Kedves geoládászok!
Első geoládámmal a fülöpházi buckavidék "Báránypirosító tanösvényét" szeretném bemutatni. Elsősorban az Alföld szerelmeseit invitálom. (Másodsorban is :)) A túra, ami inkább egy kellemes, laza sétának nevezhető kb. 2,5 km hosszú, parkolótól parkolóig. A láda nem a KNP területén van, mégis óva intek mindenkit, mivel nagyon közel van a Nemzeti Parkhoz, emiatt a következő szabályok betartásával kereshető:
1. Csak a kijelölt útvonalakat használhatod ( illetve tanösvény, melynek útvonalát fehér nyilak jelzik). Csak gyalogosan.
2. A túra során nem szemetelsz.
3. Nem szedsz semmilyen virágot, nem szakítasz le semmilyen növényt.
4. A kutyát pórázon tartod.
Általános tudnivalók:
A Kiskunsági Nemzeti Park Magyarország második nemzeti parkjaként létesült 1975-ben. Területének jelentős része a Duna-Tisza közén található. A védett területeket tágas horizontú szikesek, hullámzó felszínű buckavidékek, mocsarak, lápok és a Tisza mentén vadregényes ártéri erők és holtágak jellemzik. A KNPI kezelésébe tartozik: 9 különálló nemzeti parki egység, két tájvédelmi körzet, 18 természetvédelmi terület, valamint a törvény erejénél fogva védett (ex-lege) lápok és szikes tavak. A védett területek kiterjedése: 116.000 ha.
A fülöpházi buckavidék Közép-Európa egyik legérdekesebb homokvidéke. Nyugati részén változatos formakincsű buckák találhatók, ahol a szél munkája ma is jól megfigyelhető. A buckavonulat keleti részén a szélvájta mélyedésekben szikes tavak kiszáradt medrei húzódnak. Ma már csak nagyon ritkán telnek meg vízzel. A terület északi része fokozottan védett, ezért csak engedéllyel ill. szakvezetővel látogatható. A természeti értékek megismerésére a PIROS SÁV jelzésű túraútvonal, valamint a déli részen kiépített Báránypirosító tanösvény bejárása ajánlott. Itt található a NP Naprózsa Erdei Iskolája. Az oktatóközpont parkolójából indul a tanösvény. Ugyancsak innen indul az erdei tornapálya is.
A tanösvény adatai:
Hossza: 1600 méter
Típusa: tájékoztató táblás (angol és magyar nyelven)
Útvonal jelzése: fehér nyíl
Látogatásra ajánlott időszak: egész évben, gyalogosan
Megközelíthető: 52-es útról N 46° 52,149' E 19° 25,525' 123 m [GCBARI+elágazás] 20. km szelvénynél lévő oktatóközpont parkolójából. N 46° 52,125' E 19° 25,540' 122 m [GCBARI+parkoló] A tanösvény az oktatóközponthoz tér vissza.
Állomások: 1. Bolygatott területek, 2. Homoki gyepek, 3. buckaközök, 4. A homokbuckák kialakulása, 5. Homoki erdőtelepítések.
Túravezető
A tanösvény a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Sétánkat a Naprózsa Erdei Iskola épületével szemben, a parkolóban kezdjük. Az erdei tornapálya mellett, akácültetvény, majd nyárfacsoportok között halad végig a fehér nyilakkal jelzett út. Továbbsétálva egy lankás bucka tetején találjuk az első állomást, ahol a bolygatás hatását, a betelepült gyomokat tanulmányozhatjuk. Utunkat egyenesen folytatjuk áthaladva a magasfeszültségű villanyvezeték alatt. A kitaposott ösvény egy szélesebb földútra vezet, ahol jobbra fordulunk. Majd kb. 500 méter múlva elérjük a 2. állomást. A fehér nyíllal jelzett úton balra kanyarodva feltűnik egy zöld kerítés, ami egy nemzetközi jelentőségű kutatási terület, a VULCAN program, vizsgálati területe. Itt a Földet veszélyeztető globális felmelegedés homoki növényzetre gyakorolt hatásait vizsgálják a kutatók.
Kb. 150 méterre egy buckaközi mélyedésben, ún. szélbarázdában találjuk a 3. állomást. Itt gazdagabb a vegetáció, mivel a növények könnyebben juthatnak vízhez. Ezután felkapaszkodunk a környék legmagasabb buckájára, ahol a tájban gyönyörködhetünk. A magaslaton áthaladva balra tartva elérjük a széles földutat, amin balra tovább haladva, a fenyőültetvény mellett található az 5. tábla. Valamint itt kezdődik az út, mely a geoládához vezet. A láda, a nemzeti parkon kívül, az úttól kb. 5-6 méterre van egy soktörzsű, jellegzetes fa ölelésében. Visszatérve az 5. táblához és tovább haladva a széles földúton kb. 150 méter után megérkezünk a már ismert kísérleti területhez. Innen a már ismert úton haladunk a parkolóig. Ajánlom a turistautak.hu használatát!
Kellemes sétát kívánok!
Zsu
(Forrás: KNP - Báránypirosító tanösvényhez kiadott ismertető füzete).
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! :) A láda beázott, a logbook elázott és be is telt.. A jelszó a doboztető velső felén halványan, ill. az egyik zacskón olvasható.
A tanösvény nagyon tetszett, még pont elviselhető volt a Húsvéti meleg.. Köszi, hogy megmutattad! [Geoládák v4.2.6]
Ez a tanösvény és az azt körülvevő homokos, buckás, borókás és ligetes alföldi vidék sok tájfutó versenyre emlékeztetett, bár ezen a helyen még soha nem voltam. Sajnos a láda nemcsak be volt ázva, de az elmúlt napok bőven nulla fok alatti éjszakái miatt, teljesen meg volt fagyva. A jelszó még látszik, de már nem sokáig, és a láda teljes felújításra szorul. Sajnos nem volt nálunk csereláda, nagyon bántam, hogy a nagy rohanásban kora reggel elfelejtettem berakni a hátizsákba. Valódi Murphy átka az, hogy mindig amikor elfelejtem, akkor lenne rá szükség. A táj nagyon tetszett, és eddigre már kijött a nap is, így nem fáztunk. Köszi a rejtést, de hamarosan cserélni kell a ládát és minden tartalmát.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A láda sajnos olyan mint egy medence, teljesen elázva minden benne!! Érdekes dolog egy ilyen helyre egy tornapályát létrehozni![Geoládák v4.2.0]
Teljesen véletlenül böktem rá, azt sem tudtam, mi az a báránypirosító. Mázlink volt, mert épp most virágzik. Csodás volt az erdő, szép a táj, szívesen jövök még ide, van miért.
Főleg a tanösvény bevezető szakasza tetszett, de összességében is rendben tartott területről beszélhetünk. Itt az ösvényről letérve azért található egy igazi homokbucka. Megéri egy kicsit letérnie annak aki erre jár, és körbenézni a környéken. Köszönöm szépen a rejtőnek, hogy a ládájával elvezetett ide is!
Végre 2 jó alföldi láda! Ezt és a Vándorhomok ládát vettem célba bringával.
A Nyakvágó-halom kicsit elvette a kedvem, oda borzasztó utat sikerült találnom, többet toltam a bringát, mint amit tekerni tudtam. :(
De most sikerült nagyon jól tekerhető homokos utakat találni, a látvány is megkapó volt. Itt még a tanösvény táblákat is elolvastam, végre nem a sablonszövegek voltak rajtuk!
