Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.10]
*
Itthonról:
Hogy én mennyit szenvedtem korábban a siroki várnál és a Törökasztalnál elrejtett ládák becserkészésével! Mondjuk, mindig másokkal és túrát vezetve jártam erre, így esélyem sem volt rendesen végiggondolva és egy kicsit elmorfondírozva a rejtés mikéntjén rálelni ezekre a GC-kre. Most viszont a karácsony délelőttöt erre a kettőre + az Egerben elrejtett karácsonyi GC-re szántam. A két helyen együtt kellemes kis 10 km jött össze és még időben haza is értem. :)
* *
EGER
A végére maradt az egri karácsonyi GC. Pantheraék jóvoltából ezúttal nem a már megszokott Gyöngyös és környéke, hanem Eger, a lakhelyem lett a megyei karácsonyi rejtés helyszíne. Pechemre, a 23-i csoportos megtaláláson még nem tudtam jelen lenni, de másnap már igen. :)
A Sirok felől érkező távolsági buszról a Baktai úton szálltam le, onnan cserkésztem be gyalogosan a Kisfaludy utcán keresztül a helyszínt, ami a Hajdúhegyi dűlőben, Eger egyik kiskertes övezetében volt. Ahogy néztem, a szervezők "összeálltak" a helyiekkel, az itteni kiskert- és telektulajdonosokkal. Nem egy feldíszített fát, elmés dekorációt láttam útközben. No meg, összefutottam
Antal I-ékkal, akiknek - élükön a gyerekek - szintén a "kincsre" fájt a foguk! :D
Én az elején, mivel a jel ugrált a telefonomon, lépre - tévútra - mentem, de aztán korrigáltam a nagyfeszültségű villanyvezeték térképen és a valóságban elfoglalt helyzetének összevetésével. Közben remek pásztorkutyákkal ismerkedtem meg. Szerencsére ők a kerítés másik oldalán voltak. ;) Vagyis, ha ilyen helyzetbe kerülsz és még birkát is látsz (persze, tükör nélkül ;D), akkor rossz helyen jársz! XD
Antalék már visszajöttek, amikor én találat közelbe értem. Szépen meg is lett a doboz, tele szuper ajándékokkal. Pantheráék megint kitettek magukért.
Viszont egy jó tanács az utánunk érkezőknek Egerben! Ahogy haladsz a dűlőúton a kanyar után a szőlők mellett (bal oldal), hamarosan kiérsz egy jobbra gyümölcsfákkal teli területre. Na, itt kell balra letérni a ligetes kis erdőcskébe, ahol a kincs várja a megtalálókat.
Figyeld a kialakuló kesser csapást! ;)
* * *
Még lőttem egy érdekes képet, ami a klímaváltozás és a karácsony kombóját jól szemlélteti. ;)