Fa üregében, kővel takart fémhenger. Visszarejtéskor kérném az eredeti állapotot megtartani. Köszönöm!
A ládába travel bug betehető.
Mátra-cache.
Kiindulópontnak én Galyatetőt javasolnám. N 47° 55,000' E 19° 54,740' 948 m [GCgaly+parkoló] Onnan az együtt futó jelzéseken kell haladni, majd ahol a jobbra tér, ott menjünk mi is arra. Nemsokára meglátjuk a célig vezető , ezután azt kell követnünk. Fokozatosan lejtő úton érjük el a meredek oldalú Galyavárt.
Egykoron vár is állt itt, ennek mostmár szinte semmi nyoma, illetve a sánc az látszik.
Ahol a jelzett ösvény az addigi lightos lejtésből átvált meredekre, az már jelzi, hogy dobozközelbe érkeztünk. :)
Az északi peremről Mátraalmásra láthatunk le ( a fák ezt inkább télen teszik lehetővé), nyugati oldaláról pedig a Mátra-bérc Lengyendi-galya-Piszkés-tető szakaszára, és az abból induló oldalgerincekre nyílik kilátás. A ládikó az ösvénytől nincs túl messze, tehát kéretik óvatosan kezelni. Kb. 10 cm átmérőjű, 15 cm magas fémhengert kell keresni, fa üregében lapul, kövekkel van takarva. Csak apró ajándékok férnek bele.
Logoláskor vigyázzatok, nehogy meginduljon a doboz lefelé, mert ki tudja, hol áll meg! :)) Szóval nincs kedvem a Galya-szurdokba lemászni érte! :))
Aki szeretei a brutál dolgokat, az a doboztól tovább mehet a Mátraalmás felé, de még jobb, ha valaki onnét érkezik! Ők tegyenek hozzá a terep-nehézséghez még egyet!
Jó túrázást!
snake'
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
+
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Ott jártunk,két oldalról mentem le, először a morzsalékos meredeken, majd a köves részen fel-le, de bizony a láda nem lett meg. A képek alapján kérem az elfogadást. A képen Zsebi, a galyatetői nyugdíjas túra vezetője található. Csütörtök délután ide és a Werbőczi forráshoz ketten jöttünk el.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.2.6]
Nagycsaládi szülinapozásra jöttünk Mátraszentimrére. Onnan sétáltunk el Galyatetőre, onnan a Werbőczy-forráshoz, majd megmásztuk a Galyavárat. Látványos, jó meredek, néhol négykézláb biztonságosabb volt a haladás.
A kék kereszt jelzésen mentünk vissza Mátraszentimrére.
Köszi a rejtést! Megtaláltuk! Mátraalmáson kirándultok, de nem terveztük a láda beszerzését, mert elég rossz időt mondtak. Aztán pont a környéken voltunk, amikor az idő sokkal jobbra fordult, így eljöttünk ide. Nagyon tetszett a hely, a kilátás, az ösvény. Biztos visszajövünk még ide. A láda leírás nagyon szegényes, a helyről szinte semmi.
Megvan, köszi!
Mátrai kutyázás harmadik etapján Mátraalmásról indulva a piros háromszögön először a Galyavárat másztuk meg. Kifejezetten combos emelkedő.
Fent a kevés vármaradvány mellett egy láda és egy remek kilátópont várt.
Doboz (nem henger) rendben.
Mátraalmás és Mátraszentlászló között tettünk egy körtúrát. Visszafelé, "fentről" közelítettük meg a helyet és a ládát. Megküzdöttünk a továbbereszkedéssel, de mindenki megúszta. Kellett egy kis izgalom a túra végére, mert már mindenkinek alábbhagyott a lelkesedése. Ez a néha fenéken csúszós ereszkedés feldobta a hangulatot.
Ma ellátogattunk a Mátrába olyan ládákhoz, melyekről lemaradtam tavaly októberben, amikor a GCWALK #26 alatt rosszul lettem. Megpróbáltam úgy szervezni az útvonalat, hogy többnyire lefelé kelljen mennem, mely tervhez kellett egy olyan jó ember, mint Roy, aki hajlandó volt a Mátrát megkerülni és miután elindított Galyatetőn, kocsival Recsken, Mátraderecskén, Mátraballán keresztül megkerülte a Mátrát és eljött értem Mátraalmásra.
Ez volt a második találatom, nem voltam biztos, hogy felülről jönni jó ötlet volt-e, de nem volt vészes. Bár a láda már nem egy fém henger, de azért a rejtés tetszett. Köszi a rejtést!!
Az OKT bejárása közben érintettem a pontot. Bátonyterenye, Mátraverebély, Ágasvár, Piszkéstető utvonalon közelítettem meg a ládát. Ágasvártól szakadó esőben, majd orkán erejű szèlben volt részem. Mire elértem a várat így volt már némi kilátás is.
A műanyag láda rendben előkerült. Köszönöm a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
*
Úgy tűnik a GCWALK óta nem tüsténkednek erre a ládászok, pedig annak is már 2,5 hónapja! :D
No de, most úgy döntöttem, hogy a mátrai jelvényszerzők mellé egy kis GC-t is beiktatok. Ráadásul ezt a helyet GCBUFO és GCMAAL után, vagyis északról, Mátraalmás felől, a meredek oldalról ( jelzésen) közelítettem meg. Közben a telefonomon állandóan Nemtibe, majd Mátraszentimrére tett a helymeghatározóm, így a nyomok és a leírások alapján, lényegében "vakon" kerestem meg a ládát. Megy ez így is. :) Meglett és ott, ahol gondoltam. Viszont a leírás ellenére ne fémhengert keressetek, ezen ne lepődjetek meg.
A rejtés rendben van.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
26. GCWALK közben. Ide már csak a fél csaat jött el, de a kisgyerekek mindannyian! Közel a turistacentrum, itt már találkoztunk más túrázókkal is. A völgyben egész nap nem szállt fel a köd, nekünk viszont szép napos időnk volt.
Mátraszentlászlóról indultunk a Csörgő utolsó pontjához, majd fel a Piszkés-tetőre a Csillagvizsgáló felé, majd Galyavárhoz. Menet közben még egy forrást is meg akartunk nézni, de azt nem találtuk... :)
Bettinél itt vált biztossá, hogy a Várak a Mátrában című túramozgalomba is belekezdünk... :)
Köszi a rejtést!
Mátraalmásról indulva ... az ígért kemény emelkedő rendben, nem esett jól, de nagy lihegések mellett feljutottam. Tulajdonképpen GCTF-ért indultam, hogy az erdész-ládát sikerüljön végre lezárni, de kerültem egy kicsit a környező öt ládáért ... A szintemelkedés felét sikerült az első kilométeren teljesíteni. :)
Megtaláltuk, köszönjük.
A terep szerintem inkább 3,5-4, nekem két tízévessel nem volt könnyű dolgom.
A bérc végére kiérve egyébként gyönyörű a kilátás, ehhez képest szerintem nagyon mélyre kell mászni a ládáért, ami az átlag kessernek lehet, hogy már nem éri meg.
Megvan köszi! A Mátra115 útvonalán jártunk 2 napot, útba ejtettük a még nem levadászott ládákat is. Mátraalmás felől jöttünk. A gps nem volt túl pontos, így egy kicsit keresgéltük. Szép hely, kár hogy a ládaoldal nem szentel többet magának Galyavárnak, pedig érdekes lenne.
A mai mátrai körtúránk célja a nagyobb nehézségű ládák felkeresése volt, nagy szintekkel és távolságokkal. A GCOMV után folytattuk az utunkat a Galyavár felé. Jó szuszogtatós és combizom erősítő volt a sziklához való felmenetel, de megérte, mert gyönyörű a hely, pazar kilátással. Innen a GCMF05-höz, a Werbőczy-forráshoz mentünk. Köszönet a rejtésért.
Nehéz szülés volt. Nekem amúgy semmi pluszt nem adott ez a láda, amolyan "ez is megvolt". Maga a rejtés tipikus első ládák közül való rejtés, ott van oszt jóvan. Földi halandónak tuti nem hagynátok jóvá ezt a rejtést.
Galyavárról indultunk és a Werbőczy forrás felől érkeztünk. A P3szög letérőnél egy nagy madárcseresznye érlelte a gyümölcseit, jól belaktunk belőle. A vár környéke és a tisztás utáni kilátás csodálatos! A ládát Anna találta meg, annyit fűzött a kiránduláshoz, hogy ezentúl csak ilyen helyekre jöjjünk. Nem lesz könnyű feladat!
Köszönjük a rejtést!
Mátraalmás felől közelítettük meg a már csúszós talajon. Elérve a megadott pontra dörgés villámlás közepette 10 perc keresgélés után a biztonságot választottuk és feladtuk. Kérem a képek alapján elfogadni. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.6.7]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Épp akkor kezdett szakadni az eső amikor logolni kezdtem. Jó hely, szeretem az ilyen sziklás, mászós utakat! [Geoládák v3.4.1]
Spanyesszel megtaláltuk ma, Galyatetőről indulva, Mátraalmásról felmászva. Kedvenc ösvényünk lett a faluból felvezető piros háromszög jelzés, ahogy gyökereken át, meredeken megy fel a sziklákhoz, míg végül kibukkan egy csodálatos erdei tisztáson. Köszi a rejtést! :) [g:hu 1.6.7]
Ribizli9-el érkeztünk Mátraalmás felöl a piros háromszögön. Alföldi családként, kis tériszonnyal megspékelve örültünk, hogy épségben megúsztuk a kalandot. Azért sikerült megnéznünk a bemutatni kívánt helyet. Hát mit ne mondjak: Lélegzetelállító.
A GPS össze-vissza mutatta a láda helyét, sajnos nem találtuk meg.
Hálisten épségben hazaértünk.
Pár képet azért küldünk, mert szeretnénk ha elfogadnád a találatot nekünk, és Ribizli9-nek a kislányunknak is.
Párommal a Mátrában töltöttük az 5. évfordulónkat,és ha már ott jártunk,megkerestünk 8-10 ládát ezen a csodás környéken! Ezt a helyet gondolom nem kell ajánlani senkinek,mert meseszép,főleg ha ilyen hihetetlen ősz van!
Mi biztosan a szokásos hosszabb úton közelítettük meg a ládát,de ez egy elég komoly "séta" volt,de megérte!! Csodás volt az erdő ebben a gyönyörű évszakban!A láda jól el van rejtve,és télen szerintem kissé rizikós a keresése,de megoldható,csak óvatosan!
Családi ládatalálat!
Először a gps túlvitt és elég rendesen leereszkedtünk a köves meredélyen aztán észhez tért és visszafelé megtaláltuk.
A fém henger egy konyhai doboz de amúgy stimmel a leírás.
Köszi a rejtést!
Majdnem a tetejéig bringát cipelve. Aztán eszembe jutott, hogy visszafelé is itt jövök le és letámasztottam egy fához.
A kilátás megéri a mászást.
Köszönöm, hogy megmutattad.
Vidróczky 62 teljesítménytúra közben. Korábban még nem jártam a Galyaváron, most Mátraalmás felől felavattam. A láda könnyen meglett, jó helyre van téve, ti. gyakorlatilag a kemény emelkedő tetején. Köszönöm a rejtést!
A keresést itt sem segítette a nagy hó, volt ahol majdnem derékig süllyedtem a mászás során a szűz hóba.
Az emléktáblától lefelé igazán kalandos volt ekkora hóban :)
Kérném a megtalálás elfogadását a képek alapján. Köszönöm!
Sajnos a dobozt mi sem találtuk, még a hó is nehezítette a dolgunkat. Kérem a képek alapján a megtalálás elfogadását. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Mátraalmás felől közelítettük meg a helyet, majd a csúcs felé távoztunk. Meredeknek tűnt a terep és az is volt! Nekünk olyan érzésünk volt, hogy a csúcskő nem a legmagasabb ponton van! Úgy tűnik a ládának nyoma veszett! Ha a láda ott volt ahol a korábbi logképek mutatják, akkor biztosan nincs meg! Felszántottuk a környéket, de sehol nem találtuk! Persze az is lehet, hogy mi voltunk ügyetlenek, de akkor nagyon! A személyes üzenetben küldött képek alapján kérném a találat jóváhagyását! Köszönet a lehetőségért!
Munkaköri kötelességből elkövetett útvonalbejárás ládázással egybekötve: nincs is ennél jobb! :)
Galyatetőről indulva végigjártam a forrásokat a zöld körön, aztán az összekötő úton átpártoltam a piros háromszögre, hogy Galyaváron át leereszkedjek Mátraalmásra. Ittam a Werbőczy-forrás vizéből, megnéztem Kecskés Gábor emléktábláját, majd felkapaszkodtam a panoráma-púpra. A meredek, sziklás ösvényen kigyönyörködtem magam a panorámában, aztán légvonalban megindultam láda iránt. Elkélt volna némi tapadókorong, dobókötél, csákány, mert a bazi meredek területen nagyjából gatyaféken/négykézláb haladtam lefelé, óvva a kincstári GPS-t és fényképezőgépet, amik nagyjából le is foglalták a kezemet.
A rejtés nagyon tetszett - habár műanyag dobozka az a bizonyos fémládika - és visszafelé vígan nyargaltam a kitaposott kesserösvényen. Azt hittem, megpróbáltatásaim immár véget értek - nem számoltam a térkép által is jelzett "nagyon meredek!" szakasszal, ahol a talpam alatt aprózódó kőmorzsa gurgulászott, mintha csapágygolyókon kéne haladni, mindez elég durva dőlésszögben... Szóval cikkcakkoztam fától fáig, miközben arra ügyeltem, hogy inkább én kenődjek rá a fatörzsre, mint a munkahely által biztosított fényképezőgép. Örülök, hogy végül mégis 3D-ben értem Mátraalmásra, és nem lett belőlem kakaós palacsinta :D
Mátrai túránkon az Országos Kék egy kis részét jártuk be, sok-sok érdekes kitérővel. Elhagyottabb helyeken is jártunk, így volt szerencsénk egy baglyot és sok muflont is látnunk. A Galyaváron korábban is jártam már, nagyon jó hely. A meredek emelkedőért cserébe szép a kilátás.
Köszönöm a rejtést!