-----
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Szuper kellemes kis tanösvény! Jó volt itt egy kis kört sétálni. Voltak páran a tanösvényen, de senki nem kereste a ládát, aminek közvetlen közelében igencsak nagy tarvágást rendeztek.
Érdekes volt a Vulacan projekt, kíváncsi vagyok, hogy ez működik-e még, vagy csak mementó.
Bugac környéki kirándulás Fidorka és Kiváncsifáncsi társaságában. Kellemes kis tanösvény. Minden sporteszközt kipróbáltunk! :-) Klassz olt kicsit játszani velük.
Viszonylag sokan voltak ezen a részen, meg is lepődtem.
Kényelmesen végig sétáltuk a nem túl hosszú tanösvényt. Klassz volt!
A mai szép őszi időt kisebb kirándulásokkal töltöttük el a Kiskunságban lelcache és Fidorka társaságában. Az ember azt gondolná, hogy ez a sík vidék nem mutat semmit, de téved. Nagyon sok érdekes dologgal találkoztunk, tartalmasan telt el a nap.
Remek kis tanösvény, egy jót sétáltunk a homokbuckák közt. Az elhagyott kutatóállomás(?) romjai kicsit belerondítanak a képbe. Az okosok elvihették volna maguk után a lomokat miután befejezték a tevékenységet. Köszi a rejtést.
Megvan!
Kecskemét környéki dobozolós napunkat itt kezdtük. Nagyon jó a tanösvény, az elején több eszközt is kipróbáltunk, jól elszórakoztunk vele. Érdekes volt az útvonal, elolvasgattuk a tájékoztató táblákat is. A ládát éppen csak vissza rejtettük és már meg is érkezett a következő csapat.
Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.11.3]
Ez nekem pozitív csalódás volt. Először jártam a Kiskunsági Nemzeti Park területén, és az elképzelésemmel ellentétben változatosabb és szebb volt a táj, mint amit gondoltam. Legalábbis itt, a tanösvényi rész a homokbuckáival és a buckák növényzetével. Jó volt sétálni a helyszínen.
HEURÉKA! Köszönöm a rejtést! Tetszik ez a vidék. Engem is kipirosított úgy rohantam, hogy még meglegyen a mára eltervezett ládák megtalálása. Így lett az ösvény, magányos farkast pirosító tanösvény.[Geoládák v3.10.5]
Kiskunsági kalandozás alatt kerestük meg a ládát kitkat0123-mal. Hu-s és com-os ládát se hagytunk megtalálás nélkül. Nagykőrösre menet tettünk egy kis kitérőt Keressünk szép réteket! mozgó ládáért. Útközben ezt a ládát is felkerestük. Érdekes a hely. Gyorsan meglett.
Köszönöm a rejtést!
Köszönöm! ;) [Geoládák v3.9.0]
------------------------------------ GCVaHo után jártunk erre. Már szürkült, de így is különleges élményt jelentettek a szél formázta homokbuckák.
Ezt a túrát négyesben jártuk végig. Jó szórakozás volt egy app segítségével felismerni a különböző növényeket. A láda elég piszkos volt, a füzet kissé nyirkos. A ládát kitakarítottuk, a füzetet kivettük a zacskójából abban reménykedve, hogy így talán van esélye a kiszáradásra.
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.6.7]
Nagyon szép, különleges hely. Majdnem teljesen körbe mentünk az egész tanösvényen. Köszönjük a rejtést !
A jelenlegi helyzet miatt olyan ládákat próbáltam meg felkutatni, amelyek viszonylag közel vannak a lakhelyemhez és ritkán látogatott helyen találhatók. A fülöpházi buckavidék pont ideális ebből a szempontból, köszönöm a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v2.2.5]
Napsütötte vasárnapon GCBARI, GCVAHO és GCSZAP együttes levadászása.
Kellemes séta a jól járható és sok információval bíró tanösvényen, melynek elején a modern kondigépek is kellő elfoglaltságot biztosítanak.... Még így ősszel is szép a környék látványa, ráadásul ma is okosodtunk: a báránypirosító tanösvény mellett, maga a növény megismerésével és hasznosításával kapcsolatban...
Köszönöm, hogy idecsaltál. Ha hazaérek, megírom, mit láttam. A láda beázott, kitörölgettem. Kapott új logbookot, de a régit becsomagolva benne hagytam. Nekem csodaszép hely, nagyon korrekt rejtéssel. [g:hu 1.6.4]
Megtaláltam!
Egy igen kellemes séta a tanösvény végigjárásával. Szokatlan volt számomra a rengeteg és változatos növényvilág.
Köszönöm a rejtőnek, hogy ezt is megmutatta.
Hajnali találat! Egy barátommal autóztunk hazafele az 52-esen, és mivel tele voltunk még energiával, akadálya pedig nem volt, így egy minimális fényforrással elszaladtunk összeszedni. Sikerült annyira felfrissülnünk a rövidke séta végett, hogy még utána elütöttünk pár órát a városban. :D Köszi a lehetőséget!
Kecskemétről érkeztünk busszal, két óra alatt terveztük a környéken található ládákat becserkészni, hogy még elcsípjük az egyébként nem túl sűrű, kétóránként járó járatot. A kitűzött célt teljesítettük, a visszafele tartó buszt bőven elértük, körülbelül 10 km-t sétáltunk a kis kirándulás folyamán. 3/1
A legjobbkor jöttünk ezt a pontot megkeresni: amikor teljes virágban van a tanösvény névadója, a báránypirosító! :-) Nagyon szép volt minden, köszi a rejtést!
(A láda be van ázva, ami fura, mert nem tűnik töröttnek, jól zár, mindenesetre kitörölgettük, amennyire tudtuk, tollat pótoltuk.)
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Sajnos a névadó növényt nem sikerült lencsevégre kapni, a túra így is emlékezetes marad szánunkra! Az inváziós növények visszaszorítása itt is komoly probléma, remélhetően az őshonos fajok fennmaradásáért folytatott harc, eredményesen fog végződni.
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget. A többit majd otthonról... :) [g:hu 1.5.2x] [wapon beküldött szöveg]
Ez volt a mai napi gyalogos ládavadászatom 1. találata az ötből :D
Busszal érkeztem Kecskemétről, majd rögtön neki is vágtam a túrámnak. A tanösvény tetszett, a ládát gyorsan megtaláltam, logolás és visszarejtés után igyekeztem tovább a GCVaHo láda irányába.
A gyalogtúra során készült képek itt nézhetőek meg.
Köszi a rejtést! :)
122 km kerékpározás Kecskemét környékén.
Ha akartam sem tudtam volna kerékpározni a környéken, a mély homok lehetetlenné tette. A rejtés környékén olyan erős pókhálók voltak, mintha drótból készültek volna.
Mivel az 52-es úton nagyon erős volt a forgalom inkább Ágasegyháza felé átvágva a P jelzésen folytattam utamat a Gcmomo láda felé.
Érdekelt nagyon a láda neve, hogy miért is lett Báránypirosító tanösvény a neve.
Mivel a ládaoldal erre nem utal, ezért a neten utána jártam:
A homoki báránypirosító (Alkanna tinctoria) a borágófélék (Boraginaceae) családjába tartozó báránypirosító (Alkanna) nemzetség Magyarországon legismertebb faja. Éppen ezért gyakorta egyszerűen báránypirosítónak, illetve homoki pirosítónak nevezik.
Karószerű, kevéssé elágazó, többfejű gyökere, ill. gyöktörzse 25 cm hosszúra, a csúcsán 1,5 cm vastagra nőhet. A gyökér könnyen lehámló kérge sötétbarna, és sok dús, sötétpiros festékanyagot tartalmaz: ez az anyag az alkannin.
