2007.09.10 A ládát adoptáltam CoVától, aki felé itt szeretném kifejezni köszönetemet az eredeti rejtésért és az öt évnyi gondoskodásért.
Az eredeti ládaleírás:
A láda egy bokor oldalában van elhelyezve, falevéllel befedve.
A terület egy domboldalon van és egy emlékmű van a doboztól néhány méterre. Érdemes felkeresni a helyi látványosságokat, az arborétumot, a templom bejárati ajtaján lévő ismertetőt is ajánlatos elolvasni.
A közelben van egy forrás is, érdemes megnézni
(46.11,4102N 18.22,2900E alt: 406m). A sárga túristaút elvezet egy erdészeti műútra
(46.11,7234N 18.22,1448E alt: 466m)
PÜSPÖKSZENTLÁSZLÓ
A település elnevezését a legenda szerint Szent László királyról kapta, aki egy alkalommal ezen a vidéken, a Zengő rengetegében vadászott.
Ez a terület abban az időben királyi birtok volt és jó vadászterület.
A hagyomány szerint a bölényvadászat alatt hirtelen nagy vihar tört ki a Zengő felett. A király kíséretével együtt egy remetebarlangban húzódott meg.
Mindez 900 éve történt.
A király hálából a szerencsés megmeneküléséért kis kápolnát emeltetett a hegyoldalban élő remeték számára. Ez az építmény lett a település alapja.- Fairy
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést!
Hangulatos kis falu. Az volt a gyanúnk, h állandó lakosa talán nincs is.
Turistából viszont volt elég. Így már érthető volt, h miért kell/illik a falun kívül hagyni az autókat.
[Geoládák v4.2.6]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.0.3]
Zengő környéki túránk alkalmával természetesen Püspökszentlászlóra is ellátogattunk, és egyúttal begyűjtöttük ezt ládát is.
Nem ment túl könnyen, mert sajnos a mobil térerő gyakorlatilag megszűnt a környéken, így a láda adatlapját nem tudtam letölteni. Emiatt sajnos vaktában, minden segítség nélkül, csak a koordináta alapján kellett megpróbálni megtalálni. Meglett végül, de elég sokat kerestük. Megjegyzem a jelenlegi rejtekhelynél egy sokkal jobb, és biztonságosabb van a közelben egy klassz odvas fa személyében. Lefotóztam, mert először azt hittem itt kellene lennie, csak eltűnt, de aztán végül meglett máshol. :)
Ládával egyébként minden rendben, viszont a 4-fülű doboztetőt már csak 1 fül tartja, a másik 3 fül le van törve. Ez nem túl biztos megoldás, javasolt lenne a cseréje. A logbook nagyon klassz, tetszett.
Az Arborétum megnézése elött még megkerestük e ládát. Lehet hogy a kütyüm nem elég pontos, de nem koordinátán volt a láda (és nem 15 méterrel feljebb :-)) úgyhogy kicsit többet kerestük mint amit a helyszin megkövetelt volna. De meglett. Köszönjünk a rejtést!
Gchaut és Gcszfk ládákkal egybekötve jártunk itt Hosszúhetényből indulva. A falu elején parkoltunk, az arborétum után végigjártuk a házaspárok útját. Sajnos ez a láda nekünk nem bújt elő, térerő sem igen volt. A képek alapján köszi ha elfogadod. A fiúk a padon várták, míg keresgettem, de egy mókuson kívül semmit nem találtam.
[Jóváhagyta: geocaching.hu, 2023.08.27 14:19 Legközelebb több időt szánjatok a keresésre, mert a csésze ott van. Logbíró GYEZegzug]
Köszönjük! Igen sokat kerestem úgy vélem.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! GCSZVK befejezése (ott az első pont már megvolt regebbenz) és a GCCRUX elrejtése után ide vezetett az utam. Ezen a hétvégén próbálom összeszedni a Mecsekben a hiányzó ládák egy részét, voltam én már erre de egyszerre nem sikerült mindent begyűjteni így most folytatom. "Meredek" Irány a Zengő [Geoládák v3.12.10]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10] A rejtés jó lenne, ha nem lenne a közelében a fokozottan védett Bánáti bazsarózsa. Lenne rá alkalmasabb hely, ahol nem kellene vedett növényeken "keresztultaposni". Ha keresed a ládát, a növénykékre nagyon vigyazz!! Horvatorszagi flóraja teljesen kipusztult.
Megtaláltuk. Köszönjük a lehetőséget. [g:hu 1.6.4]
A GCpant mozgó csalt minket ma ide. A rejtés állandó ládája, a GCHHBK ajánlott parkolójából indultunk. Találat után megkerestük a Püspökszentlászlóhoz közeli rejtéseket, egy bő hét kilométeres körtúrával.
A doboz jól tele van pakolva ajándékokkal, ráadásul két logfüzet is van benne. Talán ennek is köszönhető, hogy a doboztető kettő füle már letört. Most még száraz a láda belseje.
A láda szabályzatának és a józan észnek ellentmondó, ajándéknak szánt szeméttől a dobozt megszabadítottuk. Az édességek és egyéb élelmiszerek nem megfelelő csereajándékok.
Igazi tavaszi kiránduló időt kihasználva túráztunk, ládáztunk a környéken. GPS jel híján az előző bejegyzések böngészése segített megtalálni a rejtést a stációnál.
Na ezt a ládát elfelejtettem rátölteni a gps-re,persze mikor rájöttem,már majdnem a ládánál,ott meg térerő nem akaródzott lenni.Na azért nekiindultunk,aztán egyszercsak bejött a g:hu és a logok segítettek,persze itt nem a "Megtaláltuk,köszönjük a rejtést" egyenlogok és hasonló társaik,hanem ahol kiderült,hogy kidőlt stáció alatt kell keresni,így csak mentünk lefelé a két oldalon,amíg meg nem lett.
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Így, hogy behavazódott a táj, még izgalmasabb volt a keresés. Férjemmel, barátainkkal és a kutyusunkkal kerestük a ládát, amit egy idő után meg is találtunk. A környék még mindig csodaszép, télen még sosem jártunk erre. Köszönjük, hogy ezzel a ládával újra érdemes volt felkeresnünk Püspökszentlászlót. [Geoládák v3.12.5]
HEURÉKA! Köszönöm a rejtést! Ez a füzet is betelt, akárcsak a GCZENG logfüzete. Egy körrel lehet cserélni és archiválni:)!A sok kidőlt stáció egyik oszlopa alatt található még mindig. Semmi bokor. Csodálatosan szép környezetben megbúvó kis ékszerdoboz ez a falu! A település portái igen megkapóak, akárcsak a kastély az arborétum és a templom a fazsindelyes kupolájával.[Geoládák v3.11.3]
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést!
A leírásba módosítani kellene, hogy a koordináta már a ládára mutat nem kell onnan még feljebb menni! [Geoládák v3.10.5]
Mecseki ládázás második napján kerestük fel a ládát kitkat0123, tabletta és fa-peti társaságában. Hu-s és com-os ládát se hagytunk megtalálás nélkül. Ma folytattuk Kelet-Mecsek felfedezését. Hideg, de szép napsütéses idő volt, jólesett a kis kirándulás. Kisújbánya megismerése után erre folytattuk utunkat. Érdekes a hely.
Köszönöm a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.9.6]
Kelet-Mecseki barangolás II/4/2.
A remekül sikerült előző hétvége után ismét visszatértünk, hogy egy újabb 7,6 + 4,2 km-es túrákkal járjuk be a környéket GCHHBK, GCPSZL, GCSZFK, majd külön GCTAKO levadászásával. GCHHBK után lesétáltunk Püspükszentlászlóra, ahol ránk várt a következő két célpont. Csodálatos környezet, remek hangulatú falucska, sok-sok szépséggel, sok-sok kirándulóval. A láda megtalálásához segítenek a logok is.
Innen egyenesen gyalog fel /toronyiránt :-) / GCSZFK ládához.
Nagyon kellemes kis hely ez, itt a hegyek ölelésében. A kálváriára leginkább csak a végponton lévő keresztek emlékeztetnek.
A láda továbbra is a kidőlt stáció-oszlop alatt rejtőzik, egészségesen. Köszönöm a rejtést.
Megtaláltuk, köszi a rejtést! Püspökszentlászló gyönyörű. a láda sok év után második próbálkozásra lett meg, a logok segítenek, a gps jel és a 4g nagyon gyenge, arra készüljetek.... :) [Geoládák v3.8.3]
Többször körbejártuk a környéket, de nem találtam. Levéltakaró mindenütt. De csodás az erdő! Kérném, hogy kép alapján fogadják el a megtalálást. [Geoládák v3.7.6]
Sokadszor csodálkozom rá e falu szépségére. Az őszi színek különösen kiemelik az ékességét. Bevallom, a temető környéke eddig mindig kimaradt a sétáimból, most ezt is bepótoltam.
A webes megjelenésre azért írtam csak közepest, mert elég zavaros volt számomra a láda rejtekének leírása, csak a blogok átolvasása után tudtam, hol kell keresni.
Mai kirándulásunk második ládája. A családot a pihenőnél hagytam, addig kényelmesen ebédeltek, amíg én a láda nyomát kutattam. A szobor előtti kis szerpentinen kapaszkodtam fel és az erősen hiányos kerítést kihasználva léptem ki a ládához. Onnan viszont a régi temető kis ösvényeit használva ereszkedtem le a családhoz. Itt teljesen váratlanul felbukkantak Ákosék, és velünk folytatták az utat a Zengő felé.
A környezet gyönyörű, romantikus. A láda mérete nincs leírva és a rejtés helyszinének leírása szűkszavú és kissé zavaros. Az egyik kidőlt stáció alatt kell keresni.
Elég érdekes kis falu.Több turista volt mint lakó.Több építkezés is folyik.Az arborétummal kezdtünk utána jött a kastély.Nagyon szép.Sok időt töltöttünk el,a ládát kicsit kapkodva keresgéltük.Sajnos nem találtuk meg.Pedig elég jól átnéztük a kálvária környékét.Túl nagy a kontraszt a kastély,arborétum és a kálvária között.Nagyon lerobbant a környezete de remélem erre is jut majd pénz.
(Egyébként a a rejtő részéről 2012-es az utolsó bejegyzés hogy kicsit arrébb van a láda-nem járt ott azóta hogy módosítsa a koordinátát?)
Kérném a képek alapján az elfogadást.
Köszönöm a rejtést.
Nagyon hangulatos a hely a régi temetővel, a Szent László szoborral, a Kastéllyal és a gyönyörű arborétummal. A láda könnyen meg lett. Hogy milyen tökéletes a rejtés, az abból látszik, hogy a teljesen száraz logfüzetben az első bejegyzés 2012.07.27-én történt. Köszönet a rejtésért.
Köszönjük a rejtést!
Másodszorra sikerült megtalálnunk a ládát. Az első alkalommal idő hiányában félbe kellett hagynunk a keresést.
A versike nagyon sokat segített! :-)
Megtaláltuk. A láda ismét a koordináták szerinti helyen van. Egy barátságos Husky elkísért minket egészen Heténytől, ő is jól szórakozott. [Geoládák v2.2.4]
A jó idő hírére sikerült egy szabadnapot elcsípnem. Az egész napos ládázás hetedik találata. Az arborétum aljától érkeztem, nagyon szépek a virágzó magnóliák, és a kastély is szépen fel van újítva.
A ládát könnyű megtalálni, a koordináta pontos, már csak a feleslegesen "antik" leírást kellene aktualizálni és néhány friss képet feltölteni.
Sokáig kerestük, GPS hiányában most sajnos csak telefonnal, azon meg eléggé ugrált a jel össze-vissza 7km-eket. Kitartással aztán végül csak meglett! Mai nap első találata, köszönjük!
Megtaláltam. Kösz. [g:hu 1.5.3y]
A megadott koordinátán találtuk meg, nem följebb!
Nem bokor oldalában!
A leirasbol a lenyegi resz - ez segit:
"sokadik stáció nem állja a sarat, csésze rés(z)ben alatta is maradt"
A leírás megtévesztő! A Kálváriában érdemes keresni, egyik ledőlt kereszt alatt.. Ez nem spoiler! Van ott egy pár... :) Olvastam kommenteket, hogy bokor alatt, meg szobor alatt van, lehet, hogy vándorol?
Mecsek teljesítménytúrán kerestük meg. Tavaly már próbálkoztunk e láda megtalálásával,de egy óra keresgélés után kezdett besötétedni,valamint vaddisznók hangja hazaindulásra ösztönztek minket.
3 napos K-Mecseki geotúra.
2. nap Püspökszentlászlóból indulva egy 30km-es körtúra 14 találattal.
A néhány nappal ezelőtti hóvihar miatt sok letört/belógó faágat kellett kerülgetni.
Félóra keresgélés után sem találtam meg, este beszéltem Gyugyu95-el, és másnap reggel gyorsan visszajöttem.
EGY KIDŐLT SÍREMLÉK ALATT VAN.
A leírás téves, nem bokor alatt van a láda, hanem egy műemlék alatt. Nagyon félrevezető, emiatt 40 perces keresgélés után lett csak meg. Köszi a rejtést!