Nem fémhenger van, ahogy a leírás írja, hanem hagyományos konyhai dobozka
A hely szép, a Mátraalmás felé vezető lefelé út nagyon meredek és csúszós. De szerencsésen túljutottunk rajta :)
Gyöngyösi-mátrai kirándulásunk 3. napján Galyatető környékét jártuk Istvánnal. Ez volt a legnehezebb napunk: mindössze 11 km, de a sok szintemelkedés-esés miatt nagyon elfáradtunk.
Együttes találat nbokan családdal.
Őszi szüneti túrázás során, gyönyörű időben. Erre a szép helyre sem jutottam volna el gc nélkül. A rejteket szerintem nagyon könnyű kiszúrni bárkinek. Köszönöm a rejtést!
Most is lenyűgözött ez a vár. Voltunk már itt ködben, felhőben.Most is szép kilátásunk volt (bár a felhős nagyon különleges volt anno)
Köszi a rejtést: CIlu&Gyurkoo
Mátrai hosszú hétvége alatt elkövetve. :) Köszi. Nagyon megérte a kilátásért felmenni. "Galyatető irányából közelítettem, Mátraalámás felé távoztam. A lejtmenethez szerezni kellett egy botot. Biztos, hogy csak egyet kell a nehézséghez adni abból az irányból? :)
A Turista Magazin csapat(le)építő megmozdulásán. MÁSNAP kitaláltuk, hogy ha már állandóan azon panaszkodunk, hogy mindig 4 fal között szenvedünk a belvárosban, legalább túrázzunk egy kicsit. Szállásadónk, a Galyatető Turistacentrum házigazdája Mátraalmásra katapultált minket, hogy ez remek ötlet innen visszamászni a hegyre. 40 fokban, 30 kg túlsúllyal, 400 méter szint halálközeli élmény volt. Sportos kollégáim aggódó tekintettel figyelték, ahogy 20 méterenként tartok egy két perces liehegőt, őőő pihenőt. Attila főszerkesztőnknek épp születésnapja volt, sajnáltam, hogy egy ilyen dagadt ládásszal "ünnepli" e jeles napot. Bár arra gondoltam, hogy könyörögni fogok, hogy hagyjanak itt, vagy lőljenek le, de felmásztam a várig. Talán az is segített, hogy bekapcsoltam a GPS-t és láttam van itt egy láda, az ősi ösztön felvitt. A dobozt a főnökömmel túrattam ki, voltam ilyen pofátlan, és a visszarejtést is rábíztam. Utána még sok-sok szenvedés várt ránk. Mesi és Atti kullanccsal, én meg két napig tartó, kínzó derékfájással tértem haza. Jó kis móka a geocaching!
A piszkéstetői elágazástól sétáltam le a ládához. Elég vadregényes, sziklás hely, szép kilátással. -De én pont az ilyeneket szeretem. A láda környékén szebbnél szebb vadvirágok nyílnak. Továbbmentem a GCOMV ládához.
Igazán szép a környezet, megérte erre jönni.
(Nincs jelentősége, de a láda nem a leírásban szereplő fémhenger.)
Galyatető - Werbőczy-forrás - Galyavár - Mátraalmás - Galyatető útvonal részeként. Köszönjük a rejtést.
Nagyon kellemes túra volt.A hozzászólások kissé félrevezetőek.A terep nehézsége attól függ,ki mennyi hegyi ládát keresett már meg.200-300 találat után ez már nem akkora kihívás,mint az ujdonsülteknek.A gps meglehetősen elnavigált és mivel sokan nagyon durvának írták a terepet és a jel is hasonló helyre vitt,hát nekivágtunk.Az tényleg brutál volt.Nem ott volt!De a láda igazi helyéhez -ha szemfülesek vagyunk-még egy icipici ösvénykét is találunk.Nekünk nagy élmény volt,köszönjük a rejtést.
Mátraalmáson volt három napos tájfutó verseny a hétvégén. Ma inkább kirándultam.
Mátraalmás - Galyavár - Werbőczy-forrás - Orosz Mátyás vára - Mátraalmás. Mindháromnál siker.
Az idő kellemes volt, a tegnapi eső után.
Először könnyű séta lefelé a parkolótól, majd elmentünk GCMF05 ládához is. Manó úgy elaludt a háti manóhordozóban, hogy kiesett a cumi a szájából. Persze visszafelé a földet lestük, de nem lett meg.
A Várak a Mátrában mozgalom két példányát, és az ezek melletti két ládát igyekeztünk ma megkeresni. Ugyan Galyatetőn aludtunk előző este, de a kényelmesebb megoldást választva a "főút" és a P3 találkozási pontjáig autóval mentünk (így megspóroltunk 2*1km-t); egy-két autónyi hely van épp van is e pontban a műút szélén. Galyavárig kellemes, avar borította, így sármentes lejtő vezetett (nem sok olyan várban voltunk még, ahova alapvetően lefelé kellett menni... :-)). A kilátás a tuhu-s térképen is ajánlott fotóponttól tényleg remek. Hanem aztán a láda felé (és tovább Mátraalmás irányába) tényleg "nem semmi" meredek az út, a többi, Galyavárig sétáló turista is egytől egyig visszafordult (mi eredetileg se arra terveztük a továbbmenést). Én azért lementem a ládáért. Bár kicsit kitett a kesserösvény, jó időben (értsd: nincs hó vagy jég vagy záporeső) nem veszélyes, de én azért inkább mégse ide, a meredekbe rejtettem volna, hanem a korábbi szakaszhoz, ott is lett volna bőven rejtekhely. A következő kesser egy jól működő tollat, és pót-logfüzetet is vigyen magával, mindkettő a "végét járja".
A ládaleírás nagyon hiányos, kizárólag a megközelítésről szól - én nem szeretem az ilyen kevéssé informatív oldalakat.
Galyatetőről Mátraalmásra indultunk a GCM115 következő szakaszát teljesíteni.
A kilátás páratlan, megéri feljönni.
A lefelé ereszkedés olyan Mátrához illő.
A felhők pedig gyülekeznek.
Kérem a rejtőt a képek alapján elfogadni.
Köszönöm.
Galyatetőről leereszkedve közelítettem a ládát, így nem volt túl megterhelő. :) Viszont a "veszélyes útszakasz" még lefelé is az. De mindenképp megérte, nagyon szép a kilátás, a hely hangulata is különleges.
A láda viszont egy katasztrófa. A fémdoboz szépen korrodál, a teteje eltűnt. Legalább két állatfaj lakik benne: a pókica behálózott minden tárgyat, a kisegér pedig szétcincálta a papírokat.
A láda tartalmát sajnos tényleg megrágicsálták..de a kis állatka a jelszót meghagyta (vagy csak egy részét??mindjárt kiderül..). tettünk bele füzetlapot, és egy követ a láda tetejére, talán így már nem olyan könnyen hozzáférhető. Gyönyörű hely, köszönjük a rejtést!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
Viszont sajnos a doboznak nem volt meg a teteje és valami rágcsáló szétrégte a füzetet,és pár játekot is. :-( [g:hu 1.4.30] [wapon beküldött szöveg]
Idei nyaralásunk második felét Galyatetőn töltöttük. Mai 3/1. találat.
A hotelből csak reggeli után tudtam indulni, de így is kellemes idő fogadott az erdőben. A kilátó ugyan nem esett éppen útba, de tettem arra egy kis kitérőt és a közösen haladó jelzésen haladtam tovább. A -n lefelé haladva nem volt nehéz elérni a Galyavárat, de onnan még a láda egy "kicsit" lejjebb volt. Nem könnyű terep, de pont ettől olyan szép és lesz kellemes emlék. Visszafelé aztán lehet kapaszkodni és szuszogni rendesen. A GCOMV felé mentem tovább.
Megtaláltam, köszönöm szépen az izgalmas rejtést. Galyatetőről indulva tényleg nem olyan vészes, 1 óra alatt kényelmesen odaértünk. Egy darabig keresgéltem, azt hittem feljebb lesz. Igen közel van innen Mátraalmás, de félnék lemenni azon az úton.
ELTE GPS terepgyakorlat 2. terepismereti kirándulása során levadászva. Mátraszentimre - Galyatető túra során a P3 jelzésen kapaszkodtunk ide fel. Eléggé kellemetes ez az irányú megközelítés, csak ajánlani tudom, de ha ezt választod akkor a terep +1 csillag. Engem a P3 alján pont megcsípett egy darázs, így a terep számomra +2 volt, de mást is csípett meg lent random darázs... Felérve frissítő volt a logolás és a mátrai hideg kútvíz. a kilátás pedig gyönyörű :). Sajnálom, hogy a láda egy elrozsdásodott fémhenger, sajnos nem tudtam cserélni pótcsésze hiányában. De klassz volt, köszönet!
Mátrai délutánunk első ládája. Minden elismerésünk, aki a másik, nehezebb irányból közelíti meg, lefele menni is elég durva volt. Köszönjük a rejtést! :)
Beus&Atthys
A GCMAAL láda megtalálása után kapaszkodtunk vissza Galyatetőre a szállásunkra. Jól esett megállni logolni ennél a ládánál, mert ezen a részen olyan meredek a domboldal, hogy már alig vonszoltam magam. Szuper ez a hely, köszönöm az invitációt.
A nap végére ~38km-t mentünk, összesen ~2500m szintemelkedéssel.
Néhány napot Galyatetőn töltöttünk, ma három ládát kerestünk fel: GCOMV-GCTF-GCGALY. A Tajti-forrás felől jöttünk, a kék+ úton, arra sokáig nem gondoltam, hogy ez ugyanaz, mintha Mátraalmásról jönnénk... Hát ebből az irányból tényleg meredek a hegyoldal! Kis keresgélés után meglett a láda, aztán végigmentünk a "váron". Köszönjük a rejtést!
Megtaláltam! [iGC] [wapon beküldött szöveg]
Na ez van amikor az ember nem nézi a szintvonalat, csak azt, hogy jajj hát ez csak 1,5km. Igen ám, de 1,5km-en 300m szint emelkedés. Amikor megláttuk a P3 jelzést, már sejtettük mi vár ránk(bár a végén még ezt is megfejelte az út egy lapáttal) de onnan már nem volt vissza út.
A leges legtetejére nem mentünk fel, mert elkezdett dörögni (meg a belsőségünk is lógott már), így a csúcs kimaradt. A rejtektől még azért feljebb mentünk a kis placcra. Mire visszaértünk a faluba, már látszott, hogy a hely fölött esik, szóval még sem volt alaptalan az a dörgés.
Négynapos húsvétolás a Mátrában barátainkkal. Ezen a napon Galyatető-Gcgaly-GCOMV-GCTF-GCMSZT-Mátraszentimrei sípálya volt az útvonal. Az első ládát (ezt) még megtaláltam, de a többinél a fél méteres hóban szikla aljánál esélyem sem volt.
Köszönöm az élményt.
"Kicsit" havas volt a táj és pár "alkalmas rejtekhely és mégse az" megnézése után idő hiányában és a GPS jel erőteljes "vándorlása" miatt csak képeket készítettünk és folytatnunk kellet a túránkat is,remekkelek-el :)
Pár kép a tájról.:)
Kérem a képek alapján a megtalálás elbírálását.
Köszönjük a lehetőséget.
"Kicsit" havas volt a táj és pár "alkalmas rejtekhely és mégse az" megnézése után idő hiányában és a GPS jel erőteljes "vándorlása" miatt csak képeket készítettünk és folytatnunk kellet a túránkat is Mónival. :)
Pár kép a tájról.:)
Kérem a képek alapján a megtalálás elbírálását.
Köszönjük a lehetőséget.
Mátrai regeneráló üdülésem alatt több ládát is megkerestem a környéken és ez is közte volt.
Mai napi utolsó ládám, melyet az ajánlott parkolóból közelítettem meg. Az út elején még olvadt hó fogadott, amely később fagyott állapotba ment át és ez könnyebbé tette a rejtekhely megközelítését.
Rajtam kívül nem sokan voltak arra, így a nagy nyugalomban csak saját szuszogásom hangját hallottam.:)
Nagyon szép helyen van a régi vár maradványa, ahol először a ládát kerestem meg és logolás után megpihentem egy kicsit. Előkerült az elemózsiás zsákból az ebéd, aminek elfogyasztása után elindultam visszafelé.
Nagyon jól éreztem magam, a mai nap egyik legjobbja volt!
Köszönöm a lehetőséget!
Aznapi kirándulásunk második találata volt ez a láda. nagyon szép innen a kilátás, a terep nagyon meredek. A gps megtréfált minket, össze-vissza mutatta a láda helyét. Ilyen terepen nehéz volt keresgélni egy tériszonyos kutyával, de végül megtaláltuk. Megkávéztunk, majd indultunk a következő ládához. Köszönjük a rejtést!
A környezet igazán izgalmas, bot és/vagy jó talpú túracípő erősen ajánlott! Gyönyörű hely, pár nap alatt többször is jártunk erre, minden alkalommal több őzet, egyszer még rókát is sikerült látnunk. Persze estefelé vigyázni az őz látvánnyal, hamar ébred a (vadászösztön) étvágy! :)
Szinte végig lefelé menet értünk a várdomb aljához. Utána azért figyelni is kellett, de a gyerekek nagyon óvatosan mozogtak a nehéz részeken is. A hengert Marci találta meg. Logoltunk, aztán mentünk a következő cél felé.
Remek környék!
Galyatetői hosszú hétvégei ládázás alkalmával sikerült megtalálni :)
Galyatetőről egy rövid séta után értünk ide. Nagyon tetszett a hely :)
Köszi a rejtést!!!
Egy 18 kilométeres kellemes kirándulás első találata. A környéken már elég sokszor jártam tt és egyéb túrák alkalmából, de egész eddig kimaradt ez a rész. Izgalmas helyen van a láda, köszönöm a rejtést.