Gyökerének kérgéből vonták ki hagyományosan az alkannapirosító néven ismert festékanyagot, amit főként különböző élelmiszerek (étolaj, likőr) és kozmetikumok (ajak- és hajkenőcs) színezésére használtak, illetve a kozmetikai iparban használnak még ma is.
Igaz nem találkoztam a tanösvényen ezzel a növénnyel, de feltettem a növény képét, ami egyébként egy csodaszép kék virág. A virág fényképét feltettem a címer alá.
Már ezért a megszerzett információért is érdemes volt ide eljönni. Köszönöm a rejtést.
Az utolsó pontom volt ma. De ez is már csak azért mert útba esett... :) Bár tavaly is megpróbálkoztam ezzel (Dabasról bringával) de akkor nem sikerült odáig eljutni... A Fülöpházi homokbuckák már akkor is kihívás elé állítottak... :)
Köszi a rejtést!
Megtaláltam mindjárt elsőre a nap ládáját. Nagyon kellemes volt végigsétálni az úton, mind a terep, mind pedig a növényzeti adottságok igencsak kedvemre valóak voltak! Köszönöm!
Terepgyakorlat közben itt volt az első éjszakai szállásunk a Nemzeti Park épületében.
A ládát csak másnap reggel volt időnk megkeresni, illetve bejárni a tanösvényt. A délelőttöt az 52-es út északi oldalának végigjárásával töltöttük.
Egy kicsit változatosabb mint a Vándorhomok, de ugyanolyan szép környék! Mai Dunaújvárostól Kecskemétig tartó ládázásunk 3. állomása, amit a Somodi tanyától indulva a vándorhomokon keresztül kerestünk fel! 3/10 A kutyák még itt sem fordultak vissza addig jöttek míg vissza nem értünk a tanyához! :) Köszönjük szépen, hogy meg mutattad ezt a környéket is!
A fülöpházi iskola megállótól gyalogosan (~14.9); vándorhomok után. A 22-es km megálló felől megközelítve. Már a postaládáknál jártam, mikor egy külföldi rendszámú Audira lettem figyelmes.. valamint az autójuk felé és egyben felém közeledő párra. A kecskemétre vezető útszakasz specialitásából kiindulva úgy gondoltam, hogy fizetős szolgáltatás igénybevételéről lehetett szó. Aztán gyanúm hál Istennek megcáfolódott. :) Elképzelhetőnek tartom, hogy helyiek voltak. A nemzeti parkkal szemben házak bújnak meg, mely tovább igazolta gyanúm helytelenségét. A láda egykönnyen fellelésre került. A szaloncukrokat eltávolítottam, majd elindultam Fülöpháza felé a Vulcan mellett elhaladva. Köszönöm a lehetőség! :)
A fordított pirosításom végén sikerült megfejtenem az áthúzott lovas ember táblák rejtélyét is :)
Azt hiszem, nem vagyok/leszek az Alföld szerelmese. Errefelé kirándulva csak még jobban tudom értékelni, hogy a Mecsek lábánál élhetek. :-) De hát nem élhet mindenki ott. :-) Nagyon érdekes ez a táj, az eltérő domborzat, talaj, növényvilág. Jó kis séta volt, köszönöm, hogy bemutattad.
A Dél-Alföldi Regionális Középtávú és Váltóbajnokság pályájának teljesítése után ennek a ládának a megkeresése igazán könnyű volt. Érdekes tája ez Alföldünknek. Köszi a rejtést!
A XXIII. Korhely Baráti Találkozó kapcsán jutottunk el erre a szép buckavidékre.
Láttunk báránypirosítót, naprózsát, selyemkórót, és még ki tudja hány növényt és állatot. Mindenkinek ajánlani tudom ezt a tájat, annak ellenére, hogy én alapvetően "hegybarát" típus vagyok.
Nagyon érdekes hely ez a buckavidék a maga nemében, jó volt ide eljutni! Bár úgy látom, hogy túl sokan nem jutnak el ide, mert maga a tanösvény nem tűnik túl "jártnak"...
A GC Húsvéti Nyuszi után indult szakkörös csapatunk a homokbuckák leküzdésére, hogy megkeressük a ládát. Sikerült, megtaláltuk!
"Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!" (Petőfi)
Köszönjük a rejtést!
Ide terveztek tájfutó edzőtábort, de lefújták, mert nagy volt a hó. A sítájfutók meg kitalálták, hogyha ilyen jó hó van, legyen itt sítájfutó verseny. De tegnap szikrázó napsütés és plusz hőmérséklet volt, a hó nagyon erősen megfogyatkozott. A nyomfektetö szán helyenként elfogyasztotta azt a kicsit is, amit a meleg meghagyott. Ezért nem sífutottam, inkább megkerestem ezt a ládát. Persze nem jókor jöttünk, de legalább megtudtam, miért lett báránypirosító a tanösvény neve. Ha júniusban erre járunk, mégegyszer körbejárjuk a tanösvényt.
A hely színvonalából gondolhattam volna, hogy Mikulás keze is benne van. Tájékozatlanságomról tanúskodik, de nem gondoltam volna, hogy az Alföldön ilyen változatos helyszín is van. Jó lenne itt egyet bringázni is.
A legérdekesebb a kísérleti helyszín volt. Vajon megtudjuk majd az eredményét? Az egyik napelemet valakinek már sikerült összetörni...
Új logbookot hagytunk a ládában.
Sikerült tanulni az emberi tevékenységről... Az első és negyedik táblát az időjárás kicsit kikezdte, így nem lettem olyan okos, mint lehettem volna. A negyedik és ötödik pont között az út egy olyan réten vezet, melyre visszafelé tilos belépni. Vajon a tanösvénynek van engedélye?
Mai 3/1, össz. 660. megtalálásunk. Kerekdombról hazafelé kerestünk meg 3 homokos ládát. Szép idő volt. Jó volt ez a kis séta ezen a nyugis helyen. A rejtek könnyen meg lett. A füzet, jegyzettömb szétesőfélben.
Faddi kirándulásunk utolsó 5. ládája. Kevés alvás hatására élő GPS -em megfáradt. A velem töltött napok összes fáradalma most jelentkezett rajta.
Köszönjük a rejtést!
Útban hazafelé megálltam egy kis pihenőre.
Az ajánlott parkolóból kellemes kis sétával találtam meg a láda rejtekét.
A tanösvény (és a tornapálya) karbantartott, a kijelölt ösvény jól követhető, az információs táblák épek (magyar és angol nyelvű tájékoztató van rajtuk).
Van aki kedveli az ilyen vidéket, van aki nem. Én az előbbihez tartozom!:)
Köszönöm a rejtést!
Érdekes, hogy odavezetés közben pont a jelszóval kapcsolatban volt egy riport egy neves tudóssal!:)
Gyalogos kupa: 17,8 km!
Terepi edzés keretében keresgéltünk két egyesületi társsal:
Enikő, Hanna, mpneycus és pgyp
A láda köszöni jól van, a lányok rendben visszarejtették,nem raktunk és nem vettünk ki semmit.
Már a múlt heti túránkon is meg akartuk keresni, de akkor elhalasztottuk. Most atipapával közösen levadásztuk.
Szép az ösvény, de mára már kicsit kezd elég lenni a homokból. :)
Ez a ládika volt a 10/8. ma.
Köszönöm a rejtést! Gyönyörű a tanösvény különösen az október végi szinpombában. Hát biciklivel kissé húzos a végigmenetel a homokos utakon, de megérte. Nagyon jó a leírás!