Nehezen tudtam csak átverekedni magamat az arborétumon - bár az első ajtón be tudtam hatolni, de komplikáltabb volt a menekülés. Aztán túl is futottam az "ösvényen". Meg a szobortól át kellett kavarodnom a kálváriára, de aztán sok keresgélés után meg lett a helyes pont.
Én lejebb találtam, mint ahova a GPS mutatott, de a leírások miatt, feljebb kerestem előszőr..
Igazából, ha az ember a könyebb úton közelít, és végigjárja a kálváriát gyorsabban megleli..
Na a visszarejtés után folytattam utamat a következő ládáig - persze továbbra is toronyiránt :D
Köszönöm a rejtést!
Egész napos geoládázós túrán a Kelet-Mecsekben, többé-kevésbé követve a Mecsek 1800 teljesítménytúra útvonalát.
Sajnos nem találtam meg a rejtést, gps alapján ott voltam, de a rejtés nem lett meg. A 2007-es segítség mondat nekem semmit se segített, láttam a 3 legfelső stációt, de "tovább" nem jutottam. Részben az is lehet a sikertelenségem oka, hogy a kirándulás előtt tört el a szemüvegem, és a régi tartalékkal nem látok 100%-osan. Kérlek a napi nyomvonalam alapján fogadd el a megtalálást!
https://www.endomondo.com/users/11347811/workouts/779507568
(képek később)
Ha a leírásban szereplő emlékmű a Szent László emlékmű, akkor nagyon félrehodott a kütyünk, mivel 35 m-re volt a megadott koordináta. (Nem néhány méterre!) ...ezért itt nem is keresgéltünk. Bár gyanús volt, hogy a megadott koordinátákon nincs semmi bokor, csak térdig érő falevél! Rendesen lepucoltuk a hegyoldalt levélmentessé tettünk néhány négyzetmétert majd 40 perc keresgélés után felmentünk a Szent Ferenc kápolnához. Az megvan tuti! Azért nem kesergünk, mert úgyis visszajövünk!!!
Szép lesz a falucska, főleg ha a Kálváriát méltó állapotra hozzák. Az arborétumba nem tudtunk bemenni, mivel zárt építési terület. Köszönet a rejtésért!
Különleges időjárás volt ma, 12-13 fok, a kálváriánál sáskahadak ugráltak a fűben, a hunyor virágzott (és a közelben például a kankalin is)... Szép kis falu, a kastélyt is felújították (jövőre lesz teljesen kész), de a kálvária még várat magára. Remélem, hamarosan arra is sor kerül. Lent a faluban egy nagyon sovány vörös macskát láttunk, a többiektől kapott sajtot. Mohón ette.
Megtaláltam! :) Szép, eldugott kis falu; olyan érzésem volt, mint a GCLAKA vagy a GCKAAN keresése során. A kastélyt szépen felújították, de remélem, hogy a faluba vezető utat, valamint a kálváriát is fel fogják... A kálváriára ez különösen igaz, hiszen méltatlan állapotban van, és szomorú látványt nyújt. Az arborétumot nem néztük meg; egyáltalán van olyan? A leírásból nem derült ki; keresésnél pedig a 2007-es segítség a mérvadó. Ja és igen, meglett a GCKAS mozgó láda is, ami a kastély körül tanyázott... :) Köszi a lehetőséget.
Szép volt az arborétum, s a püspöklak is érdekes, bár sokat ott nem időztünk. Kíváncsi vagyok, mit hoznak majd ki belőle a rekonstrukció után. A rejtés igazán ötletes volt, köszönet a rejtőnek.
Hosszúhetényből előbb a jelzésen, majd az egyesített és jelzéseken tekertem fel Pusztaszentlászlóra.
A Szent Ferenc kápolna után kerestem fel ezt a rejtést, ami kissé ambivalens érzéseket hozott elő. A lábam alatt megy a nagy felújítás, közben egy ilyen helynek nincs egy normális állapotú kálváriája? Hát roppant érdekes helyzet mondhatom!
Loggolás után gurultam tovább.
A kelet-mecseki családi kirándulás egyik találata. Püspökszentlászlón már voltunk egyszer Lillával, az Életrendezés Házában megtartott, katolikus szervezésű egy hetes német táborban, magyar és lengyel résztvevőkkel, talán 2002-ben. Ha ez igaz (mármint a dátum), akkor ez azon ritka helyek egyike, ahol már akkor volt geoláda, amikor a jelenlegit megelőző utolsó alkalommal itt voltunk, de még nem tudtunk erről a játékról.
Püspökszentlászlóval kapcsolatban ambivalensek az érzéseink. Egyrészt nagyon jó, itt van az Életrendezés Háza, melyben igen sok értékes programot tartanak, és az arborétum is épül-szépül. Joggal szerepel a katolikus értelmiségi körök gondolkodásában előkelő helyen. Őszintén bízunk abban, hogy még nagyon sok embernek nagyon sok örömet, lelki feltöltődést jelent majd.
Ugyanakkor a múltkori és a mostani ittlétünkkor is tapasztaltunk egy jó adag álszentséget. A mostani: tilos behajtani autóval a falu területére. Az ember első gondolata az, hogy milyen szép is ez, az itteni idillhez hozzátartozik az autómentesség; azt az illúziót táplálja, hogy az ember elvonul a "világból" ide "az Isten háta mögé", ill. jobban fogalmazva pont hogy nem, mert ezáltal jobban el tud vonulni, imádkozni, Isten Igéjére figyelni.
Viszont ott van a tábla, hogy "kivéve engedéllyel". Nekünk nincs engedélyünk, de hát jogos, hogy a kukásautót meg a mentőt mégiscsak beengedjék, kell a mentesség. A 37 fokos hőségben mi el is indultunk gyalog, lógattuk a nyelvünket, árnyék alig, viszont azt láttuk, hogy mindegyik ház előtt ott parkol 3-4-5 autó. Szóval úgy tűnik, nemcsak a mentő kap mentességet, hanem az ott lakók és vendégeik is! Ugyanilyen erővel bármelyik települést "autómentessé" lehetne tenni; a lényeg, hogy én kivétel legyek, meg aki hozzám jön, az is; a többieket meg lényegében ott egye meg a fene. Ha már autómentesség, akkor az vonatkozzon mindenkire, nem? A farizeusok is pont így viselkedtek annak idején: mindenféle extra szabályt hoztak, melyek terhet jelentettek az embereknek; persze a maguk számára megtalálták a kibúvót.
A hely mindettől függetlenül kellően jellegzetes ahhoz, hogy megérdemelje az ötöst. A láda a falunak egy érdekes pontján van; különös, hogy ezt pont nem újították még fel, pedig az ember azt gondolná, hogy ezzel kellene kezdeni.
Hát nem egy bokor alatt, de meglett. Nagyon szép ez a hely. A templomot sajnos nem tudtuk megnézni, mert renoválják, így hagytunk még egy keresetlen ládát és visszajövünk.
A láda környezete elég lehangóló, de a "kapcsolt árú" vagyis a felújítás alatt álló palota, meg a kert szívderítő békét sugároznak. Köszönjük, hogy megmutattátok!
Nehezen de megtaláltam. A leírás kissé félrevezető. A 2007. évi helymeghatározás érvényes, a jelenleg szereplő koordináták pedig pontosak! Szomorú, hogy ilyen állapotban vannak a stációk, nem is volt kedvem fényképezni. A kastély renoválása folyamatban van, ha 06.15-re nem is, de nyár végére biztos meglesz.
Nem volt betervezve, egyszer csak közel került a túra útvonalba. A kastély június közepére lesz kész (várhatóan), így ősszel kipróbáljuk, mert ez egy zsákutca a Mecsek közepén és nagyon szép.
Egy csodálatos tavaszi nappon, egy óriási túra alkalmával keretük fel ezt a ládát.
Érdekessége ennek a ládának,hogy egy ismerősömmel is összefutottam itt. :)
mégpedig "Rotty" nevű kesserrel :) Itt tudtam meg, hogy ő is ládázik :D
Már azon voltunk, hogy feladjuk, mikor a jelzett koordinátától kb 15m lejjebb!! lett meg. A leírás nagyon megtévesztő! A 2007.11.18-as bejegyzés követendő! Minek az "eredeti ládaleírás" ? 2 napos GC gyalogtúránkon Zotya105 és Dani társaságában.
Családi nyaralás Kárászon, 1. nap.
Bemelegítő túra a Zengőre Püspökszentlászló felől.
Arborétum nyitva, sok sétálgató, piknikező ember.
A tavacskában szép nagy teknősők úszkálnak!
A kálvária sajnálatosan ramaty állapotban van - kár érte.
Részletes leírás a helyről a Szent Ferenc kápolna GCSzFk ládaismertetőjénél olvasható. Ide sem ártana...
Hát, magát a települést megközelíteni sem volt könnyű. Az utak minősége nem igazán jó. Persze, akinek terepjárója van... :) De azért csak sikerült. Az arborétum még ilyen félkész fejlődő állapotában is nagyon szép. Jó nagy sétát tettünk benne, közben beszélgettünk egy emberrel is, aki innen származik, de most nem itt él. Viszont gyakran eljön sétálni, fotózni. Sokat mesélt a régi időkről... Jó volt hallgatni. Köszönjük a rejtést, ami szintén remek, legjobban talán a segítség tetszett, amit persze csak a megtaláláskor értettünk meg teljes valójában.
A Zengőről lefelé, betévedve az arborétumba, majd az elektromos kerítésen átmászva :) megtaláltuk!
Természetesen egyszerűbb útvonal is létezik!
Köszönjük!
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
Kelet-Mecsek túra tavaszias, szép időben. Először a rejtekhelyre futottam be, ami kihalt volt, régi idők dicsőségét idézte erős leromlottságával. A doboz a jelzett koordinátától 8 méternyire lejjebb könnyen fellelhető. Remélem a felújítás után pompásabban fest majd az egész központi épülettömb és a környéke is.
Köszönöm, meglett egy rövidke tavaszi geobringázás alatt. Az előttem megtalálónak igaza van, nekem is a megadott koordinátáktól lefelé lett meg a láda. Szóval nem felfelé...
Először egy teljesítménytúrán, ami itt vezetett el a közelében, ejtettem útba, gondoltam ujjgyakorlatként - kb. 5 percet szántam rá - begyűjtöm a ládát. Nem úgy lett.
Ma, körtúráról visszatérve, utolsó állomásként, sötétedés közepette próbálkoztam újra. "Nem" sikerült most sem, így mérgelődve leindultam a dombról, közben, hogy ne menjek el mellette, megnéztem még egy láda-rejtek kandidátust, és ő lett a győztes.
Köszi a rejtést!
A Mecsek egy gyönyörű gyöngyszeme!
Mindenkinek ajánljuk!!Megállt az idő,kár hogy csak 2 napot tudtunk itt tölteni.Tavasszal visszatérünk!!:))Szuper szállás a MACKÓ-LAK!
S.és J.
Megtaláltuk. Gyönyörű kirándulóhely! Sok turista volt a környéken. Tényleg ne keressétek bokrok aljában! Főleg, mert rengeteg a tüskés. Múlt héten egyszer már megnéztem a bokrokat, eredménytelenül. Legalábbis láda tekintetében. Karcolások tucatjait sikerült csak gyűjteni. Köszönöm Szorgoslábaknak a segítő leírásért! Így már sikerült!
Nagyon szép a település! Mesébe illő! Rendezett házak és rendezett udvarok. Az arborétumkert ingyen látogatható, kár hogy az épületet elhanyagolják. A láda meglett! Kicsit megzavart a ládatörténet és a megtalálók leírásai. Segítségül azoknak akik utánunk következnek: bokrot ne keressen senki az már a régmúlt lehet. Helyes az a megközelítés, hogy a sokadik stáció nem állja a sarat....... Ez a jó iránymutatás!!!!! A megadott koordináták kb. 10-15 méterrel feljebb mutatnak. Köszönjük a rejtőnek, hogy elvezetett minket erre a szép helyre.
A leírás az átrejtésről nem korrekt. A láda ott van ahol azt anno elrejtetted, nem fentebb. Ezt ficsorgabi is igazolta, aki már három évvel ezelőtt ugyanitt találta meg. A koordináta kb. stimmel. Köszönjük a rejtést, kellemes hely ez a Püspökszentlászló. Itt volt a szállásunk is három napig.
Megtaláltuk. Sajnos már egyik stáció se nagyon állja a sarat. :( Legelső ládánk, fáradtak voltunk, a jelszót elfelejtettük megnézni. :( A naplóba regisztráltunk.
Megtaláltuk! Köszönjük a rejtést! A leírásban a feljebb nálunk inkább lejjebbre jött ki! De a lényeg, hogy sok keresgélés után meglett! :-) [g:hu 1.4.27] [wapon beküldött szöveg]
Szentlászló községek 18. találkozója közben a 2. láda. - A 100. ládánk!!! - Szép hely, mindenkinek ajánlom. - Nekünk a "sokadik stáció nem állja a sarat" bejegyzés segített! :-) - Köszönjük!