A turista térképen egy piros felirat volt látható: Nagyon meredek! Úgy gondoltuk, hogy fentről közelítjük meg a ládát. Ereszkedés közben az "ahol az út meredekké kezd válni"-t kicsit másként értelmeztük, és gyakorlatilag a sziklafalon "indultam" függeszkedve a láda keresésére. De nem itt volt szerencsére. Ezek után már könnyednek nevezhető terepen szedtük le, szerencsére kullancs nélkül. A lejtő elég meredek volt, és ami ezt különösen problémássá tette, hogy a tavalyi avar alatt apróbb kövek lapultak, így ezt a szakaszt 20 perc alatt sikerült teljesíteni. Ezek után a kék + jelzést követve igyekeztünk visszatérni Mátraszentimrére, amelyet néhol a nagy esőzés következtében leszakadó hegyoldal teljesen elmosott, megsemmisített, így időben a túra jóval meghosszabbodott. Itt is, mint Ágasvárnál is egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy napi szinten ki-be mászkálgattak emberek ezen a terepen. Lehet, akkor még nem jelentett ez különösebb problémát :)
Galyatetőtől Mátraszentimre felé ejtettük útba. A várból sajnos nem sok maradt már, de a kilátás nagyon szép. A láda rendesen megszívatott bennünket, ugyanis először nem ott kerestük, ahol kellett volna, eléggé durva helyekre (6-os terep) másztunk be, míg végül röhögve szedtük elő onnan, ahová rejtve volt. Hiába, Korzika után nincs lehetetlen. :)
Úgy döntöttünk, hogy tovább haladunk Mátraalmás felé a jelzésen, majd a jelzésen terveztünk visszatérni Mátraszentimrére. Igaz a turistatérképen jelölve volt, hogy "Nagyon meredek!", erre azért nem számítottunk. Szokva vagyunk a meredek lejtőkhöz, de ez kemény volt, főleg a domboldalon leoldalazva a térdig érő avarban a kidőlt fák között, ami alatt nem tudtuk, mi vár. A turistabot sokat segített. A kidőlt fák között turistajelzéssel ellátott is volt, erre érdemes számítani. Felfelé egyébként szerintem könnyebb lett volna. A első szakasza mellett könnyű elmenni, érdemes figyelni, aki itt térne le. Az erdő gyönyörű arcát mutatta viszont, egy szakaszon teljesen lila volt, nem láttam még ilyet.
Köszönjük a rejtést!
Kaptam egy szabad napot a munkahelyemen, és eldöntöttük hogy ládázni megyünk a Mátrába. Mátraszentlászlóról indultunk Mátraalmáson át Galyatetőre. Ez volt a 6 közül az negyedik láda. Mátraalmásról elég kemény volt a hegyoldal. A rejtés környezete zseniális. Köszönjük a rejtést! Peti, Erika
Igaz, hogy én Galyatető felől érkeztem, de vissza is kellett másznunk. Azért jobb volt, mint lentről. Gratulálok az előttünk logoloknak, mert ők innét jöttek!
Galyavár környékén, az utolsó 500 méteren majd lefújt a szél, de később elállt.
Köszönet a rejtésért!
Mátrai kirándulás a tavaszi szünetben. Körtúrát terveztünk, de a GCOMV majdnem kudarca után én inkább visszamentem volna MSzentlászlóra. Szerencsére rábeszéltek, hogy a kék kereszten folytassuk Galyavár felé, és hát jól tettük. Nagyon klassz hely, dobogós Ágasvár mellett. Bár a meredek részen mentünk fel, így még jobban kirajzolódott a vár igazi képe. Csodás élmény, köszönjük!
Nagyon tetszenek a mátrai várak, maradványok. A jeges, csúszós sziklákon lemászva megtaláltuk a klasszikus dobozkát. Jó ilyet látni! Köszönjük.
Peti bá' Kukucsival,
Anna és Zsuzsi társaságát élvezve
GC2500-től indulva szinte légvonalban, úttalan utakon, na és persze sötétben (hogy még izgalmasabb legyen) érkeztünk a ládához, amit kicsit keresgélni kellett, de sikerrel jártunk. Egyszersmind megúsztuk az éjszakai túrát egy-két karcolással és vizes ruhával. Izgalmas volt!!
Köszönjük a rejtést!
Sietni kellett a kereséssel, hogy még sötétedés előtt visszaérjünk Galyatetőre. Szerencsére egy kesser társunk segített hogy merre keressük a ládát. Köszönet érte. Az út vége nagyon meredek. Köszönjük a lehetőséget! Mi voltunk a láda 500. megtalálói :)
Ez sem volt egyszerű feladvány, de azért abszolválva. A végén nagyon kellett figyelni a gps-t, hol kell "leágazni" a turistaútról.
És: "veszélyességi pótlék" is járhatna érte! :-)
Köszönöm a rejtést, rendkívül szép, félelmetes és izgalmas élményben van része a megtalálónak!
Plusz pont a parkolóajánlatért és a jelzésekért is!
Megtaláltuk!
"Utónászutaswellnesshosszúhétvégét" töltöttük Galyatetőn, és hiába volt szuper a Galya hotel, egy kis kikapcsolódás kellett, így ugyan siroki létemre nem voltak ismeretlenek a helyek, de azért szuper volt sétálni. A kis mászás a ládához lefelé egy kis Tátra feelinget hozott belém... :-) Ilyekor gondolkozok, bár csak még vagy 1500m-mel jobban kiemelkedett volna a Mátra (is)...hmmm... Azért jó hely.
Köszönjük a rejtést!
Aty és Judit
...::: www.matrixmusic.hu :::...
Józsival és Lacival cserkésztük be ezt a ládát is. Kicsit keményebb terep volt, de azért nem volt vészes. Tetszett a "négykézlábas" része is. Köszi a rejtést!
2ivel szeretjük a brutál dolgokat, úgyhogy alulról közelítettük meg a ládát (előbb Galyatetőről mentünk le Mátraalmásig, a zöld háromszöget mértük fel).
Hála műhódak jó állásának, gyors találat volt.
Köszönjük a rejtést!
Némi hegyoldalban föl-le csúszkálás után meglett, pedig egyszerűbben is megközelíthető lett volna csak nem vettem észre a lehetőséget.
Most Galyatető felől érkeztem és arra is távoztam, ugyanis a Mátraalmásról érkező út inkább csak felfelé ajánlott meredeksége miatt.
Köszönöm a rejtést!
Galyatető irányából érkeztünk az ajánlott útvonalon. A ritka lombkoronán beáramló fényfoltok megjelentek az úton, és a fák törzsén. Olyan hatása volt az egésznek mintha pöttyös lett volna az erdő. A tetőről a kilátás pazar volt, a lábáig az ereszkedés viszont bizarr. Szerencsére nem volt dolgunk Mátraalmáson. ;-)
Megtaláltuk! Sajnos a felhők miatt nem sokat láttunk, még 100 métert ereszkednünk kellett ahhoz, hogy kisüssön a nap. A ládában otthagytam egy geosajtot. Köszönöm a rejtést!
Tegnapi verseny utáni levezetés Galyatetőn és környékén.
Sokat sejtetett a nap végével kapcsolatban, hogy a GC2500-as után folyamatosan lefelé mentünk, majd a találat után még le a térkép által "Nagyon meredek!"-nek titulált sárga háromszögön egészen a K+-ig. Itt még csak csepergett az eső, ami GCOMV-nél gyakorlatilag ránk szakadt.
Kár, hogy az egykori vár helyét ma már csak következtetni lehet, egy-két szikla azért megmaradt.
Köszi
Mátra túra utolsó ládája. Mátraszentimréről indultunk és onnan tettünk egy közel 25 km-es kört remek időben. A nyugatról tűző Nap sugaraiban jót sütkéreztünk, majd felsétáltunk Galyatetőre. Köszi.
Végre ide is eljutottam, már régóta terveztem. Édesanyámmal találtam meg, útban Galyatető és Mátraszentimre között kis kitérőt téve. Felülről egyáltalán nem veszélyes a terep, lentről még nem próbáltam.
Három ötöst újabban ritkán adok, de ez a láda megérdemli.
Elgurult a kupak, na nem a gyógyszeremé, szerencsére nem túl messzire így aztán le kellett másznom érte. Meglett! Mátraalmásról Mátraverebély felé tartó túra során.
A K+ (Mátraalmás) felől érkeztünk, brutál mászással, az eső után köveken, avarban, gyökereken, sárban csúszkálva. Ezen felül még a lépten-nyomon lábunk alatt mászkáló szalamandrákra is vigyáznunk kellett. Szép hely, köszönjük.
A hely csodálatos, nagyon jó lenne többet tudni a vár múltjáról.
Szerintem a vár területén is lehetett volna rejteni, alig járnak ide, inkább csak turisták.
Vandussal kettesben, nagyszerűt túráztunk, amíg készült a szobánk a nagyszállóban. Láttunk fehér tetejű hegyeket a távolban, nyilván a Tátrát.
Másnap a GCTT03 rövidtáv teljesítése után találkoztam az egykori rejtővel, aki épp ott őrizte a pontot.
Hát ez a p3 jelzés nem tűnt ilyen nehéznek a térképen :)
Nagy okosan egy szánkót cibálva jártuk végig. Az eredeti terv szerint innen még Orosz Mátyás várát kerestük volna fel, de lassabbak voltunk mint két rokkant csiga, így Almásról visszafordulva a zöld Q-n, a szűz hóban küzdöttük vissza magunkat Galyatetőig. Így utólag jó kis út volt ;)
A ládika tényleg nehezen nyílt a fagyban!
Köszi a rejtést!
A P3 útig minden OK, onnan szívás...
2 ötven éves kessernek a viharos szélben kellett megküzdenie
De sikerült. Itt gondoltam, na jó hazamegyek és a maradék 2-t le...
40. ládánk, ezért küzdöttünk eddig a legtöbbet. Szüz hóban indultunk útnak Galyatetőről a jelzett úton, a hideg (-10°C), és a kb.15-20 centi friss hó igazán élvezetessé tette a túra elejét. A gerincen a sáncnál azonban brutális szélvihar fogadott. Tombolt a jeges szél, kúszva, mászva fogtuk be a pöttyös fémládikát, ami sajnos nem nyílt ki a zord időben. Így nem tudtuk meg a jelszót, kérjük a rejtőt a találat jóváhagyására a fotó alapján. Visszamászni kicsit még nehezebb volt, de a ládafogás öröme feledtette a durva időjárási körülményeket. Legközelebb irány az Antarktisz, már ha van arrafelé láda ... ;) Köszönjük a rejtést!
BEAC-túrán megtaláltuk. Már megint :-( Érdekes, erre már nem is emlékeztem. Bár tény, Peti morgott valamit, hogy itt már jártunk. Úgy látszik benne jobban megmaradt.
Kisnyuszi túra közben, emelkedőn felfelé találtuk meg. Egyébként amilyen ijesztő térképen ez a gerinc, a valóságban egyáltalán nem volt olyan nehéz és fárasztó. A rejtek persze ettől még veszélyes, de hát kell az izgalom.
Kisnyuszikkal jöttünk fel 2 napra a Mátrába és csodás időt hoztunk magunkkal. Első nap fogtuk a ládát Dyannal. Remek a rejtés, csak kicsit paráztam (alulról érkeztünk Mátraalmás felől). Ajánlom mindenkinek hogy az úton menjen el a lehető legközelebb pontig.
Míg Tibi a Szent Lászlóig futott addig én Laurával a hátamon nekivágtam a túrának. Az utolsó 800 méter volt húzós. A kölök (mert édes gyermeknek jelen helyzetben nem nevezném) a ládától 14 méternyire csapott egy akkora hisztit (gondolom a szél miatt), hogy inkább nem másztam be vele a bozótosba. Ilyen sem volt még, hogy én 14 méternyire ott hagyjak egy ládát. Azért töltök fel fotót (telefonnal készült, nem a legjobb minőség), és bízom a ládagazda jóindulatában.
A leírásban javasolt útvonalon, Galyatetőről indulva. Erős kellemetlen szél, de ki nem hagytam volna, ezért jöttem.:)
A ládikától csodás panoráma!
Köszönjük!
A galyai úton parkoltam, majd leereszkedtem a ládához. Tipikus "kígyós" láda: érdekes sziklák, szép kilátás. A pöttyös doboz rendben bírja a viszontagságokat.
Ez volt a második láda amit megtaláltunk. Jól jellemzi amatőr mivoltunkat, hogy a jelszóról nem is tudtunk, így azt nem tudom megadni :) 6 felnőttel és négy kisgyerekkel (2-6 évesek) vágtunk neki a túrának, de a kilátás miatt nyugodtan mondhatom, hogy megérte. Köszönjük a rejtést.
Szuper láda. Utána sajnos vissza kellett fordulni, mert már sötétedett. GCOMV-t terveztük, de durva a szintemelkedés onnan vissza. Még bele kell jönni a szintvonalak olvasásába és az útvonaltervbe kombinálásába. :) KAR!
Évi és Herrbert GCnyes
Egy ismerősömmel indultam el gombászni amibe végül is belecsempésztem egy kis geocaching-et :D Végül mindkét tevékenység sikerrel zárult. Galyatető felől közelítettünk. Kellemes reggeli a Werbőczy forrásnál, majd kis séta idáig. Micsoda út vezet ide Mátraalmás felől :D Kicsit leereszkedtem ebbe az irányba. Érdekes... :D A hegyoldalban gombát kutatva megzavartam egy aranyos kis őzsutát, aki éppen délelőtti pihenőjét töltötte.
Az Orosz Mátyás sziklához is el szerettem volna jutni, de a túratársam igen jól ismeri a környéket, és azt mondta Ő oda el nem kísér engem :D Majd legközelebb!
Köszi a rejtést!
GPS nélküli "brutál ládázás":-D...így tudnám jellemezni Galyavári kiruccanásunkat..na az ilyen ládákért érdemes elindulni!!
Remek volt,nagyon jó zárása a mai napnak!!
Köszönet érte;-)
(A panoráma vetekszik Ágasvárral....)
Galyatetőről indulva a láda közelében szalonnáztunk egyet, majd irány a láda. A masina lemerülőben lévén kissé túlereszkedtünk, de irány vissza. Indulás Mátraalmásra, ott kávé jégkrém, és a falon utvonaljavaslat. Az eredeti P-at átváltottuk Z pöttyre. A kocsitól 500 m-re nagy zuhét kaptunk.