Az erdei tornapálya a békebeli hangulatot áraszt pálcika emberke előgyakorlatozóival.
Kíváncsi lennék az utóbbi évtizedben hányan csinálták végig becsülettel a gyakorlatokat!
Nagyon szép hely, rendezett, gondozott a tanösvény, örülök, hogy erre jártam! Nem voltak hatalmas emelkedők, vagy dzsindzsaharc.. kellemes kivétel:)) Köszi a rejtést!
Ismét a Dunán innen. Túl nagy szintkülönbséget nem kellett ugyan leküzdeni, de a hőségben még így is kesserpirosító volt a tanösvény:)
Igen, a forgalmas út zaja nagyon hallatszik. Jártam már hasonló, homokos-buckás helyeken, így nem hatottak a teljes újdonság erejével a látottak, kivéve azt a vulkános vizsgálati területet. Nem olvastam el alaposan a leírást:)
Összességében érdekes hely, kuriózum a maga nemében, jó ötlet volt az erdei tornapályát kiegészíteni a tanösvénnyel. Köszi Zsu, hogy raktál ide ládát.
Kicsit túlmentünk a túraútvonalon, így hosszabb lett a séta. Jó volt a facsoport, ott már nem volt nehéz megtalálni. Szerencsénk volt, mert nagyon borús volt az idő, előttünk is, utánunk is esett, de ahol mi épp haladtunk, megúsztuk.
Még egy másik ládát is megkerestünk, így estére kellemesen elfáradtunk. Na és megéheztünk.
Fanni, Bojszi, Erika Nagykőrösről.
Eredetileg nem volt tervbe véve, de ez lett a kora reggeli kirándulás els célpontja. Nem bántuk meg. A tornapályát is kipróbáltuk.
Osztom a véleményét az elöttem szólóval, kár hogy az út forgalma megtöri a táj hangulatát.
Ez egy olyan hely, ahol nyugodtan ott hagyhatod a kocsit a parkolóban.
Örülünk, hogy eljöhettünk ide, az egyik kedvenc helyünk lesz.
Hazafelé még egy gyors séta. A láda hamar meglett, leginkább az uniós project kötötte le a figyelmemet. A tanösvény elején esküszöm le volt gereblyézve az ösvény első pár 10 m-re. :) Ilyet még sehol nem láttam, majdnem levettem a cipőmet is, nehogy összetapossam. :))
Hangulatos a tanösvény, kár, hogy az 52-es főút zaja kicsit hallatszik. Így tavasz elején számos virágban lehetett gyönyörködni, így magát a báránypirosítót is megismerhettük.
Köszönjük a rejtést!
A GChusv-nál rendezett -már-már hagyományos- húsvéti mászásról hazafelé jövet kerestük fel a ládát MGyöngyivel és az Apexsek nagyobbik hányadával.
Kellemes kis séta volt.
Köszönjük a rejtést!
GCHUSV után a környéken összeszedtünk pár ládát. Szép volt ez a tanösvény. Érdekes hogy én inkább a hegyeket kedvelem, de ez a környék mégis megfogott. Nem tudom mi az, de valami vonz engem ide. Köszi.
A Nyúl meghódítása utáni ládázás @dzsobacsi-ékkal. Legrövidebb útra terveztünk, így a tanösvényt és a ládát az 52-es út felől közelítettük meg. :) Kivettem belőle egy TB-t, ami a láda .com-os jelenléte híján nem volt dokumentálva. Köszi a rejtést!
Gchusv után jöttünk ide az 52-es út felől, az Oktató központ parkolójában hagytuk a négykerekűt. A szemerkélő eső ellenére kelleme, szép látványt adott a homokbuckák világa. A kerítés mellől megfigyeltük a "Vulkan" megfigyelő telepet is. Az erős biztonságtechnikai védelem miatt nem mertünk nagyon közel menni.
Go EAST TB beköltözött.
Köszönjük a rejtést.
A 2010-es hosszútávú regionális tájfutó bajnokság célbaérkezése után még bevállaltuk a nagy fizikai megmérettetést. És sikerrel vettük még ezt az akadályt is!
Sándor barátommal szerda délutáni kirándulásunk
utolsó állomása.Megkoronázása a mai napnak.
Illatos borókás, novemberi párás este,sötét,
lámpa van nálunk, de nem használjuk, csak a ládánál.
Visszajövök még a családdal világosban, nyáron.
Köszönjük a rejtést!
Tanulságos kirándulás volt.
Tájfutóverseny utáni könnyű levezető séta.
A doboz teteje 10 méterről viritott.
A másnapi verseny rajtja a doboztól 25 méterre volt.
A harmadik környékbeli láda a mai napon Jocival. A parkolónál lévő vadszőlő nagyon ízlett! :-)
Ki gondolta volna, hogy a "báránypirosító" az egy növény? (lsd fotó)
szóval ez a buckavidék. nem nagyon jártunk még ilyen helyen, jó volt megismerni. nem is emlékeztem, hogy a gyülekezeti táborunk nemzeti park közelében van, jó volt kiruccanni ide egy kicsit!
leFILelve. [wapon beküldött szöveg]
Köszönjük a rejtést, kellemesen sétáltunk, tanulmányoztuk a növényeket, állatokat. Kipróbáltuk a tornaeszközöket is. A gyerekek nagyon élvezték ezt a kis sétát.
A logbookot, amely vizes és már penészes volt, kicseréltük egy másikra.
Sajnos a logbook már megpenészedett víztől, az egyik eredeti kesser pedig a nem elégedett meg a szokásos hulladék ládába való helyezésével, hanem valami sűrű löttyöt hagyott egy vélhetőleg Brezsnyev idejéből származó kölnisüvegben.
A parkolóban hagytuk az autót, innen kellemes sétával jutottunk a rejtekig. Útközben valahogy mi is elkerültük a 3. és 4. pontot, de a vészesen közeledő naplemente miatt már nem mentünk vissza megkeresni. :(
A tanösvény és a tornapálya is nagyon tetszett!
Köszönjük a rejtőknek az invitálást!
Kecskeméti regionális foltvarró találkozó helyett... :)
Második láda a nap folyamán. Az ajánlott parkolóból indulva, könnyed kis séta. Sajnos nem figyeltünk igazán - jobban érdekelt a bekerített terület, mint a fehér nyíl - így a 2. pont után az 5. jött... Megtaláltuk a ládát, majd vissza is indultunk, mert ránktelefonáltak a többiek, hogy végeztek Kecskeméten. Sajnos így a 3-4. állomás kimaradt. Sajnálom!
Köszönjük a rejtést!
A GCSZAP ládától jöttünk a Tanösvényhez. Aki kíváncsi a Kiskunság növény és állatvilágára, annak nem is kell máshová mennie, elég, ha végigjárja a Tanösvényt, hiszen itt mindent láthat!
Köszönjük a rejtést!
Megjegyzés:
A láda belülről száraz, ennek ellenére a logfüzet igencsak penészes. Mivel cserefüzetet nem hoztunk magunkkal, így gyógyítani nem tudtuk.
Miért báránypirosító a tanösvény neve? Lehet, hogy ha hoztunk volna magunkkal egy bárányt, akkor a végére pirosra sütötte volna a nap? Vagy a környéken él egy igen speciális báránypopuláció, akiknek piros színű a gyapjuk? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztattak minket, míg a tájban gyönyörködve közeledtünk a ládához. Tipikus kiskunsági vidék ez, annak minden lényeges kellékével (igen szelíd dombok, boróka, nyárak). A famászás közbeni várakozás után jó volt megint mozogni egy kicsit. Talán ha néhány nappal/héttel később jövünk, akkor a fák is zöldebbek lettek volna, s a homoki tájon nyíló virágok pompáját is megcsodálhattuk volna. Azért így sem unatkoztunk. A VULCAN-állomás műszerei is érdekesek voltak. Jonkó volt velem.