Az arboretum es a kastely klassz volt, nagyon szep hely. Köszi a rejtest, jo szuszogtatos volt a ladahoz valo felmaszas. [g:hu 1.4.26z] [wapon beküldött szöveg]
Az arborétumról és a kastélyról lehetne még írni, mondjuk így meglepetés volt, hogy ilyenek is vannak itt.
Nyugodt hely, tetszett.
A hettyey forrásból víz nem jött.
A láda a kerítésen kívül van, de a szobor mögött van egy hely, ahol ki lehet lépni, nem kell körbemenni.
Egy egész hétvégét töltöttünk a faluban, hihetetlen élmény. Maga a falu, az arborétum, az egész környék egy-egy gyöngyszem. Ehhez képest a ládaleírás nagyon szegényes, ráadásul még félrevezető is.
Szülinapi pihenés kirándulásainak kiindulópontja, a Mackólakban szálltunk meg apuval.
Csodálatos, végtelen nyugalmat árasztó környezet.
Ide még vissza kell jönnünk. :)
Fogtam!
Hosszúhetényig jutottunk Pestről, ez sem volt kis teljesítmény ebben a hófúvásos időben!
Onnan terepjáróval felvitték a csomagjainkat, mi meg felgyalogoltunk. Aztán, hogy kicsit kiengedjük az utazás alatt felgyülemlett gőzt, elsétáltunk a temetőbe is. Közben megcsodáltuk az ízléses, karbantartott portákat, de az arborétumot zárva találtuk:(
A láda pontosan a megadott koordinátán van, a kő alatt. Még ez a szerencse, mert a 20cm-es friss hóban, reménytelen lett volna megtalálni... Havas kaland a Mecsekben... :-)
A havas hétvégén itt volt a szállásunk a Mackólakban. Reggel hárman még hóesésben jöttünk fel a ládához. Délután visszajöttünk Zergiékkel, addigra már elállt és közben az utat is letakarították.
Csodálatosan szép hely , jártam már itt de akkor még az arborétum nem volt látogatható !
Most viszont a késő őszi napsütésben egy csodálatosan szép hely , völgy az arborétummal . A szépen rendbe hozott utak , padok , tavacska , és még a két póni is , nagyon jó hangulatot , egy kis csodát , édent teremtett .
Köszönjük hogy elhoztatok ide , László !
A parkot szépen rendberakták, tíz éve jártam itt legutóbb, akkor még nem így nézett ki itt minden! A ládát elég sokáig kerestük, mert a koordiáták (bár nem vészesen, de) arrébb mutatak! Érdemes volt ide eljönni, köszönjük a lehetőséget!
Mária kápolna és Zengő felkeresése előtt szerettem volna megkeresni a ládát, de a megadott koo-n nem találtam. A képek alapján kérném szépen az elfogadást.
A hosszú hétvégénket töltöttük eme csodás kis településen. Természetesen ezt is megkerestük. Kicsit nehéz volt a terep. A Korant 07 travel bugot elhoztam.
A püspöki palota kertje nagyon szép és Püspökszentlászló is nagyot szépült az elmúlt években, de a rejtéshez vezető út nagyon meredek volt. Télen-sárban talán nem is lehetett volna megközelíteni...
Pécsvárad-Zengő-Mecseknádasd kirándulásunk negyedik állomása. először a Hosszúhetényhez tartozó kis településkét néztük meg, majd míg a rejtő lent megpihent, mi felszaladtunk a ládához. Nekem a GPS 38 méterrel arrébb mutatott, Nati találtam meg igazából. Egész szépen felújított dobozka. A kilátás nagyon szép fentről és hangulatos kis hely, nagyon tetszett. Habár a láda elég meredek helyre van téve, azért mégiscsak jól ki lett ez találva. Köszi (:
Megtaláltuk Ancs-al a láda alját, de sajnos üresen. Ancs, a szerintünk régi helynél megtalálta a láda tetelyét melyet így már lezártan, üresen visszarelytettünk.
Ma egy könnyed kis sétára indultunk Óbányától a Csepegő-szikláig. Egy kicsit több lett belőle... (19,7km)
A láda alja a keresztnél, a teteje az eredeti rejtés környékén lett meg. A tetejét párosítottuk az aljához, így gyógyítás esetén csak ki kell törölni picit.
A falu szépen rendben van, innen tovább mentünk a Mária-kápolnához.
Köszi
Az előző logok alapján találtam meg a megadott koordinátáktól jó messze, az egyik kereszt tövében. A ládának csak az alja volt meg (belekarcolva "www.geocaching.hu", "geocache", "geoláda" és "ez egy játék, kérlek ne vidd el" feliratok - emlékeim szerint, de nem írtam fel. Ezeket csak igazolás-féleképpen írom), sárral és fadarabokkal volt teli, a tetejét sem találtam. Jelszót sem találtam így, tracklogot szükség esetén tudok mutatni. A ládát tehát jelentősen fel kellene újítani. Az alját visszarejtettem :)
Kérném a megtalálás elfogadását!
A Réka-völgy után terveztük még Kisújbánya felkeresését is, de a hirtelen elromló időben inkább visszatértünk Püspökszentlászlóra, és ott tettünk egy nagyobb sétát. Hát a láda egyáltalán nem ott van, ahova a koordináták, illetve a leírás utal! Sokkal föntebb egészen a kőkereszteknél. Így a vizes fűben elég sokáig csatangoltam! A kis falu azért kárpótolt, csodás! Köszi!
Köszönjük! Kicsit nehezen, feltúrtuk a fél hegyoldalt, de meglett. Lehetne pontosítani a leírást, mert a 15 m-rel a régi koordinátához képest nem eléggé egzakt!
Arra figyeljen mindenki, hogy a segítő kis versike, csak részben segít.
A koordinátáktól kb. 15 m-es az eltérés.
FONTOS!!!: Ne a teljesen kifeküdt stációknál keressétek, mert azzal tököltem, vagy fél órát, hogy a szélükön lévő avart egy kis fadarabbal megtisztítsam.
Már majdnem feladtam, de valami azt súgta, hogy egy álló stációnál kell keressem, ami nem annyira ép. Gyakorlatilag az összes hiányos :)
Na így már egyből meglett, a rejtés nagyon árulkodó. :)
Mecsek 1800 teljesítménytúra közben felkeresett 8 ládából a negyedik.
Nem sokat láttam a faluból de az a kevés is megfogott. Az arborétumba is csak a turistaútról láttam be, de ennyi elég volt ahhoz hogy visszakívánkozzak ode.
A szobor felől közelítettünk VándorCsillaggal. Először a GPS alapján kerestük, majd a szöveges segítséget is elolvastuk, ami megerősítette hogy jó helyen keressük. Kb. 10 percig kutattunk a láda után, de nem lett meg és mennünk kellett a túra miatt. Azt hittem hogy eltűnt, de látva a következő logot, lehet hogy mégsem.
Kérném szépen a találat elfogadását, amennyiben a láda tényleg nem volt/nincs a helyén. Ha a láda a rendben a helyén van, akkor természetesen nem kérem az elfogadást. Az itteni képeken kívül a rejtőnek is küldtem párat, melyeken látszik, hogy pontosan hol is kerestük.
Gyönyörű őszi idő volt, de az eredeti ládaleírás jól megkeveri a ládakeresőt. Négykézláb végigtúrtam pár bokor tövét, mire rájöttem, hogy nem ebből kéne kiindulni, hanem a térképen megjelölt helyből
( koordináták és egyéb viszonyítási pontok ). Amúgy szép hely Köszönöm a rejtést.
Megtaláltuk püspökszentlászlói hétvégi lazulás közben. Kár, hogy a kálvária és környéke ilyen elhanyagolt állapotban van. Az arborétumban azonban egy jó nagyot sétáltunk.
A Magyar Zarándokút teljesítése közben kerestem a ládát. Sajnos leírás nem volt nálam. A GPS engem a kálvária felső 1/3 része körül-re küldött. Jó fél óra kutatás után feladtam a keresést. Kérem a megtalálás elfogadását a mellékelt képek alapján.
Nagyon szép kis település! Végig mutatós, takaros házak és gondozott udvarok, a kastély és az arborétum pedig hab a tortán!
A ládát viszont sajnos nem találtuk a helyén (csúf, gonosz muglik biztosan elhurcolták):((
A rejtővel történt telefonbeszélgetést követően a láda "hült helyét" lefotóztuk, így kérjük a feltett fényképek alapján megtalálásunk elfogadását. Köszönjük!
Régi kedves emlékek fűznek Püspökszentlászlóhoz, még a 80-as években többször táboroztam itt. Pécsi nyaralásunk alkalmával egy kis kitérőt tettünk ide is, hogy a család fiatalabb tagjai is megismerhessék ezt a szép helyet. A közelben általunk is jól ismert gitáros énekek dallamai hallatszottak. Öröm volt látni, hogy az arborétumot milyen szépen felújították. Reményeink szerint az épület is sorra kerül egyszer.
A ládával kicsit meggyűlt a bajunk, a GPS teljesen összezavarodott, a leírást is elfelejtettük magunkkal hozni. Így eredménytelenül kerestük több mint fél óra hosszat.
Kérjük a rejtőt, a mellékelt képek alapján próbálkozásunkat találatként elfogadni szíveskedjen.
A közeli Diós-kútnál töltöttük az éjszakát. A következő célunk a Zengő meghódítása volt, de előtte még Püspökszentlászlón néztünk kicsit körül. Köszönöm a rejtést!
Sajátságos hangulata van a helynek, különösen érdekes volt a templomi hegedűkoncert. A ládát nem találtuk meg könnyen, de jóval távolabb végül Hinia ráakadt. Köszi a rejtés:)
Körülbelül hét éve jártam a faluban, még geocaching előtt. Már akkor is tetszett a hely, de most különösen megfogott a szép, nyugodt, völgyben elhelyezkedő falu. Külön élmény volt, hogy a templomban egy fiú hegedült, és már messziről lehetett hallani.
Az aznapi három láda (GCPSZL, GChuta, GCKrom) első tagja.
Csodás kis falu a Mecsek lankái közt, érdemes volt ismét erre járni. Egyszer már kerestem, akkor nem lett meg, de ezúttal sikerrel jártunk. Köszönöm a rejtést!
Kisújbányáról kirándultunk át ide gyerekekkel a hátunkon.
Az arborétum gyönyörű és még a templomba is sikerült bejutnunk, de sajnos csak későn olvastam, hogy a koo-k pontatlanok, így a ládát nem találtuk meg a hosszas keresgélés ellenére sem.
Ez e hely tényleg nagyon brutál! Érdekes hogy az iGo simán autóval járható útnak hiszi azt a csapást ami lemegy a "célterületre". Ládagyűjtő körutunk sajnos itt megtorpant, mivel csak koordinátánk volt és csak utólag olvastuk hogy nem stimmel több embernek. Sajnos nekünk sem jött össze :-( . A helynek viszont örültünk, tovább fokozná az örömünket ha a csatolt képek alapján a rejtő elfogadná a találatot :-). Köszönjük!
A koordinátákkal valóban van probléma, de a commenteknek hála megtaláltuk. Kicsit csalóka, h ott van az eredeti leírás, aminek a mostani helyhez már nincs sok köze. Az arborétumot viszont nagyon szépen felújították, megéri megnézni :)
Megtaláltuk Ciconnal, gyönyörű időben. A láda nem a leírt koordinátán és helyen volt, ne bokorban keresd!
A jó koordinátákat "hadidoki" és "Jano6ard " pontosan leírták!
A doboz belül vizes volt, kitakarítottuk.
Szerencsére az arborétum már látogatható, szépen kialakított utak és kellemes pihenő padok. Még egy amatőr fellépőt is meghallgattunk a szabadtéri színpadon, egy holland hölgy énekelt gyönyörűen, klasszikus dalokat!
Imádom Püspökszentlászlót! Magyarország egyik legmesésebb környezetébe ágyazódott kis települése. A kastély parkját gyönyörűen kiépítették !
A láda kicsit máshol volt (néhány m. eltérés), mint ahogy eredetileg kerestük.
Még gyorsan beugrottunk ide is alvás előtt. Mivel már bőven sötét volt, a környékből egyedül csak a Szent László szobrot láttuk, mint komolyabb látványosságot.
Ide is már sötétben értünk, így a környékből nem sokat láttunk... A szobor látványosabb, mint a keresztek... Ja és a láda kezd belül penészedni szerintem...
Hosszúhetényi hosszú hétvége 4/3.
Barátaimmal két és fél napot töltöttünk Hosszúhetényben. Első nap a Zengőre kapaszkodtunk fel és Püspökszentlászló felé ereszkedtünk vissza. Hangulatos a hely, főleg a régi temető. Kár, hogy a templomba és az arborétumba a felújítások miatt nem tudtunk bemenni. Remélem nem tartanak sokáig az áldatlan állapotok...
A láda - amit Miklóssal (jabo1969) együtt kerestünk meg - kicsit feljebb volt annál, mint amit a gps mutatott. A jelszó ráillett a csapatunkra is.
:-)
Köszönjük!