Én bizony Mátraalmásról másztam föl, tulajdonképpen szó szerint, mert ezt már gyaloglásnak nehezen nevezném. Természetesen megérte, maga a hegyoldal is lenyűgöző, ahol föl kell mászni, na és a kilátás. Ritkán adok 5-öst a környezetre, itt most a hangulatos kis falut is beleszámítottam, így az együttes élmény mindenképpen meggyőzött a pont különlegességéről.
Már korábban becserkésztük ezt a ládát, de mivel erre jártunk, és az ilyen helyre szívesen jövünk, újból magunkévá tettük egy pillanatra. Mindaddig, amíg elhelyeztük benne a Go East, Babe! bogarat.
Jó utat neki!
Nagyon köszönjük a lehetőséget!
Ildikó, Mike
A galyatetői láda után felderítve. GPS hiányában kicsit hamarabb kezdtük el keresni...így kb. 30 percet rohangáltam fel-alá, a sziklák közt...Aztán mikor inultunk tovább (hogy most már feladjuk), akkor láttam meg a jellegzetes csapást...Na, szép mondhatom...mondjuk a táj is az lett volna...vagyis csak gondolom, mert a köd miatt kb. csak 5-10 m-re láttunk el...
[wapon beküldött szöveg]
Nagyon érdekesek ezek a várak. Számomra érthetetlen, hogy az erdő közepén, úttól, falutól távol mi lehetett a célja az építőknek. Az alapterület nagyon kicsi, kút, ciszterna nincs, és a sánc felőli oldalról nehezen védhető. Kár, hogy a történetét nem kutatta a rejtő.
A villámtúra utolsó ládája volt ez, mely után már igencsak sietve kutattam, mert kezdtünk belecsúszni az estébe, és még le is kellett érnünk a hegyről. Az ide vezető út előtt kíváncsian vártuk, hogy vajon milyen lesz a terep, mert gyakorlott túrázóként enyhe szkepticizmussal tekintettünk a térkép "nagyon meredek" feliratára. Egy darabig néztünk is egymásra, hogy vajon egyik-másik szakasz már az lenne-e, de a tetőhöz közelítvén megállapítottuk, hogy ennek a fele sem tréfa. Azért viszonylag gyorsan abszolváltuk a húzós kaptatót, de jól esett a ládakeresés pihenője is. Autós matricát itt is hagytunk. Köszönjük a rejtést!
4 napos mátrai túránk negyedik találata. Mátraszentlászló felöl a Smiró Feri útja remek, Mátraalmás is tetszett, a galyavár nagyon jó hely és a rejtés is nagyon rendben volt. Köszi szépen!
Mai utolsó ládánk 6. is megér egy ötöst. A panoráma csodás, a terep tuti, a rejtés kafa, az ebéd finom volt. Ez egy perfekt déj. Köszi. Üdv: Kormi és Cirmi
ui:gycaa-ékkal egész nap kerülgettük egymást szerintem pont szembetalálkoztunk a találatuk után és a miénk előtt galyavárnál.
Állat a rejtés, én visszafelé picit nehezítettem. Igaz majdnem vissza estem.
Ládát elhagyva nem sokkal késöbb az erdőben Kormival és Cirmivel futottunk össze. Elöször azt gondoltam ők is ládázók, de nem láttam kezükben GPS-t.
Mártai túra Tomival Zsuzsi helyett második állomása. A piros pont jelzésen megkerestük a Cigány kutat, nem sok volt belőle. A piros háromszög lefelé kavicslesikló pálya. Fától fáig csúszkáltunk. A láda rejtek hamar meglett, tetszett. Mentünk tovább Mátraalmás felé, majd az Orosz Mátyás sziklához.
Ajánlott parkolótól indultunk, tipikus dombra fel, völgybe le út volt..
Szuper helyeken, fák, kövek, gyökerek..
Megindító az emlékhely..
A dobozhoz elég brutális leereszkedni, de megoldottuk, még én is :-)
A rejtés szuper, bár pillanatok alatt meglett..köszönjük!
Fantasztikusak ezek a vármaradványok.. imádjuk. merengés a régmúlt idők felett :-)
Mára három is jutott, ez, gcnyes, és még reggel gckazs..
Gatyatetőről tettünk egy karikát. Az árnyas, fényfoltokkal átszőtt út, a sokszínű erdő, a kilátások is csodásak voltak, csak Ágota nem akart kimenni a képekből... A megtalálással sem volt gond. P
Két fiammal, Marcival és Matyival kb 40 percig kerestük, mire véletlenül megleltük. Kis segítségként mondom, hogy a DNY-i oldalon kell keresgetni. A kilátás gyönyörű ez kárpótolt az elhúzódó keresgélésért. Kösz a rejtést, ez kalandos volt.
Mátraalmás felől közelítettünk, mert onnan az igazi! :))) Gyönyörű helyen van, azonban a keresésnél nem árt vigyázni, nehogy hirtelen magasságot veszítsünk, méghozzá elég sokat.
Köszönjük!
Mátra v2.0 kesingtúra 23/16.
Mai első ládánk. Galyatetőn, az ajánlott parkolóban hagytuk Geopelt, a -on indultunk el, majd jobbra, a -re tértünk le. A turistautakon meglepően sokan voltak, tiszta népvándorlás volt! Megnéztük Kecskés Gábor sziklára rögzített emléktábláját. Kár, hogy a várnak ezen a helyen sincs már nyoma, de a panoráma csodálatos volt! Könnyen meglett a doboz, vigyáztunk, nehogy leguruljon... :-)
A -ön visszafelé haladva a tuhu térképen is jelzett erdészeti földúton jobbra tértünk, ezen haladtunk tovább Orosz Mátyás várát (GCOMV) felfedezni.
NZs & KáVé
Geoverseny másnapján egy laza 7 km-es túrát teljesítettünk. Közben leltünk 3 kincset is.
Ma 3/1, össz. 425. találatunk. Szép az erdő, a kilátás. Galyatetőröl indultunk az együttfutó jelzéseken, idővel az utóbbi észeknek tér, majd a várhoz a mentünk le. Útközben még a rejtővel és 2 verseny szervezővel is összefutottunk. A pontokat gyűjtötték be, amire még tegnap mi vadásztunk.
A verseny után még leszedtük ezt a ládikát Blue Mali barátommal, sajna nem tudtunk logolni, mert nem volt benne toll, mi meg verseny után mint aki jól végezte dolgát mindenünket a kocsiba hagytuk, és úgy indultunk megtalálni a ládikát, így nálunk sem volt.
Köszi a rejtést.
Megtaláltuk a GC verseny után Dr.Lada barátommal.
A ládában nem volt toll, így nem tudtunk beleírni, de viszont nagyon szép kilátás volt, és csodás környezet.
Remélem Dr.Lada lába gyógyulgat.
*
Egy igazán klassz túra végén, OM Vára után, (becserkészve a Békakirályt is, hátha ifjú Herceggé változik) Totti segítségével megtaláltuk mi is a rejteket. Köszi neki! Nagyon szép és élvezetes út volt :)
Toll? Szerencsére mindig viszek magammal, de a logbook valóban szétesőben van.
A geocache fesztivál közben kerestük meg népes csapatunkkal. Lentről másztunk fel, így igencsak megizzasztott minket, de nagyon tetszett, szép a kilátás.
Wow! Hát a terephez mi is hozzátettük azt a plusz 1-et! Geocache verseny keretében mentünk, összesen 9-en, gyerekekkel is. Mindenki kibírta, ügyesek voltunk! :) A kilátás nagyszerű, megérte.
Verseny kozben elugrottunk ehhez a ladahoz is, habar egy kis kitero volt, es meg versenypont sem volt ide rejtve.
De a kilatas miatt mindenkepp megerte! A rejtes eleg konnyen kiszurhato. Nem tudom, az eredeti allapot milyen volt, de jelenleg egymasra rakott kovek takarjak a dobozt a fa odvaban, ami elegge szemet szur. Raadasul a logbook abszolut alkalmatlan logbook-nak, semmi perc alatt szethullik lapokra. egy ilyen tapasztalt rejtotol nem ezt vartuk ;)
Kicsit bambultuk a panoramat, de aztan felvettuk a nyulcipot, mert meg sehol sem tartottunk a verseny teljesitesevel...
Csütörtökön délután érkeztem a verseny helyszínére. Mivel sokáig világos van, gondoltam, még estig belefér a két legközelebbi láda. Mátyástól jöttem ide, ahhoz képest könnyű találat volt. Útközben egy őzzel találkoztam. Sajnos ő nem állt modellt, mint GCOMV felé menet a szarvas.
Végre a játék keretében eljutottunk a Mátrába is, ahol vagy 20 éve nagyon sokat túráztunk. Réka lányunk osztálytársának szülinapja Szuhán, és onnan egy kis túra. Mi 1.5-t is hozzáadtunk a terephez. Köszönjük, jó volt, elfáradtunk.
Hétvégi geocach láda begyűjtő túránk nyolcadik (9/8) állomása a Mátrában.
Szép virágokkal van tele az erdő. Kellemes túra volt a ládáig. Aztán folytattuk az utunkat GCOMV-hez(Pedig nem szeretjük a "brutál dolgokat").
Köszönjük a rejtést!
Galyatetőről indultam a Menedékháztól, minden sima volt jól járhatóak a turista utak is.
A kilátás gyönyörű volt és a várhegy is tetszett.
A ládánál találkoztam 2 ládász sráccal, akik már korábban is jártak itt, csak vissza néztek és együtt mentünk megkeresni az Orosz Mátyás várat!
(Az keményebb volt)
Köszi a rejtést!
András barátommal (ranle) egy nagyobb ládavadászatot terveztünk, de egy kisebb sérülés miatt végül "csak" 1.5 napos lett (30 km-el és 9 ládával). Mátraháza - Csórrét - Galya - Nyesettvár - Sasvári panoráma - Galyavár - Mátraszentlászló - Mátraszentimre - Fallóskút (itt alvás) - Ágasvár - lefele jövet sérülés... :(( - Mátrakeresztes - Vidrócki-barlang (uzsonna) - Mátrakeresztes - buszozás haza.
Sok szép élménnyel gazdagodtunk! Köszönjük a rejtőknek!
Húsvéti ládavadászat a Mátrában 20/8.Jó móka volt.A leírásban megadott parkolót sehogy sem akartuk megtalálni.Máshol tettük le a vasat,aztán gyalog kerestük hol lehet.A templom mellett kell élesen balra felkanyarodni a lejtőre.A ládához nagyon kellemes út vezet leszámítva az utolsó 10métert.Némi alpin technikával azt is sikerült leküzdeni.Kész kihívás, hogy ilyen meredek lejtőre hengeres dobozt telepítettek!
[wapon beküldött szöveg]
4 napos mátrai túránk egyik legjobb ládája. Kellemes séta, találtunk a ládában egy TB-T, szinte senki nem volt a környéken. ezt szeretjük. Köszi! Murus és Cica
Már többször volt tervben ez a láda, de még csak most jutottam idáig. Mi fentről közelítettünk, és így nem volt vészes. Nagyon megérte ide eljönni, mert gyönyörű hely.
Nagyon köszönjük a lehetőséget!
Ildikó, Mike
Gcmszt-től jöttünk! Lányok síeltek, míg mi ládáztunk. Az utolsó 100 méter volt a legkeményebb (cél előtt már négykézláb). Hóban kb. 4,5-es volt a nehézség! :))
A doboz nedves és a logbook teljesen szétesett már.
Galyatetőröl indulva végig lefelé de vissza ...Csodálatos a panoráma,érdemes volt eljönni ide.A rejtés majdnem kifogott rajtam.Meredek oldal,csúszos hó...
Első újévi túra kissé izgalmasra sikerült. Könnyű délutáni körtúrát terveztünk Szentimréről Galyatetői kitérővel, de a térkép és a szálló társak figyelmeztettek a nehéz terepre. Csakazértis megnéztük azt a veszélyes útszakaszt lefelé Almásra. Nem lett volna olyan veszélyes, ha hágóvasat is felcsatolunk. Végül esés nélkül túléltük. Szerintem a terep nehézségéhez télen Almás felé 2-t kell adni. A ládát a pontatlan vétel miatt kerestük egy darabig.
Azt mondták, pár napja lehetett látni a Magas Tátrát Szentlászlóról, mi a Galyatetői kilátóból nem láttuk a párás idő miatt.
Galyatetőről indultunk, kicsit jeges volt az út, hát megörültünk nagyon a várnak. Azt hittük, hogy már a célnál vagyunk, de a kütyü szerint még több, mint 200 m a rejtek. Ez a szakasz volt a legcsúszósabb, főleg az utolsó méterek - ide már csak hárman merészkedtünk le. Logoláskor elolvastuk az utolsó bejegyzést, az előttünk ott járók fagyos éjszakai találatát - hát ez nem semmi, gratulálunk!
Némileg hóvihar volt - a rejtő kérte, hogy ne ejtsül le a dobozt a völgybe: ezt a "kötelező gondosságot" magamra nézve is alkalmazandónak tartottam ;-)
Majd legközelebb - Gyögyörű volt a havas Mátra!
(Több ládát kiszemeltem Galyatető környékén, de a társaságban kiránduló kisgyerekek "erősen csökkentették a hatótávolságot".)
A hosszú hétvégén én sem maradtam otthon, recski bázissal csillagtúrák.
E napon Kisterenye-Galyatető a Lengyendi-patakot követve (aka Encián Emlékek MT-3, part II)
Vó't itt minden, híd híján Zagyva kerülés, lövöldöző vadászok, lesből frászthozó gombaszedő anyóka (az útbaigazítást köszönöm) Mátrai várak mozgalom kódfestéssel.
Mindezt 11 óra utáni indulással, de sikerült elérni a 18:38-ast busz.
Mátra forever!
Meglett! Mátra túránk alkalmával becserkészve. Lélegzetelállító a kilátás a ládika közelében. Kicsit meredeken kell lemászni, de aki meg akarja kaparintani a kincset, az szenvedjen is kicsit érte. ;) Remek láda, remek rejtés! Köszönöm a rejtést!
Geri89
A Galyatető Grand Hotel parkolójából indultunk, kezdésként megnéztük az ottani kilátót is. Nagyon szép a környék, kár hogy már szinte semmi nem látszik a várból.
Megtaláltuk életünk első ládáját.
Nagy élmény!