A táj valóban megkapó és egyedi. Jó ez az alföldi táj, a "Vándorhomok"-tól nyílegyenesen lehetett megközelíteni, itt a "toronyiránt" valóban egyenes. A rejtésre azért adtam kevesebb pontot, mert többszörös jelzés ellenére csuromvízessen találtam mindent. Én az utolsó zacsimat az előző ládánál elhasználtam, így nem tudtam becsomagolni. Kérem a következő kessert vagy a rejtőt egy alapos (logbook cserét is magába foglaló) karbantartásra, szárításra. A dobozokat javasolt - bármennyire is jónak tűnik a zárás - zacsiba helyezni, már csak az elszennyeződés ellen is.
Köszönjük a rejtést: vt54 (Tibi, Ica)
Télen is nagyon hangulatos a hely, a borókáknak, meg a fehér törzsű nyárfáknak (is) köszönhetően.
Leginkább a hajdanvolt, szinte már földdel egyenlő tanyaépületeken merengtünk el; mivé is lesznek életformák... Hová tűntek ezek a családok? Mi lesz a még álló tanyák sorsa?
Tágas parkoló, szépen karbantartott tornapálya, aztán rákeveredtem valahogy a tanösvényre is. Legalább 2 táblát kellett várni, míg megtudtam, hogy hogy pirulnak itt a bárányok, s hamarosan találkoztam a jelszóval is :)
A kísérleti állomás először furcsa volt - bezzeg ezt lehet nemzeti parkban, csak ládázni nem >:I de aztán végigolvastam és megbarátkoztam vele :) érdekes lehet így kutatni a klímaváltozást.
Nagyon szép kis tanösvény. Fél uton valami angol ajku társaság keresgélt valamit. Olybá tűnt, mintha valami amerikai egyetemisták lennének itt kutatáson. Kicsit morcosan néztem hátra logolás közben mikor az úton egy motoros húzott el.
Szépen kialakított tanösvény változatos tájban. Érdekes a Vulkán projekt is. A báránypirosító virága ugyan kék, de a gyökeréből régebben élénkpiros festéket állítottak elő.
Kipipálva Kecskemétről, biciklivel. Szép hely, de a homokban tényleg nem lehet biciklizni, hátra is hagytam, legalább csendben sétálhattam egy jót. Olyan szokatlan ez az érintetlen kis sziget, hogy szinte tájidegennek tűnik az alföldön, pedig ez lenne az igazi táj:)
Ma délelőtt a kecskeméti Köztemetőben találkozott újra a Katona József gimnázium 12 egykori diákja, hogy elbúcsúztassák kedves osztálytársukat. A szomorúságot az embernek enyhíteni kell valamilyen szívéhez közelálló élménnyel. Mondjuk, ládázással a "Homokhazában."
Az egyik elhagyott dülőúton Etivel feketéről fehérre váltottunk és nekiindultunk a Fülöpháza melletti szikes és homokvilágnak.
Szikrázóan sütött a nap, csend és nyugalom ült a tájon. A tanösvényt becsülettel végigjártuk, pedig az 5. állomásra, a ládához hamarabb keveredtünk el. A gyermekkor hangulata jött elő, és Buda Ferenc Kossuth-díjas költőnk mélyérzésű sorai:
"KI HÍVOTT közétek, tanyák,
jaj, mi vonzott melledre,
tüskebozontos öledbe,
homokot őrlő,kiszikkadt
szájüregedbe,
hallgatag Szülőhaza?"
Egy közelben megszólaló gerle oly ismerős búgása mintha e kérdésre akart volna választ adni.Jó volt újra az Alföld levegőjét magunkba szívni, taposni az út homokját, összeszedni néhány királydinnyét a zoknijainkon és megizzadni a tikkasztó melegben. Köszönjük a rejtőknek ezt az élményt! S. Gy.
Jól esett ez a séta ilyen szép környezetben. Sőt visszaút felénél vettem észre, hogy a toll nálam maradt, úgyhogy sikerült többször megjárni ezt az útvonalat. :)
Kösz a rejtést! A természetvédők és az erdészek által kirakott ismeretterjesztő táblák ellentmondanak egymásnak, de a tanösvény nagyon hangulatos. A napelemek érdekesek útközben.
Újabb tanösvény a mai napon. Ezeket szinte össze lehetne kötni az alföldön:)
Igazából az összes közül ez volt a legtanösvényebb tanösvény:))
Tetszett, jót sétáltunk.
Köszönjük a rejtést.
Alföldi ládázás 18/20. Mezítláb mentünk a forró homokba oda-vissza. Meg is lett az eredmény egy vízhólyag képében a talpamon. A gyerekek élvezték a tornapályát és a faepret.
A regionális egyéni és váltó tájfutó verseny rajtszalagozása pont a láda mellett pár méterrel vezetett el, így ezt nem hagyhattam ki. A pályám sajnos nem keresztezte a tanösvényt.
Érdekesen kezdődött a kapcsolatunk ezzel a ládával: eredendően nem volt benne a GSAK-ban valamiért. Aztán a környékbeli három tanösvényes ládát terveztük erre a napra, de a kora délutáni csemői és ceglédi tekergés miatt nagyon elment az idő, így csak a Báránypirosító fért bele az este előtt (annak ellenére, hogy az izsáki multi virtuális pontjai bő másfél éve megvannak már).
Korábban, a fülöpházi két doboz keresésekor felfedeztük az Erdei Iskola épületét, de akkor éppen minden zárva volt, semmi okosságot nem tudtunk kérdezni.
A homok persze itt is ugyanolyan, mint Fülöpházán, viszont árvalányhaj hihetetlen mennyiségben van a területen, lényegében a tanösvény egyes részei is közöttük lépkedve vezetnek. Az okosító táblákon levő térkép sajnos csal picit, ugyanis a 3. pont már az elágazás után van (a térkép szerint még előtte), a komolyan őrzött vizsgálati terület is rossz helyre van jelölve - így végül mégiscsak végigjártuk az egészet. No, persze ez nem nagy kitérő. :))
A fák alatt láttunk két tő piros madársisakot is virágozni, lehet, hogy több is van, vélhetően az úttól távolabb. Mindenképpen jó, hogy ilyen természetközeli tanösvényeket alakítanak ki, megfelelő információtartalmú táblákat helyeznek el - de még jobb lenne, ha lenne ott (legalább ilyenkor, vegetációs időszakban) egy természetvédelmi őr is, aki alkalomadtán többet is tudna mondani a szűkszavú tábláknál, és persze elmagyarázhatná a természetvédelem lényegét.
Most sajnos még okosító füzethez sem sikerült hozzájutnunk, mert éppen valamilyen konferencia zajlott az épületben...
Köszönjük a KNP-nek és a rejtő(k)nek is az élményt! Ládák és tanösvények közötti hasonló szimbiózisnak továbbra is örülnénk, talán picit többen értenék meg a ládásztársak közül is a természetvédelem céljait.
(Szinte napra pontosan egy éve történt a rejtés! :D)
Mai 2. ládánk. Nagyon tetszett a környezet. Szép időben kellemeset sétáltunk. Logolás közben összefutottunk csillagmotor "kollegával", akinek rövid ideig tartó beszélgetés után megmutattuk hova rejtse vissza a ládát. Köszönjük a szépséget!