Harkányi hosszú hétvégi tartózkodás alatt ugrottunk fel 9-en a Mecsekbe túrázni, gyönyörű időben 23km-t gyalogoltunk 1200m szintemelkedéssel, sok virágot láttunk. Hinterrel és FTommal ládázgattunk is, ez volt a 11/22. találatunk, kis keresgélés után lett meg, mivel lejjebb mutatott a műszerünk. Tetszett a környék. Köszi a rejtést.
Második biciklis kesselésünk, most csak Oli úrral édeskettesben, a gyerekek masszívan ellenálltak az ötletnek.
Régen jártam már Püspökszentlászlón. Most megdöbbentett a nagy forgalom. Úgy látszik, a jó idő nem csak minket csalt ki a zöldbe.
Ahogy a környékre értünk és láttuk, hogy még 86 m, gondoltuk, hogy hol lesz a rejtek. Ott is volt.
Biciklivel együtt mentünk fel. Ez kicsit érdekes volt az avarral borított sáros földön. Nem azért ragaszkodtunk a járműhöz ennyire, mert féltünk, hogy lába kel, hanem mert utána toronyiránt (na jó, kicsit balra) folytattunk az utunkat tovább, így kilyukadva a szép kis Ferenc-káponánál egy erdei útra.
A logbook elég nyirkos. A dobozt kitakarítottuk. Szemétgyűjteményünk a szokásos ázott reklámkártyák, lejárt belépők, közelben szedett makkok mellett egy újabb, eddig még nem látott "kinccsel" gyarapodott: egy tépett és egy egész meghívó egy 2009-es ballagásra. Gratulálok az ajándékozójának! Karácsonyra hasonló szépeket hozzon neki a Jézuska!
Egy igazi kis ékszer a hely!
A ládát sajnos a web szerinti helyen én sem találtam meg. A logok közt ekkor még nem szerepelt Békés nádas "célravezető" bejegyzése, tehát nem tudhattam, hogy a ládika átrejtésre került máshová :o(
A korábbi jelszó nélküli logomra a rejtő nem reagált. A ládaoldal nem fedi a valóságot, és a rejtés valós helye azóta is bizonytalan...
Ezért hát a jelszót kénytelen voltam kitalálni, értékelésemet pedig megtettem.... (bocs)
A Zengőtől visszafelé találtunk rá az ösvényre. (Odafelé uis az OpenMaps megadta magát a GPS-en, így amíg azzal bénáztunk elmentünk a jel mellett...)
A sárga jelzésen kellemeset sétáltunk a patak mentén majdnem a rejtekig. A stációknál már messziről látszott a szétszaggatott fekete nylon zacsi, de az (általunk akkor ismert) utolsó logalapján eleve nem is itt kerestük. Viszont nem is a középső tárgy mögött volt, hanem a jobboldali mögött, így mi visszatettük a középső mögé. Minimálisan bemélyítettük a földbe és avarral, ágakkal álcáztuk.
A ládát ma reggel ark03 barátommal, 12 órás éjszakai kalandtúra után, maradék erőnket összeszedve próbáltuk megkeresni. A szobor mögötti erdőrészben nem volt, és valószínűleg ládatörmeléket találtunk egy ledőlt stáció alatt. Kérem a láda tulajdonosát, és elrejtőjét, hogy nézzen utána a ladiknak, és amennyiben valóban nincs a helyén, úgy a találat elfogadásával megtisztelni! :-)
Köszi!
A ládáról és a rejtekről készült képek alapján valószínűsítem, hogy a ládát vagy a felborult stáció köve, vagy valaki szándékosan megrongálta, és tartalmával együtt eltulajdonította. Javasolnám a tulajdonosnak a láda ellenőrzését, és amennyiben az általam leírt helyzet valóban fennáll, megtisztelne a keresésem jóváhagyásával. Köszönöm!
Megtaláltuk! 20 km-es kelet-mecseki ládafelszedő túra keretében kerestük fel a ládát. GCZENG felől érkeztünk a turistaúton, de némi problémába ütköztünk, ugyanis a településen a turistaút átvezet a kastélyparkon, ami azonban körbe van kerítve és a kapukra ki van írva, hogy "Építési terület, illetékteleneknek belépni tilos". Mi ennek ellenére beóvatoskodtunk, de a túloldalon, ahol a turistaút ment nem tudtunk kimenni, és kívülről megkerültük a parkot a kerítés és a saras meredély mentén. Onnantól, hogy a lezárt területen túljutottunk, már nagyon simán ment minden. A ládát fedetlenül találtuk egy kereszt mellett. Visszarejtettük a tövébe. Reméljük nem fogják ismét kitúrni onnan. Köszönjük a rejtést!
A log alapján előttünk egy iskolás csoport találta meg a ládát. A doboz a földön volt mindenféle rejtés nélkül, a nagyobb gond viszont az, hogy a következő eső lemosta volna a domboldal aljára. A megtalálás helyéhez legközelebbi (viszonylag) biztonságos helyre tettük: Több egyforma tárgy közül a középső mögé, levelekkel letakarva.
Fairy: Kérlek rakd majd vissza a ládát a megfelelő helyre.
Elég rossz minőségű út vezet Püspökszentlászlóra, azután meg a "behajtás csak engedéllyel" tábla is riogatja az erre tévedőt, de azért eljutottunk kocsival a templomig.
Sajnos a templom zárva volt, az arborétumba meg előre be kell jelentkezni, erre nem volt időnk, indultunk fel a Zengőre.
Szerencsére olvastuk a Kertész család bejegyzését, hogy a ládát ne a bokorban keressük, hanem a "mesterségesen faragott kőhalom alatt". Így már nem okozott gondot a megtalálása.
Nagyon szép a hely és a környéke.Autóval érkezve szinte útnak sem nevezhető bazalttörmeléken lehet odajutni.Hosszúhetény végénél már gondolkodóba estünk egy:"saját felelősségére használja az utat"táblánál.Mivel csak itt lehet odajutni,mégis nekivágtunk.Lépésben tudtunk haladni.A falu határában egy:"Csak engedéllyel lehet behajtani"tábla fogadott.Mivel a templom még innen is messze van,hazárdíroztunk.Persze,hogy ezen a helyen ahol a madár se jár,rendőrökkel futottunk össze.Szerencsére nem volt semmi gond.A hely nagyon lepusztult,de még így is sugározza régi kellemes hangulatát.Még sosem jártunk itt,nagy kár lett volna kihagyni.A láda viszont nem a leírt helyen van,hanem mesterségen faragott kőhalom alatt.A bemutatáshoz több leírás jó lenne.Köszönjük az élményt!
Egy csodálatos hétvégét töltöttünk el itt az Életrendezés házában, és onnan sétáltunk el a ládáig. Megnéztük a kastély kertjét, ki ne hagyja senki! Csodálatos flóra és fauna!!!
Kis társaságunk több tagjának ez volt az első ládája, a megtalálást "elsőládás" Noémi vitte véghez, köszönet érte, jelen voltak még Joli, Petra, Kati, Peti, Tusi, Krisz, Bubba!
Miután megbarátkoztunk pacikkal és birkával, nekiindultunk a ládavadászatnak.
Sajnos a GPS nem tudott megállapodni sehogyan sem, talán a magas fák miatt. A leirás szerinti környéket feltúrtuk, de GPS nélkül ezt a láda nem könnyű feladvány...
A túra ettöl függetlenül megérte!
Kérjük a rejtöt, legyen kedves elfogadni a találatot.
Köszi a rejtést és az infókat.
Bizonytalan, esős időt jósoltak a mai napra, így távolabbi útra nem indultunk, már csak a késői kezdés miatt sem. Maradt hát a helyi terep, amit cseppet sem bánunk, élveztük a mai komótosabb, erőnléti edzést, 1200m szinttel. Pécsről a jól biciklizhető régi hatosra a szokott bogádi útvonalon tértünk rá, majd Hosszúheténytől jött a szebb szakasz. A bazaltköves úton nem volt élmény jönni, de sikerült agyrázkódás nélkül Szentlászlóra érnünk.
Többször kerestük már különböző társaságban a ládát, legutóbb nem is találtuk meg, ami érthető, ez a rejtek új volt számomra, nem jöttem fel soha a kálvária tetejére, pedig érdemes. Nem volt túl alaposan visszarejtve a doboz, bár nemigen hiszem, hogy sokan járnak itt, elég érdekeset talál egy "mugli" az arborétum tájékán.
Rövid földutas szakasz után, az aszfaltos erdészeti úton tekertünk tovább Pusztabánya felé.
Kerékpáros kupa: 64,7 km
Megtalaltam [wapon beküldött szöveg]
Igazából véletlenül és kicsit kalandosan jutottunk ide. De ha már itt jártunk megkerestem a ládát, bár nem volt egyszerű a hóban feljutni a ládáig. A gyerekek fel is adták félúton pár jó nagy csúszás után. Helyette hógolyóztak.
Ez volt a legkalandosabb. Már sötétben érkeztünk, és valóban nem találtuk vagy negyedórán keresztül. Én azonnal bevettem magamat az avarba, szanaszéjjel túrtam a környéket egy bottal, ezt a következő megtaláló valszeg látni fogja. Tehát ahol túrás van, ott nincs ! Ha már vörösboros vaddisznópörköltet nem kaptunk ... de végül is kitúrtuk (fúrtuk).
Püspökszentlászló egyébként csodás, elsősorban tavasszal és nyáron, amikor nyílnak az arborétumban a virágok. Itt már szintén voltunk együtt, ezért most nem mentünk be oda. Meg hát féltünk is a tavi mumustól. Helyette bementünk a temetőbe, ahová meg a múltkor nem mentünk. Kísértetet nem találtunk, még így sötétben sem, lehet bebújt egy ládába ... bár az igazat megvallva nem is kerestünk :-))
Eddig még csupán egyszer jutottam el ebbe a kicsiny erdei falucskába. Az út igazán szép, őszi színekben pompázó őszi erdőben vezetett. Mivel ttúrán voltunk és a népes, 9 fős csapat gyakorlatilag együtt haladt, ezért csak futó pillantást vetettünk a sok és ritka példányt bemutató kertre, valamint a jobb sorsra is érdemes kastély- és templomépületre. A forrásnál lévő ellenőrzőpontnál bélyegeztettünk, s amíg a többiek megették a szendvicset és kicsit pihentek, addig én felszaladtam a temetőn keresztül a kálváriára és megkerestem a ládát. Fentről láthattam, hogy a pára némileg feljebb szállt, s a nap már be tud sütni alá. Így napsütésben pecsételhettünk Foltival a logfüzetbe.
A tavasszal egyszer már megkerestük Németországban élő fiammal (comondor63), de akkor nem jelentettem le. Most újra megkerestem egy kis biciklizés keretében. Püspökszentlászló szép hely, akárhányszor is fel lehet keresni. Amikor a falevelek sárgulni kezdenek, akkor különösen szép az arborétum.
A Szent László szobortól érkeztünk, így kicsit kalandosabb volt, lefelé menetben már a temetőn keresztül. Köszönjük a rejtést és újrarejtést. Jó lenne, ha a stációkat újra emelnék.
Megtaláltam, de én is a régi leírás szerinti helyen kerestem. Nem lehetne egyértelművé tenni a leírásban, hogy hol van? Vagy legalább azt, hogy hol nincs! A lap tetején sem stimmelnek a koordináták, az eredeti ládaleírás meg ugye már nem érvényes. Tehát ne egy bokor oldalában keressétek és ne a N46°11,477' és E18°21,930' koordinátán!
A valós koordináták: N46°11,480' és E18°21,929' ahogy a turistautak.hu-ról is letölthető.
A kulcs a fenti "kis segítség", bár a kálvária már annyira csak romjaiban látható, hogy én a stációt simán egy régi sírkőnek néztem. Be kell valljam, az segített, hogy az előttem néhány órával itt járó (és logoló) kesser trehány volt és csak úgy tessék-lássék rejtette vissza: kilógott a rejtekhelyről. Amikor már majdnem feladtam, visszatekintve a terepre hirtelen megláttam a dobozt, nem is volt benne a fekete zacskóban.
Nagyon kedves, nyugis település, itt biztosan ki tud kapcsolódni aki arra vágyik. A láda gyönyörű helyre került, bár a 38 fokos kánikulában a lelkemet is kileheltem, mire felértem hozzá. Köszönjük a rejtést, saját készítésű hűtőmágnes a ládában elhelyezve.
Ez egy igazán klassz ki falu engem legalábbis nagyon megfogott,a nyugalom és a harmónia érződött végig minden házából,csend és megnyugvás ez a hely,köszönöm a rejtést!
Zoli
Üveghutától rávettem az osztályom egy kis túrára, mert kiváncsi voltam Püspökszentlászlóra. Kicsit megszenvedték a saras utat, de pár lelkes ember azért maradt, aki keresni akarta a ládát. meg is találtuk, nagy örömükre. A rejtés igazi kincsvadászos! Tanulmányi utunk 4. ládája.
Köszi: TG + pár lelkes szegedi erdész tanuló
Az osztály lent pihent a forrásnál, amíg gyorsan fölszaladtam a ládához. Könnyen meglett. Az arborétumba sajnos nem mentünk be, de kívülről valamennyit sikerült látnunk belőle.