Kicsit izgultam, nehogy csak szemét legyen benne (a gyerkőc csalódott volna). Vittem titkos ajándékot amit a gyerkőcnek szántam, ha nem lett volna benne semmi / nem találjuk meg, ...
Kellemesen csalódtam!
Azt hiszem sípot "találtunk", hagytunk ott bontatlan 9V-os akkumulátort.
Ma váras napot tartottam. :-)
A Kanázs vár után ide jöttünk, mire ideértünk senki nem akart sétálni. Így kénytelen voltam lerohanni a rejteket. Kesserlét előtt már sokszor voltam itt, a hely még mindíg csodálatos.
Köszönöm a rejtést.
Kitünő hely! Nagyon élveztem az utat ami a gerincen vezet végig. Galyatető felől érkeztem, és oda is kellett vissza másznom. Könnyen megtaláltam, adja magát a rejtés de mégis el van dugva. Szóval remek. Benne lévő TB-t tovább vittem mert másütt is tudok neki favágást ajánlani.
A környezet remek a kilátás felejthetetlen! Köszönet az elrejtőnek.
Megvan. GCMSZT felöl jöttünk a K+, majd a P3 utakon (mert szeretjük a brutál dolgokat :)). Gyönyörű panoráma, a láda kicsit lassan lett meg az átlaghoz képest... a hat fős csapatból csak Öcsémmel ketten estünk neki keresni, amíg a többiek lecsücsentek kipihenni a kaptató fáradalmait. Végülis Öcsém találta meg, egy baltás TB-t bele is költöztettünk (TBJCQR).
GCMSzt től (vöröskötöl) jöttünk át ide. Alúlról közelitettük meg Mátraalmás felöl a K+ úton.
A térkép szerint könnyü útnak igérkezett, de a valóságban....
Azt nem tagadom szép a völgy és jó átugrani a patakok fölött, de galyavára felmászni. Na az szép teljesitmény. Az egyik térkép azt irja, hogy Nagyon meredek hely. A másik pedig azt Veszélyes hely. Mit mondjak igazuk volt.... Kidölt fák és tényleg szinte négykézlább lehet csak feljutni.
Figyelmetlenség miatt zavartam a rejtőt, bocsi. A nagy szélben minden lehetséges fa odvát megnéztem, vége kivillant a kő mögül. A környék nagyon össze volt járkálva, lecsúsztak, felmásztak a hegy oldalán.
Megtaláltuk. A figyelmeztetések ellenére sikeresen le is ejtettük. A fémláda csak úgy pattogott a sziklák között, azt hittük sose fog megállni. Elindultunk utána. Lementünk egészen a szurdok legaljára, de mégse találtuk, pedig ennél lejjebb már nem mehetett. Csalódottan elindultunk fölfelé. Jó hogy fém a láda mert megcsillant a kövek között. Szerencsésen megúszta a zuhanást még csak ki sem nyílt. A szurdokban találtunk egy törött ládát is és egy tollat. Valószínűleg ezzel megfejtettük az előző láda rejtélyes eltünését is. Ez volt az igazi ládakeresés !!!!!!!!!!!
Galyatetői parkolóból ÉNy felé indultunk el a zöld jelzésen, kicsit hosszab, de nekünk jobban tetszett, mint a visszafelé választott ajánlott útvonal. (sokat nyomott a latban, hogy a szűz hóban igazi felfedezőnek érezhettük magunkat). A láda, azaz henger keresése eltartott egy darabig a jeges domboldalon.
Szép volt a környezet. Csak sajnos csúszott, jeges volt az út. A ládához csak Ádám ment le, és felhozta hogy a gyerekek is megnézhessék. A repülőt kivettük, majd tövább repítjük valahova.
Galyatetőről indultunk, ott még hó volt, sőt sífutó verseny is. Innen le a várig és a ládáig, majd tovább Mátraalmás fele, hisz szeretjük a brutál dolgokat. Nos, nem véletlenül van a térképre írva, hogy nagyon meredek. Lenn napsütés fogadott, és tavasz. Felfele a P jelzésen jöttünk, kimelegedtünk, mire felértünk, és újra a télben lettünk.
Pont esett egy kis hó ami "lent" Pásztón rögtön el is olvadt de itt "fenn" megmaradt. Nagyon élveztük a túra minden percét és az utolsó téli napjainkat. :))))
Galyatetőről indulva, végig szép úton, részben gerincen, tipikus Snake láda! Visszafelé szép naplementét láttunk és névnapom alkalmából jót vacsoráztunk a Vidróczky csárdában.
Megtaláltuk és ez volt az első ládánk. Galyatető parkolóból indultunk. A vége egy kicsit veszélyes volt: a kövek erősen jegesek, havasak voltak.
Sajnos visszafelé haladva ránk esteledett, ami kicsit izgalmassá tette a végét. Az idő kellemes volt (+2C), de meg tudjuk erősíteni, hogy a Galyavár környéki gerinc igen huzatos kis hely. Ajánljuk minden erdőben turázni szerető ládakutatónak.
Galyatetőről jöttünk "le" ehez a ládához. Kellemes szélcsendes út volt egészen amíg el nem értük a Galyavári gerincet:) Utánna már kissé összehúztam a cipzárt a poláromon. Már egy ideje nem jártak erre, kellett egy kis szűzhavat taposni. Egész könnyen ment, csak a láda előtt egy 50m-el lett kicsit gázos a dolog, de hamar megoldottuk. Összességében a láda remek helyen van jó rejtéssel ami már messziről látható ugyan de az avatatlan szemek biztos nem szúrnák ki.
Reggel Galyatetőről indultunk és egy rövid emelkedőt (Péter-hegyese) követően hosszan lejtettünk a Galyavárig. Eleinte lejárt úton haladtunk, de a ön már magunknak tapostuk a nyomot. Jónéhány alkalommal jártam már itt a Mátrai tánc 40 ttúrán. Mind a 4 évszakban lekűzdöttem ezt a rendkívül kemény emelkedőt Mátraalmásról. Volt olyan tél, hogy tükörjég volt az út. Ezúttal lefelé kellett ereszkedtünk. Ez azért könnyebb... A várról csak annyit sikerült kiderítenem, hogy feltehetően a 13.században már állt, s a Mátra legnagyobb kiterjedésű vára volt. A sánc legépebben a keleti részen maradt fenn. A rejtek fölötti szikláról szép kilátás nyílik DNy felé: jól látszik a Mátrabérc vonulata. Igazi snake-hely! Visszafelé a csúcsról majd lefújta a bandát a szél. Maceknek is erősen kellett kapaszkodnia a hátizsákba.
Bt. a Mátrában 02.Kofola nélkül ugyan,latyakos hóban,de végre napos időben caplattunk e ládához.Nem okozott csalódást;kesserek könnyedén megtalálják,bár többedmagával nehezen logolhatják...
-4 fokban, hóesésben, de megtaláltam végül. A környék összes faodújába belenyúltam, a helyi mókusok nagy ijjedelmére.
Mindegy, ez volt az első geoládám...de nem az utolsó.
A jelszó sajnos nem működik, biztosan rosszul írtam fel :-(
Galyatetőről indultunk el és viszonylag hamar oda értünk még a 2 éves lányunk sem volt nagyon visszatartó erő. Kissé meredek volt lemászni, de nem volt vészes. Nagyon kellemes tiszta idő volt, remek volt a kilátás! Snake egyen ládája most is nagyon igényes volt! Köszönjük a rejtést!
Galyatetőről mentünk, a vége érdekes lett.
A többieknek csak annyit mondtunk, hogy
valahol itt van, ezért keresgéltünk egy kis ideig.
Jó rejtés, köszönjük
Béki + Fodor + Pomázi család
Remek túra volt, Galyatetőről indultunk. A korábbi bejegyzések alapján nehezebb terepre számítottunk, 2 éves gyermeket is vittünk háti hordozóban, az utolsó 10 métertől eltekintve, kellemes hegyi terepen vezetet az út.
Mátra túra 0.1
Az egyik legjobb rejtés, amit eddig megtaláltunk. Gyönyörű a kilátás a környékre.
A fémdoboz nagyon jól védi a benne lévő dolgokat, ötletes.
Úgy kifáradtunk a tegnapelőtti GCMDEL és GCHAKI teljesítésésben, hogy tegnap egész nap a szállóban maradtunk és fürödtünk meg szaunáztunk :) Aztán mielőtt hazafelé vettük volna az irányt felautóztunk
Galyatetőre és szétnéztünk itt is kicsit. A láda nagyon jól el van rejtve, és a környék meg a panoráma is nagyon tetszett. Innen irány a GCNYES.
Megtaláktuk!biciklivel jutottunk el odáig Bagolyirtásról.addig rendben is volt minden.De utána az az isszonyat meredek lefelé.be is jelöltem a térképen,hogy erre bicóval soha :)
Galyatető túra második ládája. Nagyon jó hely és meglepően forgalmas. :) A parkolótól egyenes és kényelmes út vezet a dobozig, csak a végén van egy kis nehéz szakasz. A rejtek fölött nagyon szép kilátás fogad. A rejtés nagyon jó, csak a logolást nehézkes egy kicsit. De megérte a fáradságot.:)
Céges továbbképzés kapcsán jöttem el Galyatetőre, a Grandhotel Galyába, és ha már erre jártam, megkerestem ezt a ládikót Dettyvel és Tomival, akik lehoztak kocsival.
A környezet és a kilátás is nagyon szép, bár ha ez a 3-as nehézség és 2.5-es terep, akkor milyen lehet az 5-ös. :-) Néha egy kicsit életveszélyesnek tűnt az út, ha ott legurultunk volna, csak a hegyimentők tudtak volna felhozni. :-(
A Russa viszonylag közel vitt, így relatív könnyen megtaláltuk.
Mátraszentimréről indultunk (K+), majd Mátraszentlászló után a S - K+ - P3 útvonalon közelítettük meg a ládát. A K+ - P3 útvonalat mindenkinek csak ajánlani tudom.
Valóban, talan a Matra legszebb ladikaja. Es bar a kornyeken van a nyaralonk, a ladika nelkul nem lett volna "eleg apropo" korbejarni a kornyeket. Nehez, de nagyon megeri.
Családommal (Szász és Ábrám család) túráztunk erre, nagyon szép környék. De a jelszót nem írtam fel, mert buta vagyok... Miután visszatettük a ládát az eredeti helyére, egy egész osztálykirándulás ment el mellettünk, nagy élmény volt...
Galyatetőt elhagyva, a Russa szerinti bekötőnél parkoltunk le a kocsival, (ahol az S kezdődik). Bő 1 km gyaloglás után értünk el a ládához. Szép vidék és nagyon jó rejtés. Köszi!!!
köszönjük ezt a ládát,nagyon klassz kirándulást tettünk!mi Msztlászló felől jöttünk és a meredek sem fogott ki rajtunk.5 és fél éves Gáspár a megtaláló és Ő is nagyon élvezte a meredeket!
Az utolsó mátrai napon reggel még úgy tűnt, hogy ládát már nem fogunk tudni találni, de végül ez mégis belefért.
Galyatető felől közelítettük meg. A célegyenesig valóban kellemeset sétáltunk, de onnan a terepviszonyok radikálisan nehezedtek. Először rossz irányba indultam, ahol a zsebemből kiesett a Mátra térkép. De legalább elmondhatom magamról, hogy megmásztam a meredeket:-)
Amikor már a megfelelő irányba indultam, egyből meglett a láda.
Köszönjük a rejtést!
Mátraszentlászlóról Galyatetőre oda-vissza, egy kb. 11 km-es, 8 gyerekes túra közepén, a hangulatot feldobó találat. Visszafelé nem a P3-on, hanem kb. 500m-t visszasétálva szintben, mentünk Mátraszentlászlóra. Ezt a panorámát sosem láttam volna meg, ha nincs ez a ládikó. Vagy 5 ex-tájfutó barátunkkal voltunk ott, de ők is meglepődtek. Köszi az élményt!
Céges továbbképzésről ellógva kerestem meg. Egy kicsit aggódtam, hogy rámsötétedik ezért egy jó 4-es átlagot mentem. Jó helyen, jó láda, szép kilátással. Érdemes megkeresni.
Családi kirándulást tettünk a Mátrában, ez volt a mai nap második ládája. Galyatető felől közelítettünk, ahogy a meredek rész elé érkeztünk, kitárult a panoráma. Kár, hogy kicsit párás volt a levegő. A rejtés nagyon jó, a doboz külön tetszett.
Megtaláltuk, betettük Browny travelbugot. Visszafelé egy kis kerülővel jöttünk, találtunk egy romos vízműnek látszó tárgyat, A lenti medencék teli kristálytistának tűnő vízzel, és nagyon hangos robajjal.
Kellemes séta Galyatetőről, és szép, érdekes hely Galyavár környéke. Szeretem az ilyen zergéknek való ládaelhelyezést, ahol egy kicsit mászni is kell :o))
4 napos Matra tura nap 4 lada 24.
Tetszett a hely, leginkabb azert mert jegesek voltak a fak es a kutyam iden csak most latott havat. (en voltam sielni :-) )
GCMSZT felöl jöttünk a K+, majd P3 jelzésen felfelé, a "brutál" irányból. A csapat derekasan teljesített, bár útközben találkoztunk turistával, aki lefelé jött, és igyekezett lebeszélni bennünket a tervünkről. Így viszont az út végén nemcsak a ládának örülhettünk. Hogy melyiknek jobban ...(?) pedig a rejtés is tetszett , köszi!
remek hely es rejtes, vartuk is bombadilt, de helyette a hegy szelleme jelent meg szel alakjaban amint kinyitottam a hengert.. megfogott na, koszonjuk.
Szélviharban. [wapon beküldött szöveg]
Mai utolsó ládánkhoz már csak L@zyvel ketten mentünk el, a többieknek vagy megvolt, vagy siettek, vagy elég volt a csavargásból. :)
Az időjárás itt már nem viccelt velünk. Már a gerincen is elég nagy szél fogadott minket, de a ládánál volt igazán csúnya a helyzet. Akkor a szél volt, hogy le kellett térdelnem és a sziklába kapaszkodni, hogy ne vigyen fújjon le a völgybe. L@zy a fát ölelgette, pedig saját bevallása szerint nem volt az esete. :)
A dobozból kétszer is kifújt pár matricát a szél, az első után még láttam hova és összeszedtem. A második alkalommal eltűntek, így sajnos az ajándékkészlet picit megfogyatkozott. Sok képet már nem csináltam mert már sötétedett, a többiek vártak a kocsinál, és az időjárás sem volt marasztaló.