Ez volt az utolsó ládánk ezen a "kiskunsági" kiránduló napunkon. Valószínűleg a kihagyott ládákat is fel fogjuk keresni, hiszen gyönyörű az egész környék, többek között e ládának a környezete is.
Kifelé jövet egy másik kiránduló és valószínűleg kesselő csapattal találkoztunk, akiket ezúton is üdvözlünk!
A keresést a Gyeko-Team társaságában ejtettük meg...
Csillagos ötös, mi mást írhatnék? :)
Erősen felhős volt az ég, itt-ott kikandikált a napocska, és valami elképesztő gyönyörűen világította meg a fákat.
Azt mondjuk sajnálom, hogy a magasabb dombokra nem kalauzol el ez az út, egy kicsivel odébb jóval magasabb buckák találhatók. Bár így kétségkívül kímélőbb a séta :)
A fa tényleg nagyon jellegzetes! Sajnos a láda tartalma elég szegényes, de mi is elfelejtettünk ajándékot vinni bele, úgyhogy nem is szólhatok :) Természetesen nem is vittünk el belőle semmit.
A GPS megadta magát, nem tudom, hogy az időjárásnak volt- e köszönhető, de gonodolom, más nem befolyásolhatta.
Egyetlen darab színtelen bárányt sem találtunk... Ráadásul a negyedik szabályt sem tartottuk be, nem tudtunk kutyát szerezni sehol! :)
Azért tetszett, tökéletes 1000. találat volt, köszönjük!
Megmondom őszintén, nem értettem soha Petőfit, nekem hiányoztak a hegyek szegedi éveim alatt. Na de ez kellemes csalódás volt, Egy - a táj szépségéről - áradozó, nagy csapat tért vissza az autóhoz. Épp csak egy kis buckán kellett átmenni, és a forgalmas autóutat már el is felejtettük.
Nem ilyennek képzeltem az ős-alföldet.
Bár a tanösvény ismertető táblái szerint ez sem az "eredeti" állapot. (Persze attól függ, hogy mit tekintünk eredeti állapotnak. Ha mondjuk a 150 évvel ezelőttit, akkor ez lehet az eredeti állapot. Ha az 1100 évvel ezelőttit, akkor nagyon nem ez).
GCHusv után körülnéztünk még egy kissé a környéken. Szerintem valahol utat tévesztettünk, mert egy idő után eltüntek a tanösvény táblái, majd a vége felé fordított sorrendben kerültek újra elő. A ládánál piknikeztünk egy kicsit az akkor már jóleső árnyékban. Visszafelé tartván a délelőtt folyamán megismert ismerősökbe futottunk.
A mai ládázásnak goblla társaságában vágtam neki. Elsőnek ezt a ládát gyűjtöttük be, nem épp szabványos módon, azaz torony iránt. Rögtön fel is vertünk két őzet, majd még egyet a láda közelében is.
Ez a tanösvény jól kiegészíti a GCVaHo-Vándorhomok-ot. A barangolás során megtudtuk, hogyan kerülnek a fenyők a homokbuckákra és hogy mi is az a báránypirosító:)
A mai nap második meglepetése volt a tanösvény. Szép napsütéses kora tavaszi időben sétáltam végig az ösvényt. Közben egyik ámulatból a másikba estem. Nagyon tetszett a vidék, a változatos flora, csak hát a közeli országút... :( Tavasszal vagy nyáron szeretnék ide visszatérni, családostul.
Nagyon kellemes sétát tettünk a tanösvényen. Hó helyett szerencsére csak homokot találtunk, a homokból következik, hogy sarat sem. A napocska meg igazán tavasziasan sütött. Érdekes volt megtudni az erdőtelepítésnek egy másik szemszögét is, hogy miért is került az alföldre annyi fenyő és akác - így egy kicsit árnyaltabb a kép, nem kell minden tájidegen faj miatt prüszkölni.
A multi minden pontja és a doboz is könnyedén begyűjthető, semmi komplikáció. Az összképet csak az 52-es útról beszűrődő autózaj zavarta. [gps nélkül]
Ez még belefért éppen a mai napba - sajnos, 4-re vissza kellett érnem Szegedre, vizsgáztatni. (Sikerült is!) Így hát teljesen nem jártuk be a tanösvényt, bár még szívesen elidőztünk volna a kedves, borókás-nyárfás homokdombok között. Köszönjük a rejtést!
Alföldi ládázás. A mai napon össz.: 429 km. 8 óra alatt, nyolc ládával. Az időjárás ramaty, náthás vagyok, de menni kell! :-)
Köszönöm a rejtőnek, szép helyre invitált! Bár meleg évszakban biztos még szebb. A táblák nagyrészét elolvastam, néhány új infóval gazdagabb lettem...
Jó időben igazi családi program lehet a Báránypirosító tanösvény bejárása.
OK, részletekkel később...
A már jól megszokott kecskeméti karácsonyi látogatás első ládája, Mayával és Yuniéval, bokáig érő hóban. Jól esett egy kis séta a sok evés után.
Nagyon érdekes volt az útbaeső vizsgálati terület.
Köszönjük:
Marcsi&Mirex
Ez volt az első igazi családi kesselés az 5 hónapos kislányunkkal, Csillag Virággal. Elég nehéz volt tolni a babakocsit a homokban, viszont a végén igazi babakocsis drive-in lett belőle, 1-2 méterre megközelítettük vele a ládát.
A helyszínt egyébként már korábbról ismertük, pár éve végig is jártuk barátainkkal a tanösvényt. Most elsősorban a láda miatt jöttünk vissza.
Köszönjük a rejtést, tetszik!
Bár hozzám a hegyek sokkal közelebb vannak, mint a sík vidékek, nagyon tetszett a táj.
A dimbes-dombos buckavidék minden kanyar után más látnivalót kínált.
A szomszéd ládát kora tavasszal kerestem fel, most az 51-es út déli oldalát is megtekintettem. Igaz ezek az útközbeni keresések nekem inkább pihenők mint célirányos keresések, ezért a késői időpont. Az erdei iskola udvara szolgált parkolónak - bár én nem ezt a helyet szemeltem ki. ( Egy összejövetel volt az iskolában és az érkezésemkor az egyik szervező irányított be az udvarra - "állj be nyugodtan az udvarba" . Lehet egy ismerősével tévesztett össze.)
Gyors séta a tanösvényen mert a nap már nagyon az ég alját súrolta. A vizuális élményt már erősen befolyásolta a kedvezőtlen fényviszony, de még így is nagyszerű volt a buckák között sétálni. A visszaérkezésem már a holdfénye segítette.
4/1. Mai első ládánk Zsepivel. A szüleimet hoztam le a Boróka Kupára (tájfutóverseny) Ágasegyházára. Amíg ők versenyeztek, Zsepi és én levadásztuk a környék 3 ládáját (az utolsót már velük együtt szedtük össze hazafelé). A parkolóból elindultunk - ott még jó irányba, de aztán valahol kicsit elcsúsztunk, úgyhogy volt benne némi árkon-bokron át is :). Végül aztán a láda könnyen meglett, a fa tényleg jellegzetes. Nagyon jó rejtés! A környék is igazán kedves - sajnos a tanösvényt az időjárás viszontagságai miatt kicsit lagymatag érdeklődéssel kísértem, főleg, hogy el is keveredtünk róla, de a borókás, fás-bokros-ligetes lankák tetszettek. Még az sem tudta elvenni a kedvem, hogy végig konokul és kitartóan esett az eső (Zsepiét azért egy kicsit igen...), ami miatt egyfolytában bűvészkednem kellett a pda-val, az esernyővel (ez az anyai előrelátás eredménye, mert én nem hoztam magammal) és a fényképezőgéppel. Azért valahogy sikerült megtalálni, logolni és visszarejteni anélkül, hogy bármit is eláztattam volna a ládában, sőt, én is megúsztam viszonylag szárazon :). Zsepiről ez már nem mondható el... :p Köszi a rejtést!