Családos hosszúhétvégés kirándulás, megmutattuk szüleinknek leendő lakhelyünket, mivel nemsoká' nyerünk a lottón...húúú...el ne felejtsem felhívni a pécsi püspököt, hogy kezdhet összecsomagolni a rezidenciáról...
Sajnálom a stációkat, igazán adományozhatna számukra a püspük egy helyreállítást...
Mi a emlékmű felőlközelitettük meg a ládát. Igy fentről mentünk az arborétum felé. Megnéztük a sírokat. Kis tóba néztük hogy a tekik hogy vadásznak a kishalakra.
Áprilisi nyárban indultunk el egy kis kirándulásra. Nagyon nyugis a falu, csak kiránduló céllal volt ott mindenki. Könnyű találat volt, bár a koordináták pár méterrel odébb mutattak, de a segítség mondat elvezetett minket a megfelelő helyre. De találkoztunk olyan cacherekkel a Zangőn, akik a régi leírást követték és nem találtak rá.
A régi leirás szerint a bokor tövében kerestem. Nem sikerült. Majd legközelebb. Így is nagyon emlékezetes nap ez a mai.
Hazaérve, az egészet újra olvasva és a helyszinre visszaemlékezve, egyértelmű a dolog.
Dombay-tó túra alatt meglett, először én is az emlékműnél mentem fel a cikk-cakkon, aztán rájöttem, hogy nem tettem jól. De a rejtek maga hamar meglett:-)!
Szép falu! Köszi!
Most sikerült rájönnöm, tavaly a kitartó keresés ellenére miért nem lett meg a láda - az eredeti leírás volt még csak fenn, és persze hiába túrtuk a bokrokat... A mostani rejtek kicsit morbid (nekem legalábbis, pedig nem vagyok vallásos), és szerintem kicsit feltűnő is. De remélem, ennek ellenére hosszú életű lesz.
Azt viszont nem bánom, hogy visszajöttünk ide, korábban is nagyon tetszett itt.
Köszi!
katica + tobias
A mecseki Sárkány-portya kapcsán bemelegítésképpen...
A hely gyönyörű, azért is jöttünk ide, a Bazsarózsa kulcsosházba, amit mindenkinek melegen tudunk ajánlani. A rejtés viszont nagyon egyszerűre sikeredett...
Vadregényes, nyugodt hely. A legjobban az arborétumban legelésző helyes póni tetszett, adtunk neki almát is, ettől még barátkozóbb lett. A rejtés jó, végre valahára első pillanatban észrevettük a ládát, nem kellett keresgélni. Köszönjük!
Megvan. Ahogy megígértük visszajöttünk. Szép hely. Az arborétumba nem igazán mertünk bemenni a tábla miatt de a póni aranyos volt. Mi is a bokrot kerestük de azért meglett.Köszönjük.
Másodjára jöttünk vissza a ládáért, mert az emlékműtől nem pár méterre volt és nekünk félrevezető volt a leírás, a stáció szót meg mi nem használjuk... Így a mondóka sem segített. Másodszorra a kommentek és képek alapján meglett.
Nokia N95-ösöknek kis segítség, hogy az alábbi koordináták alapján keressétek, mert a weblapra kitettek nagyon nem oda mutatnak, tehát:
N 46°11,3880 E 18°21,9760.
Hosszúhetényből, a köves úton jutottunk el a falu határáig. Itt viszont megakadtunk, mert a tábla szerint a faluba már csak engedéllyel lehet behajtani. Erre nem számítottunk. Így egy kicsit hosszabb lett a túránk a tervezettnél. A falu nyugis. Tele van szép házakkal. A kastély is szép, kár hogy nem viselik megfelelően gondját. Az arborétum viszont gondozottnak tűnt. A forrás alig csordogált. A láda rejtése szokatlan, de könnyen megtalálható. A megközelítése elég meredek. Innen a Zengőre mentünk tovább.
Megtaláltam. A gitártábor első napján, mielőtt a táborozók megérkeztek volna, megkerestük ezt a ládát. Szerencsére a láda a táborhely közvetlen szomszédságában van elrejtve, így rövid idő alatt megtaláltuk.
Feltúrtuk a domboldalt, de nem lett meg a láda, csak a szobor. :-))
Az arborétum viszont nagyon gyönyörű! Isten teremtményei közül, csak egy póni volt jelen az egész kastélyparkban és a kastéyl körül.
Ő egy darabig idegenvezetőnknek állt, miután azonban semmi csemegét nem tudtunk neki adni, odébbállt.
A keresztút meglehetősen lehangoló látvány.
A '80-as években bringával jártam itt. Ma éppen Szent László napi búcsú volt, rengeteg emberrel. Nem éppen úgy nézett ki a környék mintha itt általában senki sem lenne. A keresésben nem akadályoztak.
Az arborétum gondozott gyönyörű. Remélhetőleg a hozzá tartozó épület is hamarosan méltó lesz hozzá egy alapos felújítás után.
A kozeli kilato felol erkeztunk mai turank utolso allomasahoz, ami a szallasunktol parszaz meterre talalhato.
A kornyezettel a lada tagabb kornyezetet, Puspokszentlaszlot pontoztam. Ehhez a ladahoz mar csak egyedul szaladtam fel, a tobbiek mar a szallas buvoletebe estek a hosszu tura utan. A doboz hamar meglett, nem is toltottem sok idot vele, siettem a tobbiek utan.
Tantestületi kirándulás 8/8. Püspökszentlászlón már korábban is jártunk, kivételes hangulatú üdülőfalu, példás építkezésekkel. A ládáért kicsit fel kellett pattanni, de a lelkes gyerekeknek ez nem volt gond. A jelszó különösen illett ránk!
mecseki (hosszú)hétvége
2/10
a rejtektől száz méterre a bazsarózsa kulcsosházban laktunk, úgyhogy nem volt nehéz dolgunk... :)
gyors találat volt, majd kihasználva, hogy épp nem esik az eső, felmentünk a diós-forráshoz.Azután a helyiek útbaigazításával elindultunk egy betonúton, hogy arról egy kápolnánál kell lekanyarodni, és ott leérünk a faluba.. :)
hát nem így történt, véletlen elkevertünk az üveghutához,kesselés, majd vissza, de a kápolnát nem találtuk meg (másnap kiderült, hogy esély nem volt meglátni a "kápolnát" ugyanis az egy 3x3 négyzetméteres kis építmény volt...aztán jó későn, bőrig ázva értünk haza... de láttunk sok bazsarózsát!!!
Az Életrendezés Házában vettünk részt a jezsuitákkal egy 4 napos lelkigyakorlaton, de még a megérkezés előtt beiktattuk ezt a közkincset:)
Tetszik a láda környéke is, bár a rejtek egy kissé talán nyitott helyen van (igaz, a forgalom elég gyér arrafelé:). Püspökszentlászló tényleg egy csodálatosan nyugodt és szép hely, ez alatt a pár nap alatt egyetlenegyszer jöttek csak arra elég zajos motorosok. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
aroney(+Béla)
Pécsváradról a Zengőre szerettünk volna felmenni 40 fős túra csapattal, köztük Carminnal, de a szakadó eső miatt elmaradt a csúcs megmászása ezért Püspökszentlászlón keresztül mentünk Hosszúheténybe.
tivi2007 szervezésében közös túra. Mára a Zengő volt betervezve, de az időjárás lefújta. Túránkat végig kiadós eső kísérte, így csak körbe jártuk a Zengő tömegét.
Túránk eredeti célja a Zengő (GCZeng) volt. Felfelé utunonk azonban rájöttem, hogy még itt is van keresni valónk. Elsőre azonban nem jártunk sikerrel, mivel az általam ismert koordinátán nem találtunk semmit. Gyors fénykép a Szt. László szoborról, aztán irány a gyerekekkel a Zengő!
Út közben aztán mellém állt a szerencse: ha csak néhány perc erejéig is, de a Zengő oldalában megjött a térerő, így a WAP segítségével tisztázni tudtam a sikertelenség okát: a nálam lévő koordináta már nem aktuális, át lett helyezve a láda. Így mindjárt meg is volt a visszaút ráadás célja is a gyerekek számára!
El kell ismerni, a leírás, a "segítség" fantasztikusan találóra sikerült! Kalapot kell emelni! Kellett ugyan egy ideig várni, addig az összes stációt, végig is jártuk, míg magunkra maradtunk, de akkor végre sikerült a feltárás.
Igazán szép befejező napra sikerült a Mecsekben töltött néhány napunk utolsója. Köszönjük a rejtőknek!
A falu csodálatos környezetben fekszik!Kocsival kicsit rossz megközelíteni,de legalább nem sokan merészkednek idáig autóval.A láda könnyen adta magát,a leírásnak köszönhetően azonnal meglett.
Kelet Mecsek hetvege, lada 4.
Ahhoz kepest, hogy a telepules rajta van a terkepen, eleg szereny ut vezet oda. Gondolom mindenkinek kenyersutogepe van, mert nem hiszem, hogy lehet friss pekarut kapni. :)
Az arboretum elegge le van pukkanva, raadasul valaki trefas volt, mert kihuzogatta a novenyek nevet jelzo karokat es egy kupacba rakta azokat. :)
Útoljára 13 éve jártam PSZL-n, azóta változott. A házak takarosabbak lettek, viszont az arborétum és a hozzá tartozó kúria nagyon le vannak pukkanva. Az egyház (a tulajdonos) nem gondozza ezeket.
Az erdészeti útról leereszkedve a völgybe észak felől közelítettük meg Püspökszentlászlót. A ládáért jó magasra mentünk, nem is fordultunk vissza a találat után tovább off-road egyenesen tovább a gerincre. A láda és a logbook üde, friss, guszta... szóval 5-ös!
Állandó ládásztársunk Luxi69 most kimaradt a buliból mert Szlovéniában vizihokizik. Azért biztos ami biztos a nejét bevittem az erdőbe. Ezért vannak a jó barátok! Nem?
Eszter, Barnus, Dodó, Honka, Sebi +én.
+Judit, Bori, Kata, Benedek.
Újabb buszos-sétálós ládázás. Gondoltunk egyet, kibuszoztunk Hosszúhetényre, aztán egy könnyed séta Püspökszentlászlóra.
Többször jártunk már erre, de akkor még nem kesserként, hanem egyszrű, mezei természetjáróként.
Most is gyönyörű volt a környezet, csak sajnos igen szeles időt fogtunk ki.
Hamar rátaláltunk a ládikára, már 50mről kiszúrtuk a rejteket, majd a kilógó fekete zacsit. De az utánunk következők már ne számítsanak ilyen árulkodó jelekre...:)
Egyébként a láda nagyon szépen kivitelezett, ahogy ezt már megszokhattuk, Fairy-féle szabvány:)
A következő látogatókat GeoForint is várja a ládikóban.
Már sötétedni kezdett amikor a láda környékéhez értünk. Nem mertünk közelebb menni az autóval, úgyhogy kb. 1km-re parkoltunk. Később már sajáltuk ezt a "luxust" mert mire felértünk a dombra majdnem teljesen sötét volt. Hálistennek és a kis segitségnek, a láda gyorsan meglett a helyi erők két képviselőjének - Zsuzsinak és Takinak - segítségével. Logolás után majd félórát kerestük Bálint fiunk kabalakutyáját, - zseblámpa nélkül mobillal és pda-val világítva - akit végül a kabátzsebében meg is találtunk. Felszárítottuk a könnyeit és indulás haza.
Köszönjük a rejtést!
Könnyen megtaláltam, mert már elolvadt a hó. Nagyon ötletes a rejtés.
Remélem, hogy egyszer felújítják ezt a kálváriát. Megérdemelné. Meg hát a templom is megérdemelne egy kis tatarozást kívülről, nehogy az idő vasfoga tovább kikezdje.
Rockenbauer Pál emléktúra alkalmával a plébánia vendégházában szálltunk meg, így nem okozott gondot, hogy első alkalommal elfelejtettem felírni a jelszót.
A Mecsek 400 teljesítménytúrán próbáltuk megkeresni a ládát. Először a régi koordinátákra mozdultunk rá, majd a frissen kinyomtatott ládaleírás alapján kerestük, ami semmilyen információt nem tartalmaz a rejtésről. Végül feladtuk, mivel a hóban már a zengői ládát sem volt könnyű megtalálni.
Az utólagos rejtés-infó alapján kézzel fogható közelségben volt a láda, mivel jártunk a kálvária tetején is, csak hát a koordináták ugráltak és mindent hó fedett. Aki a szobortól közelítene, annak hasznos lehet, hogy felette, hátul a kerítés átjárható.
efemm+padler
Majd [wapon beküldött szöveg]
Nos: Püspökszentlászló egy kedves kis hely a Mecsekben. Sokszor jártam itt, és mindig szívesen jövök. Legszebb az ősz eleje, amikor már színesednek a fák, de még nem hullnak a levelek. Ez az alkalom külön élményt hozott. Nagyon jól sikerült a picnic.
Köszönöm, hogy itt lehettem!