Ez volt az utolsó, még meg nem talált snake ládám. Nagyon köszönöm az összeset, öröm volt megkeresni mindet! Igazán rejthetnél még párat!
Egészséges, kalandos túra vezet a pontig. Sajnos az időjárás nem volt már annyira kegyes hozzánk, a szél majdnem lefújt minket a gerincről. Még a kezünk is lefagyott, így a logunk lehet, hogy olvashatatlan!
Kati és Tomi
Vöröskő felől érkezve sokáig tanakodtunk, merről cserkésszük be a ládát, de a közelgő sötétedés miatt a rövidebb utat választottuk. A meredek útról szóló bejegyzések és a térkép hasonló figyelmeztetései nem túloznak. A rejtés remek, olyannyira, hogy elsőre nem is nagyon hittem a formálódó kesserösvénynek, egy másik szögből azonban gyanússá vált a hely. A kilátás és a láda egyaránt remek, télidőben viszont "izgalmassá" is válhat a szűkebb környezet.
Még éppen jó időben hoztuk Orosz Mátyás üdvözletét. Logolás után megjelent egy köd-cunami és elöntötte a tájat. A dobozt kompasztáltuk (kapott egy iránytűt) és a szellős (szakadozott) rucit lecseréltük kék bundára.
Galyatetőről könnyű 1 órás séta volt, a leírás alapján GPS nélkül is odatalálni. Egy negyedóra után feladtam a keresést a meredek hegyoldalon, kérem a rejtőt, hogy a fényképek alapján hagyja jóvá a találatot. sp
A mai napon több ládát is útba ejtettünk. Ezzel kezdtünk. Nagyon szép a várból a kilátás, az idő is szuper volt. A Leó labradorom is aktív részese volt a keresésnek, a rejtésnek már kevésbé. Nagyon hamar megtaláltuk és nagyon jól visszaálcáztuk.
Megtalaltuk. Nem volt konnyu, eloszor teljesen mashol kerestuk,de a GPS okosabb volt. :) Aki legkozelebb megy, vigyen egy tollat, mert ami a ladaban van nem nagyon fog. Nagyon jo a rejtes!
Tikis, Aniko
A láda környéke valóban nem könnyű terep! Főleg úgy izgalmas, hogy - ismerve snake rejtéseit - feleslegesen lemásztam egy olyan sziklához az út jobb oldalán, hogy azt hittem itt a vég...
Na de végül is egy sokkal szelídebb helyen meglett. Ez a lényeg!
A láda feletti lépcső tetejéről viszont fenséges a kilátás. Ez mindent megért.
Tamás, Jutka
Nagyon népszerű volt ma a láda, 2 kesser csapattal is találkoztam. Egyikük éppen logolt mikor odaértem, így nem kellett keresnem a ládát.
Szerencsémre. A készülékbe elírtam a koordinátát, nem "nagyon", csak 80 méter volt a tévedés.
István
Ez volt az első keresésem és megtalálásom is egyben, barátnőmmel és szegedi barátainkkal.
Nagyon élveztem, bár szerintem nem volt elég pontos a koordináta. Találkoztunk a ládánál egy tapasztalt keresővel, aki nagyon szimpatikus volt. A kilátás csodálatos.
Agoka.
Csodás környezet, élvezetes túra lefelé Mátraalmásra! Barátaim első "kincskeresése", de az biztos, hogy nem az utolsó :)
Elég sokat keresgéltük, mire ráakadtunk az odúra, az egyik közeli üregben cache helyett valami állatka lapult, nagyokat pislogva rám (talán egy kicsi bagoly? Nem láttam jól, és az igazat megvallva meg is ijedtem tőle :))
A könnyebb utat választottuk:Galyatető felöl jöttünk, de amikor láttuk, hogy a másik vadregényesebb lett volna, már meg is bántuk. A kilátás gyönyörű!Várnunk is kellett egy kicsit amíg biztonságossá vált a láda megközelítése.Alig, hogy visszarejtettük, a semmiből előkerült vagy 20 ember, akik nem tudták honnan jöttek és merre is szeretnének továbbmenni. Megtaláltuk volna a mátrai Rám-szakadékot? (Már ami a tömeget illeti...) Az egyik travelbug-ot magunkkal vittük, igyekszünk minél hamarabb új helyet keresni neki.
Galyavár felől érkezve, viszonylag könnyen megtaláltuk. Nagyon szép a kilátás és jó a rejtés!!!
Hagytunk benne 2 travelbug-ot, mindkettő Franciaországból jött!
Galyatetőről sétáltunk le. A GPS sajna össze-vissza mutogatott, úgyhogy telefonos iránymutatást kellett kérnünk, és így meglett.
Nem vállaltuk be a Mátraalmásra ereszkedést, inkább visszasétáltunk Galyatetőre :)
A Nagy-Lipóttól Mátraalmásra vezető erdészeti kövesútról a Fekete-tónál leágazó feltáró útun sétáltunk el a Galya-várig. Kényelmes, szép út, rengeteg szamócával. Szerintem a GCgaly a Mátra egyik legszebb ládája. Igényes rejtés látványos környezetben, szép kilátással. Sajnos egy emelettel lejjebb a Mátraalmás - Szorospataki úton autóversenyt tartottak és a dübörgés eléggé zavaró volt.
H?t az ?gy volt, h a Raxra megyünk, de azt?n rossz idő lett, ?gyh?t ide kerültünk. És akkor m?r Dóri kunyerált befőttes üveget és lapot, amivel ideiglenesen javítani tudtuk eme nagyszerű láda helyzetét. Üdv kígyó mester! [wapon beküldött szöveg]
Ez életem első saját ládájat amelyet egyedül kerestem meg.Gyakran járok a Mátrába kirándulni, így most ez is megkereshettem.Csak a z elöttem levő megtaláló lábnyomai árulkodtak a ládáról, de jól meg is tévesztettek,mert a hegy másik oldalán kerestem majd fél órát.Így , hóban nem veszélyes ez egy kicsit?(bárki rátalalálhat !?)
mindencsupa hó volt, kicsit csúszott mert előző este befagyott.A kisebb tesvéreim is velem voltak, de őket csak a sánc széléig engedtem ki.Nos ennyi. Ja a pontok nem voltak pontosak, bár lehet hogy az én műszerem a hibás!Üdv!
A mély hóban túráztam errefelé...
A ládát elöször a meredek oldalon kerestem, mert a pontosság (valószínűleg az eső miatt) "kicsit" ugrált. Sajnálom, hogy SSoma-t így megvezettem!
Ez egy snake-es láda! Azt gondolom, hogy ezzel sok mindent elmondtam róla, persze dícsérőleg! Régi Mátra térkép szerint mentünk a BKV galyatetői síházától, leereszkedve a dózerútra, érintve a Verbőczy-forrást, majd a jelzésen a ládához. Nagyon szép a környék, most így télen a lehullott zúzmarán taposva, de a szép napsütötte tájban gyönyörködve is igazi szépség!
Sajnos nem volt nálam mentőláda, pedig kellene, mert repedt a doboz fedele!!!
A Galyavar volt a kovetkezo matrai var, mai ladazasunk kozepette. Begyujtottuk sprokkal a negyedik varas kodot a kis "pecsetelofuzethez". A fout mellett parkoltunk, majd komoly szintveszteseggel leszaladtunk a ladahoz. Sajnos a kilatas most elmaradt, de ereztuk alattunk a melyseget. A hollandok atrejtettek? Nem baj, mi hamar megtalaltuk. Koszonet erte! Ezzel a ladaval megtalaltam az utolso hianyzo snake ladat :) Hallod Snake!? Tessek menni rejteni ;))))
Gyönyörű a kilátás. Csúcsforgalom volt. Két kessercsapattal találkoztunk. A gyerekeket vissza kellett tartani a kereséstől. Nem ment könnyen sem a visszatartás, sem a keresés.
2005. november 4.-én találtuk meg a dobozt. Kész kessertalálkozó szerveződött ezen a szép őszi napon, mert a ládánál összefutottunk egy családdal, majd visszafelé menet is. A láda közel van a túristaúthoz -ez megnehezíti a nyugodt keresgélést, és logolást-, de szerintem elég nehezen megtalálható, esőben, hóban kifejezetten veszélyes, "erősen lejtős" helyen van. Gyerekeket tényleg nem szabad a közelébe engedni, és egyébként is óvatosan!
Éljenek a Snake-ládák!
Détuszék már keresték a ládát, amikor megérkeztünk. Csaba fenn maradt a kölkökkel, én pedig előkaptam tapadókorongjaimat és megindultam a majdnem függőleges hegyoldalban. Végül véletlenül rúgtam bele a ládába. Nem a fotón szereplő helyen van, de szerintem jó a rejtek.
SPOILER INFO: Egy talajnál szétváló kettős fát keress a szikla nyugati oldalában. A láda a fatörzshöz felülről van odatéve, kővel és mohával lefedve.
Könnyű séta, gyönyörű kilátás!! A dobozt viszont nagyon veszélyes
megközelíteni, a kesserek lábaitól már eléggé kopik a földréteg a
sziklaoldalon. Gyerekeket NE ENGDEJETEK a láda közelébe!! Amíg logoltam, egy kisebb csoport érkezett lentről, így a jelszót elfelejtettem megnézni. Sajnos letáboroztak a legszebb kilátást nyújtó helyen, így nem tudtam visszamenni a jelszóért. A képek alapján kérem a rejtőt, fordítsa át a logot megtaláltam-ra.
Köszi!
Gyöngyösig vonattal jöttem, innen a Gyöngyössolymos - Galyatető - Pásztó útvonalon gyűjtögettem a ládákat. Sajnos egyértelműen itt az ősz: egész nap sötét volt, sűrű köd borított mindent, apró cseppekben szemerkélt az eső mindent átjárva, az utak sárosak, hideg van, egyre több réteget kell felvenni, sárvédő kell a kerékpárra stb.
Galyatetőt elérve a tévesztett meg először, mert a vele együtt indult, aztán eltűnt :-(. Végül a Pásztó felé vezető főút mentén a -ot lehetett követni, majd végre megjelent a .
Ezt követve szépen elértem a várat hol tekerve, hol szállítva a bicót. A szokásos Snake stílus itt is megjelenik: sziklák, egyértelmű mérés, nagyszerű kilátás - ez utóbbit most a köd miatt csak sejteni lehetett :-(.
Logolás után visszamentem a -ön egyenesen a főútig, majd nagyon óvatosan leereszkedtem Pásztóig, a vasútállomáshoz.
A mai 4 láda is minden gond nélkül teljesíthető kerékpárral. Sajnos az őszies idő nem engedte, hogy a tájban gyönynyörködjek, de a Mátra így is nagyon szép. A mai 100 km csaknem 2000 m emelkedéssel társult.
Onnan indultam gyalog, ahol a piros háromszög jelzés indul a kék, piros és sárga csíkról. Nem tudom, hogy eredetileg hol volt a láda, a mostani rejtés jó, de nem szenzációs, és ha nem lenne egy ösvény a láda helye felé, illetéktelenek nem is fenyegetnék a ládát.
A Mátra Kupáról hazafelé tartva kerestük meg ezt a ládát. Kissé elfáradva a tájfutó verseny után még neki vágtunk ennek a túrának is, hiszen feladatunk volt. A piros jelzésen haladtunk végig a kilátóig, ahonnan nagyon szép volt a panoráma. A ládát nehezen találtuk meg és kissé tönkre is van szegénynek a teteje.
Szóval elrejtettünk benne egy utazót, amit Sátoraljaújhelyből hoztunk magunkkal. Dániából érkezett a Flinststone TB7F47 Travel Bug. Vigyétek tovább.
A legszebb kilátás a mai 4 ládám között! A sárga csíkon jöttem Ágasvártól, majd ugye a piros háromszögön. Itt is egy idő után elhagytam a bringámat, ilyen későn már reméltem nem viszi el senki. Ez az irány nem vészes, így aki nem akar nagyon meredeket mászni, az a sárga csík felől jöjjön!
A ládához már egy kis kesserösvény vezet, mivel elég meredek a hegyoldal arrafelé, így a ládászok meg-megcsúsznak és ez eléggé erodálja a talajt, így az ösvény már nagyon felismerhető.
Tényleg nem az eredeti helyén van a ládika, de a koordináták nagyon pontosak voltak. A környezet hihetetlenül gyönyörű, de a túra a ládikáig Mátraalmás felöl irgalmatlanul meredek volt. Jól elfáradtunk mire felértünk, de a rejtés és a látvány mindenért kárpótol. Csak javallani tudom mindenkinek!!!
Mátraalmás felől közelítettünk, de nem a túristaútvonalon, mert egy félelmetes kutya elállta az utunkat, így a hegyoldalt megmászva, csúszós, köves terepen kűzdöttük fel magunkat. (nem ajánljuk ezt a fajta megközelítést :-)) Felérve gyönyörű kilátás fogadott minket. Lefelé valamivel egyszerűbben megúsztuk. Élmény volt.
Előző nap eső volt, így óvatosan kellett lereszkednünk, mert eléggé csúszott. A láda meredek helyen van, vigyázni kell, hogy az ember le ne bucskázzon! Egyébként kis szerencsével viszonylag korán megtaláltuk.
Az idővel viszont nem álltunk ilyen jól, hűvös, kellemetlen szél fújt, így nem élvezhettük sokáig a kilátást.
A tervezett hétvégi ládászás első állomása. Pár éve már voltam itt, nem volt ismeretlen a hely. Egy lánnyal néztük itt a naplementét :-)
Könnyen meglett a láda. Yakitty Yak travelbugot a ládában hagytam.
Harmadik próbálkozás: télen már kétszer is nekiindultam sífutóléccel. Egyszer a combig érő hó miatt már a dózerútnál visszafordultam. Másodszor 10 m-re a cache-től adtam fel, annyira jeges (életveszélyes) volt az ösvény (főleg a sícipőben).