Mai 3. ládikánk.
Az első helyszínünk elég időigényes volt, ekkor már siettünk, ugyanis a (már nem is annyira) pici lányunk délután egy bulira volt hivatalos.
Így aztán "végigrohantuk" a tanösvényt, amely azonban így is nagyon tetszett. Leginkább az erdő sokfélesége fogott meg: érdekes volt a fenyők, borókák és lombhullató fák együttese, no meg a homokdűnék. A "tantáblákat" is végigolvastuk persze. Útközben ráakadtunk egy nádtetős, sajnos már düledezőfélben lévő vályogházra, odébb egy valamikor volt kemencére és egy kútra is.
A mai napon velünk tartott egy kedves kessertársunk, peterpan is (vagy inkább mi tartottunk vele), aki sokat segített nekünk az első ládánál.
Végül ezt e ládát is hamar megleltük.
Kivettünk egy kulcstartót, betettünk egy CD-t, és egy Angol egy fontos érmét.
Köszi érte...
GPS nélkül érkeztünk zuhogó hóesésben. Útközben a láda felé vezető úton kipróbáltuk a tornapályát... hasonló,mint a Lőrinci kiserdő Budapesten. Nagyon élveztük...
A fehér nyilat követve hamar bejártuk a tanösvényt... és a ládát is gyorsan megtaláltuk... A nagy hóesés nem szegte kedvünk, mikor visszaérkeztünk a tornapályához befejeztük a hátramaradt gyakorlatokat.... :-))) Köszönjük!!!
Szokásos hétvégi kirándulásaink 4. állomása. Mivel ezen hétvégén csak vasárnapra terveztünk ládázással egybekötött kirándulást csak a lakhelyünkhöz közeli még meg nem talált rejtéseket vettük célba. A tanösvény érdekes, a rejtés is ok, csak az az objektum nem ide való...
Érdekes tanösvény nagyon jó kis rejtéssel!
Bár az eső esett mégis azt mondom mindenképpen megérte felkeresni ezt a helyet! A napkollektoroknak mi a célja?
:))
Tájfutó verseny alatt kiváló lehetőség(em) van egy kis kincskeresésre. Így történt ez most is. Kellemes séta az őszi napsütésben. A dobozt keresgéltem egy kicsit, de nem sokáig. A rejtés kiváló, csak a GPS szemétkedett egy kicsit. A ládából elkoboztam egy szál cigarettát, nem tudom ki volt az, aki beletette. (Az aprót bennehagytam, bár szerintem az sem oda való.)
Egy agasegyhazi pizza utan. Eletmento volt... :) [wapon beküldött szöveg]
Ha nem kapok pizzát a kocsmában akkor tutira éhenhalok :) Bár nem sokáig tartott az életmentő hatása, 20-30km múlva ismét rámtört az éhhalál :) Többet fogyasztok mint egy átlagos amerikai truck :)
64 km kerékpáros túra keretében GChusv felől érkeztem az ágasegyházi erdőn keresztül. Sokat vacakoltam GChusv körül, így rámesteledett. A területből, amit Zsombos dűlőnek hívnak, nem sokat láttam. Jönnöm kell még erre! Kecskemétre hazafelé az útitervtől eltérően a rettenetes 52-es útra kényszerültem, mert sötétben csak ismert dűlőutakon járok. Veszélyes volt, de alaposan ki voltam világítva.
Tevetúra a Nagy Magyar Homoksivatagban! Arra spekuláltam, hogy az éjszakai eső megszilárdítja a Kiskunság homokútjait, de nem így lett: Pesten felhőszakadás volt, arrafelé viszont egy csepp sem esett. Így valódi nullás liszt-szerű homok fogadott, de széles kerekű Mongoose-omnak ez sem lehetett akadály. Kecskeméten fél hatkor hagytam el a kocsit, és a Jakabszállás - Alsójárás útvonalon nyomattam a GCnyvh 2. megközelítési variánsáig. Elődeim bejegyzései alapján a legrosszabbakra voltam felkészülve - hisz megírta a Rejtő, hogy akinek ez nehéz, keressen könnyebbet -, de kellemes csalódás ért: az utak nagy része csakugyan nem biciklizhető, de a kisvasút nyomvonala és a tarlók, füves és egyéb növényzetes útszegélyek igen. A domb aljáig mentem nyeregben. Vissza ugyanarra, hátsó defekttel (rajzszög). Nagyon szép volt, több nyájjal találkoztam.
Utána GCOPIT. Ez már egész jól kerekezhető, szintén szép tájon. Mivel nem lelkesített a sok aszfaltrágás terepkerékpárral Izsák felé, inkább átvágtam toronyiránt a GCBARI felé, hol lovastúra-útvonalon (mély homok), hol a tanyák és mezőgazdasági telepek többnyire homokos, néhol betonozott útjain. Alig kellett országúton mennem. Az oktatóközpontnál újabb hátsó defekt-javítás (akáctüske), majd séta az elvarázsolóan gyönyörű vidéken a ládához és vissza.
Az utolsó 20 km a forgalmas 52-es úton kész gyötrelem volt a fülledt időben, de egy teve bírjon ki mindent! Végül 93 km-es, nagyon szép túra lett, sok pozitív élménnyel - köszönet a Rejtőknek!
Kecskemét környéki ládázás 9. pontja. A ládától 300 m-re elakadtam a biciklivel a homokban, így maradt a tolás. Eddigre már 50 km körül volt a lábamban és mivel az edzettségi állapotom igen alacsony, így már eléggé kivoltam. Szerencsére a láda rövid keresés után meglett. Leülve logoltam és próbáltam pihenni.
Irány vissza Kecskemét felé, mert útközben van még egy láda és a vonatot is el kéne (kellett volna) érni.
Kecskemét környéki éjszakai ládavadászatunk második állomása volt. Nagyon tetszett a környék, és az ösvény is. Hangulatos volt éjszaka is. Amikor visszaértünk még ottmaradtunk kicsit a sötét parkolóban eszegetni. (És hallgattuk az udvarban gitárszólóra dalolászó külföldi lánycsoport éneklését :-) )Remek láda volt.
Még a végén rá kell döbbennem, hogy az alföldnek is van varázsa.... Azért a hegyek jobbak, de mivel én is az alföldön lakom, ezért feltétel nélkül tudok örülni ilyen helyeknek. Köszönet érte!
Ákos fiam Kunbaracson volt karata táborban, viszont az óvodai ballagása miatt egy napra fel kellett hoznom Pestre, majd visszavinni. Mit tesz ilyenkor egy jó ládász? Kivesz két nap szabadságot és a fia szállítása mellett felkeresi a környék ládáit.
Biciklivel teljesítettem, közben végig nagyon vigyázva a természet szépségeire, amiből van bőven!
Nem is gondoltuk, hogy tőlünk nem messze itt az alföldön ilyen szép tanösvény található. Bár már jártunk erre az évente megrendezésre kerülő 100 km-es gyalogtúra során, de annak vonala sajnos letér innen.
Köszönjük a kirándulást!