Miután bevizsgáltuk Bogee -még meleg- muffinját, és átmelegedtünk a forralt bortól, Felpakoltuk a kaját, innivalót, Fairy-a gondos-még pokrócokat is hozott, neki indultunk a keresésnek. Szép vendégházak épültek a faluban. A ládát a földön fekve találtuk a bokor mellett. Ráfért tényleg az újra rejtés. Miután jól megtaláltuk, kitakarítottuk a teát és a ragacsos dolgokat, jól elrejtettük. A nagy munkában jól megéheztünk . Finom volt az instant szalonna, kolbász és a sütik. A forralt bor is jólesett újfent a hidegben. Majd tovább indultunk az üveghuta felé.
Itt korábban még nem jártunk, így Fairy-t hátrahagyva indultunk a láda megkeresésére. Ez végül nem bizonyult akkora kunsztnak, mert az egy tujától kb. 2 méterre feküdt kidobva a fűre. Gyors ládacsere, ajándék-feltöltés, majd indultunk is új rejteket keresni neki. (Közben néha volt mobilhálózat is, így gyorsan wapon logoltunk is...)
Utána elmentünk a forráshoz, ahol piknikeltünk - igazi estebéd kerekedett a dologból.
Aztán (immár tök sötétben) visszabaktattunk az autókhoz.
A hosszú hétvége alkalmából kirándulós és ládázós napokat töltöttünk el Püspökszentlászlón. A környék olyan mintha a Gyűrűk ura itt játszódott volna, nem is értem mért nem itt forgatták .... :)
A láda megvan még, de az új logbook sajnos nem tartalmazza a jelszót, a régi pedig kissé megtépázva, fedőlapok nélkül fekszik a dobozban.
Megérdemelné a karbantartást.
A ládád megtaláltuk a megjelölt helyen avarba ágyazva, de a benne lévő jegyzetfüzet szét volt ázva, szét volt tépve és hiányzott mindkét kemény borítólapja, ahová gondolom a jelszó volt feljegyezve, így jelszó hiányában akkor nem tudtunk logolni.
Ráadásul valami idióta - itt is - cukrokat tett a ládába a tiltások ellenére, és így minden ragacsos lett a ládában. A nálunk lévő papírzsepikkel, papírlapokkal kitöröltük belülről a ládát, illetve a maradék vízzel kimostuk, de később azért egy nagyobb takarítást fog még igényelni.
Volt nálunk egy új logbook füzet, amelynek elejét a jelszón kívül - megnevezés, koordináták - kitöltöttük és egy vízmentesen záródó neylon tasakba tettük bele. A ládába alig volt valami, így kisfiam - 4,5 éves - apróságokkal, játékokkal feltöltötte.
Nem tudom, de felmerült bennem az a dolog, hogy ez a kis falu, ez a táj, ez a csodás környezet egy kicsivel többet, jobb minőségű rejtést érdemelne a jelenleginél. Bár így is nagyon szuper volt a dolog, és tisztában vagyok vele, hogy erre a csodaszép emlékműre, szoborra lett kihegyezve igazából a láda, de mi lenne, ha egy kicsit feljebb kerülne az erdőben vagy csinálni kellene belőle egy multit az arborétummal együtt.
A táj és a hely gyönyörű, a rejtés elmés, és egyszerűen csodás a környék. El is határoztuk, hogy ide jövünk szilveszterezni!
Sajnos ottjártunkkor csak a logbook szétdobált darabjait találtuk meg amit összeszedtünk és elhoztunk magunkkal.A fedlap hiányzik igy a jelszó sincs meg.A nagy forgalom miatt nem álltunk neki a láda daragjainak megkereséséhez de a book állapotát nézve a láda sem járhatott jobban.
A "mag" szokásos őszi találkozójának épp e falucska adott otthont. Már péntek este elfoglaltuk a Mackólak-ot, és megünnepeltük az októberi szülinaposokat. Szombat délelőtt felmásztunk a Zengőre (az ottani ládát már korábban megtaláltam), majd visszafelé érintettük az arborétumot és a ládát. A hely hangulata hasonló Kán-éhoz. A ládától függetlenül is mindenkinek csak ajánlani tudom. (Van itt olyan, aki ládakeresés nélkül elindul ilyen helyekre? ;-)
A mai nap elsődleges célpontja Pusztabánya-Üveghuták lett volna. Miután a Zobákpuszta melletti erdészeti úton épp rally pályabejárás volt így gyerekekkel elég veszélyes út lett volna ...
Ezek után mentünk át Püspökszentlászlóra. Itt már többször jártam, de a láda melletti szobrot nem láttam.
Jó rejtés, de a logbook egy kicsit nyirkos volt és lassan kezd betelni.
Judit, Bori, Katinka, Benedek, Tamás
Püspökszentlászló nagyon tetszik én most jártam itt először, Gonziék visszajáró lelkek. Minek után a kis Virág egész nap a "sétaerdő sétaerdő"-t emlegette, felcuccoltunk és eljöttünk ide ládázni meg sétálni. A rejteket adó bokor elég közel van a szoborhoz, bár nem volt nagy forgalom, de én egy picit odébb tenném. Virágnak ez volt az első ládázása (és rögtön sikeres! :), a ládában talált baba és kisautó közül az autóra esett a választás :) Virág, Orsi, Gonzi & Lencsi
Szép kis település, nagyon érdekes kis kápolnával, amelyhez kastély is csatlakozik (vagy talán pontosabban a kis kápolna csatlakozik a kastélyhoz). Meglepetéssel olvastuk a kastély falán az emléktáblát, mely szerint Mindszenty bíboros-hercegprímást itt tartották fogva (ha jól emlékszem) 1955-ben. Tetszett a Szent László-emlékmű is, amelynek közelében a láda van. Egy kis pihenő után innen folytattuk utunkat a sárga jelzésen a Zengő felé.
Ildi és Gyuri
Az engedélyek települése. Behajtani tilos, csak engedéllyel. Az arborétumot csak engedéllyel lehet megtekinteni, szinte már levegőt venni sem mertünk engedély nélkül :o)
Amúgy nyugis környezet, a tehenek szabdon sétálgatnak az utcán, és itt is meleg volt, a Hettyei-forrás nem adott vizet.
A falu szélén hagytuk a kocsit, és 3 ládás körtúra első állomásaként akartunk a falu túlsó szélén gyors találattal kezdeni. Hát nem sikerült, a GPS nagyon oda akart vinni, ahol nem volt láda. Hosszú ideig tartó meddő keresés után feladtuk, majd a túra végén újra visszajöttünk, és akkor meg hipp-hopp meglett.
Püspökszentlászló szélén, egy árnyékos helyen támasztottam le az autót, abban a reményben, hogy még este is ott lesz! Aztán elindultam a láda felé, s éreztem, nem kell félnem, ez egy olyan csodálatos hely, hogy itt csak jó memberek lakhatnak!
Úgy éreztem magam a ládához indulva, mintha egy mesebeli világba jutottam volna. Csodaszép ápolt kertek, házak, fehér falak, zsalugáterek, muskátlik. Ide kellene jönni nyaralni, már látom!
Nagyszerű kezdése volt ez a napnak!
Szerencsére még eső előtt odaértünk.
Évek óta nyaranta Óbányán törzsfőnökösködöm az indiántáborban, és mindig erre kirándulunk, mégis csak most került sor arra, hogy a ládát is megkeressem.
[:36:] [2.nap/6.láda] >>GCZENG
Zengőről visszafelé mégegyszer megkerestem, mert előtte csak a GCJELV lett meg csak. Hát tényleg az orrom előtt volt :).
Mai és mecseki túrázásaink utolsó ládája.
Épp egy esküvőre értünk a templom mellé, ez is emelte egy kicsit a környezetet :). Szép volt a környék, ez a láda jó felvezetés volt a GCZENG-hez. Nagyobb csapattal találtuk meg, résztvevők DunaX-nál.
Népes társaságban (Taro01, Sian, PPETER, coller, Marc89, zsofka, Josh) eltöltött hétvégi mecseki kirándulásunk szombati napjának harmadik találata.
A falu gyönyörű! Nagyon jól éreztük magunkat! - innen irány tovább a Zengőre!
A pécsi vasútvonal ma rosszabb volt, mint valaha :-(. Nem elég, hogy menetrend szerint is alig van idő az elsőként érkező és utolsóként induló vonat között, ráadásul jelzőhiba miatt a lefelé érkező vonat még fél órát késett is. Csak a Püspökszentlászló környéki három ládát tudtam megkeresni, így is a két országúti szakasz igencsak feszített volt, a terepezés pedig különös koncentrálással ment. Lett belőle 80 km edzés 1350 m emelkedéssel a Pécs - Hird - Hosszúhetény - Püspökszentlászló - Zengő - Réka-völgy - Óbánya - Mecseknádasd - Pécs útvonalon.
Hosszúhetényt a -ön hagytam el. Itt sajnos következett egy 2.8 km-nyi borzalmas felszórt zúzottköves szakasz a faluig.
Püspökszentlászló meglepően szép hely a templommal és az arborétummal. A láda túlságosan látszott a bokor oldalában; visszarejtéskor igyekeztem körültekintőbb lenni.
A falut az erdészeti műút felé hagytam el, hogy minél hamarabb induljak a Zengő, GCZENG felé.
Mecseki hétvégénk legszebb napjának egyik koronája.
A településről és környékéről csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni, de ezt már megtették az előttem logolók, ezért én inkább másként szeretném a látottakat magasztalni. Viszont egyelőre legyen csak annyi, hogy már meg is tettem az első, de egyben a legfontosabb lépéseket.
Köszönjük a helyet az elrejtőnek.
Miki és Anikó
Püspökszentlászló-Zengő-Etelkaforrás túra 3 láda felkeresésével. Összesen mintegy nyolc km, közel 500m szintemelkedéssel. Gyönyörű kirándulóidő, csodás bükkösök, intenzív medvehagyma illat, a végére kellemes fáradság. Sajnos fényképezőgép nem volt nálam, pedig fototéma akadt bőven.
1/3. Itt parkoltam a közelben, innen indultam tovább. Bájos kis település rengeteg érdekességgel nagyon szép környezetben.
Köszönet a rejtőnek !
Eggyel több szeglete az országnak, ahová geocaching nélkül nem jutottuk volna el... Nehéz szavakba önteni, hogy milyen kedves ez a hely, végigsétálva a falun még a házvásárlás röpke gondolatával is foglalkozni kezdtünk. Mindenesetre a gyerekek megszavazták, hogy itt akarnak nyaralni. Csinos a püspöki "nyaraló" és a botanikus kert, a Zengő felé útban még a forrást is meglátogattuk.
Munka utáni ládakeresés. Elsősorban az elvileg a ládában lévő travel bug után nézelődtem, mivel sikerült volna megszervezni hogy eljusson Oroszországba. :( Már nem volt benne, valószínűleg valaki ajándéknak nézte, vagy gyűjti őket, esetleg továbvitte, csak nem jelentette be.
Még nem jártam ebben a kis faluban. Egyre több régi ház megújult vagy felújítás alatt áll és az egész környezet nyugalmat árasztott.
Gyönyörű, hangulatos falu. Nagyon jó képeket készítettem itt is és Kisújbányán is, sajnos lánykám egy mozdulattal likvidálta nap végén az összes képet :-(
Megtaláltuk egy szép túra első pihenőállomásaként. Szép volt az idő, ennek ellenére a Nokia okostelcsi + blútyúk gps-modul nem volt mindig a helyzet magaslatán
Zengőről lefelé jövet útba ejtettük ezt a kis falucskát. Nagyon hangulatos :-) De azért egy kocsma, vagy valami vendéglátóhely elkéne. Így marad a Hettyei forrás vize. Uzsonnázás után megkerestem a kincset. Ez a mai nap a 2. kincsem.
Gyermekkorunk táborhelye Püspökszentlászló, szívünknek ezért nagyon kedves a környék. Jó volt így visszatérni!
Kár, hogy a pusztulás nyomai is felfedezhetők, pedig kár lenne ezért a nyugodt, szép helyért!
Reméljük másoknak is fontos...
Nekem bejött a hely. Istenit sétáltunk remek időben.
A gáz, hogy a Mecsekben lassan nem lehet kikerülni a motoros bandákat. Most három idióta amortizálta a városi robogóját.
Sokszor voltam már Püspökszentlászlón, nagyon szép falucska. Most Pusztabányáról jöttünk, ez volt a 2. ládánk aznap. A ládánál összefutottunk KiViékkel is.
Dombay-tó teljesítménytúra keretében, GPS nélkülli találat.
Addig olvasgattam a bejegyzéseket, hogy végül nem találtam, rossz helyen kerestem, aztán a végső reménytelenségben indultam le a dombról, amikor visszanéztem láttam egy zacsit az egyik bokor tövén, odamentem és ott volt kidobva a láda....Szerintem valaki megtalálhatta, de nem rejtette vissza rendesen, ezt pótoltam.
Üdv: Matthau
Megálltunk étkezni e gyönyörű üdülőtelep végén, ahol egy épület állt a tetején egy hatalmas szamovárral. :-) Majd fel mentünk a dombra és minden tutyimutyiság nélkül begyűjtöttük ezt a pontot is.