Most a mátraszentimrei tájfutóverseny után, a három falu felől a dózerúton, sima megtalálás.
Egy hirtelen döntés volt, ez a kis túra Galyatetőről a várig. Megérte! Szép a környezet és szerintem a rejtéssel sincs baj. Jól esett egy kicsit még üldögélni az egyik kövön és csodálni a kilátást.
[wapon beküldött szöveg]
Kicsit félek a magasban...
A láda - minő meglepetés - egy fa tövében lapul, nem túlzottan veszélyes helyen. A koo pontos, a hely fantasztikus!
Szép kapaszkodás, remek kilátás.
A ládát Zsófi szerencsésen a mélybe taszította, így volt egy utam lefelé. Szerencsére nem esett darabjaira, hamar meglett.
Kicsit ücsörögtünk még a tetőn, szép tiszta időnk volt, elláttunk messzire.
"Reggeli-lejáró" séta, Galyatetőtől csak negyed óra. Ámde a hely parádés és a láda is könnyen megtalálható. A doboz tényleg nem azon a helyen van, amit a leírásban szereplő fotó mutat, inkább Babar fotója lehet irányadó. Ha az a bokor az áfonya, ami a láda környékén százszámra található, akkor idén kiadós termésre lehet számítani.
Galyatető felől jöttünk, kellemes nászutas séta volt :-) -mindaddig, míg elmélázva meg nem csúsztam és vagy hármat bukfenceztem újdonsült férjem nagy örömére (aki azt hitte, hogy csak az ő kedvéért, viccből csinálom...)
Amikor végetért a pörgés, kicsit ő is megijedt, de azért folytatni tudtuk a sétát.
Ja, hozzáteszem, mindez nem a térkép által is jelzett "veszélyes útszakasz" során történt, ahol azért valóban érdemes vigyázni, de az ügyesebbek máshol is össze tudják törni magukat :-))
A rejtés jó helyen van, csak sajnos rengeteg védett növény van a közelben, reméljük, nem lesz gond.
Pünkösd előtt egy remek panzióból (Kis Fenyő, Galyatető) startoltunk sok új érdeklődő és tehetséges fiatal felfedező társaságában. Több lelkes pártolót szereztünk az "ügynek".
Sajnos ez nem jött össze. Nagyon felhős volt az ég, szegény GPS megtalálta a műholdat, majd abban a pillanatban el is vesztette. Hideg volt, végig felhőben mentünk, és mire felmásztunk Galyavárra, azt hittem kinyúlok.
Ágasvárról érkeztünk bringával, de bevállaltuk a leghúzósabb útvonalat. Mátraalmásról mentünk fel a hegytetőre. Restés tényleg nem vall snake-re, de ahogy írta ez nem az ő műve.
Négyen indultunk az esőben és felhőben megkeresni a ládát. Egyikünk - Anci - megrekedt a sártengerben, szegényt otthagytuk egyedül. Big Boss az utolsó előtti dombnál állt meg, addig hősiesen csúszkált a sárban és ugrált a fél méteres hóban. Mona a csúcson maradt és gyönyörködött a tájban, amíg lecsúszkáltam loggolni. Szerintünk jó rejtés, tiszta időben szép kilátás lehet. Ezért ha újra erre járunk, biztos meglátogatjuk mégegyszer ezt a helyet.
Anci & Big Boss & Mona & Zozmo
Mátrai kiruccanásom első ládája. Reggel a 7:45-ös busszal indultam Budapestről, 10:11-kor már Mátraszentistvánban voltam. Először megtekintettem a síparkot, majd a kék jelzést követve indultam Galyatető irányába. Kellemes mínusz pár fok, szikrázó napsütés, és végre sikerült megpillantanom a Magas-Tátra és a Chopok hófödte vonulatait is. A helyszínre érve sokat keresgéltem, jó 20 percig nem voltam eredményes, a 15 centi porhó sokat nehezített, majd túrabotom véletlenül megingatott egy követ... És meglett! Nagyon tetszett a rejtés, a hőmérő -10°C-t mutatott... Gyors loggolás, még az időt is elfelejtettem beírni, és már indultam is tovább Galyatető és a másik váras geoláda irányába :-)
Miután évekkel ezelőtt megostromoltuk már Galyavárat Mátraalmás felől, úgy gondoltuk, hogy most megpróbálkozunk egy könnyedebb megközelítéssel is. Az is motivált, hogy a láda célpont kijelölésénél láttuk az előző napi bejegyzést 10 cm hó feltüntetéssel. Mivel ebben az évben hóval nem találkoztunk, és a szánkópályát sem tudtuk még megépíteni a kertben, nekivágtunk. Induláskor 4 fok, napsütés, érkezéskor -5 fok, hószitálás. A terep erről tényleg könnyű, kényelmes sétával megközelíthető a láda, ami gyorsan meg is lett. A ládában lévő hőmérő -12 fokot mutatott, valószínű, hogy csak az ember hőérzetét kívánta visszaadni. A jeges szélben gyors bejegyzés, ajándékcsere, majd a visszafelé úton a hó alatt talált jégen remek csúszkálás. Sanyo team
Igazi téli időben vágtunk neki a pont felkeresésének. A környék felhőben volt, 10 cm hó és erős szél tette próbára kitartásunkat. Ennek ellenére nagyon hamar meglett a pont. A pont közelében egy középkori sáncot is megcsodálhattunk.
Szilveszter napján a többiekre várva igyekeztünk hasznosan tölteni az idöt. Galyatetöröl indultunk gyönyörü napos idöben. A déli oldal kellemes az északi szigorúan fagyos volt, a hónap eleji ónos esö nyomai még jelen voltak a néhány centis hó alatt. A tisztességes leírás alapján simán eljutottunk a láda 30 méteres körzetébe ahol a "bajok" kezdödtek. A komplett északi sziklafal csillogott a jégtöl, ami meglehetösen megnehezítette a láda keresését.Ilyen viszonyok között a terep böven megérdemli az ötös minösítést. Telefonos segítséget is igénybe vettünk, mivel a helyzetre való tekintettel nem szerettük volna végigbóklászni a hegyoldalt. Mint kiderült, azért nem volt olyan vészes a rejtés, az úttól mintegy tíz méterre fedeztük fel a kis köhalmot, ami a ládát rejtette. Közben észak felöl megérkezett a rossz idö, beborult és a szél is alaposan megerösödött. Mire visszaértünk a kocsihoz, már a hó is rákezdett.
Alapvetöen egy jó, kalandos, igazi Sneke-es rejtés, ami téli körülmények között duplán igaz.
2004 utolsó megtalálása!
Jó kis móka volt a havas, jeges úton a túra. a láda közelében a lefagyott csúszós sziklák miatt izgalmas volt a megtalálás. Az indulásnál idegenvezetőt is kaptunk egy helybéli kutya személyében, bár a láda megtalálásában nem segített.
A GPS készülék elvezetett majdnem a célig, aztán lemerült az elem. Szóval jött az alapos körüljárása a környéknek, amely keretében elég veszélyes sziklafalak mellett kúsztam másztam, mialatt bátyám megtalálta a ládát egy sokkal egyszerűbben megközelíthető helyen :) Szóval kitartás, a láda nem megközelíthetetlen! Amúgy rossz időnk volt, hideg, szeles és esős, szóval annyira nem volt szívderítő a dolog, de megvolt.
Karácsonyi Mátra túra 2. nap, 5/5. pont. Az utolsó lett a legkalandosabb. Kényelmes ebédelgetés után késői észbakapás, hogy már 2 óra van és fél ötkor kukksötét, de vár ránk a láda. Oldalbordát és kiscsemetét Galyatetőn hátrahagyva, nagyobbikkal loholás le a sípályán (ide még vissza kell mászni?), majd az erdei úton. Az idő már borult, hó továbbra is kb. 5 cm. Galyavár magasságát elérve ki a várhoz. Többször is azt hittem, hogy vége az útnak és szakadék jön, de aztán lett valahogy. A hegyoromra kiérve lázas keresés 20 percig. GPS szórakozik, mi már kevésbé (egyre sötétedik). Végül meglett. Zacskócserét eszközöltünk, nagyon szakadt volt, de csak egy piros színű példány volt nálunk. Ha gondoljátok, hogy túl feltűnő (alulról kicsit látszik) cseréljétek. Vissza a jelzett úton (nem másztunk vissza a sípályán) 3/4 óra alatt főút, család, haza.
Szerettem volna látni a szurdokot, mert mégis csak jobb ha tudja (és látja!) az ember, hogy hol végezheti. Sajna a rálátás csak oz orrunk előtt fekvő kövekre volt jó.
Mátra 14/5. Az előző esti hó teljesen elolvadt reggelre, és délig szakadt az eső. Így hát a Nagy-Hársason begyűjtött őzlábgomba feldolgozásával foglalkoztunk délelőtt, és csak délben vágtunk neki a láda-kereséseknek. Óriási köd volt, de csúszós út vagy hó szerencsére nem akadályozta az autózást (a köd is épp elég volt). Galyavár igen sejtelmes volt ebben az időben. Természetesen a kilátásból most semmit sem élvezhettünk :(, de azért így is érdekes élmény volt ez a rövid túra.
Megvan a 19. is! Ezzel a kereshető Snake ládákat kivégeztem. Nagyon sajnálom, hogy az egyik időközben megszűnt és így nem csatlakozhatom azon kevesek közé, akiknek megvan mind a 20!
Mondanom sem kell, hogy mátrai hétvégénk egyik legjobb ládája. A láda nehezen került elő, az előző logok félrevezettek, sokkal extrémebb helyen keresgéltünk először. Aztán megpihentünk, elfogyasztottunk egy kis elemózsiát, élveztük a kilátást. Közben befutott egy új csapat, reménykedtünk, hátha elővadásszák nekünk. Aztán győzött a harci szellem: mégsem lehet, hogy egy pár ládás kezdő találja meg a NAGY GEOBÉBI előtt :), ezért újabb rohamra indultam és hamarosan előkaptam a ládát.
Galyatetőről tejfelben gyalogoltunk át a -et követve. Kint, Galyavár csúcsain már kitisztult az idő, így reménykedtünk némi kilátásban is a láda mellett. Részben bejött: a közeli hegyláncot láttuk, távolabb már semmit. :(
A láda biztosan átlagember számára megtalálhatatlan helyen van, ráadásul nehezen megközelíthető -ami nem lenne gond, de logolni is kifejezetten nehéz dolog, ha az embernél hátizsák, műszer, kabát, miegymás is van, és egyiket sem szeretné a völgy alján látni... :) Fel a csúcsra meg persze nem viszi az ember a dobozt. :) A páfrányok nagyon szépek a sziklákon.
Galyatetőnél, ahol a három turistaút egyben fut iszonyatos sár volt, ha jól értelmeztem, talán szennyvízcsöveket fektetnek az erdőben. Visszafelé menet a tejfelben egy terepjáró próbálta meg felküzdeni magát a sáron keresztül, majd továbbment a irányába. Hogy hová, arra ötletem sincs. Mindenesetre bátrak voltak. :)
Már-már azt hittem nyakat kell törni, de megoldódott. [wakon beküldött szöveg]
Kisérteties volt az erdö. Idönként elökerült egy köd csik, és ellepett minket. Aztán tovauszott, és gyönyörü napsütés. Galyatetöröl ereszkedtünk alá, kellemes séta volt. A láda közelében elbizonytalanodtam - ugy tünt, hogy a mutatvány akrobatikus lesz. Aztán Veronika tanácsára továbbmentem a turistauton és láss csodát, minden kunszt nélkül odasétáltam a ládához. Kicsit elzsibbadtam ugyan mire befejeztem az adminisztrácit.
Visszafelé szuszogos volt. Találtunk termeszvárat és kicseleztük a sarat.
Mi egyszerre alulról és felülről közelítettük meg a ládát. Alulról indultunk, s egy kicsit rövidíteni szerettünk volna. Túl korán... (Balázsnál volt a térkép.) Így felülről érkeztünk.
Az út hosszú, de könnyű. Kivéve persze ha halgatunk scratch szavára és közelebb állunk az autóval és rossz irányba térünk az első kereszteződésnél. Mi is majdnem ebbe a hibába estünk, de némi logikázás után rájöttünk a helyes irányra. A helyszínen mások is keresgéltek, de nem ládát. Azt nem tudom mit, de tesóm feltevése szerint egy régi vasút maradványait. Nem tudom igaza van-e. A ládát is a domb rossz oldalán kezdtük keresni. Végül az is meglett. A rejtés elég jó volt, de igaz, vigyázni kellett, nehogy lebukfencezzen valaki, vagy valami.
A mai nap utolsó ládája. Az eső szerencsére épp elállt mire ideérünk. A templomnál parkoltunk, aztán a leírás szerint követtük a jeleket. (a kék négyzet a templomtól indul, és rövidesen rávezet az együtt futó K P S jelzésre. Az út kellemes, kivéve az utolsó 20-30 métert, ami elég brutális. Mivel a cipőfűzőm még a tegnapi Mátraszent-túra - Farm kiránduláson kiszakadt a helyéről, így a cipő kevésbé stabilan tartotta a lábam, az utolsó méterekre Atos egyedül vállalkozott, én fentről fényképeztem. :-)
Atos, Petika
Kerékpárral sokszor jártam már a Galyatető északi oldalán áthúzó szintes erdészeti utat, most is ezen jöttünk a Mátraszenttől. Mai negyedik ládánk. Csakugyan jó meredek a terep, figyelmesen kell mozogni rajta.
Szép hely. Mátraszenttúra 2-dik pontja után S+ - K+ -on mentem hozzá.Sajnos a térképek és a valóság nem egyeznek. Emiatt sikerült jó nehéz terepen megközeliteni a végén: azt az utolsó 270 métert nem fogom elfeledni egyhamar...
Könnyen meglett, az "új" rejtés helyről teszek fel képet. Olyan "sejtelmeset")
Igazi kígyóláda, köszönjük! :-)
doGmAI-val közösen. A törött ládát cseréltük. A rejtés helyét nem változtattuk, telefonon is egyeztetve a rejtővel. Mi Mátraalmás felől érkeztünk, felfelé... közben sűrűn meg-megálltunk nézelődni... valahogy felfelé menet mindig több a látnivaló:))
A rejtő több távoli rokonával=szalamandrával találkoztunk útközben. Vigyázzatok lépteitekre!