Gyönyörű környezetben jól elrejtett láda. Gratulálok Zsúnak és esetleges (?) segítőjének.
Égett a napmelegtől a kopár szik sarja, de legelésző tikkadt szöcskenyájakat nem találtam rajta. Mindössze a bokrok alatti árnyékban hűsölő VP-t, aki éppen a ládanaplóba jegyezgetett, minthogy egy perccel előttem találta meg a ládát. Szerencsére ezzel csak a 24. helyet halászta el előlem.
Sikerült kiderítenem, hogy mi is a báránypirosító, de nem biztos, hogy a terepen jól azonosítottam. Találtam viszont egy őzlábat, de nem tudom bejegyezni a gomba cache oldalon, mert nem gomba. :(
Épp kezdtem logolni, amikor megjött jalso. Megörültünk egymásnak, és a hátralévő helyeken is találkoztunk (ő autóval + gyalog - én biciklivel).
Kora reggeli vonattal Kecskemétre, onnan biciklivel: Helvécia - a sínek mellett a Ludas-tóig. (Ez a szörnyű homokos földút országúti biciklivel teljesen járhatatlan: azonnal elássák magukat a kerekek. A sínek melletti kis ösvényen úgy-ahogy lehetett haladni.) Innen erdőkön, földutakon át, sokszor tolva a gépet a Jakabszállás - Orgovány közti út kanyarjáig, majd aszfalton Orgoványba. Tanösvény (ami szintén végig autóval is járt homokos úton vezet), majd tovább északra, Ágasegyháza felé. Meglátogattam (alulról megnéztem) a Húsvéti Nyuszit, majd tovább az erdőn (a biciklit végig tolva a homokban) a Báránypirosítóig. Innen végre újra aszfalton Kecskemét felé: Csalános, Arborétum, Planetárium, vasutállomás.
Megtaláltuk. Gratulálok az 1. ládádhoz Zsu! Én még csak a gondolatáig jutottam el. Nagyon jó a netes leírás, amely már alapból felkelti az ember figyelmét a láda iránt. A környezet pedig tényleg megérdemli ezt a ládát. Alföldi ember lévén úgy vélem és ez a rejtés is igazolja véleményemet, hogy itt az alföldi rónán is vannak olyan tájak, amelyeket egy geoládásznak kötelező felkeresnie.
Csoki
Nem tudtam rávenni ládászbarátaimat, hogy az erdei tornapályát csinálják végig, pedig megígértem, hogy szorgalmasan fotózom a feladatok végrehajtását. :)
Kellemes séta volt a parkolótól a ládáig és vissza.
Ágason voltam a keresztlányoknál. Hazafelé beugrottam a ládikához. Nekem új kedvencem ez a környék, gyakram járok ezeken a földutakon, gyalog, autóval, lovaskocsival, és lovasszánnal. Örülök hogy került ide ládika!
Kellemes családi séta, ismerős környezetben. Az első "túrázós" ládánk amiben mind a két csemete részt vett. Egyértelmű "bugmentes" rejtés :) Köszönjük!
Valahogy a magam részéről a GCVaHo és GCSZAP keverékének éreztem, így inkább a séta kellemes mivoltára próbálok koncentrálni. Kicsit elborult az idő, amikor ott jártam így a melleggel nem kellett küzdeni. A távolság sem embert próbáló ;) A Vulcan állomás számomra mindenképpen érdekes volt.
Szegedről hazafelé megálltunk ennél az új ládánál. Összességében az általunk meglátogatott alföldi ládák közül eddig ez volt a legjobb! Az ajánlott parkolótól kb 1.5 km séta, részben bokros - fás - árnyékos ösvényen, majd egy ligetes részen, gyönyörű virágzó árvalányhajjal tarkított mezők mellett. A láda rejtekhelye nem rossz, de valaki előttünk nem fordított a visszarejtésre túl nagy figyelmet, így kb 20 méterről világított a kék dobozfedél. Mi egy kicsit jobban álcáztuk. Köszi a rejtést!
A szombatra való készülés jegyében 125 km kerékpár edzés 2 új ládával, állóképesség és sebesség fokozás érdekében. A környék alkalmas volt edzésre, de a két láda kevésbé, mert nagyon mély volt a homok - ezek a szakaszok inkább erőfejlesztésre voltak alkalmasak.
GCVOR végeztével az Újlengyel - Örkény - Kecskemét útvonalon érkeztem a tanösvény ládázásokból ismerős bejáratához. A eleinte segített, aztán eltűnt; a fehér nyíl viszont végig megmaradt. A mély homok miatt csak szakaszonként tudtam használni a bicót. A láda azonnal meglett.
A környezet hasonló, mint a Nemzeti Park közelében lévő egyéb ládáké: homok, árvalányhaj, borókafenyő, nyír - és mindenütt nyugalom.
Visszamentem az iskolához, aztán Kecskemétig résztávot nyomtam 54/13 - 54/17 között tempómenet átlagos 90 rpm ped. és 132 bmp pulz. mellett.
Megvolt az idei tavaszi GC-verseny előtti Pest közeli láda/ládák, jöhet a szombat. Mindenesetre jól esett a mozgás a tegnapi hosszú vizsganap és a ma délutáni vizsgák között.
[wapon beküldött szöveg]
Nagy lelkesedéssel vágtam neki az új ládának.
Mikor odaértem és bekapcsoltam a fényképezőt megadta magát az akksi, így képeket nem tudtam készíteni!
Mint említettem és is terveztem ide ládát, a rejtekem mindössze 20 méterrel lett volna odébb!
:-)
Gondoltam összekötöm az egészségeset a hasznossal, "meló-előtti kess"-sorozat újabb tagjaként, nekiindultam, hogy egy jót kocogok a ládáig/vissza a reggeli erdőn. Eleinte minden rendben valónak tűnt, elhaladtam a piros jelzésen több ismeretterjesztő tábla mellett is, de mivel a láda elég messzinek tűnt a leíráshoz képest, szedtem a lábam a piroson tovább, nem figyelve, hogy hol is lehet az 5. A "célhoz" érve fél órán át kerestem a rejtekhelyet, semmi siker... Újra ránéztem a ládaoldalra, s láttam, már megelőzött egy korábban kelő :) Végső tanácstalanságomban - csak Mikulás számát találtam publikálva a gc.hu-n - kértem a rejtő segítségét - köszönet! A helyes koordináta tudtával 10 perec múlva meg is lett a trófea! Kellemes 6.4 km-es testedzés lett így, őzik, nyuszik, harmatos fűben... Köszi, nagyon jól esett! Üdv, Y.
Hi, első logolást szerettem volna, csak egy piros egyest, aztán többet nem hajtok erre, mert ez a játék nem erről szól. De kell egy ilyen is!
Nos az előző piros egyes kísérletemnél, egy multinál azért lettem csak második, mert nem a ládánál kezdtem. (Bár arról lehetne vitatkozni, hogy multi esetén a teljes jelszó megfejtésének időpontja vagy a fizikai log bejegyzésének ideje számít...)
Most ezt a hibát nem akartam elkövetni, irány a láda, az adott koordinátákon :) És az volt az érdekes, hogy nem volt gyanús, csak egészen a végén. Gyors telefonos egyeztetés az otthoniakkal, mert nem wapos mobil volt nálam: jól látom, hogy nem látom??? Jól. Na akkor futás vissza a tanösvény elejére...
És aztán GPS nélkül meglett. Tényleg jó kis erdei futás kerekedett belőle, ja és a rossz koordinátákon őzeket én is láttam. Köszönöm a lehetőséget:)
lmt