Mecseki HECT-túra közben, Zobákpuszta és a Zengő között, Óbánya felé tartva. A templom előtti forrásnál zabbantottunk egy nagyot, közben egy kutya és egy kislány szórakoztatott bennünket.
A település Hosszúhetény felőli része nem túl izgalmas, de aztán jelentősen javul a helyzet, és az arborétum, a templom már teljesen rendben van. Ezek a látványosságok ezúttal kimaradtak, meg a kastély is, de legalább van miért visszatérni.
És ezúton szeretnék gratulálni azon megtalálás vadász "sporttársaknak" akik egészen a templomig behajtanak autókkal. Biztos nem vették észre a behajtani tilos táblát...
Az arborétum így őszi színekben igazán festői látvány nyújt. A templom orgonáját megszólaltattam, nagyon szép a hangja. Kár hogy a kálváriadomb ilyen elhanyagolt, érdemes lenne egy gyomirtási akciót szervezni.
Kb. 8 éve jártam Püspükszentlászlón egyetemi barátaimmal: a Mecsekben túrázgattunk és a Bazsarózsa kulcsosházban szálltunk meg, emlékeim szerint 150 Ft-ért/fő. Örülök, hogy - egyik utolsóként - még tartja magát a kis ház. A falu most is annyira csöndes és nyugodt, mint régen. A kastélypark szép volt, hála az őszi lombszíneződésnek. Jó sok jegenyefenyőt ültettek el itt!
A rejtés helyszíne is ötletes, mert én is csak ezért fedezhettem fel Szent László szobrát. Köszi Cova, jók a ládáid!
Nagyon klassz és csendes hely.Köszi. TM Motorral. (Kellett is az enduro az úthoz) Ja igen, ... a doboz kicsit hanyagul fekszik a bozótban..ez így tényleg jó ?
Csodálatos hely, bár a hangulatot a Mecsek-rallye ide hallatszó zaja és a sok odaigyekvő kicsit rontotta. Így viszont van miért visszajönni :) kipróbálnám egyszer csendben, elhagyatottan is. A faluban sok kiadó ház is van, bár az árak a balatoni főszezonnal vetekszenek, ami elég húzós ha nagycsaládos az ember. Viszont egy kettesben eltöltött hétvége :) mindjárt megfizethetőbb, mitöbb nyugodtabb is lenne :)
Milyen szuper helyek vannak errefelé, amiről eddig fogalmam sem volt. Nekem nagyon tetszett. És külön a láda rejtése is izgalmas, hisz csak az találja meg, aki keresi. Köszönjük a rejtést!
Nagyon tetszett a falu és az arborétum. Szerintem az odavezető út egyáltalán nem gáz, normál autóval simán bejutni, na jó a Ferrari odaveri az alját.
A láda Zsiráf kolléga pontos leírásának birtokában azonnal meglett.
Kelet-mecseki pár napunk 1. (kiinduló) állomása (mivel ezen újra éledő, még mindig igen eldugott faluban volt szállásunk ). Miután igen alaposan kialudtuk magunkat (és az elmúlt hét fáradalmait; ebben a csendes környezetben ez nem volt nehéz!), indultunk el egy kicsit körülnézni a faluban, felderíteni, hova is érkeztünk előző este. Mivel szállásunk a falu túlsó végén volt, így végig is sétálhattunk (először, de nem utoljára)az egész településen, megnézve a vendégváró illetve elhagyott házakat, a templomot, a kastélyt és az arborétumot, mire elértünk a ládáig.
Mikor a falu fele tartottunk, azt hittem rossz úton haladunk. Ilyen rozoga útak ma már nincsenek, erre fele nem élnek emberek. Aztán bejutottunk ebbe a csepp falucskába. Itt már az sem vette kedvünket, hogy Cova szokásos semmit mondó útba igazítása kisért bennünket. Ide el kell jutni mindenkinek!!
Számunkra egy igazi mese palotát találtunk, hozzá tartozó kápolnával és botanikus kerttel. A kastélyra nagyon ráférne a felújítás, de a környezete gyönyörű. A közelében sétálva a kápolnában arra járó német túristák orgonakoncertet adtak, az is szép volt.
A kastély kertjében dolgozó hölgy kérdésünkre büszkén elmondta, most már sokan lakják a falut: 30fő. Ebből két gyerek iskolás, kettő óvodás. Minden nap lejárnak gyalog, biciklivel, ha lehet autóval a szomszéd faluba(4 kilóméter) iskolába, óvodába.Ott van a bolt oda járnak mindenért. Mikor visszafelé tartottunk sok embert láttunk a falu felé tertani sétálva. Mi milyen bosszúsak vagyunk, ha késik egy kicsit a busz! Láttunk viszont kártyás telefont is ( a mi mobilunk nem üzemelt, nem volt térerő )
Varázslatos hely! Kihagyhatatlan! Mindenkinek csak ajánlani tudom. A kastély és az arborétum is gyönyörű. Biztos, hogy valamelyik évben kiveszünk ott egy hétre egy parasztházat!!!
A láda tényleg ott volt a bokorban.
Szép. [wapon beküldött szöveg]
A ládánál erősen patakzott a víz, de meleg volt, úgyhogy még jól is esett. Nagyon nyugis hely. A közeli parkolóban fogyasztottuk el az uzsonnánkat.
Sajátmecsekrallink utolsó állomása. A figyelmeztetést azért betartottuk és becsülettel végigsétáltuk a falut. Van néhány hasonló a környéken például Kán. A templom és a kastély valóban impozáns. Ha nem hallgattunk volna a logokra, könnyebben meglett volna. Túlzottan beleéltük magunkat a jujdenehéz megtalálni fílingbe.
Szép hely, bár gondolom nem akárki lakhat itt... Nehéz a közlekedés... A szobrot megpillantva azonnal megtetszett... És ekkor jöttek a problémák. A GPS utolsó lehelletével elvezetett ide, de vagy egy órán át semmi értelmeset nem mutatott. Én meg nem tudtam, hogy mennyi a néhány lépés... Főleg merre. A mobiltelefon térerő is cserben hagyott. Hosszú kutatás után a feléledő GPS és néhány helyszínfotó és brutál keresés eredményt hozott.
GPS nélkül úgy lehet megtalálni: keress apró levelű bokrot, kb. 5 méterre délkeletre az emlékműtől és az emlékművel ellentétes hosszú oldalon balról kb. 1/3 távolság körül tapogatózz...
Kedves Rejtő! Püspökszentlászlóra elmenni tényleg érdemes. Isten- hátamögötti pici település, csodás környezetben. Tetszett a kis arborétum, tetszett a megadott koo.-n az emlékmű, csak a rejtéssel van bajunk! Kb 30 percet fordítottunk az egyedül álló bokrok, majd a sűrű bozótos túrására, de a ládát nem találtuk meg. A GPS hol erre mutat, hol arra, függően a holdak állásától. Egy ilyen terepen, ilyen körülmények között több információ kellene a megtaláláshoz. A GC célja, hogy ezt a szép helyet megismertesse velünk (ez sikerült is) és nem az, hogy több sebből vérezve, végül csalódottan hagyjuk abba a reménytelen keresést.
Reméljük (mi Gyáva Oroszlánok), hogy elfogadod és jóváhagyod az igyekezetünket. (Pécsi üdülésünk 24/17. pontja).
Tamás és Jutka
Igen, valóban szép helyen van! A közeli arborétum és kastély is nagyon tetszett. Megéri megnézni, mert páratlan látvány a több tíz méter magas fenyők, tölygek és platánok látványa. Mintha nem is Magyarországon lenne.
Ja és gondoskodtam, hogy a következő megtalálók is megsdoolgozzanak a sikerért.;) Kérésre jól elrejtettük.
Nem is tudtam a szobor létezéséről, pedig sokszor jártam erre. A bokrokban pedig sikerült valakinek -a log bookot igen jól követve- rendkívül ügyes módon elrejteni a cache-t. A tüskékkel közeli barátságot kötöttünk, nomeg az értetlen kirándulokkal is -akik valahogy sehogy sem akartak távozni-.
Hosszúhetény felől közelítettünk, szörnyűséges állapotban lévő gödrös, sáros, havas úton. A templom előtt parkoltunk és felkészültünk a környék 3 ládájának felkutatására. Ez a láda sagik-nak köszönhetően könnyen előkerült a szúros bokor alól. Logolás után irány Réka-völgy. Sár, hó, sár, hó, sár, hó, sár, .......
Első ládám. :) Maga a terep már ismerős gyermekkorom óta, így célzottan, konkrét elképzelésekkel vágtunk neki az útnak. Bár tavasszal csodálatosan szép környék, most elég kihalt volt.
Kihasználva a leghosszabb éjszaka adta lehetőségeket, csatlakoztam Pupuhoz, és Mudmanhez egy egész éjszakás Mecsektúráshoz, 10-15 cm-es hóban. Hol csillagfényes teliholdas világosságban, hol pedig szakadó hóesésben meneteltünk. Sok helyen a fejlámpákat csak a ládakereséshez kapcsoltuk be, annyira világított a havon a telihold. Nagyszerű élmény volt. Reggel 7-kor fejeztük be a túrát, amikor már teljesen kivilágosodott, jóleső fáradtsággal ültünk be az autóba, ahol én szinte azonnal elaludtam, de hála Istennek, Pupu még hősiesen hazavezetett.
A csodás iccakai túrás utolsó ládája volt ez, szép volt jó volt remélem lesz még ilyen, nagyon élveztem, köszönöm Pupunak és Mudmannak is.
Baranyai sötétkessing 12/12
Pupuval a nyári leghosszabb napon elkövetett ámokfutás méltó párjaként, a leghosszabb éjszakák egyikén is nekivágtunk az extrém feladatnak. Ezúttal Daikinit is sorunkban tudhattuk.
Kis csapatunk utolsó feladata. Sajnos már világosodott, így véget ért a móka, indultunk haza. Pupu hősiesen végigvezette a hazautat, egyszer álltunk csak meg egy rövid pihenőre. Mi Daikinivel el-elbóbiskoltunk útközben.
Köszönet Pupunak a transzportért, szervezésért. Már gondolkodunk a tavaszi, március 21-i feladaton. Természetesen nem a "dicsőséges tanácsköztársaságra" fogunk emlékezni...
Amikor a nyári napforduló (a leghosszabb nappal) idején napkeltétől napnyugtáig kesseltünk Mudmannel, elhatároztuk, hogy a téli napfordulót egész éjszakás ládázással köszöntjük. 21-én, kötöttségek miatt, nem mehettünk, így a 17. szombatról 18. vasárnapra virradó éjszakára esett a választás, területnek pedig a Kelet-Mecseket tűztük ki. Csatlakozott hozzánk Daikini is. Szép, havas hegység fogadott, felhőzet mögül is világító teliholddal - szóval ideális viszonyok! Mindhárman maradandó élménnyel, és a 12 találattal (amelyet Daikini és Mudman még meg is toldott odafelé) elégedetten értünk haza Pestre, 20 órás vállalkozás után.
Hangulatos kis település. Simán megtaláltuk a ládát. Itt már kivilágosodott, ezért befejezettnek nyilvánítottuk éjszakai kesselésünket.
Csak azért nem minden 5, mert az a tökéletes; olyan meg nincs!
Szép rejtés, hazánk egyik legszebb helyén Püspökszentlászlóban!
A Babám első találalata! Eddig mindig gyorsabb voltam nála, meg nálam van a GPS is, de most túljárt az eszemen!
Többször voltunk már a faluban, de a Szent László szobornál még soha; az arborétum mindig elvonta a figyelmünk!
GCPEVA után az aszfaltos úton indultunk volna Püspökszentlászlóra, de zárva találtuk. Maradt a Hosszúhetényből induló off-road. Ha arcátlan lettem volna drive-in is kivitelezhető lett volna, de inkább átsétáltunk a falun. Érdemes volt. Szépen felújított házak mellett haladtunk, bontakozik a falusi turizmus. A rejteket a templom/kastély/arborétum melletti úton közelítettük meg. A láda hamar meglett. Köszi a rejtést.
Egy nagyon jól sikerült túra (Püspökszentlászló - Réka-völgy - Zengő - Püspökszentlászló 11,5km) első ládája. Kellemes őszi időjárás, könnyű találatok.
A Zengőről lefelé ezt a ládát is megkerestük. A turistaútról jól kivehető csapás jelezte, hogy a cacherek merre szoktak a GPS által mutatott nyíl által kijelölt iránynak engedelmeskedni. Természetesen mi is behódoltunk a készülék akaratának. A szobor az egyik legjobb Szent László emlékmű, amit eddig láttunk. Püspökszentlászló amúgy is egy varázslatos település, a csend és a nyugalom igazán hangulatossá teszi.
Sajnos a láda nem lett meg túl könnyen. Sokat keresgéltünk, többször is áttúrtuk a szobor közelében lévő bokrokat, de valahogy nem ment. Mint mindig, most is Bregő találta meg a kis dobozt. Szerintünk túlságosan mélyre lett dugva a koszos bokor alján, ez sem a megtalálás gyorsaságának, sem a cacher hangulatának nem kedvez.
