen érdemes felsétálni, megnézegetni. Különös arcközeli képek vannak a stációkon, nem nagyon láttam máshol még hasonlókat.
Könnyű, gyors találat, kellemes hely ez a városka. Ami arról is nevezetes, hogy optikán megy házhoz a net s az egyetlen baranyai város ahol az elmúlt években nőtt a lakosság szám.
Családi haza-autózás és környéknézés a fürdő után. Esett éppen, így nem időztünk sokat. Szép a mauzóleum. Lehetne multi is talán, hogy a többi érdemes helyszínt is megnézzem - főleg leírás nélkül.
Kószáltam egy kicsit a parkban, és egy csodálatos vénséges vén, mesebeli tölgyfát láttam.
Eltűnődtem, mi minden történhetett az ágai alatt.
Jut eszembe, egyszer gyerekkoromban voltam már Bólyban egy temetésen, amelyről egészen vidám emlékeket őrzök. Nem ismertem az elhunytat, úgyhogy megrendülést nem éreztem, viszont lenyűgözött az ódon bútorok, a százéves lekvárok, befőttek, a gyönyörű színes üvegpoharak, a homályos rendeltetésű tárgyak tömkelege, melyeket hátrahagyott az eltávozott. Az összesereglett gyerekhaddal felvonultunk a padlásra, ahol valóságos kincseket találtunk. Magam gyönyörű játék porcelán edénykéket örököltem, melynek fogyatkozó darabjaival még a lányaim is játszottak. És most jön a lényeg, amiért ezt az élményemet megosztom veletek: egy nagy zacskó gyöngyöt is kaptam!
Ennek az örökségnek köszönhetitek a gyöngylepkéket, mert azóta szerettem meg a gyöngyfűzés szép mesterségét.
Baranyai barangolás fekvőbiciklin, gyönyörű napos időben - reggel még deres volt a fű, később egy szál póló is elég volt. Mivel nem szeretem a városi multikat, Kozármislenyt simán leautóztam, majd otthagyva a kocsit, Harkányi arborétum, Mattyi Madár Emlékpark, bólyi kálvária és vissza Kozármislenybe, 112 km, élvezetes túra. Hazafelé kocsikázva széplaki bús rom és Szarvas-kút.
Szép, rendezett hely Bóly. Örülök, hogy a Rejtő nem egyenként ütötte bele az orromat valamennyi nevezetességébe (nem multit alkotott). Jó volt a kálvária, találkoztam az asszonyokkal, ötletes a rejtés!
Kellemes város ez a Bóly.
Kimentem Békáspusztára is, ahol Agrármúzeumot és Római útmaradványt jelölt a térkép. Nagyon hangulatos majorsági környezet fogadott, de sem a múzeumot sem az útmaradványt nem lehetett meglátogatni. Minden zárva, sehol egy lélek. Kár.
Erre kamasz korban gyakran jártam: busszal Pécsről Mohácsra. Ez a hely soha nem tűnt fel nekem, de most nyílt alkalmam erre járni, egyszer gyalogosan is. A környék nem különleges, de szép, és barátságosak az itt lakók. A rejtés nagyon ötletes volt! Köszönet a ládáért!
Én még a fák tövét túrtam, zsorzs már meg is találta a ládát. Hát igen. A rutin. Sebaj, előbb-utóbb nekem is lesz ezer találatom (mondjuk pár órán belül), és biztos ügyesebb leszek. :)
A láda még majdnem szűz, :-) tartalma nagyon jó! A rejtés nem nehéz, de nem is könnyű, gratula a rejtőknek!... (Kis kirándulással összekötve a nagynyárádi horgásztó felé..)
Szépen csinosodó városka Bóly, de azért nem a turizmus lesz gazdaságának húzóágazata. A mauzóleum az egyetlen kuriózum itt, talán szerencsésebb lett volna a ládát is erre "kihegyezni". Készültünk, hogy végre megnézzük belülről is, de hamar lebiggyedt a szánk, látván az előzetes bejelentkezésre szólító táblát, sajna a weblapot nem néztük előtte. Várjuk, hogy néhány kedvcsináló fotó a mauzóleumba zárt világról ösztökéljen minket egy újabb, bejelentkezett látogatásra...
Szép a város, a mauzóleum gyönyörű. Amikor odaértem pont ott volt az előző kesser család, mikor mentem visszafelé, akkor is láttam két kessert, aki épp arra igyekezett.
Megálltam a kálváriadomb mellett utcában és felbaktattam a dombra. Először a fák között kerestem, majd hamarosan észrevettem a valódi rejteket. Már néhány éve szétnéztem alaposabban a településen, érdemes meglátogatni a környező sváb falvakat is.
Megvan! :) Az első hely azért nem egészen a miénk...csak figyeljétek a logokat még! Klassz rejtés, jól megtömtük az amúgyis ajándékokkal teli ládát. Továbbindultunk Majs-ra... azon hamis infó alapján, mely szerint rétesfesztivák van ott.. De sajnos csak üres padokra leltünk. A fesztivál holnap 9kor kezdődik! Ajánlom holnap felkresni az új ládát.. rétesezéssel egybekötve. (Mi azért Villányban kárpótoltuk magunkat pár rétessel:)
Megtaláltuk. Ismét összefutottunk Xenopussal és Nootropillal, így Bólyban is létrejött egy kessertali. A hely tetszett, jó ötlet volt a láda.
Az asszonyokkal is találkoztunk, jót mulattunk ;-)
A rétesszagra mi is elindultunk Majsra, most már tudjuk, ma még hiába.