Lentrol meredek. Láda cserélve. [wapon beküldött szöveg] Támadás előtt egyeztettünk Snake-kel, hogy tudomása szerint sérült-e még a doboz. Átautóztunk Mátraalmásra, majd irány a láda. Fölfelé :-) A láda hamar meglett, mert eleve Snake-re jellemző helyen próbáltuk keresni. Ládacsere, ajándák csere (Ki: iránytű, Be: repülő) S'asszem, Vándor, doGmAI
Nagyon hideg szél fújt! A hőmérő 5 fokot mutatott, lefagytak az ujjaim. A kilátás szuper! Galyatető biatloncentrumtól gyalogoltam le a helyszínre. Visszafelé azért emelkedik:) A ládát azonnal megtaláltam, a lefelé vezető ösvénytől balra, egy fa tövében. Másik láda nem volt nálam, de egy zacsiba betettem, ne ázzon be jobban.
Az a baj az ilyen pontos koordinátákkal, hogy nincs az embernek az az igazi keresés élménye ;-) Csak viccelek! Gyönyörű kilátás.
Sajnos a láda alja el van repedve, és könnyen beázhat, mert nincs nylonzacskóban ;-(
On our way to the next village, we had to stop to find this cache.
After a small walk down hill we reach the cache site.
All what was left to do was a dangerous clime down to the cache itself.
And the strong wind witch was blowing wasn't making it any easier.
We found the cache lying on top of the snow.
It looks like it was blown away from his original place.
Since we could not locate the original cache place, we placed it on the next location.
N 47 55,576
E 19 54,399
I don't know if these coordinates are accurate so we also made some photos.
Out : Nothing.
In : Compass.
Greatings form Holland.
Alex & Krisztina.
Útközben a következö falu felé meg kellett állnunk egy kis kincskeresésre.
Egy kis gyaloglás után, ami lefele vezetett megérkeztünk az elrejtett kincs helyszínére.
Ott még egy veszélyes hegymászás várt rank lefelé, magához a kincshez.
És a szélboszorkány erösen fújt, ami nem könnyítette meg a helyzetünket.
A kincset a hó tetején találtuk meg.
Úgy nézett ki, hogy elfújta a szél az eredeti helyéröl.
Mivel nem tudtuk meghatározni az eredeti helyét, végülis a következö helyen helyeztük el.
N 47 55,576
E 19 54,399
Nem tudom, hogy ezek a kordináták pontosak e, így készítettünk néhány fényképet segítségül.
Galyatetőn a templomtól indulo Kék négyzettel jelzett túristaúton (műút)indultunk el (itt parkoltunk), ezen az úton autóval el lehet jutni a képen látható kapuig. Az út a várig kellemes séta volt, mert lefelé kellett menni. A hegyen kemény hideg volt. A láda keresésébe beleizzadtam, végül felülről közelítettem meg. Egy lábon állva és fél kézzel kapaszkodva logoltam, közben arra figyeltem, hogy le ne csússzon a lában a havas kőről és a láda se essen le a mélybe. A kép alapján a rejtekadó fát nem tudtam beazonosítani, ilyen havas időben minden fa egyforma volt számomra. A láda a rejteken nem volt álcázva semmivel, sajnos én sem tudtam álcázni. A GEOSZÖCSKÉT elhoztuk (meglepődtem,hogy itt találtam,mert senki sem jelezte,hogy itt van), de a Mátrában maradt. Kellemes hely, jó a rejtés.
szipeti+szimari
Harmadik megtalálásunk!
Az előző nap első sikeres logolásán fellelkesülve újabb célpontokat kerestünk a Mátrában. Választásunk a Sasvár és a Galyavár környékén elrejtett geoládákra esett.
A Galyatetőrőről indulva a turistajelzéseket követve jutottunk el az egykori vár helyére. Az első két keresésből tanulva (amikor én kezeltem a GPS-t és más talált a ládára) az asszony kezébe nyomtam a készüléket. A nehezen megközelíthető helyszín nem okozott gondot. Szerencsére a navigálás annyira lekötötte kedvesem figyelmét, hogy nekem elég idő jutott a környék összes faodvának átvizsgálására. Végül a harmadik túránk alkalmával én találtam rá a ládára. Az eTrex Legend is jól vizsgázott, hiszen a láda helyén 0,8 m-t is mutatott.
Csodaszép a kilátás, köszönjük a túrát elrejtőjének Snake-nek. A dobozba lakót költöztettünk, akit Geoszöcskének hívnak.
Nyikom Team
S.Pisti, Ágnes
2003-11-30 12 óra 00perc
Ez is egy jól sikerült snake rejtés. Az Azilum kempingtől jöttünk fel a sárga, majd piros háromszög jelzésen. A megtalálók fotói alapján már sejthető volt a helye, csak a megközelítése volt egy kissé időigényes.
Hardos, Iza, Bence és hujbergék Lilije.
Hujbergékkel közös mátrai nyaralásunk központi témája - a gyerekek jóvoltából - az ásványvadászat volt. Kiindulópont az Azilum kemping, ahol előző héten ásványgyűjtő tábor volt és a végsőkig kitartó vendégektől fontos infókat kaptunk. Egyébként tök jó kemping, végtelenül nyugodt, tágas, olcsó.
A hét kérdése: Hol van Karcsi bácsi?
A környékbeli " ásványkirály " felkutatására ráment pár napunk, de végülis sikerült megtekinteni csodálatos gyűjteményét Gyöngyösorosziban, az Ércelő uti garázsában.
Karcsi bácsi nagyon jó fej, nagy mesélő, tényleg király a szakmában, no meg a gyerekek is elkölthetik nála zsebpénzüket. Ha valakinek kereskedelmi mennyiségű, szépen felújított lovaskocsira lenne szüksége, szintén Őt keresse.
Nagy Károly, Gyöngyösoroszi, Ércelő u. 4. Tel.: 06/20/3223116
Hardos
A galyatetői Azilum kempingtől jöttem át a S, P3szög jelzésen.
A rejtek snake "rejtekhely" fotója és macska bejegyzése alapján könnyen meglett.
Szép hely, jó kilátás.
Be:-, Ki:-
hujberg
Most egyedül indultam a láda megkeresésére, míg a család pihent. Galyatetőről indultam. A sok ereszkedés miatt a visszaút gondolata nem töltött el túl sok lelkesedéssel.
A csúcs elérése után a láda megkeresésében az okozta a legtöbb gondot, hogy egy pár éppen ott telepedett le pokrócra magánéletet élni. Először megpróbáltam nem átgázolni rajtuk, de a GPS jele alapján kénytelen voltam. Ezután már nem okozott gondot a láda megtalálása, bár sem a fényképeket nem láttam előzőleg, sem a többiek leírását nem olvastam. Olyannyira jó helyen van a láda, hogy nyugodtan írhattam a füzetbe, a tőlem 10 m-re elhaladó túristacsaládból senki nem vett észre. (Bátor család volt, az apuka kézben vitte a legkisebbet, kb. 2 éves csöppséget, a másik 3 gyerek saját lábán túrázott és így kezdtek el ereszkedni azon az igen meredek lejtőn. remélem, gond nélkül leértek.)
A táj gyönyörű, remek kirándulás volt, bár visszafelé éppen csak megúsztam a zuhét.
Egy igazi Snake pont. Elég sokat vártam hogy távcsövel nézelödö két lelkes ember tovább induljon. Ezután már zavartalanul gyorsan megtaláltam a ládikát. Szép ez a környék, eddig még nem jártam itt. Jo sokáig nézelödtem, gondolkoztam a ládát rejtö fa tövében ücsörögve.
Három társamnak ez volt élete második ládája. Az első nem sokkal korábban a GcSapa volt, melynél a dobozt sem voltak hajlandóak megkeresni, a bozót miatt.
Ellenben itt, ahol 45 percet bojongtunk kitartottak és keresték, keresték, keresték....
Szép köröket megtettünk mire jómagam nem sokkal megelőzve társaimat megtaláltam a dobozkát.
Azthiszem ezt a geocaching dolgot nem fogják elfelejteni a srácok egy darabig. Volt ott minden kőomlás, lábsérülés, ráadásul teljesen kifáradtunk a végére. De meglett !!!
Ezúton is kiemelném Fistván és Zsozso brátaim kitartását és erkölcsi tartását.
Galyatetőröl indultunk az ajánlott útvonalon. A láda közvetlen közelében kezdett "keményedni" az út, de itt sem volt nagyon durva.
A hegytetőn visszafelé menet találkoztunk egy népes, 3 generációs családdal: az állításuk szerint "60 év feletti" nagyi is saját lábán tette meg az utat a csúcsig. A nagyi épp jókedvűen tízóraizott az unoka mellett. Őszinte elismerésünk neki!!!
Z-M-an, Dici
Kellemes kis séta. Már odáig a piros háromszög. Ott durva kezd lenni, ahogy néztem. Vagy egy órán keresztül kerestem. Első nekifutásra találtam egy üreget, mely hasonlított a fényképre, és még egy takarókő is volt mellette és a GPS 2-3m eltérést jelzett... Aztán biztos ami biztos alapon elkezdtem végigvizsgálni az összes fát. Hát érdekes mutatvány volt... Aztán véletlenül meglett, de ott 10m volt az eltérés. Már majdnem feladtam...
Nagyon jó rejtés.Elképesztő mutatványokat csináltunk természetesen a rossz oldalon, ugyanis a gps elég össze-vissza mutatta a dolgokat. Nem adtuk fel, meg lett, sokat edződtünk rajta. Köszi.
Remek láda, csak ajánlani tudom! Igazi Snake-környék és rejtés. A magpet által említett SMS ez volt: "AKCIO Lényegesen olcsóbb lett a dominósoknak az SMS és a telefonálás! Az új árlista a 777mobilon. * Wapozzon, Nokia 7650-est nyerhet. //777mobil" - amihez annyit kell hozzátenni, hogy csökkentek a percdíjak, viszont újra meg kell fizetni előre minden megkezdett 30 másodpercet!
Csapatmegmozdulás volt, Nóra Anikó, Kjr, Kumin, magpet és jómagam. A kb. 1 km-re levő láda előtti terület bája és az onnan elénk táruló panoráma egyszerűen döbbenetes! Anikó vette észre szabad szemmel a hófödte Tátra vonulatait, majd távcsővel sokáig gyönyörködtünk a vad csúcsok sokaságában. Ritka és káprázatos látványban volt részünk! Kötelező alapmű!
Köszönjük az elrejtőnek!
Anikó és Miki
Ágasvár után érkezett ide kicsi csapatunk, a gyomorban ekkor már egy szlovák ebéd (részemről szlovák bableves és sztrapacska) pihent. A táj itt is csodaszép, a tiszta időben hófödte tátrai csúcsokat láttunk.
Ugyancsak a tavaszi túra keretében, Mikiékkel, Kjr-ékkel és Ferivel. Az ágasvár után beiktattunk egy kis sztrapacska-projecttet, majd felsétáltunk ide is. Zseniális hely, Snake ismét csudajót alkotott! A ládától láttuk a Tátra havas csúcsait is. Kicsit fájós térddel küzdöttem le a feladatot, de nagyon megérte! Köszönet érte Snake mesternek!
(Kjr egy sms hatására még az egyik mobilszolgáltató ügyfélszolgálatával is kapcsolatba lépett - ld. fotó)
Mátra gyalog 35km 5/6
Itt aztán volt hó bőven! A Galya-tetőn megebédeltem és csak az után folytattam az utamat. Ki hitte volna, hogy ez ilyen magas :) Nem tudom mi volt ma, de itt se kellett keresni, mert a két Macska elvégezte a piszkos munkát itt is, mire odaértem. Nagyon szép hely!
Gyönyörű környéken, jót sétáltunk Macskával. A láda környékén meglepően nagy volt a forgalom, ahogy Freddy képein is látható. :D
Az elrejtés snake mestermű! Mindenkinek csak ajánlhatom ezt a ládát. Ne hagyjátok ki a galyatetőn található kilátót se!
Első sikeres Snake ládánk szép, vadregényes helyen. A javasolt úton Galyatetőről, jórészt az olvadó havon tocsogva. Pont a célnál futottunk össze Freddyvel, aki innen indult tovább GCAgas felé. Nem tartottunk vele, az oda-vissza útra (az autó miatt) nem vagyunk hitelesítve :). A láda néhány lefelé vivő sziklalépcső, és oldalsó közelítés után könnyen meglett. Nagyon biztonságos rejtek. Az elemek kijöttek, hogy Cirmi beférhessen:)
Köszönjük!
Jenő, Attila
Csatlakozva az élenjárókhoz én is Snake ládával ünnepeltem a kerek megtalálást.
Brutál Snake láda! Választhatsz a sziklás szakadék vagy az áthatolhatatlan tüskés bokrok felől való megközelítésben. Én leereszkedtem a szurdokba még a bokrok előtt, mint utólag kiderült kb. 10-15 méterrrel mélyebbre mint a láda van és így leírtam egy negyedkört. Innen másztam vissza a doboz felé, pont ellenkező irányból mint Snake fotóján látható (mely kép nagyon sokat segített a megtalálásban, a GPS nagyon pontatlan volt az ottani viszonyok között). Maga a doboz szuper helyen: vízhatlan üreg, az eleje álcázva, de a gyakorlott szem azonnal észreveszi, mi a szokatlan. Visszafelé átvágtam a bokrokon, egy csomó szálat kihúzva sapkámból és a pulóveremből.
Gyönyörű időben, gyönyörű helyen, remekül elrejtve.
Szóval Snake.
Az ajánlott felső megközelítést alkalmaztuk, azonban a jegesre sífutott utak igencsak megnehezítették az első 5-600 métert. Rejtély, hogy Snake honnan csinálta a fotót, mert a láda környékén egy szemernyi vízszintes hely sincs, és a két fa felismerése is némi absztrakciós képességet igényel.
Tényleg kemény láda, némi sziklára szerelt síremlékkel is nehezítve, de teljesíthető, és nagyon megéri a fáradságot.