Hála Nórinak és társainak sikerült megtalálni bár először rossz helyen kerestük.Szép hely ide is érdemes volt ellátogatni! Az idő lehetett volna kicsit jobb!
Még a nagy zuhi kitörése előtt elmentünk ebbe a zsákfaluba is. Az út Hosszúhetényből visz, de nem ám aszfaltos, hanem inkább földútszerű, félkocsinyi kátyúkkal... A falu erősen hasonlít a Cserehátban levő Szanticskára: az elején parkoló, onnan tovább csak az engedéllyel rendelkezőknek szabad menniük. A házak szinte kizárólag nyaralók, panziók, a templom mögötti ház tulajdonosa azonban helyi lakos, ezt sétálásunk közben a szomszédasszonynak jól hallhatóan odakiabált "ellopták a kukát, le kellene zárni teljesen ezt a falut, hogy senki ne jöhessen be!" mondatával hozta tudomásunkra (bár hogy egy nagy kukát hogyan gyömöszöltünk be a kis hátizsákunkba, az erősen kérdéses :D). No comment.
A ládarejtekhez kicsit kerülővel jutottunk, úgyhogy az utánunk következőknek csak azt tudom tanácsolni, hogy ne kövessék a fényeket! Ne menjenek a temető felé, hiába mutogat a műszer arra; csak fölös kanyar. A templom mellett indul egy kis földút, ami szépen oda is visz az emlékműhöz és a ládához... A temető felől ráadásul szépen körbe van kerítve az emlékmű, ezért is butaság kerülni. :)
A doboztól visszafelé aztán már igencsak dörgött az ég, úgyhogy semmi egyébre nem maradt időnk. Az eső persze kitartott másnap is, így jött a pécsi esőnap. :)
A láda elég nehezen lett meg, a Gabinak használnia kellett a kertész szemeit.:) Tavaly voltunk már az arborétumban, azóta picit leamortizálódott, így a kastélyról és a parkról készült régebbi fotókat tettem fel. A falu gyönyörű helyen van és az is nagyon jó ötlet, hogy nem lehet kocsival bemenni!
Végre normális idő volt a kereséshez, ki is használtuk az alkalmat és eljöttünk ide. Először azt hittem, hogy rosszul írtam be a koordinátákat a GPS-be, mert egy meredek domboldalra mutatott kitartóan. Nem gondoltam, hogy ott van fent az a szobor. Az úrtól egyáltalán nem látszik. Ez után még el akartunk menni a hidas-völgyi vízesésekhez is, de 1 km.-rel a cél előtt visszafordultunk. Sajnos térkép híján rossz utat választottunk, és túl sok idő elment ezzel a kitérővel. Majd legközelebb újra nekifutunk.
[OFP.HU]Menhir és Eszter
2003 őszén kislacival már kerestük és meg is találtuk a ládát (igaz, némi rejtői segítséggel), de akkor én nem logoltam.
Most fényes nappal azért jóval simábban ment :) Óbányáról jöttünk - ezúttal gyalog - a Cigány-hegy érintésével, és mielőtt továbbindultunk volna a Réka-völgybe, ücsörögtünk egy kicsit a tóparton, és körbebóklásztunk az arborétumban.
1982-83 telén az akkor még egyházi szociális otthonként működő kastélyban voltam fűtő. Akkor (és azóta sok látogatás alkalmával) bejártam a környék minden ösvényét. Szeretem ezt a helyet.
Mecsek Kupa tájfutó verseny után, hazafele.
VP Mila Piroska
Már a csüggedés jelei kezdtek kiütközni rajtam mikor észrevettem valamit, és lám meglett az 1. ládám havas körülmények között. A rejtés kitűnő főleg a havas nehezítéssel. A környék különben tényleg megérdemelt egy ládát
A ládát hóban sikerült megtalálni, de enyhén elázott állapotban. Egy zacskóval enyhén téliesítettük, de kiszárítására nem volt mód és további védelem is elkelne. A rejtés egyébként remek (főleg hóban nem egyszerű megtalálni) és a környezet is megéri a sétát.
Mecsekessing 6/9. Püspökszentlászlóra beérve, ahonnan már nem volt "menekülés" szembekerült velem egy hatalmas fehér mittugyamén milyen kutya. Ugatott, mint akinek muszály lenne rám. Nagyon örültem neki, majd villámgyorsan előkaptam késemet, ha mégis tett lenne szándékából, akkor azonnal meglékelem az oldalát. De mivel 5-6 méternél azért nem mert közelebb jönni, és elkergethető állapotban sem volt, így előkotortam hátizsákomból a szilveszterről megmaradt petárdáimat, majd egy égőt hozzávágtam. Na, ennyi is kellett neki, úgy elrohant, még a durranás előtt, hogy meg se találtam. Pedig még 1-et előkészítettem, külön az ő tiszteletére, de men lett meg lehet, hogy még most is fut...:-)
A láda meglett, de a kézfogás nem: a bádogkéz már nincs a szobron!
Kellemes a hely; még a birkapásztorral is beszélgettünk, aki "elpanaszolta", hogy az egyik bakot megzavarták a kirándulók, s eközben elveszett a 2000 forintos csengője! Hm, igazi kesser feladat, de inkább azt már nem kerestük.. Hajrá mások, a bokrokon fennakadt bunda segít... :-)
Megtaláltuk, sokadszorra voltam itt, igaz mindig GPS nélkül, vagy GPS-el, de a pont koordináták nem voltak rátöltve :-) Most végre minden együtt volt és egy nagy csapat gyerek túrta föl a bokrok alját s találta meg nagy örömmel a ládát.
Megvan! Végigtúrtuk a bokrot, de megtaláltuk. Helyesebben a kis feleségem találta meg. Jó a rejtés, a hely, a környék meg csodás, évente többször járunk erre. Most mindent 4-5 cm-es hó fed, a levegőt pedig "harapni" lehet. Megtalálás: 2004 01. 25. 11. 07' YST + ERI
Sötétben értünk ide, a magasabb helyeken már leesett a hó, itt pedig minden latyak, sajnálom hogy nem láttunk semmit a helyből, majd legközelebb, annyit azonban lehetett érezni hogy takaros kis csendes nyaralófaluvá alakult...
CoVa segítségét köszönjük!
Én is többször túráztam már Püspökszentlászlón, de a szobor eddig elkerülte a figyelmemet. Hipp-hopp meglett a ládika, utána gondoltam kezet is fogok az öreg kerállyal, de jujj, a keze a kezemben maradt. Azért ne aggódjon senki, a bádogkéz csikorogva ugyan, de visszakerült a helyére (egyébként mikroláda rejtésére kiválóan alkalmas lenne :-)
[wapon beküldött szöveg]
Megvagy!30
Kelet-Mecsek gyalogtúra GPS nékül 20 km. 6/8
Az Üveghutától jöttem a zöld, majd a sárga jelzésen.
Először simán elkerültem, bementem a forráshoz, körülnéztem egy kicsit, aztán megnéztem a térképet és elővettem a "kincskereső-szaglásomat"..Így már gyorsan meglett.
A falu klassz, az Arborétum csemege..
Irány tovább a Zengő.
Nagyon békés falu. Ramón egy éve itt töltött két hetet egy ősmagyar (=túlélő) táborban. Azóta megszépültek az emlékek. Az emberek itt fantasztikusan kedvesek. A néni aki jégkrémet árul (az utolsó vendéglátóipari egység a láda előtt) még ennivalót is adott a magáéból. Zsuzsi, Dia, Ramón, Flóri.
Nem kifejezetten ládavadászatra indultunk. Az énekkarral kirándultunk itt a környéken. A GPS nálam volt "véletlenül" - és persze nem tudtam megállni, hogy a ládához közeledve a csapattól elszakadva egy kis magánélvezetet be ne iktassak... Sajnos mostanában szinte egyáltalán nincs lehetőségem ládakeresésre, de most végre kiszakadhattam az irodából. Élvezettel kutattam fel, csak a szerkentyűre hagyatkozva. Csak azt sajnálom, hogy a környéken a többi láda mellett el kellett mennem. Nem akartam a buszt öncélúan eltéríteni...
László napi búcsú idején. A falu egy igazi hangulatos kis Mecseki falu, jó
volna itt egy hetet eltölteni. Volt egy kis gond: a Szonja belefetrengett valami dögbe, és alapos mosdatás után is elviselhetetlen volt az álcázó szaga.
Megtalálás a lemenő nap utolsó sugarainál. Gyönyörű kis üdülőfalu és pláne milyen szép lesz, ha egy nyugati vállalkozó majd utat is épít hozzá.
bne - klo
Egy év telt el az előző próbálkozásom óta, de most Cicokkal fölszerelve, és Emil helyett már Ottóval jöttem. Meg is lett sitty-sutty, csak a jelszót felejtettem el megnézni. Nem is értem, hogy múltkor miért nem találtam, ha jól emlékszem ezt a helyet is föltúrtam pedig. PSZL ismét nagyon tetszett, az idő végre gyönyörű volt. Poki & Cicok
Mai harmadik ládánk...
A távolság 200 m volt, amikor nekiveselkedtem. Juca nem jött velem, ugyanis a magasságkülönbség is majd 200 m volt. A dombtetőröl mentem le, nem volt egyszerű, a visszamászás még kalandosabb. Mivel rossz helyről mentünk ezért a kis falut majd legközelebb nézzük meg. Ha javasolhatok valamit, Ti ne így közelítsétek meg, mert ez kb 4.5-ös terep...
Juca és Sala
Szerintem ez az egyik legzseniálisabb helyszín a hazai geocachingben. Soha nem jártam itt, de nagyon tetszik. Az elején ugyan kavartunk egy darabig a műúton, mire rájöttünk, hol kell lemenni, de végül meglett. Összebarátkoztunk egy igen helyes kiskutyával is, aki visszakísért a kocsiig és még oda is beszállt. A templom zárva volt, de még biztos visszajövünk.
Villányi bortúra 3/5
Verőfényes napsütésben indultunk mai túránkra.Hosszúhetény felől érkeztünk, az autót a falu határában hagytuk. Megtekintettük a kb. 30 házas falut és a helyi nevezetességeket. A láda egy lelkes amatőr - Erzsi - első találataként gyorsan meglett. Következő állomás a Zengő.
Hardos, Iza, Bence, Fanni, Erzsi, Csabi
Nagyon szép időben indultunk neki túránknak melyet Püspökszentlászlón kezdtünk. Hát persze, hogy egyből nekileselkedtünk a bokrok viszgálatának. Nem ment azonnal, de sikerült megtalálni a ládát.
Akkor irány a Zengő! Nem lesz egy könnyű séta...
Zsu, Clari, Zoli, Gabi, Manó, Isti, domtom
A geocachinggal egybekötött kolikirándulás második ládikája. Pár éve egyszer már voltunk itt, de most a ládika egy plusz értelmet adott, hogy újra egy kis időt töltsünk el az emlékhelyen...
Nagyon szep a szobor meg persze az egesz kornyek, igaz az ido nem volt valami verofenyes:-)) A ladika is jo helyen van, bar eloszor kicsit messzebb kerestuk. Jol visszarejtettuk:-))))
E+T
Kis csapatunk ezt a ládát is sikerrel találta meg, igaz épp az ellenkező oldalról, az erdészeti útról ereszkedtünk a völgybe. Kicsit meredek voolt a sírok közt kibukkanni de megérte....
Délután már elhaladtunk a közelében (200m-re) de a környéket jól ismerő emberünk azt tanácsolta hogy ne felülről közelítsünk. Igaza lett, mert lentről sokkal egyszerűbb, és a közelben lévő "kocsma" is útba ejthető, ami egészen különleges, elég csak a tulajjal beszélgetni egy kicsit. A doboz helye érdekes, csak egy gondosabb kertészt tudok elképzelni mint veszélyforrást.
Ujabb csapatmunka eredmenyekeppen ez a lada is meglett. Kellett hozza nehany perc kuzdelem a bokrokkal. 7 eve teli taboroztunk Puspokszentlaszlon, jo volt ujra latni ezt a nagyszeru helyet.
Kivi ! Nem találkoztunk, pedig a láda már két hete él !
Ez az a hely, ahova én is eltettem volna egy ládát, vagy innen még tovább, a Zengőre.
Kedves, hangulatos -behajtani tilos falucska. Nap közben keressétek fel, akkor szíves örömest végigvezetnek a megnyitott részeken, elmesélik a hely történetét.
Nyáron azért ajánlom, mert a völgy mindig hűvös klímája a legnagyobb meleget is elviselhetővé teszi.
A láda elhelyezése, a csodás környezet igazi beetető hely a meg nem fertőzött leendő geocacherek számára.
Sokat kerestük és már feladni készültünk a mikor mégis sikerrel jártunk.Féltünk, hogy a friss fűnyírás közben megtalálta valaki.Szerintem a meghatározás is pontos.Klassz a kártya.
Hát ez nem sikerült, pedig föltúrtam az egész hegyoldalt. Találtam kígyót-békát (tényleg), de dobozt nem. Vagy én vagyok tök béna, vagy az álca tökéletes, vagy az a baj, hogy Cicok nélkül próbálkoztam. Poki & Emil (E. a sárga)